Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Az Orbán Viktor Zrt. hangulatfelelőse az ellenzék

Egy FB like nem egyenlő a forradalommal

2019. január 21. - Önállóan gondolkodó

orban_viktor_csukott_szem.jpg

Álljon le az ország! Blokád alá a várost!

Ilyen, és ehhez hasonló, hangzatos hívószavak mögé szervezte a hétvégi megmozdulásokat az ellenzék és néhány szakszervezet. Aztán az lett a vége, hogy egy 18 éves lánytól várták a tutit. Hogy majd ő. Meg, hogy öten-hatan leülnek a Lánchíd közepén. Nagyszerű.

Na most vagy nekem maradt ki az elmúlt 7-8 év összes történése Magyarországon, vagy a komplett magyarországi ellenzéknek.

Tökéletesen megértem, hogy egy alaptörvényeiben is valóban demokráciában élő, azt gyakorló országban ezek mondjuk hírnek számítanak, és a megszólított politikusok néha még reagálnak is a tüntetők üzeneteire, de az ég szerelmére, ez itt történik, Magyarországon! Miért hiszi azt az ellenzék vízipisztollyal a kezében, hogy sikeres tud lenni egy atomháborúban, ahol a szerkezetet ledobó "fél" mindent tarol? Miért gondoljuk azt, hogy egy elképesztően egyszerű elvre felépített uralom ellen értelmiségi nyelven megfogalmazott, összetett mondatokkal kell felszerelkezni?

Miért képtelen a hazai ellenzék felfogni és megérteni mi történik?

Miért kell egy "nem-tudom-nem-értem-adja-be-írásban" médiaszolgáltatóhoz házhoz menni a ...., és fészbukon napokon át tudósítani onnan? MIÉRT CSAK A SAJÁT VILÁGUKBAN tudnak létezni? Értem a célt, de ez sajnos vagy nem érdekel már senkit azon túl, hogy küld egy "lájkot", és odaírja, hogy hajrá, jók vagytok, majd átkapcsol a tv2-re, vagy tényleg van olyan ember, aki elhiszi, hogy ettől fog változni bármi is.

Segítek. Semmi sem fog változni ettől.

Kihirdetni az összefogást, majd másnaptól gondolkodni, hogy hát nem is tudom....

Nem hinném, hogy bárkiben kétely támadna legbelül, hogy Orbán Viktor és a körülötte állók ezen ne szórakoznának elképesztően jól. Mondom jól. Úgy igazán. Egy Moldovába oltott Benny Hill Show-t néznek némi Sas kabaré felhanggal és csipetnyi Svejk érzettel. Mert ha nem így lenne, akkor elgondolkodnának egy picit jobban, és frappánsabb válasszal rukkolnának elő a tüntetésekkel kapcsolatban, semmint azzal amivel mindig, hogy "Soros". Mert ennyi elég is erre. Egy fáradt MTVA tudósító, egy kameraman, 2 mondat, és kész. Pont. Viszlát.

Az egésznek olyan érzete van, mintha Petőfi és körei anno úgy vágtak volna bele az akkori eseményekbe, hogy színes papírrepülőket dobálnak le egy szabadon választott épület első emeletéről. Mondjuk úgy tíz darabot. Aztán haza ballagnak, egy icce bor és szunya. Tudjuk, nem ez történt. Vajon miért? Pedig fb, twitter, akkor még sehol!

Mégis minek kell történnie ahhoz, hogy a mai magyar ellenzék felfogja végre mi a dolga?! Parlamentáris demokráciában a parlamentben kell politizálni, de ami itthon abban az épületben zajlik az egy fáradt kora nyári matiné egy 2 fős vándor-bábszínházban, háttal a közönségnek. Márpedig ehhez a legteljesebb profizmussal asszisztálnak, és amikor felveszik telefonnal Orbán Viktor, vagy Rogán arcát, azzal a kicsit lenéző, elnéző mosollyal, akkor pont azt teszik, hogy 0 fővel növelik a saját táborukat, és 100 fővel a Fideszét, mert az utóbbi rajongói az ilyen felvételekből pont azt látják, hogy a képen van valaki, akiről lepereg a "marhaság". Vagy azt gondolják, hogy azt a "ki-ha-én-nem" arckifejezést felvenni, és a nyilvánosság elé tárni bárkiben nóvumként fog lecsapódni? Nem. Nem fog. Mert azt már mindenki ismeri, látja, tudja, tapasztalja.

