Előre szólok: sajnálom.
Nem érdekel ugyanis, hogy mióta van gond a Pesti úti idősek otthonában. Aki azt gondolja, hogy ott tavaly októberig egy 5 csillagos szálloda működött, lakónként dedikált orvossal, naponta bingó-partikkal és személyes gyógytornászokkal, az nem normális. Nem úgy volt, hogy az önkormányzati választásokat követő első munkanapon leszerelték a masszázs-gépeket és wellness részleget az orvosi eszközökkel egyetemben. Nem igazán. Ezért erről kár is vitatkozni. Sajnálom, hogy a valódi probléma megértése, kezelése, és az átgondolt, józan ésszel megpakolt jövőbe-tekintő megoldás helyett most ebből próbálnak politikai tőkét kovácsolni. Most.
Nem érdekel, hogy hány cégbe fog szépen lassan "bevásárolódni" a magyar állam. Akik azt gondolták, hogy ezt a ziccert kihagyják, azok naívak, akik nem értik, azoknak mindegy, akiknek meg tetszik, azok meg örülnek. Bár, nem értem igazából, hogy minek, de joguk van hozzá. Csak sajnálom. Érték, és tudás-alapú gazdasági szférához nem erre visz az út. Most meg nem is ez lenne a fontos.
Nem érdekel, hogy mennyi maszkot adunk külföldre. Adjunk. Sokat. Mindenkinek, akinek csak tudunk. Jó minőségűt, mert hát ugye van, hiszen egymásnak adják át a szállítógépek a Liszt Ferenc betonját, összesen már sok-sok millió van belőle. Csak sajnálom, hogy rengeteg háziorvosnak, és akár még sima magyar állampolgárnak is csak egy ismerős tárgy marad ez a tévéből. Mert máshol nem látja.
Nem érdekel, hogy Matolcsy úr milyen színben látja a világot, hogy éppen vörösben vagy aranyban. Majd ha megköszöni a rengeteg devizakárosultnak az MNB vagyonát, és egyetért a dolgok mélyén mondjuk Varga úrral, majd akkor érdekel. Amíg 6%-nál nagyobb az eltérés a matekjukban, addig egyrészt van bennem kis öröm (hátha felcsillan a szakértelem), másrészt meg azt gondolom, hogy az alapoknál kellene kezdeni. Mint most sokaknak. Azt viszont sajnálom, hogy most látja eljöttnek a legnagyobb mozifilm levetítését. Most.
Nem érdekel a rendeleti kormányzás, és még az sem, hogy akkor majd mikor lesz vége. Hol kérdeztek minket erről? Hol volt érdekes, hogy mit gondolunk erről? Hol érdekes ez most, ma este vagy holnap reggel egy kórházi ágy mellett állva, és a monitort bámulva, azzal a tudattal, talán imával, hogy "csak őt ne, kérlek, vagy legalább még most ne..."? Sajnálom, ha a 90 nap vagy a végtelen a kérdés, miközben valójában a legtöbb érintettnél ezek percek, vagy jobb esetben órák lehetnek már csak...
...és most tényleg bárkit komolyan érdekel az, hogy akkor mennyi szűrés van valójában, az milyen módszerrel történik és mik a valós eredmények?! Valósak, vagy véltek?! Hogy hasonlítsuk magunkat más országokhoz? Most?! Ez a legfontosabb...?
...és még ezen kívül rengeteg olyan dolog semennyire sem, de tényleg, végletesen nem érdekel, ami nem a betegekről, a potenciálisan veszélyeztetettekről, vagy ne adj' Isten azokról szól, akik ott vannak azon szobákban, ahol a haldoklók, a gépen lévők, vagy akár a gyógyulók. Tényleg állnak még emberek a Kossuth téren lévő Országházban és ugyanazt teszik mint eddig? Tényleg.....kiért? Értünk? Zágrábi vasút? Különleges övezetek az önkormányzatok kárára? Ellenzék? Kormánypárt? Micsoda?!?! EZEK most tényleg a legfontosabb fogalmak? Amik ráadásul nem csak kimondva vannak, hanem gyakorolva is?!
