Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

NAPONTA 183 kórházi ágy ára megy hazugságokra

...és természetesen mi fizetjük.

2020. január 20. - Önállóan gondolkodó

viktor_agy.jpg

Olvasom a hírekben, hogy 5 év alatt nagyjából 100 milliárd forintot költött a kormány arra, hogy propagálja hőstetteit.

Ez évi 20 Milliárd.

Ez havi kb 1 670 000 000 forint

Ez napi kb 55 millió forint.

1 új, felszerelt kórházi ágy vételára nagyjából 300 000 forint nettó.

Ez azt jelenti, hogy naponta (!) 183 darab kórházi fekvőhelyet lehetne lecserélni. .

Hatásvadász, és némileg torzított érvelés? Az. De ahhoz a pofátlan ferdítéshez képest nagyon semmi, amit az arcunkba tolnak, úgy, hogy közben és emellett az elvtársaik egy köre anyagilag felvérteződik, a nem egyetértő korcsok meg tönkremennek. Bingo.

No pont ezért nem érdekel az ilyen jellegű összehasonlítás naivitása, gyerekessége. Állampolgárként nem kérdeznek meg, mire költhetik, nettó hülyére vesznek minket, így alapvető jogom van nekem is ferdíteni, naivnak és akár hülyének lenni úgy, hogy az összevetésem "valótlanság tartalmának hiánya" nem a gyakorlati számokban, hanem az emberi álmodozásban merül ki csupán. Mert a matek igencsak stimmel.

Viszont mi nettó kamut, félrevezetést, manipulációt, de legfőképpen rettentően torz önös propagandát és színvonaltalan győzködést kapunk a pénzünkért. Amennyiben valaki olvasta Moldova tollából H. Kovács bármely történetét, és tudja mit jelent a nevében a H., akkor a lehető legpontosabb leírást kapja arról, mit is tesz a kormányunk jelenleg, és nem 1-2 fröccsért, hanem súlyos milliárdokért. Most azt hagyjuk, hogy ez gyakorlatilag 1 az egyben a Fidesz pártpropagandája, mert az is megér néhány gondolatot. Vegyük csak azt, hogy tényleg mi kell még nekünk, hogy értelmezni tudjuk a közvagyon szó jelentését? Vagy az "adó" mögöttes tartalmát? Hát.....sok minden.

Mondjuk azt, hogy tovább számolunk.

30 napos hónap esetén, fenti alapadatokból kiindulva már vettünk is 5 490 vadiúj ágyat. 1 hónap alatt.

2017-ben nagyjából 68 000 kórházi ágy volt Magyarországon. Tegyük fel, hogy a legfrissebb szám (megengedően) 70 000. E szerint 382 nap alatt, vagyis 1 év és 17 nap elteltével minden hazai ágy le lett volna cserélve úgy, hogy marad még 80 milliárd, amit elkölthetnek öntömjénezésre az 5 éves összevetés szerint.

Ha és amennyiben még 1 évnyi Rogán-gazdagítást és félrebeszélést beáldoztak volna, akkor még némi strukturális változtatás is belefért volna.

Ha esetleg kettőt, ami 40 milliárdot jelent, még az is lehet, hogy javulna az egészségünk, tovább élnénk, több adót fizetnénk, és a végén így többet költhetnének újra önmaguk reklámozására.

Vagyis: "belénk" fektettek volna az egészségügyön keresztül azért, hogy aztán még többet költhessenek magukra, magukon keresztül a mi pénzünkből.

Szerintem le kellene ülni a lakossággal tárgyalni erről, nem?

Engem még az sem érdekelne, hogy hirtelen létrejönne egy Mészáros és Fiai Kórházi Ágy és Kacsa Összeszerelő és Forgalmazó Kft. Vegyük tőlük, felőlem. Adjanak hozzá szervizt is, és akkor máris kevésbé ballib-zsidóbérenc-kapitalista-gyurcsányivadék-szivárványos-sorosista-mittudoménmiilyen a gondolatmenet.

...na jó.....befejezem a szellemi ámokfutásomat, kiveszem kezem a biliből. Marad az, hogy ütlegelem a gipszemmel az ágy végét ha nem tetszik valami, és az ablakon át nézem a romantikus téli szűrt napfényben tündöklő antiszemita és önbecsapó hazugságokat az utcai plakátokon.

Vagy megyek inkább, és megnézem hátha még megy ez a legújabb sms-dili, hogy Orbánt vagy Sorost ki lehet szavazni valamilyen villából, ha jól értettem. Vagy ha lezárult, várom, lesz-e helyette hasonlóan pajkos kis ötlet.

 

Sz G

fotó: blikk.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr3215417904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.01.21. 13:56:03

A modern demokrácikban a narratívák harca a legfontosabb, ebben részt venni pedig drága mulatság.

Szóval épeszű politikus nem költ el minden oénzt pl. kórházi ágyakra, mert ez csak a biztos vereéshez vezető út lenne.

nemecsekerno_007 2020.01.21. 13:56:42

@CM2131: Jaja, eznekem is eszembe jutott :))) Évente mentek el 1000 Mrd-ok csak az államadósság kamataira :)))

nemecsekerno_007 2020.01.21. 14:01:10

A Pannon Puma fénykorában 1000 Mrd körül ment el évente csak kamatokra, mondjuk legalább nem kellett öntömjénezésre költeni, nem is nagyon volt mit tömjénezni :))))
Az EÜ-re akkor költünk többet ha legalább részben átalakítjuk biztosítás jellegűre, amíg szociális ellátás, addig nem mert akkor mindenki rajta fog csüngeni...