Milliárdok stadionra, sportra, külföldre, stb. Csodás. Erre az ellenzék válasza ugyan de ugyanaz már 6 éve. Bevált? Nem.... csak nekem jut eszembe, hogy talán akkor mást kellene mondani? Felfogni, hogy a magyar ember ingerküszöbét ez nem üti át?

Azt kell gondolnom lassan, hogy ha és amennyiben egyszer eszembe jutna bárhol méretes nagy hülyét csinálnom magamból, hát én random ráböknék egy ellenzéki pártra, és megkérdeném tőlük, az adott helyzetben, amiben épp vagyok, hogy szerintük mit tegyek. Azt gondolom, hogy a válaszukat megelőzné egy 3 hónapos kampány, hogy most akkor összefogunk ennek az embernek a gondolataiért, majd ennek a végén rájönnének, hogy hát igazából nem jó a másik ellenzéki párt véleménye, hallgassak inkább csak rájuk. Ezt követően utcára vonulnának előbb együtt, majd külön külön, majd szakszervezetekkel, esetleg néhány tinivel az élen, mert akkor majd ők megmondják, azután alakulna női egylet, meg fészbuk live arról, hogy erre a kormány mit reagál, majd bevonulnának egy közintézménybe ketten, hogy nekik joguk van, majd mikor odamegy mégis 2-3 ezer ember támogatni őket kijönnének, hogy igaz semmi sem történt odabent, de majd ha legközelebb jövünk fog, az tuti....és így tovább és így tovább.

Az a helyzet, tisztelt ellenzék, hogy abban, ami manapság itt történik ebben a reményteli hazában, az 50%-ban nektek is köszönhető. Azt kell megállapítanom, hogy teljesen jogosan és megérdemelten kapjátok a fizetéseteket a magyar államtól. Minden egyes forint, ami érkezik a számlátokra, azért tisztességesen megdolgoztok.

Mindeközben az Orbán Viktor Zrt. teljesen zavartalanul működik tovább, és kifejezetten hálás nektek azért, hogy a meló legnehezebb részét, vagyis az "önfényezést" tökéletesen elvégzitek nekik, helyettük.

Hajrá, csak így tovább, és nekem nehogy egyszer valaki véletlenül ne menjen be a Parlamentbe, immáron nagybetűvel! Nehogy véletlenül oda költözzetek mondjuk elé egy sátorba, és legyen alternatív kormány (még ha csak nyilván elvi is). NEHOGY!!! Mert ez nyilván kellemetlen lenne, meg kényelmetlen, meg hát akkor hol a menza, stb.... csak lehet, hogy erre már felkapnák az emberek a fejüket, és nem azt érzenék egyre jobban, hogy ti sajnálatos módon a fent említett Zrt. legszorgalmasabb alkalmazottjai vagytok, akik hajlandók elég sokszor kommunista szombatot is tartani...

Sajnos most ez van, és a változás szele egyelőre messze elkerül benneteket, így Budapest, este 8, a frizura tart. Csak néha a gerinc nem. Vagy akkor adjátok át a helyeteket másnak, mert szemmel láthatóan 8 év alatt egy, azaz 1 karizmatikus embert nem tudtatok kinevelni magatok közül, aki mögé oda lehet állni, és akit be lehet küldeni a Zrt.-hez, mint a "szakszervezetek" legvéresszájúbb vezetője. Nem volt ugyanis olyan kapitalista állam még a történelemben, ahol az igazi szakszervezeti vezető ne tudott volna kiosztani egy-két kokit a vezetőségi ülésen.

Jó, oké, azt hiszem nem értitek ez utóbbi áthallásos mondatot.

Kár.

Sz. G.

borítókép: mfor.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr7714579884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2019.01.22. 13:36:29

Orbán addig marad hatalmon amíg van MSZP és DK.

