Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

ÉGETŐEN FONTOS tudnivalók!

a kattintásvadász cím mögött valójában 7+1 tény rejtőzik, amit jó ha tudsz Magyarországról - vagyis Rólad is

2023. augusztus 06. - Önállóan gondolkodó
breking_nyuz_2.jpg
Tisztelt Olvasó!
Először is engedje meg, hogy elnézést kérjek a debil és hamis címért! Őszintén.
A tartalom remélem kárpótolja majd - még, ha kicsit fájni is fog, vagy hát...nem is tudom. Felolvastam a vázlatot egy külföldi barátomnak, aki azt reagálta a lenti lista hevenyészett összefoglalójára, hogy ha ez mind igaz, vagy közel az, nos, ezekért náluk már polgárháború zajlana az addig békés utcákon, de minimum statáriális állapotok uralkodnának. Aztán 5 perc múlva közölte: gondolkodott, és rájött, hogy náluk ez nem fordulhatna elő. Indokként annyit hozott fel csak, hogy ők nem ennyire "lámák", hogy ezt eltűrjék. Nem jutnának el eddig.
Pedig még csak nem is egy "rend-fegyelem-pedantéria" alapokon működő ország a szülőhazája, sőt, és ezt ő is tudja. 
Nos, akkor jöjjenek a szomorú tények, összefoglaló jelleggel, röviden. Nincs fontossági sorrend, ahogy eszembe jutottak, úgy írtam le, és nem változtattam rajta már. 
1. A magyar nemzet miniszterelnökének környezete
A magyar nemzet miniszterelnökének apja bányatulajdonos - többek között. Ebbéli tisztségében, annak érdekében, hogy ne legyen balhé (!), nem indul közbeszerzéseken jó ideje. Akik viszont igen, azok valamiért preferálják id. Orbán úr portékáját. Érdekes egybeesés, nyilván véletlen. Mint ahogyan az is, hogy épp jelenleg épül, sőt, már-már készen is van egy olyan birtok Hatvanpusztán, mely bármelyik Guldenburgok öröksége részben elfért volna, sőt, már-már zavaróan túlzónak is érezhette volna a néző. A mai fiataloknak azt mondhatnám: mint az összes pókember film egyszerre.   
Ugyanezen miniszterelnök legjobb barátja a "leggazdagabb magyarok" versenyében rendere dobogós, néha második, de legtöbbször első jó pár éve már, és ez rendben van. 15 éve még egy gázszerelő volt. Tulajdonképpen most is.
Nyitott az út, hajrá, hisz látjuk, neki sikerült 5-6 év alatt a mutatvány, nem kellett hozzá semmi más csak tehetség, Isten, és a tény, hogy a Miniszterelnök a barátja - őszinte ember maradt, mert ezt ő maga mondta. Egy bizonyos Simicska Lajos anno kitalálta a módszert, csak sokba került, most van valaki más helyette, nyilván töredéke díjért cserébe.  
Ugyanezen miniszterelnök egyik lánya aki külhonban tanult, állítólag jelentős "befolyással rendelkezik" a Magyar Turisztikai Ügynökségben. Nos, fogalmazzunk úgy, hogy ez a szervezet rendelkezik némi ráhatással a tekintetben, hogy részben a Covid által okozott károk túlélésében, valamint amúgy is, pályázatok esetén melyik szálloda kap mennyi támogatást az államtól. Ez nem baj. Ez így leírva akár lehetne példaértékű is. ...csak tovább olvasva....
Ugyanezen miniszterelnök veje, aki az előző bekezdésben szereplő hölgy férje, az egyik legbefolyásosabb hazai ingatlanfejlesztő - felvásárló - eladó üzletember lett.  Vannak szállodái? Vannak. Kapott támogatást? Kapott. Ugyanarról beszélget ez a pár a vasárnapi ebédnél, mint mi? Hát..kis eséllyel, na. No meg persze az is tény, hogy a másik, illetve ma már hazánk legnagyobb szálloda-tulajdonosa az imént említett tehetséges és szerencsés gázszerelő. 