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 14:05:14

@MAXVAL bircaman közíró: ezt tette Orbán 98 és 02 között aztán jön Ron W. És segített a szociknak hogy Magyarországon még véletlenül se lehessen tényekkel és valós kormányzással soha többé választást nyerni csak ferditessel. Igen megcsinaltuk.

megvagyhadnagy 2020.01.21. 14:17:23

@citrix:
"Annál inkább szükség lenne azon családok, emberek kézzel fogható megsegítésére akik a saját házukat, otthonukat vesztették el pillanatok alatt. Egy élet munkáját. "
Engedd el ezt a témát végre. Ha ez bevett gyakorlat lenne, hirtelen megszapordnának a "véletlenül" leégett házak. Legfőképpen a tudjukkik házai égnének le....

citrix 2020.01.21. 14:18:07

@a nagy hohohorgász: Nem értem a kérdést. Pont azt fejtettem ki elég világosan miszerint a "hány lélegeztetőgép vásárolható x milliárd közpénzből" az pl. demagógia. Ezen mit nem lehet érteni?
Azt is próbáltam érzékeltetni hogy napi 55 millió pártpropagandából miként lehetne azoknak esélyt adni akik az otthonukat vesztették el tűzben. Ebben mi a kivetni való? Napi 55 milliót húz le a fidesz a wc-n a semmire. Ennyire gazdag az ország? Sokfelé járok de nem úgy tűnik mintha ilyen gazdag lenne. Koszlott, lepukkant vidéki települések, kátyús, hitvány minőségű utak, kosz, szemét az utak és erők mellett. Ha ételt osztanak, tömegek állnak sorba. Nem poénból, ugyanis nem mindenkinek a Gundel étterem szállít menüt napi 500 forintért mint Orbán úrnak és sameszeinek a várba.

chrisred 2020.01.21. 14:19:28

@MAXVAL bircaman közíró: Csak az a bibi, hogy ezt a drága mulatságot az adófizetők állják, akiknek eszük ágában sincs részt venni a narratívák harcában.

chrisred 2020.01.21. 14:23:06

@megvagyhadnagy: Nehéz elképzelni, hogy miért gyújtaná fel valaki a saját tulajdonú házát, hogy beköltözhessen egy bérlakásba,

citrix 2020.01.21. 14:23:57

@megvagyhadnagy: Bocs, de nem engedem el a témát. Nem el napi 55 millió forint adófizetői pénz lehúzását a wc-n. A másik: nem kívánom hogy leégjen a házad, még akkor se ha "keresnél" rajta.

midnightcoder2 2020.01.21. 14:44:31

@a nagy hohohorgász: Költhetnék Pl. oktatásra. Akkor esetleg nem hagynák el tömegesen a pedagógusok a pályát. Nem lennének iskolák olyan berendezéssel amit még Kádárék idejében voltak újak. Aztán költhetnék egészségügyre is. Kb. az utolsó dolog amire állam bácsi elkölthetné az adóforintjainkat, az a szórakoztatóipar. Márpedig az élsport az: az egyetlen haszna, hogy a sportolókon különféle doppingszerekkel lehet kísérletezni, ami egy picit talán viszi elõre az orvostudományt, de akkor finanszírozzák a gyógyszergyárak és ne a magyar állam.

midnightcoder2 2020.01.21. 14:47:55

@nemecsekerno_007: Igen, Pannon Pumáék faszok voltak. De ha Orbánék is faszok, akkor pont ugyanoda jutnak, ahova a Pumáék.

Pipas 2020.01.21. 15:16:35

"1 új, felszerelt kórházi ágy vételára nagyjából 300 000 forint nettó."

Mekkora duma ez már. Akkor foghatod azt az égyat, kiteheted a hortobágyra, aztán félévente megnézed, hogy megvan -e még. :D Nem öregem, a kórházi ágyhoz épület is kell, parkoló, tető, műtő meg orvos is. Meg röntgen, meg CT, meg zuhanyzó meg mindenféle egyéb.

Pipas 2020.01.21. 15:19:37

"Olvasom a hírekben, hogy 5 év alatt nagyjából 100 milliárd forintot költött a kormány arra, hogy propagálja hőstetteit."

Ami nagyon fontos, mert ha nem költenek rá, akkor pár év után visszajönnek a szocik, aztán négy év után az IMF és megint hallgahatjuk, hogy titokban azon mérgelődnek, hogy úgy elk.rtuk, hogy az példa nélküli.

Inkább 100 milliárdot költsenek öntömjénezésre, mint jöjjön megint az mszp meg valami szdsz utód és tele legyen a tv azzal, hogy "jajj, de hisz nem is volt ám gázáremelés" meg "hazudtunk délben reggel meg este".

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.01.21. 15:23:12

@chrisred:

Valahonnan szerezni kell pénzt.

A liberálisokat finanszírozza a nagytőke és a filantrógerek. A populistákat meg a nép.

S persze a nagytőke és a filantrógerek oénze is a néptől származik.

Pipas 2020.01.21. 15:25:41

@citrix: "Aprópénz, 2 napi fideszes propagandából olyan házat lehet rittyenteni hogy abban hiba nincs."

Az tényleg jó ötlet, ha valakinek leég a háza, annak az állam építsen 100 milliós házat azonnal. Szerinted hány nappal az első ilyen kifizetés után borulna lángba borsod meg somogy? Merthogy én elég nagy házban lakom, de 100 misiért akár hátrafelé nyilazó mongol hordákat is produkálok szerdáig és szerintem nem vagyok egyedül. :D

n3spr3ss0 2020.01.21. 15:34:10

@Greccsi Zsot: Egyszer te is kerülsz kórházba, majd ott ugass.

nemecsekerno_007 2020.01.21. 15:36:28

@midnightcoder2: Egyelőre még csak ritkán faszok, de ez még belefér a hibaszázalékban. Ha 70%-ban faszok lesznek akkor már elkezd rezegni a léc. De ezt ők is tudják...

n3spr3ss0 2020.01.21. 15:37:41

@Pipas: Igaz hogy a gáz jelenleg kétszer annyiba kerül, mint kellene, a szocik alatt az államadósság (Bajnai ) 18500 milliárd volt, most meg 34000 milliárd. Utolsók vagyunk az unióban, a forintnál nincs szarabb pénz Európában, de Orbán a király.

Önállóan gondolkodó 2020.01.21. 15:40:35

Sziasztok!