Kivlov 2019.01.22. 13:41:40

"Miért képtelen a hazai ellenzék felfogni és megérteni mi történik?"
Azért mert sokkal könnyebb mást hibáztatva orbánozni, mint magukba nézni és felismerni, hogy miért sz*pnak folyamatosan. Ha felismernék, akkor rá kellene jöjjenek, hogy amíg az ellenzék nem "cseréli le" saját magát, addig nincs esélye.

Populista Pista 2019.01.22. 13:41:47

Mindig sejtettem hogy Orbán atomban utazik a Putyinnál. Magát megnevezni nem kívánó ismeretlen forrásom szerint Ilyet szól neki:

- Aggyá mán nekem egy-két atomocskát!
- Minek az neked Viktorovics?
- Hát hadd dobom a zellenzékre!
- Ugyanmá, adj nekik egy bajszos dildót azzal eljáccanak majd napestig!

ulpius66 2019.01.22. 13:47:28

Fideszbérenc!!!!!!!!!!!!

Tik, fidesz-birkák csak ennyire vagytok képesek!

ulpius66 2019.01.22. 13:48:38

"Álljon le az ország! Blokád alá a várost!"

Mi a tökömért kell ilyeneket szervezni???????

Leesik 10 centi hó, és az egész ország lebénul.......

ulpius66 2019.01.22. 13:54:43

A félpályás "útlezárásokhoz" is lenne hozzáfűznivalóm.

Felhívnám az igen tisztelt országos, és megyei rendőrkapitányok figyelmét, hogy az, amikor kocsival leállok tüncizni, majd órákra otthagyom üresen, lezárva a kocsit, az nem tüncike, hanem szabálysértés!!!

Kérem a fent nevezetteket, hogy a jogszabályokban előírtak szerint járjanak el, azaz a főút mellett üresen álló gépkocsikat szállítassák el, és kezdeményezzenek eljárást az ellen, aki otthagyta üresen a kocsiját!!!!

Másik "szívügyem" a tüncikéző autósokkal kapcsolatban pedig az, hogy TÜNCIZŐ KOCSIBAN ÜLNI, ÉS CSAK AZÉRT JÁRATNI ÓRÁKON KERESZTÜL A MOTORT, HOGY FŰTSÖN, A VILÁG LEGELKÉPESZTŐBB KÖRNYEZETSZENNYEZÉSE!

Pl. több nyugat-európai városban magyar pénzben 1 millió forintra is büntethetik, aki így járatja a motort!

ulpius66 2019.01.22. 13:57:46

A kedvencem pedig az, amikor a "rabszolga-jelöltek" a pár tízmillás autóikban tünciznek a "rabszolgatörvény ellen"

Gondolom ezek a "rabszolga-jelöltek" a tüncike után elmennek valami közeli Wellness hotelbe, hogy kiszaunázzák a délelőtt fáradalmait.....

ulpius66 2019.01.22. 14:00:54

Már több helyen kérdeztem, ennek a FŐ-RABSZOLGA JELÖLTNEK, ennek a Kordásnak, mennyi az éves jövedelme?

Az átlátszó.hu eccer mán ezt is közzétehetné.
(persze az alvezérei jövedelme sem lehet sokkal kevesebb évi pár tízmillánál....)

2019.01.22. 14:28:41

Egész jó. Persze az ellenzék ettől még nem fog változni, de nem baj. Megvannak Magyarország bohócai, legyenek ezután is csak ők a bohócok.

arabok balrol 2019.01.22. 14:31:23

En azt szeretnem kerdezni, hogy megis minek kellene valtoznia?

A keresetek a rendszervaltas ota a leggyorsabban nonek, az adossag csokken, mindenhol epitkezes van, evi 4-5% gazdasagi bovulessel Europa egyik leggyorsabban fejlodo gazdasaga a mienk.

Szoval mi az a rendszervalto nagy nemzeti cel, ami miatt az ellenzek osszefog(na) Orban ellen? KORUPCIO nem er, az eddig mind a 8 valasztason tema volt, azt senki semmit nem csinalt vele.

