Nem éltem 100 éve, lehet, hogy már akkor is így volt, és a kommunizmus/szocializmus x éve csak elnyomta ezt? Tényleg ennyik vagyunk? Szerveződésre, önirányításra és fejlődésre képtelen biorobotok, akiknek elég a krumpli a csendhez, a bizonyítatlan hazugság meg a hanghoz?

Az elmúlt nagyjából két hónapban, ahogy csavarodtunk bele az önkormányzati választások "kampányának" célegyenesébe, nagyjából 6-7 alkalommal fordultam a billentyűzet felé, azzal, hogy na most már tényleg írok.

Nem tettem. Mert mindahányszor ott ültem a gép előtt, és próbáltam egy címet rendelni a gondolataimhoz, rájöttem, hogy mindegyiknek ugyanaz lehetne. Meg, hogy minek is teszem ezt? Lesz bármi célja, ne adj'Isten súlya, vagy hát tulajdonképpen igazi mondanivalója?! 

Rá kellett jönnöm: nem. Nem, mert minden éppen aktuális semmitmondó, vagy szánalmas, vagy akár velőtrázó, és/vagy felháborító esemény végkifejlete és valódi mondanivalója egy és ugyanaz. Sőt, nem csak, hogy egy és ugyanaz, hanem a saját értelmetlenségén túl még gyakorlatilag sem lehet ezekről érdemben beszélni, vagy írni. Mert mit?! Nettó szájtépés lett volna csupán. Amire aztán persze a magukat olyan nagyon polgári és jobboldalinak mondó valakik jól rá tudnának ugrani, savazni a szerzőt, hogy sorosbérenc és ballib, meg, hogy bértollnok, és hasonló. Még úgy is, hogy a szerző mindig is konzervatív ember volt inkább, mint baloldali. Fogalmazzunk, olyan közép. Aki ha jobbról mondanak jót, értelmeset, akkor elfogadja, de ha ezt balról teszik, azt is meghallgatja, végig is gondolja. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból balról sokkal kevesebb alázás érkezik cikkenként mint jobbról. Nem aktívak? Gondolkodnak? Le sem ...ják? Pedig írtam én mindkét oldalról már mindenfélét.

Na és ez ma Magyarországon nem nagyon létezik. Mármint olyan középen álló fajta. Nyilvánosan legalábbis biztosan nem - néhány nagyon kevés kivétellel. Ami a legszomorúbb pedig az, hogy erre még igény sincs. Semmi az égvilágon. A középen álló gondolatait elveszi valamelyik oldal, és innen az eredeti szót kimondó megbélyegződik.

A baloldal kizárólag arról beszél, hogy minden "Fideszes" tisztségviselő nettó köztörvényes bűnöző, aki meg rájuk szavaz az elmeroggyant, anyátlan és megvehető.

A jobboldal arról beszél, hogy minden baloldali politikus (illetve mindenki aki nem Fideszes) nettó köztörvényes bűnöző, aki meg rájuk szavaz az elmeroggyant, anyátlan és megvehető.

Közben pedig valójában 5 kiló krumpli, az állás elvesztésének a félelme és a nettó közöny fog választani helyettünk. Nem mi emberek. Mert nem is vagyunk annak nézve.

Kiabálnak egymásra a fejünk felett, azoké felett, akiket egyébként valamiféle perverzió okán még érdekel a Haza, meg esetleg az, hogy mi történik valójában a tengernyi elferdített, meghamisított tény mögött. Rágalmak, szitkok, átkok, alázás, megfélemlítés, fenyegetés, semmibe vétel, gyűlölet. Nincs gondolkodás. Nincs megállás egy szóra. Nincs érv, gondolat, értelmes és esetleg (jajj jajj) közös cél, semmi.

Érdekel bárkit, aki majd zsigerből meg szavazni bármiféle tény? Nem. A megsemmisítés, a másik teljes és végleges kitörlése a politikai színpadról. EZ a cél. Ja, hogy akkor meg is cáfoltam egy korábbi mondatomat......tényleg. Van cél. A megsemmisítés.

...sajnos azonban nem emlékszem olyan sikeres nemzetre, aki azzal emelkedett volna fel, hogy elkezdte megsemmisíteni a saját maga lakosságának nagyjából a felét - függetlenül annak politikai hovatartozásától. Mi ezt tesszük.

Mi abban a rohadt nehéz, hogy nyugodtan, érvekkel, beszélgetve, konszenzussal, esetleg valamiféle végső konszenzus mentén éljünk közéletet egy adott helyen, a falutól a fővárosig? Kellemetlen lenne? Nem lehet dicsőségesen győzni így? Nem lehet végtelenül lopni? Ki kellene ehhez lépni egy már régóta önmagát gerjesztő politikai vortexből? Le kellene köpni saját magunk köpködő oldalát? Hát...le.

Jó lenne, ha megtennénk, bármekkora naivitással is a fejemben írom ezt. Mert máshogy nem lesz jó vége. Oda fogunk jutni, hogy a verbális és a sok esetben már egzisztenciális alázáson túllépve elindulunk a fizikai felé. Oldaltól függetlenül - sajnos.

Aztán majd amikor egyszer kopogunk egy másik ország ajtaján, mert ég a házunk a hátunk mögött, és már azt sem tudjuk ki gyújtotta fel, és azt mondják majd nekünk egy kerítés másik oldaláról, hogy elolvassák a kérelmünket, és visszadobják, hogy nem, és menj vissza szépen haza, mit mondunk?

...hogy nem is úgy van az? Ők tudják rosszul?

Nem. Sajnos nem. Sajnos mi tudjuk rosszul. Nagyon rosszul. Ráadásul még rosszul is csináljuk.

Nyerni fog valaki, bárki, az első dolga az lesz, hogy fölényes és diadalittas, megsemmisítő győzelmet hirdet, mellé még utólag is párszor belerúg a másik oldalba, hogy a "hangulat" azért megmaradjon. Majd minden marad a régiben és megy a maga útján. Melyről a nép nélkül sosem fogunk lelépni igazán.

A pénznek, a hatalomnak nincsen szaga. Csakúgy, mint ahogyan a hallgatásnak, az odafigyelésnek és a gondolkodásnak sincs. Nem illatuk van, hanem erejük. Teremtő, építő, és formáló. Ezen tulajdonságuk viszont kétirányú, lehet jóra és rosszra is fordítani.

Mondjon nekem, írjon nekem ide bárki olyan pozitív, építő dolgot, ami a kampányban eddig elhangzott, reális, és előremutató. Mondom reális. Nem kirekesztő, nem csak valakiknek előremutató, és nem csak még kevesebbnek reális...nos? Senki? Sehol?

Minden politika mocskos valahol. Minden politika konszenzus nélkül csak kiabálás egymás felé, vagy persze akár alattomos és csendes alámosás is lehet, de egyetértés nélkül mindenképpen egyirányú, a maga viszonylagos hatalmával, vagy annak mértékéig. Ezt tudja mindenki. Nem vagyunk egy mesében.

Viszont akkor csak annyit kérek, hogy ne mesefigurák közül kelljen döntenem, akiknek csak szuper-képességük van, és sosem alszanak, mert ilyenek nincsenek. Már rég. Csak mi tartjuk életben őket, mi, éppen mi, akik felett ez az egész zajlik.

Tökéletes.

Krumplit valaki?

Sz G

borítókép: pillanatkép a török (ugye...ugye) parlament hétköznapjaiból