Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Schmidt Mária szót tévesztett!

Avagy 1 szavunkon múlik, hogy szélsőjobbos vagy szélsőbalos vagy...

2020. július 16. - Önállóan gondolkodó

1269287.jpg

Az a helyzet, hogy a jelenlegi "kurzus" tematizálási kényszere olyan szinten van, amit nem nagyon kell sem magyarázni, sem értelmezni. Foglalkozni sem kellene vele, de ez sajnos nem lehetséges.

Jobb oldali, nevezzük "konzervatív" gondolkodáshoz és világnézethez közelebb álló emberként elképesztően egyedül érzem magam itthon jó pár éve. Valahol ott állok én középen, mert ha valami jó ötletet látok/hallok, nem érdekel kitől és honnan jön. Elismerem. A hülyeségtől meg a hideg ráz, függetlenül attól milyen kis zászlócskát lobogtatnak közben.

Viszont ma már a szeretett Hazámban ott tartunk, hogy ugyan de ugyanazt a mondatot lehet kimondatni bármelyik oldallal, az alanyt kell csak kicserélni benne, és akkor 50%-os azonosulás áll be.

Na ennél remélem már nem lesz lejjebb, remélem, hogy megcsíptük az alját, mert ideje lenne visszapattanni a realitásba.

Egy intézmény igazgatója, Schmidt Mária bírta azt mondani, hogy:

A Nyugat már nem szabadságpárti, hanem szabadságellenes, nem toleráns, hanem kizárólagosságra tör. Nincs kegyelem, elhurcolnak mindenkit, aki szembeszáll a balliberális elittel. Szükség van a kultúrharcra

Nos, ott tartunk, hogy akkor most cseréljünk ki 2 szót az első két mondatból:

Idézet "tőlem":

Magyarország már nem szabadságpárti, hanem szabadságellenes, nem toleráns, hanem kizárólagosságra tör. Nincs kegyelem, elhurcolnak mindenkit, aki szembeszáll a konzervatív elittel. Szükség van a kultúrharcra

Bár ott még nem tartunk, mint keleti nagy testvérünknél, hogy de facto elhurcoljanak embereket (néhány kivétellel), aki szembeszáll az aktuális kurzussal, meg a konzervatív szó behelyezése a balliberális helyett erős, de azért a példa kedvéért megéri ilyen szemszögből is olvasni. Erős, igen, mert én a konzervatív gondolkodást nem a liberális ellenpéldájaként gondolom, hanem azt szeretném megértetni, hogy a kettő együtt ad alaphelyzetben 1 embert.

Naiv..tudom.

Ez a Schmidt Mária nyilatkozat olyan kicsit, mintha a nagy észak-koreai vezér arra hívná fel a figyelmet, hogy mindenkit meghurcolnak, aki vele egyetért.

Vagy valami hasonló....

Sz G

fotó: nepszava.hu

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr9816009506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apro_marosan_petergabor 2020.07.17. 09:09:04

Ez már olyan igazi, konzervatív poszt volt...
Schmidt elég jól foglalta össze. A nyugat jelenlegi beszédmodorát és viselkedését fogságban tartja a liberálisnak nevezett bolsevik-anarchista-neoliberális irány. Igazi bolsevik módjára rendelkezésre állnak ehhez módszerek, eszközök: píszí, amivel gondolati, véelmény terrort igyekszik megvalósítani.
A sajtón ül az öncenzúra, mint a kommunizmusban - elhallgatnak, megmásítanak tényeket, amelyek nem illeszkednek a koncepciójukban.
A társadalom széttördelésére törekednek - ehhez a deviáns kisebbségeket használják, nagítják fel, a normalitást üldözik.
Mindez természetesen megjelenik a kultúrában, művészetben - mint az ötvenes évek Rákosi-Sztálin diktatúrájában. Éppen csak nem lövetnek - de nálunk már az is volt(2006), s nyugaton is előfordul...
Reagan jól mondta - a liberalizmus álarcában tér vissza a kommunizmus. Valóban kell a kultúrharc!
Posztoló, ugye így gondoltad?

nemecsekerno_007 2020.07.17. 09:14:37

Valszeg itt Kelet-Európában jobban feltűnik ha a bolsevizmus új köntösben akar megjelenni. Rajtunk már minden ideológiát kipróbáltak, ezért ilyen erős az immunválasz.

nemecsekerno_007 2020.07.17. 09:45:26

@roli101: Semmi nem igaz abból amit leírtál. Ilyenekkel házal az ellenzék. Aztán csodálkoznak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.17. 09:48:29

A nyugati átlagember csak sóhajtva álmodozik a magyar szabadságjogokról.