No, de vissza: ez a vej egy drága ember. Nekünk legalábbis minden bizonnyal, ha megnézzük honnan indult az első milliárdja. Történt ugyanis néhány éve, hogy István cége olyan sok településen telepített olyan hatékonyan új közvilágítási rendszereket EU támogatásokat igénybe véve, hogy az Unió által erre adott összegek jelentős részét a gazdasági modell végén a magyar állam inkább visszafizette, mintsem, hogy beleállt volna egy jó hangos perbe, amiben 100%, hogy elmeszelték volna a "módszert". Mert annyira átlátszó volt a csalás egész mivolta, gyakorisága és bugyuta egyszerűsége. Vagyis mi is benne vagyunk ebben is áttételesen - mint adófizetők. Juhú. 
Elnézést, ez lett a leghosszabb pont - de látható, sikeres ország sikeres miniszterelnökének csak sikeres emberek alkotják a baráti körét és családját. 
Jól van ez így. Senkit sem zavar. 
2. Infláció
Amíg még az EU tagja vagyunk, mondhatjuk azt, hogy az "EU tagállamai közül" Magyarországon a legmagasabb az infláció. Kb. a háromszorosa. Oké, most csökkenni kezdett valamelyest épp, de "háborús inflációnak" nevezzük ezt mi. Mi, magyarok. Annak az országnak a lakossága, mely miniszterelnöke MINDEN szankciót megszavazott Oroszország ellen (bizony), mégis az oroszoktól veszi a gázt pl. mindmáig, és ezzel az év első 5 hónapjában 315 milliárddal, azaz 315 000 000 000 forinttal többet (!) költött erre, mint bármelyik másik EU tagállam. Egyszer láttam egy táblázatot, mely szerint 1 országban van hivatalosan "háborús vészhelyzet" az EU-ban: nálunk, miközben a magyar média azt harsogja, CSAK Magyarország maradt ki a háborúból, az EU belesodródott úgy, ahogy van.
Logikus nemzet és nép vagyunk, nem? Számít nekünk a valóság, vagy 315 milliárd forint? Ugyan. Ennél nagyvonalúbbak vagyunk. 
3. Rezsicsökkentés
2013-ban a magyar állam bevezette a rezsicsökkentést, annak érdekében, hogy a lakosságot megkímélje az elszállt közüzemi szolgáltatások díjától. Ez ok is volt egy darabig (emberileg, nem hosszútávú "agyilag"), csakhogy pl a földgáz visszaesett a fixen megállapított hatósági ár alá, és jó 6-7 évig ott is maradt. Vagyis a magyar állam úgynevezett "rommá-keresés" tényállását hajtotta végre a saját lakosságán. Évekig. Mit csináltak a pénzzel? Jó kérdés. Röviden összefoglalva talán: elköltötték - de másra. Ugyanis hálózatfejlesztésre például néhány forintnál többet nem áldoztak nagy örömükben, rohad is szét alattunk most minden közmű, legyen az vízcső vagy elektromos hálózat. Sebaj. Mi sajnálkozunk, hogy "ejnye bejnye". Maximum.
4. A magyar kormány kommunikációjának és kampányainak finanszírozása
...és így egyben a legnagyobb pártszövetség, a Fidesz-KDNP bevételi oldala pénzben gondolkodva.
Röviden, mert fogy az idő: több, mint 100 milliárd, azaz 100 000 000 000 forint áll a magyar televíziót is működtető MTVA rendelkezésére évente (ÉVENTE, nem összesen amíg van...), hogy minden törvényt betartva (juhé) tolja bárki és mindenki arcába: sikeres a kormány, prosperál ebből a nép, az ország, és sikeres nemzet vagyunk. Választások előtt nem is kell sem kampány, sem mondanivaló, hogy az előbbi pártszövetség 2/3 többséggel nyerjen akár ötödszörre is majd, eddig sem volt semmilyen üzenet, most sem kell majd. Mert minek? Kifizetjük azt mi, helyettük. Simán. Mosolyogva. 