A félreértések elkerülése végett: pontosan tudom, hogy a kórházi ágy önmagában nyilván nem elég a kórházi ellátáshoz, ez azért elég nyilvánvaló. Direkt lett az írás ennyire naiv. Simán csak egyszerű, lineáris "gondolkodás" mentén számoltam.
Ja és továbbra is jelezném annak, aki erre az információra éhes lenne: semennyire sem vagyok ballib.
Továbbra sem.
...bár letettem arról az álomról, hogy bárki lehet "középen" is....

Sz G

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 15:45:36

@midnightcoder2: én beperelem a mindenkori oktatást x csilliardra mert azt tanítják hogy a független az mindentől független. Közben a független = baloldali liberális nezetekkel. Ha csak a kormányt szidod nem vagy független. Ha megertetted mondd el az indexnek is.

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 15:48:05

@a nagy hohohorgász: hazugsaggal hazugság ellen küzdeni csak a 16.havi nyugdijig fog vezetni.

Homo fideszbirkusz 2020.01.21. 16:06:35

@a nagy hohohorgász:

Húbammeg, te teljesítménybérben fizetett Homo fideszbirkusz, pont te rinyálsz itt a függetlenségről?

Hú mekkora káderhiány van nálatok Fideszbkrkuszoknál, hogy már a magadfajta elmeroggyantakat is képesek teljes munkaidős trollként alkalmazni.

Pipas 2020.01.21. 16:23:33

@n3spr3ss0: "Igaz hogy a gáz jelenleg kétszer annyiba kerül, mint kellene"

Hát persze. Időtök felét azzal töltitek, hogy "hámá mingyá tönkremennek a cégek és nem lesz gáz, mert a zorbán sanyargatja a cégeket a rezsicsökkentéssel", a másik felét meg a "hámá kétszer annyi a gáz mint amennyinek kellene lennie". Elég hiteltelen ez így. :D

Pipas 2020.01.21. 16:30:06

@Önállóan gondolkodó: "Simán csak egyszerű, lineáris "gondolkodás" mentén számoltam. "

Simán nyomtál egy oltári demagógiát. Arra hegyezted ki, hogy a modern világban mindennek kell a reklám, reklámozni kell a rossz termékeket, reklámozni kell a jó termékeket, reklámozni kell az üvegházhatású gázokat, a demokráciát, az ellenzéket, az egyetemeket és az egészséges életmódot, de ha a kormány magát reklámozza, akkor fel kell háborodni, mert miért nem arra költik az én adómat, amire azt én gondolom.

Figyu! Nyugodj le, a te pénzedből kizárólag kórházi ágyat vettek. Beszéltem a viktorral, azt mondta, hogy utánanézett, rohadt kevés adót fizetsz, az simán kórházi ágyra ment. Ágyneműt, egyéb felszereléseket, reklámot másnak az adójából vettek.

Én meg csak annyit tennék hozzá, hogy ne szólj bele, hogy az én adómból mit vesz a viktor. Mondtam neki, hogy azt nyugodtan költse reklámra, mert nem akarom, hogy az elk.rok visszajöjjenek, nekem ennyit megér. :D

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 17:00:36

@Homo fideszbirkusz: tudod mit érzek én. Azt hogy én egy naiv birka vagyok és egy elágazáshoz értem. az út két felé ágazik csak. Az egyik útra az van kiírva ez a jó út aki nem ezt választja hülye, a másikra az van írva aki a másik utat választja az hülye. Mivel nem tartom magamat hülyének ezért tanácstalanul állok és közben körbenézek. És mit veszek észre hogy körülöttem még 4 millió birka van akinek szintén tanácstalanság van a szemében viszont rájuk van bélyegezve, hogy hülyék vagytok mert ennyi alapján nem tudjátok eldönteni merre kell menni. Ja és a játékszabályhoz hozzátartozik hogy vissza nem fordulhatsz. Miközben ezt a mesét leírtam rájöttem, hogy nekem a 4 millió birkával együtt kell egy új utat kijárni, amire az van írva hogy: tudás és szorgalom alapú társadalom, segítve a TÉNYLEGES elesetteken.

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 17:09:12

de azt be kell vallanom ha most kellene megsaccolnom ( még mielőtt beszéltem volna a 4 millió birkával) hogy merre van az az új irány akkor a kettő között pontosan egy hangyafasznyival( illetve kettővel ha valaki ért a matekhoz akkor tudja hogy miért .)) esne közelebb a jobb oldali úthoz. Veletek is próbálnék beszélni de tök felesleges

n3spr3ss0 2020.01.21. 18:01:09

@Pipas: Ha tájékozódnál tudnád, a világpiacon felére ment a gáz ára.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.21. 18:11:59

@Pipas: Meg hát te szereted ha a szádba szarnak!

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 18:16:54

most mosdatják a karigerit az indexen, olvastátok már?

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 18:22:31

függetlenül leírják hogy csak az orbán illetve az idő miatt nem tudta megvalósítani terveit. Szegény, mondjuk együtt orbáncnak: boldog karácsonyt :)

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 18:24:13

De ne izguljatok nekünk rosszabb jutott. Momentumos lett a góré. Már szívhatunk füvet és herbát a cigányokkal. Asszimiláljuk őket.

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 18:28:01

Igaz hogy a kislányom nem érti miért szart a cigány gyerek a jégpálya közepére, de majd elmondom neki is hogy kislányom hülye vagy mint apád. de miért apa? azért mert a tanult ellenzékiek azt mondták és kész.

Pipas 2020.01.21. 18:57:29

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Meg hát te szereted ha a szádba szarnak!"

Rákérdezhetek? Nyolc általános? :D

Pipas 2020.01.21. 19:02:56

@n3spr3ss0: "Európai összehasonlításban a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb áron juthatnak hozzá a villamos energiához és földgázhoz – derül ki a Magyar Energetikai Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálatából."

"Budapest büszkélkedhet a legalacsonyabb lakossági gázárakkal és a villamosenergia tekintetében is a negyedik legolcsóbb, derül ki egy, az Európai Unió fővárosait összehasonlító vizsgálatból."