MACISAJT1 2019.01.22. 14:34:35

Emlékezzünk a következőkre, egy perces néma falállással :

Milla-tüntetések: 2011-2012

Az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” csoport (Milla) 2010 végén alakult, következő év elejétől több nagyobb tüntetést is szerveztek közel két éven át a kormány ellen. Magyarországon ez volt az első mozgalom, ami a Facebookon jött lére. Alternatív köztársasági elnökké választották Pityinger Lászlót, ismertebb nevén Dopemant.
Oszt pukk.

HaHa tüntetések: 2011-2013
Oszt pukk.

A fideszes Alaptörvény ellen: 2012. január 2.
2012 második napján több ezres ellenzéki tüntetést tartottak az Opera közelében, ahol a kormány január 1-jén életbe lépett Alaptörvényt ünnepelte. Az Andrássy úton ellenzéki politikai pártok és civilek demonstráltak a szerintük eltörölt alkotmány és Orbán Viktor rendszere ellen. A tüntetés semmilyen eredménnyel sem járt.
Oszt pukk.

Tüntetés az internetadó ellen: 2014 október
Budapest, 2014. október 28.
Varga Mihály által bejelentett internetadó( minden megkezdett gigabájt adatforgalom után 150 forintos adót vezettek volna be be 2015-tő).
Végül "siker" lett, az adót nem vezették be.

A fekete ruhás nővér mozgalma: 2015-2016

Április 25-én vonultak a Kossuth térre, itt Sándor Mária is felszólalt.
Május végén Sándor Máriával együtt megint csak a Kossuth térre vonultak. Szeptember 2-án reggel 6-kor a nővér és társai lezárták az Erzsébet-hidat körülbelül 20 percre. 2016. július 1-én, 12 órás tüntetést szervezett a Kossuth térre, ezren vettek rész . A fekete ruhás nővér azonban elfáradt, saját bevallása szerint majdnem a teljes élete ráment erre a harcra. Öngyilkossági kísérletet is elkövetett, ezek után döntött úgy, hogy befejezi közéleti ténykedését.

CEU és civilek: 2017 április-május

Budapest, 2017. április 12.
Április és június között több megmozdulást is szerveztek.
Oszt pukk.

Hát ennyire futotta nyolc év alatt. És némi tuaregekre, meg alinsky és srgya popovics hivatásosokra.
dopeman rúgdalta a fejet, valami karsay énekelte hogy nem tetszik a rendszer, gulyás és schiller ökörködött mindenfelé, a legaktívabb troll pedig juhász péter ma koldus.
És közben a szél felkapta a hordalékot is.

index.hu/belfold/2017/09/01/agora_ellenzek_valasztasi_rendszer_kozos_orszag_mozgalom/

Az összes striga és bukott honkupec összegyűlt és még vagy százan.
Vagy.
www.atv.hu/belfold/20141117-andre-goodfriend-elment-a-bito-szalonba
Baloldali és liberális értelmiségiek, valamint parlamenti ellenzéki pártok politikusai mellett ezúttal André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője is részt vett szombaton a Bitó László lakásán rendezett összejövetelen. "

És kb. ennyi. A bitók, fischerek , tgm-k etc. akkor is ugyanolyan rettegéssel nézték a naptárt és őrjöngve, hisztizve bármilyen eszközzel próbálták megakadályozni az újabb bukást.
Tudván hogy demokratikus választásokon esélyük nincs újra hatalomra kerülni, ha alkalmuk lesz rá, még egy kis polgárháború kirobbantásától sem riadnának vissza, úgy ősztől számítva, ahogyan már a gyulyásmártonok elkottyantották, a charlesgati forgatókönyv alapján.

És ennek a delíriumnak volt az egyik jele pl. tgm nemrégi "'javaslata", miszerint mindenki lépjen vissza botka javára..
Valljuk be: ez egy fokkal jobb mint a választások bojkottálása a "demokratikus ellenzék" által, amivel egy másik hasonszőrű állt elő.
Az eredmény? Ismert.
Ma már ott tartanak hogy újhülye istván árpád-zászló előtt tart forradalmi gyújtóbeszédet. És a zsidókat megszámlálni óhajtó gyömngyössi pedig a kívánt koalíciós partner akivel a ballibák esküt tesznek a Parlament előtt(!)
És elővakartak két évtizeddel bácsfi diána után, egy másikat, valami nagy blankát(lendíccs!)
Ennyire képesek.
Rohanunk a forradalomba.