Hát.....
….viszont tudják, az ÉRDEKEL, hogy mennyire nem, vagy másképp látja a kormány az alapvető összefüggést: először az embereket kellene olyan helyzetben menteni, amiről eredendően nem tehetnek (ha valaki azt fogja kommentleni erre, hogy "de a vírus terjedéséről az emberek tehetnek", akkor tényleg elhiszem, hogy inkább pusztuljunk el mind), és aztán a munkahelyeket. Mert ha azt nem értik, hogy ha NINCS munkahely, akkor NEM azzal segít az állam, hogy ad bérkiegészítést ha dolgozol. Mert ha igen, akkor picit kezdek félni. Ha nincs hova menni dolgozni, akkor ott nem tudsz pseudo-munkát végezni, és akkor meg milyen "bérkiegészítéről" beszélünk?! Ilyenkor aki nem dolgozik ne is egyék elvekkel jönni kissé sarkos... VAN AZ, hogy alanyi jogon jár az állampolgároknak valami. Akár pénz. Igen. NEM örökre, de ennek hányában, ÉS ANNAK HIÁNYÁBAN, hogy mondjuk 4 hétre mindent lezártunk volna, hogy legyen egy "beteg-oldal" meg egy "nem-beteg-oldal", egyenesen haladunk afelé, hogy kb a teljes hazai KKV szektort kinyírjuk. Sok cég próbál fennmaradni a tartalékaiból, ami fogy, fogy, majd elfogy. Így nem azonnal, mint jó néhány szektorban, de mégis kifogy a saját tőke. Aztán persze majd elvileg lesz hitel. Olcsó hitel. Viszont hitel. Viszont lassú vevői oldal...nem folytatom.
Viszont kérem AZ IS ÉRDEKEL, hogy marha klassz az ingyen pizza meg a "nincs elég védőruha" az egészségügyben dolgozóknak címezve, meg a rengeteg celeb aki hű de otthon marad, de csendes, józan, visszafogott és méltóságteljes támogatásból keveset látok. Átgondoltból meg még kevesebbet.
AZT MEG talán értik, hogy elkeseredetten is, de főleg UNOM, hogy fejek felett kiabálunk egymásra, hogy ki szerint meddig ér az a valami nekünk, mellkasig, bokáig vagy már elmerültünk benne.... Kit érdekel ez?! Miért öntjük saját magunkra a felesleges marcangolást, kell ez valakinek? Mármint a politikán kívül, mert ott szemmel láthatóan igen, ott kell.
Hű de ideje lenne annak, hogy önmagunk lelke és agya felett rendelkező állampolgárok legyünk. Úgy magunktól.
Úgy jól.
Úgy lehajtott fejjel de felemelt tudattal.
Ez nem az az idő, amikor megmondjuk a jaj-de-tutit. Ez az a helyzet, ahol éveken át tartó dolgok hetek alatt futnak át felettünk. Mi itt lentről nézzük, mint a moziban. Ezt akartuk, most pedig pereg a film rendesen.
Azt kívánom, hogy ha vége lesz, akkor egy olyan állapotba sikerüljön visszaállnunk, ahol a saját lábunk a sajátunk legyen. Viszont ha már támaszkodnunk kell majd valakire, márpedig vélhetően igen, akkor azt ne függőlegesen tegyük, bármelyik irányba, hanem vízszintesen. Egymás mellett állva. Egymás vállát támasztva, fogva, vagy tartva.
Ahogy most tehetnénk ezt jobban is, több önmérséklettel, kevesebb étvággyal, és nem csak egy bizonyos rétegre hagyva a teher ordító súlyát. A füldugó egy idő után ugyanis kényelmetlen...
Egymásra pedig ne azért vigyázzunk, mert mondják, elég ha annyit teszünk mi, magunktól, amit másoktól is elvárnánk. Pont annyi kell.
Legyünk inverz-önzők.
Sz G
kép: borsod24.com - részlet