Mesélj még! :D

Rotoxis 2020.01.21. 19:15:30

A napi 55 millió forintot eszetlenül soknak tartom, de azért meg kell jegyezni, hogy egy használható kórházi ágy felszerelve 4000 €-nál kezdődik. Egy igazán jó intenzív ágy felszerelve simán meghaladja at 50 ezer €-t!
A felső határ a csillagos ég.

illaim 2020.01.21. 20:38:33

A fidess SA csürhéje nem gondolkodik, hiszen nincs is mivel neki! LOL Dolgozni nem akaró lumpenproletár csak is parancsot tud végrehajtani! Mint a szellemi elődei! Aztán váltásnál eljátssza a mártírt, akit kihasználta a rendszer, az a rendszer amiért ma még az anyját is eladná! Elvtelen senkik akik valakinek képzelik magukat! LOL

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 20:57:42

@illaim: de a mi házunk legalább a Fidesz alatt szépül a tietekre még mindig az van írva hogy építjük a kommunizmust vakolat helyett. Csak azt tudom mondani neked addig legyél szegény amíg fleto bácsi segít rajtad.

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 21:00:09

@a nagy hohohorgász: amúgy utálom Orbánt is mert egy geci de annyira jó látni a halál horgesetek

a nagy hohohorgász 2020.01.21. 21:03:07

@a nagy hohohorgász: mert ti tényleg lélektelen szaralakok vagytok. Még névtelenül sem mérték kimondani hogy aljadekok vagytok

antika890 2020.01.21. 21:57:29

Orbánt meg kell választani királynak. Az új államformánk királyság lesz. Most is az van, amit a faszi mond, akkor meg nem mindegy? Mit bohóckodunk itt a választásokkal? Elmegy rá egy rakat pénz. Plusz egymásnak van feszülve a magyar társadalom, megintcsak tök feleslegesen, hiszen az van, amit Orbán királyunk akar. Ki kell lépni az eu-ból is a picsába, ugyis csak a gond van velük. Oroszországgal majd összecuccolunk kicsit, ahogy régen. Nem volt az olyan rossz. Orbán királyunk majd megvéd minket a migránsoktól meg Sorostól, a nép, a nemzeti nép pedig újra egyesülhet nagy szeretetben és egyetértésben. Akinem nem tetszik, max diszidál. Már egymillió úgyis kint van. Orbán királyunk hívó szavára hazajönnek úgyis. Beállnak focizni, az jól fizet, havi 3 misi. Lesz itt kérem 50 csapatos NB1. Minden lesz. Orbán királyunk meg fogja csinálni a tutit. Csak ellenszél ne legyen. Azt nem komázza a főni.

József Gacsal 2020.01.21. 22:40:40

Kármentő Tanács:"SÜRGŐSSÉGI BEUTALÓ NAGYJAINKnak: A U DOLOG IA!!!

Medgar 2020.01.22. 00:05:11

@Fellegjáró Marci: Látom nem fogod fel az egészségügy lényegét.

citrix 2020.01.22. 07:10:04

@Pipas: Még mindig nem érted. Tehát még egyszer megpróbálom kifejteni: naponta 55 milliót lehúz a fidesz a wc-n. Nincs mire költeni hasznosabbra mint pártpropaganda?! Akkor mi a jó fenéért kér és könyörög annyi ember, család mert a tönk szélére került és küldjél valamit, segíts rajtuk? Napi 55 millió sokkal hasznosabb lenne a részükre mint a budin lehúzni.

Pipas 2020.01.22. 08:10:14

@citrix: "annyi ember, család mert a tönk szélére került"

Megőrültél. Azt akarod, hogy a közpénzt a tönk szélére került családoknak adjuk, amikor lélegeztetőgépet is vehetnénk belőle?

"Napi 55 millió sokkal hasznosabb lenne a részükre mint a budin lehúzni."

És akik még rosszabb helyzetben vannak? A tönk szélére került családoknak adnád a pénzt, amikor az sokkal hasznosabb lenne a hajléktalanoknak? És a menekültek? Azoknak nem is adnál?! És a széndioxid? Megöl minket a globális felmelegedés te meg szétosztogatnád a pénzt? És a sok-sok éhező kisgyerek?

"aponta 55 milliót lehúz a fidesz a wc-n"

Nem, nem húzza le a wc-n. Az a pénz nagyon fontos, arra kell, hogy a fidesz reklámozza magát. Ha nem teszi még visszajön az mszp és akkor aztán megint a tönk szélére kerül az egész ország.

Pipas 2020.01.22. 08:13:20

@chrisred: Az általad linkelt cikk így kezdődik:

"Bár a budapesti lakossági áram- és gázárak a legalacsonyabbak között vannak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által vizsgált európai városok között"

És ezzel akarod bizonygatni, hogy a fidesz túl magasan tartja a gáz árát? Hát azért ez nem volt olyan frappáns visszavágás, mint amennyire azt te gondolod. :D

citrix 2020.01.22. 08:17:35

@Pipas: Lehúzza a wc-n az a napi 55 milliót. Mit kell reklámozni a fideszen közpénzből? Reklámozza magát a fidesz a párttagoktól és a támogatóktól összeszedett pénzből ha ez a hobbija. Én se reklámozhatom magamat vagy akár a vállalkozásomat közpénzből. Pláne egy ilyen csuffadt, lepukkant országban. Az is igaz, Goebbels szerint ha a hazugságot sokat ismétlik akkor igaznak hiszik el. Goebels a fidesz mintaképe?

BrianZ 2020.01.22. 08:23:32

Demagóg 1: míg a csehek, szlovákok, lengyelek az elmúlt tíz évben több, mint 44%-kal költöttek egészségügyre, addig itthon HÁROM százalékkal nőttek az egészégügyi kiadások.
Demagóg 2: míg Csehországban 30%-kal csökkent a rák miatti halálozás az elmúlt tíz évben, nálunk csak 15%-kal.
Demagóg 3: Ennyivel több fityisz szavazó élhetne...

chrisred 2020.01.22. 08:26:28

@Pipas: Esetleg ha nem csak a cikk első félmondatát olvasnád el, könnyebben képbe kerülnél. Még a felületes szemlélőnek is feltűnhet, hogy egy olyan tagmondattal akarsz érvelni, aminek az első szava "bár".