Muhaha

MACISAJT1 2019.01.22. 14:43:48

"Miért képtelen a hazai ellenzék felfogni és megérteni mi történik?"

Az nem igaz hogy nem tudnák felfogni.... Itt van pl. az index és a hvg.+"közszolgálati MTV("Modern képmesék") fárosza, tóta w. árpád.
Adok két példát. 1. :

2003. május 16., péntek 14:19
Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben. Tessék ilyenkor lövetni – írta Tóta W. Árpád, az Index" Pulitzer-emlékdíjas"(muhaha) újságírója a május 4-i Kendermag-demonstráció után.

"Megint szegényebbek lettünk egy sortűzzel "– kezdte a Kendermag Egyesület demonstrációjával kapcsolatos publicisztikáját Tóta W. Árpád.
„Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. (…) Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát. Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás.” – írta Tóta W. Árpád

''Nem lehet elégszer elmondani: a demokrácia, a teljes, válogatás nélküli választójog túlhaladott berendezkedés.”

Na kérem. A gond csak az hogy ilyeneket kormányzati pozícióból, a kendermag miatti dühében írta.
És nem általános érvénnyel. Hogy pl. most is jó legyen nekik.

MACISAJT1 2019.01.22. 14:46:36

Vagy. tóra w. -vol.2

Tóta W. Árpád - A bűzszínű zászló, Index, 2005. dec. 21.:

„Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni. Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék. Működő demokráciában az ilyennek baja eshet. Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni. Persze elképzelhető annyira hülye puccsista, akit nem kell bombázni, mert magától nekimegy a holnap üvegajtajának, és felkenődik rá, mint egy krumplibogár.

Fogsz kapni egy szép nagy szavazólapot. Megkeresed rajta a gazdit - Isten ajándékát -, beikszeled, és húzol haza. Szépen kivárod a végeredményt, aztán vagy csóválod a farkad boldogan, hogy mégis tiéd a gondnoki állás a székházban, vagy tudomásul veszed, hogy bukta. Utána még ki lehet menni az utcára örvendeni vagy búslakodni, újabb síkidomokat alakítani, egy kis dombra lecsücsülni.”

Ugye milyen aktuális, józannak tűnő mondatok?
Ühüm, kedves eftársak. Jó tanácsokkal mindig bőséggel el voltunk látva a ballibák oldaláról.Legfőbb ideje hogy megfogadják a sajátjaikat. Is.

Minden ballib bérretteg 2019.01.22. 15:07:30

Feltéve és nem megengedve hogy egy 20% alatti támogatottságú ellenzéknek nevezett csürhe el tudja érni a kormányváltást, akkor szerinted mit fog csinálni a Fidesz az 50%-os támogatottságával ?

Meg az emberek akik rá szavaznak ? Tétlenül nézik, hogy ballib gecik diktáljanak meg lezárjanak, mert csak ?

Hát Lófaszt.

horvathviteztamas 2019.01.22. 15:34:15

Azt azért ne felejtsük el a nagy felsorolásban, hogy a Viktorék nagyságrendekkel jobban végzik a dolgukat, mint bármelyik kormány az elmúlt 80 évben...

Hát löködnek! 2019.01.22. 16:12:35

Őszintén nekikeseredett, realista poszt. Azt hiszem, minden értelmesen gondolkodni képes emberben, nézeti irányultságtól függetlenül felmerült már a kérdés, hogy ezeknek mindez miért jó. A @MACISAJT1: által hozott ragyogó összesítés ékesen mutatja, hogy az ellenzéki főmutatványosok még csak a történelmi sikereik példájával sem buzdíthatják magukat. Nekik, meg az őket mozgatóknak ez az egész valószínűleg csak valami szegényes élvezetfélét jelent, mint amikor valaki a sáros labdát a házfalnak rugdossa párszor. Csak ezek szerint ők semmi mást nem is akarnak csinálni, mint bennünket bosszantani. Ennyi a mai magyar parlamenti ellenzék munkájának értéke. Ez fájdalmasan undorító érzés. Már nem csak az dühít, hogy az a pár agyatlan csahosuk a blogokban minden értelem nélkül mindenhová odarondít, elvéve a lehetőségét is annak, hogy akár csak az ellenzék esetleges gondolatai iránt érdeklődők szóba elegyedjenek egymással, hanem az dühít, hogy ezeknek a "politikusoknak" a céljai leszűkültek olyan korlátotságig, hogy a "bénítsuk meg az országot!", csak így, cél nélkül, egy politikai program lényegeként tud a sajtó címoldalaira kerülni. Már én szégyellem őket a világ előtt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.22. 16:40:14