Nyugaton a liberalizmus egyre keményebb, a legkisebb ellentmondás megtorlással jár.

erol 2020.07.17. 09:51:15

@MAXVAL bircaman közíró: "Nyugaton a liberalizmus egyre keményebb, a legkisebb ellentmondás megtorlással jár."
Milyen megtorlással? Munkatábor, börtön, lincselés, kivégzés vagy mi?

Matyika Ápolója 2020.07.17. 10:08:36

@erol: "Milyen megtorlással? Munkatábor, börtön, lincselés, kivégzés vagy mi? "

legújabban kivégzéssel:
www.the-sun.com/news/1129367/jessica-doty-whitaker-all-lives-matter-indiana/

0.5 bit 2020.07.17. 10:20:33

@erol: "Milyen megtorlással? Munkatábor, börtön, lincselés, kivégzés vagy mi?"

Kirugnak a cégtől (pl.: google), ha olyan véleményed van, hogy a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció.

erol 2020.07.17. 10:39:47

@Matyika Ápolója: Rendőségi ügy.
@0.5 bit: Bármelyik cégtől kirúgnak, ha nem vagy szimpatikus, ez mindig, mindenütt így volt, keresel egy másikat. Egyéb?

Önállóan gondolkodó 2020.07.17. 10:48:07

Jaj, nem gondoltam konzervatív posztnak. Csak kicsit elegem kezd lenni öreg koromra a "vagy ez vagy semmi" világból.. Azt meg végképp nem állítom, hogy Európa nyugati fele eszméletlen jó irányba megy. Nem erre akartam utalni a rövid írásomban. Rengeteg olyan dolog történik arrafelé, ami nekem már azért sok, de ezekből bőven van nálunk is, csak más előjellel. Amit nem tetszik a mai kurzusnak, azt gyökerestül kell irtani, írmag nélkül, teljes delete. Semmi normális, nyugodt középút. Bár az meg szintén tény, hogy ahol most az emberiség tart...lassan kell majd a fejbe egy chip, ami mondja, hogy mikor vegyél levegőt járás közben, mert a járás maga elviszi az agy 99%-os kapacitását.

erol 2020.07.17. 11:37:53

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel:
Ez nem olyan egyértelmű. Pl mindenhonnan kirúgják Bélát, mert rosszul végzi a munkáját és bunkó a kollégáival, erre Béla azt terjeszti, hogy azért lehetetlenítenek el mert más a véleményem.

n3spr3ss0 2020.07.17. 12:01:57

@MAXVAL bircaman közíró: lehet hogy te a kommunista apád miatt sokat voltál külföldön, de nekem a családom nagy része évtizedek óta nyugaton él, és röhög ezen a sok baromságon amit ti össze hordtok róluk. nálatok csak álmodik a nyomor.

chrisred 2020.07.17. 12:09:51

@nemecsekerno_007: Naná, hiszen innen el sem ment.

chrisred 2020.07.17. 12:11:55

@0.5 bit: Beszólsz a főnöködnek és kirúgnak. Ilyen is csak nyugaton fordulhat elő.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.07.17. 13:27:35

@erol: de akkor nincs is gond. Floyd-ot sem azért ölték meg, mert fekete.

erol 2020.07.17. 13:31:52

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel:
Nem tudom, pontosan, hogy történt nem voltam ott, ez is rendőrségi ügy. Szerintem egyszerűen pechje volt, különösebben nem is izgat.

nemecsekerno_007 2020.07.17. 13:48:23

@chrisred: Átvedlett demokratává. Nézd meg Dobrev Klárát.

chrisred 2020.07.17. 13:54:28

@nemecsekerno_007: Vagy bármelyik volt KISZ titkár miniszterelnököt.

ami szabad 2020.07.17. 14:03:52

Totálisan elszakadtak már a valóságtól, a realitástól, ha voltak is valaha önmaguk, abból már kifordultak. Ekkora hatalom amit összeszedtek, még fél évre is sok, 10 év alatt még egészséges lelkes is deformálódtak volna tőle, itt meg attól tartok, alapból is a gőg, arrogancia stb. lehetetlenné teszi a tisztánlátást.