Pipas 2020.01.22. 08:50:01

@citrix: "Én se reklámozhatom magamat vagy akár a vállalkozásomat közpénzből."

Te nem költhetsz közpénzt, a kormány meg költhet. Te nem vezeted az országot, a kormány meg vezeti.

"Pláne egy ilyen csuffadt, lepukkant országban. Az is igaz, Goebbels szerint ha a hazugságot sokat ismétlik akkor igaznak hiszik el. Goebels a fidesz mintaképe?"

Az a párt, amelyik lebukott azzal, hogy reggeltől estig hazudtak az az mszp volt. Pont azért kell a pénz reklámra, hogy az ostoba emberek nehogy megint hatalomra juttassák őket.

citrix 2020.01.22. 08:56:22

@Pipas: Bocs, de sose voltam mszmp párttag, szemben megannyi fideszessel. Szavazni se szavaztam az mszp-re. A fideszre pedig pláne nem, hazugabb és mocskosabb tolvaj "pártot" még nem választott a választásra jogosultak 23%-a.

Pipas 2020.01.22. 08:57:15

@chrisred: "Még a felületes szemlélőnek is feltűnhet, hogy egy olyan tagmondattal akarsz érvelni, aminek az első szava "bár"."

Okés, ebből világos, hogy nem értesz jól magyarul. Magyarországon nem drága, sőt olcsó a gáz. Ezt mondtam én, ezt mondja a cikk, amit hivatkoztál és ennek mondasz ellent azzal, hogy "de a gáz világpiaci ára lement". Lement, de a lakossági gáz ára még így is viszonylag alacsony magyarországon.

A "bár" arra vonatkozik, hogy "bár alacsony, a jövedelmek is alacsonyak". Ja, igen, alacsonyak. Csakhogy a gáz ára nem a jövedelmektől, hanem a gáz világpiaci árától függ. Te is azzal vetetted össze.

Máshogyan fogalmazva: neked nem a gáz árával van gondod, hanem a jövedelmekkel.

Megint máshogyan fogalmazva: azon problémázol, hogy miért nem a jövedelmekhez igazodik a gáz ára. Ezt könnyű megválaszolni: azért, mert az a szocializmus lenne. Kipróbáltuk, nem ment.

Megint máshogy fogalmazva: Az mszp alatt is alacsonyak voltak a jövedelmek, sőt még alacsonyabbak, ennek ellenére a gáz ára világbajnok volt a sok emeléstől.

Sir Galahad 2020.01.22. 09:05:03

Én egy még jobbat javaslok. Ne legyen ellenzéki propaganda se, az ellenzéki lakájmédia is szüntesse be a tevékenységét és akkor még több pénz marad!

Pipas 2020.01.22. 09:05:16

@citrix: "A fideszre pedig pláne nem, hazugabb és mocskosabb tolvaj "

Ha tetszik, ha nem igazából két választás van: vagy a fidesz koalíció vagy az mszp koalíció. Azt mondod a fideszre "pláne" nem szavaznál, tehát vagy kimaradsz a dobásból vagy az mszp valamilyen koalíciójára szavazol.

Az, hogy nem mégy el szavazni vagy leszavazol valami vesztes pártra, ami semmi vizet nem zavar igazából nem változtat a tényen, hogy inkább az mszp-t látnád hatalmon mint a fideszt. Na pont azért kell a reklám, hogy a megvezetett proletárok nehogy visszahozzák ezt az mszp-t. Tudod, amelyik eddig még mindig bedöntötte az országot.

Mert lehet, hogy vennének kórházi ágyakat, lélegeztetőgépet is, de tuti, hogy megint az lenne a vége, hogy bedől az ország. Mint a kádár rendszernél, mint a bokros csomagnál, mint a gyurcsány elk.rásnál. Mindig.

Az én életemben háromszor vezették meg a választókat és háromszor döntötték be az országot. Lehet gyűlölni a fideszt, jogod van hozzá. Még meg is lehet érteni. Viszont nem akarok megint összeomlást, hogy évtizedeket, generációkat veszítsen el az ország azzal, hogy megint meg kell húzni a nadrágszíjat elvtársak, mert megint akkora böszmeséget csinált a kormány, amire eddig nem volt példa.

citrix 2020.01.22. 09:25:02

@Pipas: Klassz érzés lehet, megtaláltad helyedet. Csak így tovább, még több közpénzt a pártpropagandára (hazudozásra), a focira, nemzeti gázszerelőre és vejre. Közpénzt szórni a disznók közé, örülök hogy neked ez tetszik.

chrisred 2020.01.22. 09:33:33

@Pipas: Valójában úgy próbálsz érvelni, hogy két különböző jellegű statisztikát gyúrsz össze.

1. A ballibek alatt magas volt a gázár, mert állandóan emelkedett. Vagyis az aktuális árakat a korábbi évek áraihoz hasonlítod.
2. A Fidesz alatt alacsony a gázár, mert alacsonyabb, mint más európai országokban. Vagyis az aktuális árakat másbországok aktuális áraihoz hasonlítod.

Én pedig egy egységes összehasonlítási módszert javasolok: milyen erőfeszítésbe kerül egy átlagos jövedelmű háztartásnak kitermelnie a gázfogyasztás díját. Ez Magyarországon a ballibek óta nem sokat változott, míg Nyugat-Európában az elmúlt fél évtizedben jelentősen csökkent.

a nagy hohohorgász 2020.01.22. 10:18:24

@Pipas: ne izgulj akkor is megmagyarázzák neked hogy az a jó ami rossz. Én még több pénzt költenék kormány marketingre, és a fedezet az országos szinten vesztes pártok állami támogatása lenne. Persze csak addig amíg a fidesz van.

Pipas 2020.01.22. 10:27:54

@citrix: "Csak így tovább, még több közpénzt a pártpropagandára (hazudozásra),"

Én érvelek, te gúnyolódsz és kiforgatod a szavaimat.

