Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Képzelt riport egy magyar járványügyről

2020. április 02. - Önállóan gondolkodó

 riport.jpg

Tisztelt Olvasók!

Nehéz idők járnak Hazánkra. Olyan idők, amikor a kormányzatnak és az egész államapparátusnak helyt kell állnia. Bizony brutálisan kemény dolog ez, hiszen az elmúlt 10-12 évben eszközeiből "teljesen kiüresített" egészségügyi rendszernek, valamint az elmúlt 10 évben kizárólag kommunikációra és szavazásra átalakított állami apparátusnak kellene nagyjából megoldaniuk -természetesen a lakosság támogatása mellett- ezt az egész vészhelyzetet.

Amíg azonban az egészségügyben dolgozók egy általunk fel sem fogható színvonalú, mennyiségű, mind fizikailag és lelkileg velőig hatoló munkával mentenek mindenkit akit tudnak, nagyjából 2 hurkapálcával és egy papír-zsebkendővel, nos, addig az "apparátus" pedig csak felfelé néz, onnan instrukciókat vár, és tipeg-topog jobbra-balra. Mi, átlagemberek sajnos ezt látjuk. Mármint ha nem elég nekünk naponta annyit tudnunk, hogy mossunk kezet (nagyon helyesen) és, hogy hány embert figyelmeztettek az utcán - nagyon helyesen.

Amíg legfelülről nem jön valami egészen pontos és világos iránymutatás, addig nagyjából semmi nem történik.

Sosem fogom elfelejteni azt a fényképet, melyen Orbán Viktor és Varga Mihály dolgoznak az új, módosított költségvetésen a minap. Papírok felett, egy asztalnál. Ketten. Nem vitatnám Varga Mihály szakmai felkészültségét, és, kövezzenek meg, még azt is elhiszem, hogy a miniszterelnök valahol ott legbelül vélhetően jót akar. Csak hát, egy ország költségvetését ketten intézik, ceruzával, radírral? Biztosan így? Érdemes Varga Mihály arcát megnézni azon a képen.... A nép hősének lenni, egyfajta (rablás-nélküli) Robin Hood szerepében tetszelegni nem más, mint népszerűség-keresés. Varga úr ebben a spontán képben nem annyira élvezhette a biodíszlet szerepét... No de hagyjuk.

Ne akarjunk kérdezni, ne akarjunk tudni, csak fogadjunk szót. Ez a dolgunk. Mondjuk ebben van jelenleg némi ráció, sőt, de azért ha "tájékoztatás" alatt Győrfi Pált, Dr Müller Cecíliát és Lakatos Tibort értjük, akkor maximum tiszták leszünk könyöktől lefelé, no meg rendőrségi intézkedési statisztikából pallérozottak - mindamellett, hogy persze utóbbi kettőnek riszpekt, én nem bírnám.

Ezeken felül azonban, mint egyfajta felelősségtudattal rendelkező magyar ember, felmerülnek bennem kérdések. Viszont abban a szerencsés helyzetben is vagyok, hogy a válaszokat is tudom, köszönhetően az apparátus fent említett kommunikációjának, mert azért mostanában azt is látjuk, van, amiben nincs sok teszetoszáskodás.

Nézzük az általam elképzelt interjút az apparátus egy "felelősável". A = apparátus; R = riporter (én).

R: - Hogyan /legalább arányokban kifejezve/ lett szétosztva a főleg Kínából érkezett felszerelés? 

A: - Ha van autója, azzal menjen munkába!

 

R: - Miért tartották fontosnak Schmidt Máriáéknak most átadni azt a két ingatlant?

A: - Ha visz valakit, akkor az utas hátul üljön!

 

R: - A 6 egyetem alapítványokhoz kerülése, és az egyházi ingatlanok kérdése miért lett pont most ennyire sürgős? Van ezeknek a kérdéseknek köze a járványügyi védekezéshez?

A: - A legrövidebb úton menjen kocsival a munkahelyére, nem is gondolná, de fontos, hogy fertőtlenítse a rádió gombjait rendszeresen! Ha beért a munkahelyére mosson alaposan kezet szappannal, vagy fertőtlenítsen!

 

R: - Értem, ez mind fontos, valóban, de azzal tényleg megvárjuk a jövő hét közepét, hogy bármiféle relevánsat mondjanak a gazdasági mentőcsomagról? Vagy azért várunk addig, hogy az EU -szokásától eltérően-  mondjon valami gyorsat és "nagy-összegűt"? De hát már mondott... Alapjövedelem pótlás? Járulék csökkentés? További? Miben gondolkodnak? 

A: - De érdemes lehet megfontolni, hogy leginkább biciklivel járjanak dolgozni, ha nincs ez sem, akkor tömegközlekedéssel, persze megtartva a másfél méteres távolságot!

 

R: - Azt halljuk, régóta, hogy az ismertnél jóval magasabb az esetszám. És, hogy bármikor robbanhat... Nem akarnánk megtudni, így, együtt, hogy ez mit is jelent pontosan? Vagy arra megy ez a szemmel látható visszafogottság, hogy egyszer csak, ha tesztelünk, akkor legyen is mivel kezelni az embereket?

A: - Csak papír-zsebkendővel fogjunk meg kapaszkodót a buszon, villamoson, és ha leszálltunk, azt dobjuk el. Beérve a munkahelyre pedig alaposan mossunk kezet szappannal! 

 

R: - Jó, akkor más... 10 évre titkosítanák a Budapest-Belgrád vasútvonal részleteit. Sikernek érzik, hogy ezt most mindenféle felesleges fecsegés nélkül megtehetik?

A: - Villanykapcsolót, kilincseket, lift nyomógombjait is fertőtlenítsük!! Érintés nélküli fertőtlenítő automata a legjobb, köszönet azoknak a munkahelyeknek, ahol ezt bevezették!

 

R: - Értem! A színházak központosított felügyeletének - és gyakorlatilag ily módon függésének - elrendelésével sem várnak sokat. Jól értem, hogy ezeken most itt gyorsan túl akartak lenni, és akkor innentől zavartalanul tudnak összpontosítani a járványra? Mert nyilván ennek az egésznek itt más oka nem lehet..

A: - Hadd ismételjem meg, hogy nyugdíjas Honfitársaink maradjanak otthon!

 

 

R: - Mit szólnak ahhoz, miszerint a felhatalmazási törvényben csupán annak időbeli korlátlansága veri ki a biztosítékot a fél világban, miközben Önök ezzel a "körrel" megsemmisítették az ellenzéket, biztos ami biztos, a kritikákat pedig ismét nemzetünk elleni támadásként állítják be és élik meg? Rosszul gondolom? 

A: - Értsék már meg, a vírus bármelyik településen jelen lehet!

R: - Mindent értek, köszönöm szépen a széles nyilvánosság jegyében!

 

Nem, nem gondoltam ezt itt viccesnek. Sem félelem-keltőnek, sem dezinformálónak, sem jónak, sem rossznak, sem a nyugalom megzavarására alkalmasnak, sem pánikkeltőnek, sem fake news-nak, és legfőképpen nem rémhírterjesztőnek.

Mert ez sajnos nem "rém"hír.

Sajnos nem az....

Sz G

 

ajánlom még ezt a kis írást is...

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr5815583230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2020.04.03. 22:11:13

"... miközben Önök ezzel a "körrel" megsemmisítették az ellenzéket,..."

És ezzel a körrel megsemmisítette a fideszt és a fidesz frakciót is! Már azok sem állhatnak útjába akiktől a hatalmát kapta.
süti beállítások módosítása