arckönyv 2020.07.17. 14:41:54

ugyan már, ki nem szarik a kancsal őrültre

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.17. 14:49:29

@n3spr3ss0:

Igen, ez a nyugati kisember önvédelmi reakciója: nem akarja beismerni magának se, hogy elnyomás alatt él.

apro_marosan_petergabor 2020.07.17. 14:51:38

Tovább cizellálom:
Schmidt elég jól foglalta össze. A nyugat jelenlegi beszédmodorát és viselkedését fogságban tartja a liberálisnak nevezett bolsevik-anarchista-neoliberális irány. Igazi bolsevik módjára rendelkezésre állnak ehhez módszerek, eszközök: píszí, amivel gondolati, vélemény terrort igyekszik megvalósítani.
A sajtón ül az öncenzúra, mint a kommunizmusban - elhallgatnak, megmásítanak tényeket, amelyek nem illeszkednek a koncepciójukban.
Öncezúra: magasbeosztású rendőr, szimpla újságíró rosszat szól, pozíciójából, állásából repül. A libero vonal könyörtelen - ha viszonylag függetlennek tűnő médiánál mozgolódnak, az egész kánon rászáll, minden eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni. Az egyetmről kirúgnak - ha igazat mondasz stb.
A társadalom széttördelésére törekednek - ehhez a deviáns kisebbségeket használják, nagyítják fel, a normalitást üldözik. A kommunista nem válogat, a cél szenetsíti az eszközt - ezt látjuk most az USA-ban.
Felgyújtatják a fél várost a hatalomért - novemberben választás lesz. Az is látható, mi várna ránk, ha ezt Európába beengednénk. A történelem átírása, szobordöntögetés, a kultúra kifilézése.
Igen, mindez természetesen megjelenik a kultúrában, művészetben - mint az ötvenes évek Rákosi-Sztálin diktatúrájában. Éppen csak nem lövetnek - de nálunk már az is volt(2006), s nyugaton is előfordul...
Reagan jól mondta - a liberalizmus álarcában tér vissza a kommunizmus. Valóban kell a kultúrharc!
Hol vagyunk már Fodor Gábor liberális definiciójától(vagy húsz éve): "...nem értek veled egyet, de kezem , lában töröm, hogy elmondhasd szabadon a véleményedet..."
Hát ez nem a píszí...
Igen, kultúrharc kell - meg kell védeni a gondolat, vélemény és sajtószabadságot!
A "liberálisoktól".

arckönyv 2020.07.17. 14:57:32

schmidt, bayer, kövér meg a többi félőrültet pont emiatt tartják. a szavazótáboruk pont ilyen hülye, kell nekik az egyetértés a vezetéssel. vetésforgóban mindig előáll valamelyik idióta egy elmélettel, hogy miért haldoklik a nyugat, miért rossz nekik az ha jobb nekik mint fidesztánban. ha közösek az őrült gondolatok bármit le lehet nyomi a hülyék torkán.

nemecsekerno_007 2020.07.17. 15:03:24

@chrisred: Apró Antalt vagy Körmös Bauert összevetni egy mezei KISZ titkárral?!? Mindig ezzel b@sszátok el. Nem értitek.

birkamenet 2020.07.17. 15:07:34

Smittmari egy elmebeteg felszopó, amit meg mondott az pontosan a fidióta kétosztályos proli tábornak szólt. Ezek a birkák ugyanis tényleg beszopják, hogy a Nyugat halott, bezzeg az ő elvetélt zsákfalujuk az 50%-nyi közmunkással az, amire a fél világ irigykedik.

birkamenet 2020.07.17. 15:09:53

@apro_marosan_petergabor:

Smittmari csak a te selejtes fidessbirka fajtád számára foglalta jól össze.

Bár legyünk őszinték, egy elmeorvos számára is jól foglalta össze!

chrisred 2020.07.17. 15:16:26

@nemecsekerno_007: Ti meg mindig azzal, hogy ezek szerint minden rendben van, mert már egyikük sem él.

nemecsekerno_007 2020.07.17. 15:23:47

@chrisred: Csak a gyerekeik, meg az unokáik akik örökölték a vagyont és a befolyást. Lásd. szemlőhegyi villa.

chrisred 2020.07.17. 15:31:29

@nemecsekerno_007: Csak éppen nem vagyonról meg befolyásról volt szó, hanem a bolsevik hatalom továbbéléséről. Azt pedig csak hatalmon lehet megvalósítani.