"a focira,"
Mikor mondtam én, hogy rendben van a focira költött pénz? Miért próbálsz meg rosszindulatú hazugságokat terjeszteni rólam? Ezt te tisztességesnek tartod?

"nemzeti gázszerelőre és vejre. Közpénzt szórni a disznók közé, örülök hogy neked ez tetszik."
A közpénz elenyésző, elhanyagolható kicsiny hányadáról beszélünk. Olyan kicsi, hogy ha Trump eltüsszenti magát többet veszítünk az árfolyamkockázaton. Azon, amit az mszp által felrántott kölcsöntömeg kamatain veszítünk.

Pipas 2020.01.22. 10:32:03

@a nagy hohohorgász: "Én még több pénzt költenék kormány marketingre"

Az országot kellene reklámoztni külföldön. Ilyen reklámot tudok elképzelni:

"Boris, Boris, ezt elk.rtad, emlékszel, amikor könyvégetésről hazudoztál az EU parlamentbe?"

Meg ilyeneket:

"Trump, öreg cimbora, falat akarsz építeni? Neked szabad, de mi vagyunk a nácikok, ugye?"

Meg ilyet:
"Mi van Merkel mutti, gázt csencselünk a ruszkikkal? Azért te csak hörögj tovább, hogy a magyarok Putyin zsebében vannak..."

{ez a reklám a független magyar kormány támogatásával készült}

:D

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.01.22. 10:32:58

@citrix:

Ez van, nem fogja a kormény abbahagyni a kampányolást, szóval Soros gazdádnak nem lesz könnyű dolga a 2022-es választáson.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.01.22. 10:34:23

@citrix:

Nem is lehetett az MSZMP-re szavazni.

A Kádár alatti álválasztásokon kizárólag az Hazafias Népfront indulhatott.

Pipas 2020.01.22. 10:34:34

@chrisred: "Én pedig egy egységes összehasonlítási módszert javasolok: milyen erőfeszítésbe kerül egy átlagos jövedelmű háztartásnak kitermelnie a gázfogyasztás díját. Ez Magyarországon a ballibek óta nem sokat változott, míg Nyugat-Európában az elmúlt fél évtizedben jelentősen csökkent."

Ez szerintem egyrészt nem így van, másrészt meg inkább a jövedelmi helyzetet jellemzi, nem a gáz árát. Szerintem az mszp alatt a gáz ára nálunk más országokhoz képest magas volt, most meg még a legrosszabb vélemények szerint is a középmezőnybe van. Én ezt olvastam ki a grafikonokról.

illaim 2020.01.22. 10:38:19

@a nagy hohohorgász: Ez a fröcsögésed szóra sem érdemes! LOL

S. Baldrick 2020.01.22. 10:40:26

@Pipas:" A közpénz elenyésző, elhanyagolható kicsiny hányadáról beszélünk."

Tehát "kicsiny" közpénz saját családra való felhasználása nem bűn? Ezt majd tessék a bíróságon megmagyarázni, ha eljön az ideje...

citrix 2020.01.22. 10:40:56

@Pipas: Jól látod. pont úgy mint ma nem indul fideszes jelölt az önkoris választásokon hanem "függtlen" jelölt mögé bújik. Hátha így bejön mert fidesz névvel garantált a bukó.

citrix 2020.01.22. 10:42:28

@Pipas: Az előbbi válasz birkának szól, bocs.

Pipas 2020.01.22. 10:49:55

@S. Baldrick: "Tehát "kicsiny" közpénz saját családra való felhasználása nem bűn?"

Milyen "saját családra"?! Ennek mi köze ahhoz, amiről beszéltünk? Mi a fenét jelent az, hogy "saját családra való felhasználása"?

A nagyszüleid kapnak a közpénzből, nyugdíjnak hívják, akkor az bűn? A családi pótlékot nem lehet "saját családra költeni"? Mi a fenéről beszélsz?

clemens 2020.01.22. 10:56:17

Napi 183 az öt év alatt 333975.
Mit csináljunk ennyi ággyal?

rnz 2020.01.22. 11:01:59

A fiam a múlt héten eltörte a karját, a János kórház ügyeletét nyertük meg. Az épületek kívül olyanok amilyenek, de belül új, vagy újszerű bútorok és berendezések voltak, sehol máló vakolat, vagy poloskák, csótányok, a mosdóban volt szappan, wc papír és kéztörlő, minden érezhetően tiszta volt. Már a váróban volt tv, ahol mese ment a gyerekeknek, de voltak kirakva gyerekbútorok és játékok is. Az orvosok és nővérek mind kedvesek voltak és láthatóan nem voltak a végletekig túlterhelve. Mivel műtét is járt a törés mellé (csukló felett dupla törés), így a kórtermeket is megismerhettem. Szintén mindenhol új, vagy újszerű bútorok mindenhol, az egyszemélyes VIP kórterem pedig 6e egy napra, ami azért szintén nem egy horror ár, ha valaki magányra vágyik (a sima kórteremben is 3 ágy volt összesen egyébként). Még az ott töltött rövidke idő alatt (kb. 16-18 óra műtéttel, megfigyeléssel, mindennel együtt) is megjelentek a bohócdoktorok, illetve minden egyes gyerek kapott egy plüsst ajándékba a kórházi osztálytól.
Jártam ott 10+ éve, köszönőviszonyban sincs az akkori állapotokkal.
Tudom, tudom, fideszes bérenc és/vagy igénytelen beletörődő vagyok, hogy semmi, de semmi rosszat nem tudok mondani a kórházra és az ott dolgozókra. :(

apro_marosan_petergabor 2020.01.22. 11:06:36

Ismét egy bárgyú bolsi-libero böffentés.
A kormány tájékoztat, ez a dolga. Tájékoztatja a választókat, polgáárokat, merre megy, mit akar, mit sikerült elérnie. Min változtat. Megkérdez, mit szeretne a választó, mivel ért egyet, mivel nem?
Tájékoztat, ha zavarják, akadályozzák a munkáját vagy megpróbálják eltéríteni.
8 millio embert, vagy többet megszólítani, véleményét kikérni, vitatkozni egy részükkel vitatkozni, nem olcsó, pénzbe kerül. De ha ez az ára, hogy vargabetük, spirálok, vagy zsákutcák nélkül haladunk ELŐRE, meg kell fizetni.
Az egy már kérdés, csinálhatnák a kommuniáció bizonyos részeit, területeit jobban - mert ha így tettek volna, nem lenne ellenzéki többség az amúgy jól kormányozott Budapesten.

konrada 2020.01.22. 11:07:12

@clemens:
Mit-mit???
A kórházi ágyakon ugye van kerék! Így szétosztják a zöldek közt, akik két bottal előre lökve tudnának vele munkába járni!
...szóval lenne jó helye!

a nagy hohohorgász 2020.01.22. 11:07:38

@rnz: de értsd már meg hogy az a rohadt orbán. És rosszul látsz és hülye vagy és fröcsögsz. A napot lehazudnák az égről a kedves ellenzéki szavazók!

S. Baldrick 2020.01.22. 11:07:40

@Pipas: Jaj, ne tereljél már...A papa a dolomitbányákkal, a gázszerelő és pereputtya, a vej és még sokan mások ugyanebbe a csapatba tartoznak, amit nevezhetünk családnak. Az a közös bennük, hogy saját erőből, saját vagyonukat kockáztatva soha nem jutottak volna ilyen "magasságokba". Remélem, ezt képes vagy átlátni...

chrisred 2020.01.22. 11:12:11

@Pipas: Én ilyen statisztikát nem találtam, csak ezt:

www.researchgate.net/publication/283055417_Energiaarak_alakulasa_Magyarorszagon_es_az_OECD_allamokban

A 3. ábrából kiderül, hogy 2006-ig sokkal alacsonyabb volt a lakossági gázár az OECD országok átlagához képest, mint a későbbi időszakban, egészen 2015-ig bezárólag.

a nagy hohohorgász 2020.01.22. 11:14:25

én csak a volt iskolámba járok szavazni de már attól hanyatt esek, hogy mennyit fejlődött. Nem tudom kinek az érdeme. De az utóbbi 5 évben szemmel látható a fejlődés az egész országban, persze van mit fejleszteni és az ellenzéknek is sok jó észrevétele van de amíg úgy kezdik hogy nincs fejlődés, meg 4 millió mély szegény!!!!! és így tovább addig hiteltelenek . Ja és amíg vidéken ennyivel többen élnek ( akik még a valóságot látják és nem csak a virtuális valóságot) , addig nem nagyon lesz így kormányváltás csak szólók.

konrada 2020.01.22. 11:16:29

@apro_marosan_petergabor:
...egyébként szerintem összeadták a körtét az almával, így benne vannak a "jobban teljesít" féle bullshit-tek is, meg a választások időpontja is, olyan országimázs költségek is, amelyek a turisták, befektetők bevonzására szolgálnak, de tán még a közlekedés-biztonságot szolgáló tájékoztatók is.

...szóval ha levonjuk a fenti összegből azokat, melyek üzleti, közérdekű tájékoztatási célokat szolgálnak, egy nagyságrenddel kisebb összeg lesz az egyébként valóban pazarló öntömjénezésre jutó, szerintem feleslegesen elköltött pénz..

chrisred 2020.01.22. 11:21:31

@Pipas: Egyébként ez nem kizárólag a jövedelmi viszonyok függvénye, mert a háztartási költségnek csak az egyik eleme a gáz egységára, a másik meg az elfogyasztott gáz mennyisége. Márpedig tőlünk nyugatra ez a tényező is befolyásolta a jövedelemarányos rezsiköltség csökkenését.

a nagy hohohorgász 2020.01.22. 11:34:28

baszd meg mindjárt kihozzátok hogy 2002-2010 között nem is fizettünk rezsit az akkori kormány jóvoltából....

Ti tényleg mit szívtok?

a nagy hohohorgász 2020.01.22. 11:34:57

sajnos nem kipufogógázt....

Pipas 2020.01.22. 11:47:31

@chrisred: "A 3. ábrából kiderül, hogy 2006-ig sokkal alacsonyabb volt a lakossági gázár"

A 2006-os év úgy híresült el, mint az "elk.rás". Eléggé egybehangzik ez azzal, amit én mondtam.

Pipas 2020.01.22. 11:50:07

@S. Baldrick: "aj, ne tereljél már...A papa a dolomitbányákkal, a gázszerelő és pereputtya, a vej és még sokan mások ugyanebbe a csapatba tartoznak, amit nevezhetünk családnak."

A marketingköltségekről beszéltünk, te meg átvezel valami dolomitbányákra.

Amúgy öngól, mert a papa elég jól teljesített az mszp idejében is. :D

zirrian 2020.01.22. 12:04:45

@Pipas: Te amúgy direkt vagy ekkora kibaszott kretén, vagy fizetett troll, vagy szabadidős troll?

S. Baldrick 2020.01.22. 12:07:51

@Pipas: Az öngólt azok rúgták, akik a "kicsiny" közpénzt a saját gazdagodásukra fordították. És ezt ők is tudják. Biztos vagyok benne, hogy vannak/lesznek emiatt még álmatlan éjszakáik :)

a nagy hohohorgász 2020.01.22. 12:11:36

ha 2002-2010-ig olyan kurva jó volt akkor miért van 3 ciklus óta 2/3-os Fidesz győzelem? nem lehet hogy ti ültök fordítva a lovon?

chrisred 2020.01.22. 12:49:57

@Pipas: Szerintem meg arról híresült el, hogy valaki elk.rusról beszélt. Nem akkor kezdődött, vagy akkor fejeződött be. És az a valaki azért beszélt róla, hogy indokolja a bevezetésre kerülő megszorító intézkedéseket, amik valóban akkor kezdődtek, és 2014-ig durván meghatározták az életünket. Ahogy a grafikon is nagyon jól szemlélteti.