A legnagyobb hirdető a magyar kormány a magyar állam által fenntartott médiákban, aki nem áll be a sorba, annak kampó, de Rogán úr szomszédja azért évente egy 100 - 150 mrd huf, vagyis  100 000 000 000 - 150 000 000 000 forint értékű megbízást még össze-össze lapátol "reklámozási célokra" a fentieken túl. Reggelente, úgy 7:15 tájt, amikor kilépnek egymással szemben a lakásiakból, biztos elhangzik egy "köszi" mondat talán, nem? Úgy korrekt azért, hát mégiscsak emberek vagyunk, vagy mi?!
Aztán amikor ez nekünk való ellenzék meg összeszed végre látható mennyiségű pénzt külföldről (mert belföldről honnan ugye...?), azt annyira bénán csinálja, hogy egyrészt a kampányban észre sem lehetett venni, hogy van benne költés, másrészt meg amit szabálytalanul lehetett csinálni, azt nem csak, hogy valóban végtelenül szabálytalanul, de irgalmatlanul bénán is "vitték véghez". Azt érzem néha, hogy ők a jelenlegi kormánytól évente kapnak bónuszt azért, hogy "na az idén ki volt a leghülyébb?".
5. Fontos költések válság idején
Elképesztően fontos lehetett a jelenlegi kicsit frusztrált gazdasági helyzet kellős közepén, hogy az állam beszálljon tulajdonosként például a Vodafone hazai leányvállalatába, potom 323 milliárd, azaz 323 000 000 000 forint közpénzt elköltve. Hogy kisebbségi tulajdonos legyen. 
Nem tudom, de mifelénk az ilyen befektetőt hívják lúzernek, vagy valójában "rejtett hitelezőnek", mert így a másik cégtulajdonosnak ennyivel is kevesebbet kell fizetnie, és a többségi (még ha nem is minősített - de többségi) tulajdonrésze zsebben marad. E nélkül az üzlet nélkül kevesebbek lennénk. Az biztos - nem? 
Fontos volt továbbá nyilván az is, hogy megvásároljon most az állam egy ingatlanfejlesztést Budapesten, közelebbről Zuglóban. 244 milliárd, vagyis 244 000 000 000 forintért. Mert akkor majd ott lesznek a...aaaa....kormányhivatalok (!), meg más minisztériumok is (!), egyéb irodák, lakások, stb.
Kérdem én: akkor minek megy most mindenki a Várba?! Ja, bocsánat, még valami: MINDEN ilyen összeg közpénz. Ismét. 
Amúgy gálánsak vagyunk külföldre is. Az, hogy az országunk "körül" adományozunk - ismert okokból: nekem ok. Ésszel persze, de ok. 
Irgalmatlanul sok pénzt elkölteni más kontinenseken (!) templomokra, és egyéb egyházi épületeke.....nem is tudom. Isten ezt így "okézná"? Nem hinném. Az az Isten, akit én hiszek, az biztos nem. 
6. Külföldi cégek támogatása induláskor
Több szám létezik, mennyi pénzt (bonyolultabban: vissza nem térítendő támogatást) ad a magyar állam a hazánkban akkumulátort, vagy azok alkatrészeit, alkotóelemit, stb. stb. gyártó cégeknek, de a legtöbbet felbukkanó szám az a következő: 1 050 milliárd, vagyis 1 050 000 000 000 forint. Közpénz.
Olyan cégeknek, melyek termékeire kétség kívül van igény a világban, ez nem kérdés. Hogy felemésztik hazánk vízkészletét és áramtermelési kapacitását: ez sem kérdés.
Volt egy ország, ki hasonlót tett, csak kicsit más iparágban: a "klasszikus" autógyártásban, mégpedig Szlovákia. 
Aztán jött a válság 2008 után, és olyan módon térdelt le az országuk, hogy én csodálkoztam azon, hogy egyáltalán túlélték. Azt meg végképp nem hittem volna, hogy ma már euró a hivatalos fizetőeszközük, és ha megnézi valaki az állam-háztartási mutatóikat, akkor hát...szerintem meglepődik. Menne ez nekünk? 
Bármikor jöhet egy technológiai fordulat, és akkor kampó, mert egyoldalú a kitettségünk. Nyilván kicsit sci-fi jellegű ez az előző mondat, de megeshet. Mindenesetre lehet, hogy 2 év, és magas minőségű, francia eredetű ásványvízzel fogunk fogat meg lábat mosni, még ha annyiba is kerül, mint egy igen jó bor, mert mással nem lesz mivel. 