nemecsekerno_007 2020.07.17. 15:41:40

@chrisred: A poszt-komcsik mindig ügyelnek arra, hogy véletlenül se arról legyen szó ami miatt az ő felelősségük felmerül. Te is ezt a hagyományt követes. Jól látszik 40 év kádári agymosása.

chrisred 2020.07.17. 15:48:16

@nemecsekerno_007: Felhoztad a témát, és amikor kényelmetlenné vált, terelni kezdtél. Jól látszik 40 év kádári agymosása.

vajdasagi 2020.07.17. 16:44:24

@MAXVAL bircaman közíró: @erol: nyugaton szörnyű megtorlások történnek. Ezzel szemben Birka Oroszországában (mert ő egy orosz ügynök) ennek nyoma sincs. Ott csak kiesnek az emberek a toronyházak ablakain és kész. Megtorlásnak nyoma sincs.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.17. 16:45:38

@vajdasagi:

Oroszországban ennek nyoma sincs, hatalmas a véleménypluralizmus.

Az meg, hogy valaki drpgozik az ablakban, legyen az ő egyéni problémája...

morph on deer 2020.07.17. 17:05:06

@apro_marosan_petergabor:
“ Valóban kell a kultúrharc!”

Csak éppen ez nálunk a kultúra elleni harccá fajult, ami távolról sem azonos.
Klasszikus értelemben a kultúrharc alatt a különböző kulturális irányzatok domináns szerepért folytatott “küzdelmét” szokás érteni, a jelen helyzetben meg azt látjuk, hogy egy műveletlen kormányzat tahó miniszterelnöke erőnek erejével akar kulturális dominanciát kicsikarni a saját szedett-vedett világképe igazolására, és ez sehogy nem akar neki sikerülni.

Ami azért nem igazán meglepő, mert a kultúrharchoz minimum két eltérő kultúra szükségeltetik, itt meg nincs annyi!
Kontraszelektált csinovnyikokkal ez akkor sem megy, ha milliárdok állnak ehhez rendelkezésre, ez még a focinál is esélytelenebb próbálkozás.
Ott fel lehet tölteni a nemzetthy focicsapatokat mindenféle származású népséggel, de ez a kultúra területén nem ennyire egyszerű. Import persze ott is van, de legfeljebb csak a határon túli magyarok átcsábítása jöhet számításba, más lehetőség nincs.

Így aztán nem marad más számukra, mint a kultúra elleni harc, és a próbálkozások, hogy néhány háború előtti, többek közt irredenta és náci szimpatizáns szerző előássanak a jól megérdemelt süllyesztőből, és megpróbálják eladni őket irodalmi értékként, - és körülbelül ez minden!

Nincs más, tisztelt hölgyeim és uraim, drága elvtársak és elvtársnők!
A NER egy olyan “kultúrharcot” kezdeményezett, amelyben teljesen fegyvertelen szerencsétleneket küld csatába, és még fel sem fogják az illetékesei!

Hiába próbálkoznak nemzetthy meg hazaffyjjas műveket íratni, darabokat bemutatni, a kivezényelteken kívül csak az ingyenjegyesek és az orbánhitű szurkolók maroknyi csapata látogatja ezeket, rajtuk kívül a kutyát nem érdekli.
Ugyanez vonatkozik a sajtótermékekre is, melyekért szabad akaratából senki nem ad egy fillért sem!

Lehetne sorolni napestig, de a lényeg világos: a kultúrfölényhez nem elég egy nemzetthy szotyiköpködő bajnokság, nem elég minden szemetet becsomagolni piros-fehér-zöldbe, ahhoz jónak is kéne lenni az adott műfaj keretein belül!

És láss csodát, az valahogy nem sikerül, ha a fene fenét eszik is, orbán meg pacalpörköltet, kanálszám..!
Szerintem kár görcsölni, mert ez csak újabbnál újabb leégésekkel jár, és csak még frusztráltabbá teszi imádott uralkodónkat, még a végén cigányútra szalad a pacal...

nemecsekerno_007 2020.07.17. 17:49:58

@chrisred: Nem vált kényelmetlenné. Tereltél egyet a témán, úgy intellektuel ballibsi módon. Ennyi.
Csinálhatod még sokáig, Orbán lehetővé teszi.

anyadmajma 2020.07.17. 17:55:52

@nemecsekerno_007: mi van te hazaáruló bolsevik geci terrorista birka, várod már a karantén végét, hogy mehess vissza az arab kamionosokhoz, mi?

birkamenet 2020.07.17. 22:31:48

@nemecsekerno_007:

szopóbirkuci, ha hatalomátmentö, magának állami vagyonokat elprivatiáló b.dös komcsikat keresel,akkor az orbán csdaládnál jó címen vagy. Meg a kövérnél. Meg úgy majd az egész fidessnél.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.18. 07:55:51

@Matthias_Corvinus:

Nyugaton kisebb a pluralizmus, de magasabb a bérszint, elmebeteg troll.

Dan da Man 2020.07.18. 10:38:24

@apro_marosan_petergabor: JAJ! Inkább ne cizelláld, mert akkora hályog van a szemeden, hogy azt kívánom, hogy bár inkább az ujjaidon lenne, amikkel a billentyűzetet vered.
Amit ugyanis leírsz, az valahonnan ismerősen hangzik...

Ja igen!
Oroszországból.
(De itt nálunk is akad hasonló helyzet és probléma.)

Nem azt gondolom, hogy a liberális gondolkodás a nonpluszultra.
De amikor valaki valamire fröcsög, ott mindig van valami egyéb probléma is. A tolerancia ugyanis általában a biztosíték, hogy valamiféle objektivitással van dolgunk, és nem pedig erős elfogultsággal.

Te egy elfogult ember vagy, és ezzel az érvelésedben rejlő igazságot is negálod. Te nem egy olyan ember vagy, aki azt mondja, hogy "hát, lehet, hogy az einsteini relativitáselmélet nem magyaráz meg mindent. Te az az ember vagy, aki azt terjeszti, hogy lapos a Föld. Épp ezért nem lehet veled vitatkozni, mert nem vagy nyitott az ellenérvekre. Azt mondod, hogy igen, de mindig csak ellenérvelsz, nem gondolkodsz el azon, amit hallasz.
És te akarod megvédeni a sajtószabadságot a liberálisoktól, miközben a magyar médiapiacot felvásárolták propaganda-célokra?
Talán ha nem csak idézgetnéd Fodort, hanem cselekednél is az ő elképzelései szerint, akkor még lenne számodra valami remény. De sajnos túl vastag a kanti szemüveged...

Önállóan gondolkodó 2020.07.18. 14:26:28

Matthi Corvimus repült. Mindenkinek lehet véleménye, agyhalottakat meghallgatok, de az elvakultság ilyen fokát intézményben kell megélni, nem itt.
Bocsánat, hogy nem nem hamarabb.

nemecsekerno_007 2020.07.19. 15:18:58

@birkamenet: Aha, hát persze. Bauer Tamás apja is ismert jogvédő volt. Az Apró família meg egy élet munkájából megvásárolt budai villában lakik.

apro_marosan_petergabor 2020.07.31. 06:26:50

@Dan da Man:
Az, ami fröcsög jelenleg az úgynevezett "liberalizmus" - jelenleg már véleményterror - jó, hogy nem gondolat terror, bár indikálói erre törekednének agymosási kísérleteikel..
ez utóbbihoz számos eszköz igénybe vesznek: a sajtó-médiumok egyenirányítását, a kultúra egyenirányítását, a píszít - s az áltudományokat is - pl. genderelmélet.
Van egy józan, békés többség, amely évezredes értékek alapján akar élni, ezt a neo(ultra) liberalizmus fel szeretné szeletelni ezernyi részre (mint a szalámi taktika a kommunistáknal) - hogy utána érdekcsoportok robotokként, drónokként, androidokként irányíthassák azt a háttérből.
Ronald Reagan annó jól mondta, a kommunizmus a liberalizmus álarcában tér vissza.

chrisred 2020.07.31. 08:17:36

@apro_marosan_petergabor: Csak ő nem ezt mondta, hanem ezt: "If Fascism Ever Comes to America, It Will Come in the Name of Liberalism". De ez a mondat csak a parafrázisa annak az állítólagos Sinclair Lewis idézetnek, hogy "ha a fasizmus Amerikába jön, akkor zászlóba burkolózik, és keresztet hord”. Nos, ezt a mondatot vallójában soha nem írta le, de egy regénye szól erről (Ez nálunk lehetetlen), amit Trump hatalomra kerülése után mindenki tényregénynek vett.
süti beállítások módosítása