Pipas 2020.01.22. 12:54:32

@S. Baldrick: "Az öngólt azok rúgták, akik a "kicsiny" közpénzt a saját gazdagodásukra fordították. "

Most akkor a fidesz öntömjénezésére vagy a saját gazdagodásukra fordítják?

Pipas 2020.01.22. 13:01:22

@chrisred: "Szerintem meg arról híresült el, hogy valaki elk.rusról beszélt. Nem akkor kezdődött, vagy akkor fejeződött be."

Ez már csak kötözködés. Hogy ti. nem az a lényeg, hogy elk.rták, hanem az, hogy beszéltek róla.

Azt mondod, hogy "de fasza volt, mert akkor olcsó volt a gáz". Ja, nem azért volt olcsó, mert megengedhettük magunknak, hanem azért, mert elk.rták. Nem kicsit, de nagyon. Aztán később megittuk a levét. Fel is ment az égbe a gáz ára.

Te meg azon erőlködsz, hogy "de milyen jó olcsó volt a gáz". Hát ja. Nagyon jó volt. Aztán bedőlés, botrány, emelés, emelés, emelés, mentőhitel, "majd a fidesz visszafizetti az emberekkel".

Akkor volt, hogy Bajnai "nem vagyok politikus" azt nyilatkozta, hogy ő ugyan már nem akar indulni a választásokon, miért is akarna. Négy év fidesz után Bajnai "szekértő" Gordon azzal kampányolt, hogy "már holnaptól tudnánk kormányozni". Ja öreg, tudnátok, csak 2010 előtt nem tudtatok. Meg utána.

Ahogy egy kicsit hejrerázta a fidesz a gazdaságot mindjárt jöttek volna vissza, Lett is volna olcsó gázár, másfél millió "adót nem fizető adópolgár" meg "fizessék meg akik dolgoznak" meg "el a kezekkel a bankoktól" aztán a vége megint a gázáremelés, böszmeség meg IMF hitel lett volna.

Pipas 2020.01.22. 13:04:22

@zirrian: "Te amúgy direkt vagy ekkora kibaszott kretén, vagy fizetett troll, vagy szabadidős troll?"

Ez valami toleranciabajnok. értelmiségi, haladó, felvilágosult demokrata duma? És mégsem az van az országban, amit te akarsz, hát ki érti? :D

zirrian 2020.01.22. 13:08:37

@Pipas: Nem, én kifejezetten konzervatív visszamaradott dinoszaurusz vagyok, de komolyan.

Az országban én meg csak illegális éjszakai gyorsulási versenyeket szeretnék, meg azt, hogy ne legyen ilyen kibaszottul polarizált a politikai spektrum és hogy egymás fikázása helyett inkább a problémák megoldására tudnánk fókuszálni, de hát ez egy ilyen álomkép :(

S. Baldrick 2020.01.22. 13:17:41

@Pipas: Nyilvánvaló, hogy valamivel takargatni kell a megmagyarázhatatlan gazdagodásokat: Öntömjénezéssel.
Azzal egyébként nem is lenne gond, ha a Fidesz a saját pénzéből öntömjénezné magát (ha el is tud számolni a pénz eredetével), hiszen a pártok közt verseny van (mondhatnánk, hogy mindegyik külön márkanév). A probléma az, hogy a kormány reklámozza magát (valójában a kormánypártokat) és az ő számára gyakorlatilag korlátlan mennyiségű közpénz áll rendelkezésre erre a célra. Innentől belátható, hogy kurvára lejt a pálya a kormánypártnak. Ha én átlátom ezt, akkor minden hülyének látnia kellene...

chrisred 2020.01.22. 14:19:30

@Pipas: Természetesen semmi olyasmit nem mondtam, hogy de fasza volt, mert akkor olcsó volt a gáz". Te jöttél azzal, hogy most milyen fasza, hogy olcsó a gáz, bezzeg az emútnyócév. Csak annyit vetettem közbe, hogy az összehasonlításokat ugyanazzal a módszertannal illik végrehajtani.

Azt, hogy szerinted mi történt volna egy alternatív valóságban a ballibek kormányzásával, nem tudok mit kezdeni. Nálam az elkúrás is a politikai elit közös felelőssége, és tény, hogy a pénzbehajtást is közösen hajtották végre, hogy a lakosság megszívatásával húzzák ki magukat a szarból.

Pipas 2020.01.22. 18:01:53

@chrisred: "Azt, hogy szerinted mi történt volna egy alternatív valóságban a ballibek kormányzásával, nem tudok mit kezdeni. Nálam az elkúrás is a politikai elit közös felelőssége"

Van olyan, hogy felelős magyar kormány. Azért ez a nevük, mert ők a felelősek. Övék a hatalom, övék a felelősség.

Pipas 2020.01.22. 18:08:03

@S. Baldrick: "Innentől belátható, hogy kurvára lejt a pálya a kormánypártnak. Ha én átlátom ezt, akkor minden hülyének látnia kellene..."

Mindig minden kormány reklámozza magát. Ezen eléggé felesleges hőbörögni.

Viszont: a pálya az ellenzék felé is lejt, merthogy ők bármit mondhatnak. Mondhatják, hogy "miért nem csökkentik az adókat", "miért nem ez, meg miért nem az". Az ellenzék bármit mondhat, bármit követelhet, nincs felelőssége. Egyetlen egy népszerűtlen intézkedést sem kell meghozniuk és minden népszerű intézkedést megígérhetnek.

Ráadásul a kormány testesíti meg a hatalmat, őket lehet hibáztatni mindenért, az ellenzék pedig nyugodtan elhatárolódhat a hatalomtól. Az ellenzéknek nem kell adót szednie, a kormánynak kell, az ellenzék meg nyugodtan hőböröghet, hogy miért is kell adót szedni, mintha ők nem szednének.

Hát ennyire lejt a pálya!

Pipas 2020.01.22. 18:09:48

@zirrian: "inkább a problémák megoldására tudnánk fókuszálni"

Mármint így?

"Te amúgy direkt vagy ekkora kibaszott kretén, vagy fizetett troll, vagy szabadidős troll?"

Ez milyen problémát kíván megoldani? :D