A nép semmiképpen se akar ballib országrontást ismét, ezért akkor se támogatja az ellenzéket, amikor elégedetlen a kormánnyal szemben, lásd túlóraszabályozás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.22. 16:45:00

"Orbán Viktor és a körülötte állók ezen ne szórakoznának elképesztően jól"

Én eddig azt olvastam a ballib médiákban, hogy Zorbán retteg minden éjszaka...

Péter51 2019.01.22. 17:10:09

A dolog egyszerű.Amíg OV kormányzása alatt a gazdaság jól teljesit,az életszinvonal nő,addig kormányon lesz és újra és újra megválasztják,Ehhez hozzájárul az ellenzék teljes idiotizmusa - a kerítésbontást akaró Fletó,a fütyürésző Juhász és Szabó Timi,a hisztis Varjú és Széll,a HP Kunhalmi.....
Még a Momentum lehetett volna egy új valami,de aki a liberális pártcsaládhoz csatlakozik az EU-ban és dobálózik,fenyegetőzik,a bukott ballibtől nem határolódik el,az nem fog komoly országos támogatottságot szerezni.

inteligencs elenzeki 2019.01.22. 17:13:57

"Nehogy véletlenül oda költözzetek mondjuk elé egy sátorba, és legyen alternatív kormány (még ha csak nyilván elvi is). NEHOGY!!! Mert ez nyilván kellemetlen lenne, meg kényelmetlen, meg hát akkor hol a menza, stb.... csak lehet, hogy erre már felkapnák az emberek a fejüket,"

"csak lehet, hogy erre már felkapnák az emberek a fejüket,"

Mi az hogy!!! Lesnénk a tévét, hogy Ágika nekiszalad é a parlament ajtajának.
Vagy Berike üvöltve rohanna ki a parlamentből, hogy "neemeengeedtééék hogy feelgyúújtsaaam pedigmár itt a sátorban az új kormáááány diktatúravaaaan hüpp, hüpp, megsérültél Ágikám ?!!!

Nekünk is kell néha az a kis kikapcsolódás, ellazulás, szórakozás. :)))

inteligencs elenzeki 2019.01.22. 17:27:28

Az ellenzék, annak főleg a ballib része sokáig el volt kényeztetve. A média 90%-a az uralmuk alatt volt, és dübörgött a kádári nosztalgia, csak meg kellett nézni egy szoci majálist.
Mitől tanultak volna meg normálisan politizálni ? Akkora hátszelük volt, hogy csuda. Aztán elcseszték, és vége lett mindennek.
Az emberek a bőrükön érzik, hogy 2010 óta jobb lett. Stabilitás, javuló gazdasági teljesítmény, javuló költségvetési paraméterek, növekvő gazdaság. Mindezt úgy, hogy 2010-ben még az IMF ült a nyakunkon, válságkezelés címén.
Bárhogy csűrik csavarják, ez a helyzet. És minél jobban beleássák magukat az adatok félremagyarázásába, a "minden rossz volt a mit a fidesz csinált propagandába, annál hiteltelenebbé váltak.
Programjuk nincs. (Az nem program, hogy növelni kell a pedagógusok orvosok bérét, többet kell költeni az oktatásra stb. Az se program, hogy ezt a differenciált adózással oldják meg, mert ezzel kapcsolatban az alsó középosztálynak már vannak kedvezőtlen tapasztalatai).
Egyetlen programjuk jelenleg, az O1G
Egyetlen programjuk va

DFK 2019.01.23. 08:44:47

Annyira látszik az ukrán forgatókönyv. Még az os stimmel, hogy a széljobbal (pervij szektor - jobbik) is összeállnak.
süti beállítások módosítása