Azt hagyom is, hogy Kína, meg vasút, meg hitel, meg Oroszország, meg Paks II. Nincs értelme ezekről beszélni. 
7. A magyar kormány ellenzéke - mit tehettek volna mondjuk 2022-ben a választások után
Ahogy a fenti mondat első részét írtam, rájöttem, hogy igen. Ennyi a lényeg. Ez-az-ellenzék-a-2010-óta-regnáló-kormány-ellenzéke. Pont. Jó éjt. Majd keltsetek fel 32 év múlva. 
Csak sajnos nem lehet annyit aludnom már. 
Ahogyan vesztettek (és nem az akkori este szégyenteljes, vállalhatatlan viselkedésére utalok), úgy annak tudomásra jutását követően azonnal, egyből lépni kellett volna. 
Csendben elmenni a Parlamentbe, majd JÓL-NEM-LETENNI-AZ-ESKÜT. 
Volt sok mellébeszélés, hogy "mert a párt finanszírozására kell", mert akkor miből lesz majd stand vidéken az "emberek között"...stb. stb. stb.
Abból a bejövő pénzekből, melyekről hallani mostanában, abból a megélhetésüket (kimondva) kellett volna biztosítani 1 évig, ugyanis a forgatókönyvnek az alábbiak szerint kellett volna alakulnia: 
- nem letenni az esküt (ekkor 24 órán belül a világ összes közvetítőkocsija a Kossuth téren parkolt volna);
- ki kellett volna írni új választásokat;
- azon nem kellett volna indulni;
- így viszont a Fidesz-KDNP-nek kreálni kellett volna pártokat (már túl késő lett volna ehhez - és a lépés-kényszert
  amúgy is rosszul kezeik), vagy a választási törvényt módosítani, ami viszont egyenlő lett volna egy átlagos
  banán-köztársaság kimondásával;
- és ekkor alakítani egy árnyék-kormányt (nem a mostani Benny Hill sztorit);
- és akkor a jelenlegi kormánynak sakk matt. 
Kérdéses persze, hogy a jelenlegi ellenzék mit tenne kormányon azon túl, hogy mindenen is összevesznének, mert máig nem értik a politika lényegét, de legalább valami megmozdult volna. Annyi legalábbis biztos, hogy a Fideszen belül felbukkant volna az orosz szindróma, és elindult volna valamiféle változás. Lehet, hogy rossz, de változás. 
...és akkor a +1, ami a legfájdalmasabb mindegyik közül itt, és máshol a saját hazánk területén belül
aki pedig nem más, mint Ön, kedves Olvasó, és én. Vagyis mi, magyarok.
Mert ezt az egész tragédiát hagyjuk megtörténni, nézzük, nem szólunk nagyon bele, mert megszoktuk. Kell egy Kedves Vezető, akit a táradalom egyik fele szeret, a másik fele utál, de egyik sem szól/avatkozik bele, némi "picsogáson" túl.
Semmit sem teszünk sem pro, sem kontra. Mert az a kb. 2,3 millió szavazó, akik miatt a miniszterelnök és körei 13 éve 2/3 arányban viszik az országot amerre épp akarják, az lesz fixen. Mindig. A másik oldal meg belefullad a "sok"-ba. A lehetőségekbe, mert naponta kapják a magasabbnál magasabb labdákat, de lecsapni vagy nem tudja, vagy nem akarja senki sem.
Csak itt fentebb, ebben a silány irományban van alsó hangon szó 2 000 milliárd, vagyis 2 000 000 000 000 forintról, amit mi fizettünk be adó formájában, és ennek némely része évente ismétlődik, és ez a pénz ment a SEMMIBE - nagyrészt. 
Továbbá nem esett szó oktatásról, egészségügyről, és számtalan egyéb, fontos dologról, úgy kb 95 másik téma asztalra sem került. 
Mert ahogyan a cikk címében is szerepel: breaking-ek vagyunk valójában mind. Igazi bré-kingek.
Mind. Nincs kivétel.
U.  
 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr218187203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása