Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Sargentinitisz - Félelem és Reszketés Budapesten

2019. január 27. - Önállóan gondolkodó

js.jpg

Orbán Viktor piszok mázlista egy pali. 

Ravasz is, az tény, de mindenekelőtt elképesztően szerencsés. Már ha annak lehet nevezni valakit, aki azért tud ilyen elsöprő fölénnyel politizálni, és "azon belül" miniszterelnök lenni egy adott országban, mert a népesség döntő többsége belefásult abba, és elfogadta, hogy a politika az valamilyen tőlük független valami, és már az sem érdekli, hogy mára jogszerűvé vált egy olyan törvényi környezet, mely minden más demokratikusnak vélt országban nonszensz lenne. Ez a titka annak, hogy a Fidesz (a KDNP-t most nem nevezném itt meg, mert súlyuk egyenértékű egy libatolléval tornádó idején) mindenféle színjáték nélkül néz hülyének mindenkit. A rossz hírem viszont az, hogy nem az ellenzéket, vagy ellenfeleit nézi annak, ó dehogy! A saját szavazóbázisát veszi komplett hülyére.

Ebben pedig a legújabb asszisztensét, aki mindezt ráadásul önként vállalta, Judith Sargentiniben találta meg. Vagyis inkább Sargentini jelentkezett be teljesen önként erre a pozícióra. 

Azt bírta nyilatkozni szegény, hogy: 

„Abban azonban biztos vagyok, ameddig a magyar kormány így beszél rólam, addig soha nem lehet tudni, hogy az egyes személyekben mindez hogyan legitimálja a velem szembeni gyűlöletet, annak következtében, amit a kormány terjeszt rólam. Ez akár fizikai erőszakban is megjelenhet".

 

Minden általam ismert normális országban, hol az emberek picit is fogékonyak a politikára, ezen vélhetően elgondolkodnak. Na, hát, nálunk nem. Egyik oldalnak sem sikerült. Mert valójában nem történt más, minthogy Sargentini abba a tökéletesen kigondolt stratégiába illeszkedik bele, melyet a Fidesz 100%-os sikerrel hajt végre itthon. Ez nem más, mint:
  • találj egy nem megfogható, de élő személyt, aki valamely olyan szervezetnek a tagja, mely nem minden esetben mond jót a hazádról, mert kicsit nagyobb perspektívában, és befolyásolástól mentesen látja azt, így megengedheti magának a nyíltságot;
  • nem is kell azt bizonyítani, hogy amit nyilatkozik az igaz, vagy amit felrónak neki, azt megtette vagy sem;
  • ha megtaláltad, jelentsd ki, hogy bizony ő a Hazádnak és Neked ab ovo rosszat akar.

Kész is. Ennyi kell, nem több. 

Judith Sargentinit a magyar ember nem ismeri, kritikát fogalmazott meg hazánkról, végig is vitte az EU adott szervezetein hivatalos, ún "jelentés" formában, mely műfajából adódóan megszavazásra (értsd: elfogadásra) is került. Közel 70%-os arányban. Na most ez az én értelmezésemben több, mint kétharmad. Amikor a Fidesz-KDNP nyert hasonló mértékben, az legitim, mindent elsöprő, forradalom-jellegű volt. No meg sziklaszilárd. Ja, és, hogy a lényeget ne feledjem: felhatalmazást adott a Fidesz-KDNP számára, hogy gyakorlatilag azt tegyen, amit csak akar. Mert ekkora felhatalmazás még nem volt. 

Most lehet, hogy rosszul értelmezem a számok nyelvét, de a kettő között mi a különbség? Az, hogy ki mondja? Ja kérem.....tetszett volna...ugye?

Sajnálatos módon a Soros-féle hisztéria akkora tort ült a magyar lakosság erre fogékony részén, hogy az asztalnál mára már csak a nagyon fáradtak maradt. Így én sajnos tényleg el tudom képzelni azt, hogy ha Judith Sargentiini ide jönne, akkor néhány elvakult kormánypárti, és bocsánat, de leginkább nyugdíjhoz közeli hölgy bizony arcon vágná őt a fonott bevásárlószatyorral. Mert amit a jelenlegi kormány elért, többek között, az nem más, mint hogy az idősebbek radikalizálódtak. Bocsánat, tisztelem mindenkiben a kort, de ez tény, mint az is, hogy ezt még csak nem is Orbán Viktor találta ki... A különböző kormányhoz közeli médiumokban ülő és műsorokban részt vevő, fiatalabb korosztályt képviselő, elképesztően arrogáns, pökhendi "emberekről" a véleményem ennél lesújtóbb, kurzus-váltás esetén ők lennének az elsők, akik igyekeznék bizonyítani, hogy amúgy mindezt partizáni elszántsággal, gyakorlatilag az ellenzék részéről beépülve tették, és igyekeztek a rendszert észrevétlenül aláásni. Ők nem bántanák Sargentinit, az biztos, sehogy. Őket ugyanúgy fogja névtelenül elsöpörni a történelem legkisebb fodra, mint egy hozzám hasonló bloggert. 

Viszont az elszánt, és elszántságukban amúgy tökéletesen magukra hagyott hétköznapi emberek közül higgyék el nekem, lenne, aki oda menne, és tudatlanságára hagyottságának teljes tudattalanságában minimum fellökné említett hölgyet. Szó nélkül. Kamerák nélkül. Saját magáért. 

Ez pedig itt a gond. Nagyon nagy gond. 

Ugyanis az egész hisztéria, ami vélhetően ide vezetne, azt mutatja nekünk, hogy manapság a tudatlanság, a tájékozatlanság, és a tiszteletlenség az erény. Minél kevésbé van valaki tisztában a tényekkel, annál hangosabb, és meg is kapja ehhez a megfelelő csatornát. A szörnyű pedig az, hogy mint mondtam ezért végső soron nem is lehet haragudni a hétköznapi emberekre. Mert valójában nem lenne tisztük, hogy ennyire beleássák magukat Magyarország és az EU közötti vitákba. Viszont a jelenlegi kormány bevonja őket, a feléjük naponta tolt mantrának ez szerves része, és az erre szánt időt nem az érvek töltik ki, mint mondjuk a Fidesz 1998-2002 közötti korszakában, hanem a nyers uszítás, az elemi ösztönökre ható 1-2 szavas kommunikáció agyba égetése. Ezzel pedig gyakorlatilag a tiszteletlenég bűnét követi el ellenük. Nem tiszteli meg a kormány azt, hogy ők már éltek, a maguk munkájából, a maguk zsírján.

Volt valakinek már szerencséje elvakult, idősebb kormányt támogató átlagemberrel vitatkozni 30 másodpercnél tovább? Nekem 5-6 éve ez egyszerűen nem megy. 3 mondatot hajtogatnak, és ha az ember nem adja fel, akkor vagy ott hagyják, vagy kikérik maguknak. Mert ezt látják, hogy fentebb is ezt teszik. Régebben valahogy működött az értelmiségi vita, mára sajnos nem.

Innentől kezdve pedig teljesen mindegy, hogy Sargentini mit írt a jelentésébe, és hogy mit akart ezzel elérni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha Magyarországra jönne, akkor lenne, aki inzultálná. Ez pedig azonnal megjelenne a kormánymédiában, hogy valójában ő provokált, meg minek jött ide, nem hívta senki, és magának kereste a bajt, és az adott ember, aki tegyük fel tenne ellene valamit, arról kiderülne, hogy háborús hős, és valójában csak segíteni akart Judith Sargentininek. 

A kör bezárult, köszönjük Judith, ülj le, "egyes". 

"Hurrá".

Sz. G. 

                                                                                                                                                           borítókép: hvg.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr3614592106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.28. 12:58:57

Van azért humorzéke Soros gazdának! Ilyen névű csicskásával indít támadást a magyar nép ellen. SZARgentíni. valahol a lleke mélyén mókás srác ez a Soros...

Populista Pista 2019.01.28. 12:59:42

Lamberg szívében kés
Latour nyakában kötél...

Idegen zsarnokok képviselőivel megesik hébe-hóba

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.01.28. 13:03:42

"Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva,
Seregének seregünk nyomába’,
Megrémülve fut a magyar hadtól;"

nnnnnnnn 2019.01.28. 13:19:09

aki utánaolvasott a sargentini jelentésnek az sem fogja kevésbé rühheleni, hisz egy csomó hazugságot összehordott magyarországról, anélkül hogy akár egy percet is élt volna itt. tételesen meg lett cáfolva hatvansoron a sok hazugsága. más kérdés hogy a lipsik neki tapsolnak, mert végre valaki beletaposott helyettük orbán lelki világába.

Sir Galahad 2019.01.28. 13:27:03

Ugyan már, ez egy hiszti.

Minden ballib bérretteg 2019.01.28. 13:34:04

Csakhogy tisztázzuk.

Soros, aki a poszter szerint csak hisztéria termék, listáz 224 darab számára megbízhatónak titulált EP képviselőt, akik ma is ott ülnek és politizálnak az EP-ben.
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Könnyen ellenőrizhető hogy ezek támadják rendre az országot, ezek harcolnak a migránsok EU-ba hozatala mellett.
Ezen lista egyik kiemelt személye Sargentini asszony, aki nagyon megbízható a Soros féle Open Society által készített lista szerint.

Aki összeállította az országot lejárató hazugság brossúrát.

És ennek a tetves ribancnak a seggét nyalják ma is a ballib hazaárulók.

Minden ballib bérretteg 2019.01.28. 13:35:55

@nnnnnnnn:

A ballib hazaárulók 56-ban az oroszokat hívták a magyarok ellen, ma a Soros féle Sargentini vezette EU-s bürokratákat.
A hazaárulás ballibeknél alap. Kiszolgálni a külföldi érdekeknek az országot. Ezért dolgoznak évtizedek óta.

notC 2019.01.28. 13:46:04

Ha jól sejtem, akkor a poszt a radikalizációról szólt, s annak politikai vonatkozásáról.
Szerintem ezt benézted. Pláne úgy, hogy egy embernek (párnak) róvod fel, mint okot. Pedig a véleményterror a legkülönbözőbb frontokon támad. Eleve a radikális hangok a legerősebbek, leghangosabbak, és leginkább ellentmondást nem tűrőek! Egy polkorrekt (akár bevándorlás, akár gyereknevelés, akár szexuális szabatosság, feminizmus, metoo, bármi!) vélmenényvezér radikális nézetéhez vagy helyeselni lehet (s ezzel betagozódni az adott csoportba), vagy bármilyen kritikus hangot, kérdést megütve ellenezni azt, s ezzel ellenséggé válni.
A véres szájú megmondóemberek szerte a társadalomban fellelhetőek. Az, hogy köztük van nyugdíjas, meg hogy a politika is érintett? Hát perszehogy! Miért is lenne kivétel?
Mert merd azt mondani, hogy a fidesz néha eredményeket is elér, viszont a módszerei enyhén szólva sem szalonképesek. Hogy van abban valami, amit az mszp mond a társadalmi felelősségvállalás körében, de ugyanakkor pont annyi érdeket sért, mint amennyinek segíteni kíván . Merd megkérdőjelezni, hogy nem minden metoo ami annak látszik, és hogy nem biztos, hogy harmadik budit kell nyitni a nemüket definiálatlannak tartók számára. És hogy sokan jönnek afrikából, közelkeletről, akik túlságosan is másképp gondolkoznak, viszont vannak köztük sokan, akik értékes emberek, akik segítségre szorulnak. Vagy hogy a cigányság felülreprezentált bizonyos negatívan ítélendő tettekben (cigánybűnözés), de sok esetben mi magunk hozzuk kilátástalan helyzetbe őket.
Nem mindent írtam le, amit másképp gondolok, mint "kellene", vagy legalábbis elgondolkoztatnak, kérdéseket vetnek fel, de szerintem már most is mindenki ellensége lettem :-))

antiinternáci 2019.01.28. 13:56:29

Kedves Önállóan gondolkodó!

Hol van itt egyetlen önálló gondolat?
Ez csak a szokásos ballib mantra. (De a Zorbán ma sem bukott meg tőle.)

Void Bunkoid 2019.01.28. 14:01:41

@notC: "a cigányság felülreprezentált bizonyos negatívan ítélendő tettekben (cigánybűnözés), de sok esetben mi magunk hozzuk kilátástalan helyzetbe őket"

Erről pont volt valami visszatekintő videó a zindexen, ott lehet látni a valódi okát amúgy.

Igen, valóban sokszor alapvetően diszkriminálódnak szerencsétlenek, de sajnos ennek a fő oka saját maguk - az, hogy hiába próbálja minden oldalról (a magyaroktól a saját, nagyon szűk értelmiségükig) integrálni őket, zömükben b*szottul nem akarnak integrálódni. Az alapfokú oktatás alanyi jogon jár, de már afelől sem tanúsítanak semmiféle érdeklődést, zsenge fiatal korukban sem - pont a visszatekintős videóban volt meginterjúvolva a jövő reménysége 14-15 éves gyerek, akinek ahhoz volt esze, hogy trendi jutúb-instagramkompatibilis sérót vágasson, de kb mikor megkérdezték hogy mit tanulna, vagy mi érdekli, akkor az volt a válasz hogy "nemtom", illetve később kibökte, hogy a gyúrás, az érdekli, mert szíp nagy izmost testet akar "beszerezni", hogy azzal feltűnjön, és ő legyen a középpontban.

Na ez a fő gond, hogy már kisgyerekkorukban sem érdekli őket nagyrészt semmi a világon, pedig azért az iskolában egy rakás dolgot lehet tanulni (még ha fikázzák is az oktatási rendszert), amiből valami felkeltheti az ember figyelmét, vagy érdeklődne. Na, őket 80 százalékban a ripacskodás, a bicepsz meg a boksz érdekli.

Bocsi, rengeteg ilyen emberből nem lehet társadalmat építeni.

Annak idején hasonló volt a négerekkel Amerikában, ám ők baromi alázatosan elkezdtek először becsületesen aljamunkákat végezni, miután felszabadultak a 19. század közepén, és képesek voltak türelemmel kivárni azt a jó bő száz évet (lásd Martin Luther King), mire annyira elismerték őket, hogy mára már amerikai elnök is volt afroamerikai - igaz, most fordul visszájára minden ott is.

A mi "négereink" ötszáz éve képtelenek beilleszkedni, bezzeg önérzetük, büszkeségük az van, csak tudnám mire.

És ne mutogassatok arra a maroknyi értelmiségire, művészre, Gáspár Lacira. Ők pár csepp a rettentő tudatlanság-fejlődésképtelenség-tengerben, és ráadásul mivel szinte minden ilyen kivétel ilyen médiaripacsként híresül el, ők sajnos csak erősítik a szabályt, az egész népben ez él, hogy ez a kitörés, nem a dolgos babramunka sok generáción át, hanem a tévében majomkodás.

A számukat elnézve meg bocsi, k*rvára nincs ennek az országnak szüksége egymillió Győzikére meg Gáspár Lacira. Igen, kell olyan is, de pont elég annyi, amennyi most van.

eloi 2019.01.28. 14:01:43

Ó, te szerencsétlen blogíró! Mi mást lehetne ennyi ostobaságra mondani?

ulpius66 2019.01.28. 14:29:15

"Félelem és Reszketés Budapesten"

Én itt a 11. kerben nem csak félek és reszketek, hanem már be is szartam ettől a Szar-Szargentinitől!

Wrex 2019.01.28. 14:31:39

"Abban viszont biztos vagyok, hogy ha Magyarországra jönne, akkor lenne, aki inzultálná."
Én meg biztos vagyok benne hogy nem. Eleve nem keveredne a "pórnéppel", ahova meg menne ott kb. letojnák. Ez az egész bérrettegés arra emlékeztet amikor Szél Dettike azon kezdett hisztizni hogy a patásorbán majd jól börtönbe zárja a választások után, aztán - jééé - még mindig szabadlábon van. Annak ellenére hogy azóta is csinált egy rakás baromságot illetve nemrég ripacskodott egy sort. Csak ez utóbbiért is megérdemelt volna egy sallert, de helyette Kunhalmi kapott egyet attól a szemét fideszes patriarchális ajtótól (nem mintha ő nem érdemelte volna ki). Szóval a helyzet az, hogy Szargentini elvtársnő ugyanúgy csak reménykedik arról hogy valaki kezet emel rá (és így legalább valami Szürkeötvenárnyalata stílusú kvázi-BDSM-ben részesülhet - ha már egyszer annyira lepényképű szegény hogy egészséges férfiember még egy diszkrét orraláfingásra se méltatja), ahogy Dettike azon hogy hátha a börtönben végre kiélheti a tonfák selymes, legömbölyített vége iránti fantáziáit.

eloi 2019.01.28. 14:51:39

Miután pártok VETÉLKEDNEK a HATALOMÉRT, és nekik vannak szavazóik, meg követőik, hogyan várhatja azt épelméjű ember, hogy "konszolidáció" legyen, meg árokbetemetés, meg ne legyenek szekértáborok, meg mindenki összeborulása egy nagy, forró ölelésben???!!!
És aki ilyesmikről fantáziál az még politikus is volt???

Ti egy jóságos, országegyesítő királyról álmodoztok, meg az IDEÁLIS társadalomról!!! Vazze, ez UTÓPIA!!!

De arra is élénken emlékszem, ahogyan a kormányon lévő balos-liberális oldal temette az árkokat!...

m.t. 2019.01.28. 15:18:43

@Void Bunkoid:
Az hogy nem akarnak integralodni az egyszeru magyarazat, ami semennyire nem kinal megoldast.
En ugy latom hogy az amerikai negerseg helyzete egyaltalan nincs megoldva, szep szerivel vannak ott is olyan link alakok mint a cigany kolyok akit jellemeztel. Es romak is vannak akik becsuletes munkabol tengodnek lehetosegeikhez merten.

Ha valaki a Maslow-priamis aljan nyomorog, akkor elsosorban az fogja erdekelni ami ezen a nyomoron ott es akkor enyhithet. Nem varhatod el tole egy ilyen helyzetben hogy az epiteszet vagy a marketing lekosse a figyelmet.

Mi tudjuk hogy letezik a kapocs az erdeklodes es a nyomorbol valo kilepes elott, de egy gyerekben ezt a kepet tudatosan es modszeresen kell felepiteni. Mondhatjuk neki hogy tanulj es akkor lesz penzed, de ehhez peldak kellenek hogy el is higyjek, eletpalyamodell es lehetosegek hogy tudjak hogyan kezdjenek neki. Nekem nem peldakepem Csubakka mert nem vagyok vuki a Kashyyyk bolygorol, es nem fenyeget a Galaktikus Birodalom. Ugyanugy egy falusi ciganynak nem lesz peldakepe Steve Jobs, mert sose volt szamitogepe, nem ismer senkit aki sajat ceget vezet es az egyetem elerhetetlen tavolsagban van. A szomszed lesz peldakep aki kiment Svajcba prostitualtnak vagy kabitoszerrel kereskedik, aztan hazahoz egy csomo penzt.

Az meg hogy mindegyik a sporttal, zenevel (vagy egyeb muveszettel, ha nagyon ertelmisegi) akar kiemelkedni, egyaltalan nem meglepo, mert ez az egyetlen ami eljut a zsakfaluba a TV-n keresztul.

m.t. 2019.01.28. 15:23:22

@Wrex:
Orban amugy valoban azt igerte a valasztasok idejen hogy elegtetelt fog venni mindenkitol, ugyhogy ez alapjan joggal hitte Szel hogy veszelyben van.
Persze igazad van, magara vessen hogy 2018-ban meg barmit elhisz Orban "ne azt nezzek amit mondok, hanem amit teszek" Viktornak.

midnightcoder2 2019.01.28. 15:33:29

"Minden általam ismert normális országban, hol az emberek picit is fogékonyak a politikára, ezen vélhetően elgondolkodnak."

Valóban. Pl. hogy a fenébe írhat valaki jelentést egy országról amit ilyen szinten nem ismer ? Vagy azt gondolja ez a szerencsétlen, hogy mindenkinek ott függ a falán az arcképe hogy ha netán megjelenik a 6-os villamoson akkor agyonüthesse ? Vagy úgy gondolja, hogy errefelé úgy mennek az emberek a munkába, hogy te Jóska, látod azt a feltûnõen randa nõt ? Azt, tisztára olyan a feje mint egy birkának ? Ja, nem tisztára olyan a feje mint a Sargentininek ? Jé, tényleg. Akkor irtandó. És puff.

Wrex 2019.01.28. 16:07:20

@m.t.: "ez alapjan joggal hitte Szel hogy veszelyben van" Szél szimplán csak huzatos felül, és elhitte a saját maga által szajkózott baromságokat. Egy komolyan vehetetlen senki, tavaly is az volt, a pártjuk épphogy csak bejutott ami a közvélemény-kutatási eredmények tekintetében egy jó eredmény, ezek után nem értem hogy mire fel delirálta hogy ő egyáltalán feléri a patásorbán ingerküszöbét. Másfelől viszont nagyon is értem, ez a hiszti ugyanolyan mint a Bangóné fődirektorúrhölgy által levezényelt hasrafekvős-tarkóratevős "kurvaerőskép", amivel aztán körbe lehet haknizni a ballib médiát. Szargeci is ugyanerre játszik.

"magara vessen hogy 2018-ban meg barmit elhisz Orban"
Bocsi, de az vessen magára, aki akármilyen politikusnak, akármikor, akármit elhisz. Inkluzíve Huzatos Detti vagy épp Szargeci is.

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 16:14:07

szargentini nem kritikalt fogalmazott meg, hisz eleteben nem jart Magyarorszagon

szargentini fogta es kontolkopizta a bukott lippsik vagyalmait, mondjuk pont ennyi is a tortenet jelentossege, ettol egyetlen ellenzeki szavazoval sem lesz tobb, mert a magyarok itt elnek, es tudjak mit tudnak a lipsik

muhaha

midnightcoder2 2019.01.28. 16:25:36

@alfacharlybravo: Szegény szerintem sokkal inkább szánalomra mint gyûlöletre méltó. Ezzel a fejjel mondjuk akkor sem lett volna könnyû gyerekkora, ha okos, de ráadásul nagyon nem az. És szerintem simán elhiszi magát mint felkent lovaginát a demokrácia védelmében, meg azt a sok hülyeséget is, amit liberális "barátai" hordtak neki össze.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.28. 16:51:57

"Judith Sargentinit a magyar ember nem ismeri"

Sargentini meg nem ismeri a magyar embert, a magyarországi körülményeket, mert egyoldalúan tájékozódott.

"kritikát fogalmazott meg hazánkról, végig is vitte az EU adott szervezetein hivatalos, ún "jelentés" formában, mely műfajából adódóan megszavazásra (értsd: elfogadásra) is került."

Olyan emberek által, akik még úgy sem ismerik a magyarországi körülményeket, mint ő.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.28. 16:53:28

@midnightcoder2:

A napokban láttam az üdvözült arckifejezését, amikor vastapssal dicsőítették. Már csak a glória hiányzott a feje fölül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.28. 17:13:22

@m.t.:

"romak is vannak akik becsuletes munkabol tengodnek lehetosegeikhez merten."

A lehetőségeik azonban nem túl fényesek, elsősorban a képzetlenségük miatt. Pl. negyvenes analfabéta cigány anya, szótagolva is alig tud olvasni, 15 éves koráig 3 osztályt végzett kegyelemkettesekkel és sok bukással, aztán 15 évesen már megszülte az első gyerekét. A gyerekei közül egyiknek sincs szakmája. Mindemellett tény, hogy becsúletesen eljár dolgozni napszámban, ám az is tény, hogy a gyerekei már nem dolgoznak, hanem a gyerekek után járó segélyekből élnek. Na meg prostitúcióból.

pireza 2019.01.28. 17:29:06

@MAXVAL bircaman közíró: elképesztő, hogy ezt még mindig humorosnak találja valaki. Leginkább óvodás korban jellemző.

okleveles naiv 2019.01.28. 17:35:21

Nem a kormány beszéde által felheccelt egyes személyek lennének fizikai erőszakik, akiktől félnie kell, ezt eltévesztette, de egyébként okos a csaj.
Történne vele valahol valami véletlenül, aztán amikor biztonsági okokból rendőrök menekítenék ki a helyszínről, na, akkor rejtélyes és ki nem deríthető módon elhalálozna a rendőrautóban.

Weißkopf 2019.01.28. 17:42:47

@m.t.: "Az meg hogy mindegyik a sporttal, zenevel (vagy egyeb muveszettel, ha nagyon ertelmisegi) akar kiemelkedni, egyaltalan nem meglepo": ugyanezzel (vagyis sport vagy show-business) tudtak kitörni az amerikai négerek a szegregációból. A jó sportolónak (atléta, kosárlabdázó, bokszoló) vagy showmannek nem kell egyetemi végzettség.

Raven! 2019.01.28. 18:15:47

Blogolosrac! Ahogy mar irtam egyszer, a legelso irasod alatt, mindannyian jobban jarnank, ha egy ures szobaban a levetett ruhaidra vigyaznal, ahelyett, hogy irasra pazarlod nem letezo tehetseged. 20 hozzaszolo mind hulye, csak te vagy bugocsiga, ugyebar ?!?

rallus 2019.01.28. 18:21:52

Pillanatnyilag hazánkban a meglehetősen sok embert mozgató CÖF felvonulásokon a haja szála sem görbült meg senkinek. A Sargentini asszony ízlésvilágához közel eső ballib tüntiken a csekély létszámát agresszivitással kompenzáló haladó erők karácsonyfától rendőrön és Kossuth szobron át ártatlan ajtóig bármit megtámadtak. Nem kell tehát félnie, elég lesz ha füstgyertyával, trágár rigmusokkal és némi tudatmódosítóval hívja fel magára a figyelmet, mert így a rendőrök garantáltan megvédik!

Phteven 2019.01.28. 18:44:40

Az írás súlyáról sokat elmond, az, ahogy összeszaladt itt a fidesztrollok krémje. Hát, gyerekek, ócska élet lehet a tietek. Nem irigylem az érzést, amikor reggel a tükörben szembeköpitek magatokat. Lófaszjóskák. :-D

Raven! 2019.01.28. 18:57:38

@Phteven: Koszonjuk, hogy jolmegaszontad ;)

2019.01.28. 20:02:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Maradjunk a rigmusnál és sztorid befejezésénél:
Ti meg majd beleálltok Arad sáncárkába...
Amúgy erre egyre több esélyetek is van.
Ez azért is lenne pikáns, mert Arad már a románoké és közismert milyen sorsot szánnának nektek irredentista felforgatóknak, kik saját népeteket is eláruljátok.

2019.01.28. 20:04:38

@rallus: Sok birkát megmozgató CÖF. Így már pontosabb. Meg aztán dehogyisnem. Azok hülye agymosott szektás barmok. Vagy épp ott vannak az őcsényi törzsszavazóitok.

2019.01.28. 20:09:32

@okleveles naiv: Most, hogy beleköpött az amcsik levesébe, szerencsére a csüngőhasú vajdát inkább fenyegeti valami fatálisan tragikus baleset veszélye, hiába vigyáznak rá lefizetett kutyái százai .
Szerencsére az amcsik tudják hogy kell az efféle "problémákat" megoldani. Már Maduro hivatalában is kötik a fogadásokat, hogy hol, mikor és mi fog szeretett elnökükkel "történni" nemsokára.
Szegény vajda is kétségbeesetten próbálja védeni magát, dehát ez nem megy csakúgy a világ legjobban működő operatív szervezetével szemben. Ráfújnak és összecsuklik a kiskirály.

Raven! 2019.01.28. 20:26:39

@LebensraumamOsten: Uram, nem tudom, hogy te mit szivsz, de kuldj mar belole par adagot :D

DR. Smit Pal 2019.01.29. 01:12:45

" A saját szavazóbázisát veszi komplett hülyére."

LESZAROM !! Ha Orban eljonne hozzank, es felgyujtana a lakasomat, akkor is inkabb ra szavaznek, mint a mocskos hazaarulo lipsikre.

Orban VikTROLL 2019.01.29. 01:17:18

"Ez akár fizikai erőszakban is megjelenhet"

Eröt egészséget kivánok Julia Sargentininek. Főlleg erőt, mert ha találkozunk szüksége lesz rá.

A lipsik egyre szarabbul teljesítenek. 2019.01.29. 01:47:02

" melyet a Fidesz 100%-os sikerrel hajt végre itthon. Ez nem más, mint:
találj egy nem megfogható, de élő személyt, aki valamely olyan szervezetnek a tagja, mely nem minden esetben mond jót a hazádról,
ha megtaláltad, jelentsd ki, hogy bizony ő a Hazádnak és Neked ab ovo rosszat akar.

Kész is. Ennyi kell, nem több. "

Szerinted ha ez tenyleg ilyen egyszeru lenne, akkor a mindenre elszant, barmire kepes, ajtonak rohano, foldon fetrengo, amerikaban arulkodo, szelsosegesen demagog modon hazudozo, kulfoldrol penzelt, olimpiat buktato, a hatalomert akar ADOLF HITLERREL is osszefogo, ellenzek, mar reg nem probalta volna ki ???

gigabursch 2019.01.29. 03:12:56

Kit érdekel ez a gusztustalan, slampos, misdatlan lotyó?
Egyrészt egy irányított biorobot, másrészt meg hozzá képest Vadai Ágnes a megtestesült erogén zóna.

clemens 2019.01.29. 04:23:02

"Abban viszont biztos vagyok, hogy ha Magyarországra jönne, akkor lenne, aki inzultálná."
Ja kérem, ilyen ez a popszakma....

ivangroznij (törölt) 2019.01.29. 04:46:33

Sargentini csak egy piaci rést fedezett fel. Ezzel építi EU-s politikai karrierjét.

gomorra 2019.01.29. 05:16:18

Nem, nem olvastam a Sargentini jelentést. Mi a lófasznak olvastam volna? Hiszen itt élek, s látom, hogy hazám, Magyarország igen szar hely lett, élhetetlen, szar, ócska, mocsok hely lett. Sok hülye troll itt is próbálja magyarázni a magyarázhatatlant, soha a kurva életbe nem fogják megérteni, hogy tettük bűn a magyarság ellen, bún az emberiség ellen, mert embert ember ellen uszítanak. Egy kis szar mitugrsáz érdekében, aki a sorsát úgy sem kerülheti el.

midnightcoder2 2019.01.29. 07:01:02

@gomorra: Nem igazán látom, miért is lenne ez az ország szarabb hely, mint mondjuk 2002 és 2010 között. Azon túl persze, hogy most nem a szocik lopnak, ami ha szoci vagy akkor nyilván fáj, de ha nem lopásból élsz akkor kb. mindegy.

Dzseem 2019.01.29. 07:53:40

@Raven!: és milyen igaza van Papi :-DD

torró 2019.01.29. 08:10:39

@gomorra:
Na és hogy hogy még mindig itt élsz? De sorolj már fel egy két dolgot, hogy neked mi a szar ebben az országban! Csak hogy tudjuk már meg.Előtte azonban kérdezd már meg a Gyurcsányékat, hogy mi lett azzal a 11 kórház dolgozójával ami bezártak! Hová lett az a 160 milliárd amit az EU most akar velünk visszafizettetni, miattuk! Lehet hogy az bosszant valakiket, hogy Mészáros több tendert nyert mint az ellenzék hold udvara, de ő működteti ezeket a vállalkozásokat és munkát ad sok embernek. Hogy jókora nyereséget produkál? Igen! De mondj egy olyan céget ahol szét osztják a hasznot a dolgozók között!? A profitra sok okból szüksége van egy cégnek. De ha nem voltál vállalkozó, akkor hiába mondanám el , nem értenéd meg. Szóval akkor kérlek mondj pár dolgot!

Dzseem 2019.01.29. 08:15:25

@DR. Smit Pal: érdekes látni, hogy mennyire mélyre tud vinni az agymosás ténye. Nem azzal van a gáz, hogy hülyeséget írsz, hanem, hogy komolyan gondolod. A pocakos törpe vezéred mentálisan beteg. Ha 5 percre néha megállok, mert érdekel, hogy mi történik körülöttem, siman egy Besenyő család epizódot látok. Te meg ezt elhiszed .. hogy fain. Jó látni, hogy hova nem akarok kerülni ...

gomorra 2019.01.29. 08:37:37

@midnightcoder2: Ahol lopnak, az szar hely. Engem az sem elégít ki ha a szocik lopnak, az sem, ha Orbán lop. A lopás bűn, nem tudtad?
Mitől szar hely Magyarország? Például attól, hogy a polgárai szegények. Itt nálunk minden 5. ház összedőlt, vagy összedőlőben van, minden 4. lakatlan. Ettől szar hely, hogy üres, a lakói kilátástalanok. Itt vidéken legalábbis. Meg attól is szar hely, hogy egypárt rendszer alakult ki, a szocializmust is gyűlöltem emiatt, hogyne gyűlölném orbán rendszerét. Ahol következmények nélkül hazudnak az amúgy is szar hely. ilyen hazugság az is, hogy ha én orbán népbíróság elé állítását várom, akkor az azért van, mert migránsokat akarok behozni az országba. Hazugság hazugság hátán. Ez ne lenne szar hely?

gomorra 2019.01.29. 08:38:50

@torró: Először is: apád faszát, hol élnék, te barom? Hagyjam itt nagyapáim sírját, te nagyonnagyongazember!!!

torró 2019.01.29. 08:47:39

@gomorra:
Kérdeztem! Éltél te a Rákosi rendszerben? Vagy a Kádár rendszerben? Én sem futottam el, és még mindig itt vagyok! Én látok különbséget! Nem a politikusok dolgaira figyeltem, hanem a magaméra! És mindent megtudtam valósítani amit akartam! Ennyi!

gomorra 2019.01.29. 08:56:25

@torró: Elég hülye voltál, hogy nemfigyeltél a politikusok dolgaira. Valószínűleg most sem figyelsz. Ha figyelnél, akkor tudnád, hogy rengeteg pénzt ellopott a fidesz vezérkar. S tudod miért szar ez a helyzet? Egyrészt mert hiányzik az igazi gazdaságból, s így esélyünk sincs, hogy segélyek (tudod, eu pénz) nélkül kicsit is gazdagabb legyen az ország.

De ami még rosszabb, ez a szar orbán és geci haverjai annyit loptak, hogy a hatalmat nem engedhetik ki a kezükből. Tudod-e ez mit jelent? Annyit elárulok: nagyon rosszat, Rákosi rendszert.

gomorra 2019.01.29. 08:58:43

@torró: … én mindent meg tudtam valósítani amit akartam... így beszél az, akinek secko-jedno, akit nem érdekel a hazája sorsa, aki csak magával törődik, hogy a szomszédja megdöglik, ugyan már... önző szar ember lehetsz, olyasmi, mint orbángeci.

Minden ballib bérretteg 2019.01.29. 09:19:14

@gomorra:

Igazad van.
Engem nagyon is érdekel a hazám sorsa.
Ezért van hogy a Szargentini féle magyargyűlölő faszokat, és a ballib hazaáruló majmokat megvetem, és leköpöm ha látom.
mert máshoz se értenek csak ahoz, hogy a magyaroknak ott tegyenek be ahol csak tudnak.

gomorra 2019.01.29. 09:43:19

@Minden ballib bérretteg: nem veszed észre, hogy gondolkodás nélkül tolod azt a szöveget, amit a szádba rág a lakájmédia?

Nem veszed észre, hogy ez az ország haldoklik , örökké ott táncol a lét és nem lét határán? Lassan az sem lesz, aki a kenyeret megsüsse, elfogy, összemegy, felfordul. S ez nem Sargentini miatt van, hanem a gazdaságpolitika miatt, amit ez a szar összehozott, a részrehajlásával, a verseny kiiktatásával, a szakszervezetek kiiktatásával ésatöbbi.

Minden ballib bérretteg 2019.01.29. 09:52:18

@gomorra:
Épp ellenkezőleg. Te löketed a ballib bullshitet, és hazugságokat.

Az országban a bérek emelkednek (reálbérek), a beruházások szintén nőnek, csökken a GDP arányos hiány, alig van banki kamat, nincs infláció, a hitelek nem dőlnek be, a devizahiteleket kivezették.

Szemben az elkúrókkal, ahol rekordon volt a munkanélküliség, kétszámjegyű volt az infláció banki kamat, ország és emberek rommá adósítva devizában, privatizáltak mindent közművektől kórházakon keresztül, MOL részvényig.

Szóval összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet mint az elkúrók alatt volt. Persze lehetne jobban is csinálni. De szarabbul mint a ballib elkúrók szinte lehetetlen.

gomorra 2019.01.29. 10:00:07

@Minden ballib bérretteg: A bérek épp olyan alacsonyak, mint voltak akár 10 évvel ezelőtt. A forintunk a béka segge alatt.
Infláció? Van, tavayli évben nem is volt kicsi. Munkahely nincs vidéken. Ahol valamelyik multi kurva nagy támogatással megjelent, ott van munkahely. Így fordul elő, hogy a falunkból ingáznak pl. a Hankookhoz, napi 206 km-t.

Szálljatok már le arróla lóról hogy itt valami jót is tett orbán. Lófaszt. S arról is száljjatok le, hogy gyurcsány szar volt. Szar volt. S nekünk örökké meg kell elégednünk a szarral meg a húggyal?

Kuglóf. Az 2019.01.29. 10:12:03

@gomorra: A szakszervezeteket az iktatta ki, amikor LEPAKTÁLTAK a volt kommunistákkal. B+ HAZUDIK az Index?????
B+ TEGNAP közölték ezt a cikket, te meg képes vagy ideszarni, hogy szar gazdaságpolitika?
index.hu/gazdasag/2019/01/28/az_evtized_legjobb_eve_lehetett_a_tavalyi/?fbclid=IwAR2JYLtbrdejTCkwxF1_rKOpRTTY_6VYZcL6UHf1RIwqM5U_XKgNte4DO9I

Szerintem te egy ostoba FIDESZtroll vagy, aki ELJÁTSSZA hogy a balliberálisok hülyék. EZT kizárólag pénzért lehet csinálni, még a balfaxok se ennyira balfaxok, mint te.

Mondjuk azért VAN annak esélye, hogy te mégiscsak ENNYIRE hülye vagy.

Kuglóf. Az 2019.01.29. 10:19:24

Figyelem! Föl vagyunk készülve arra, hogy a lengyel ellenállók AGRESSZIÓT követnek el a békés német néppel szemben. Gleiwitzre KÜLÖNÖSEN figyelünk.
De csapataink már készek és MEGSEMMISÍTŐ választ adunk minden provokációra, amely az irredenta, szeparatista, németeketelnyomó, kommunista, hortista, nyilas, vatikánkutyái LENGYEL provokatőrök.

Drága Szargentini!
LEGYEN meg a te akaratod szerint. Tudod, ha én olyan Gandhi vagy lyézus féle forradalmár lennék, BEVÁLLALNÁM azt a pofont, hogy azután hordozhassam mint a véres kardot!
De te, te nem. Hiszen valójában TÉNYLEG be vagy szarva, hogy a nyilvánvaló hazugságaidat zokon vevő szittya magyarok fölpofoznak. Tulajdonképpen akár én is megtenném.
De hát akkor ugye vége lenne a sorospénzért kapott aranyéletnek. Nem lehet selyemágyban aludni MIKÖZBEN az ember mártírszerepet játszik.
A mártírokat lelövik, keresztre feszítik, kettéfűrészelik, olajban főzik, megnyúzzák, meg ilyesmi. Szerintem ezek TÉNYLEG fájdalmas dolgok. SOKKAL balliberálisabb ha csak TÁVOLRÓL rettegünk ezektől.

Minden ballib bérretteg 2019.01.29. 10:33:57

@Kuglóf. Az:

Ez pontosan így van. Aki Fradi táborban szidja az UTE-t, az vélhetően pofont kap, ha átnéz az UTE-sokhoz bratyizni, pár perc múlva.

Ez a természet rendje. A magyargyűlölő Szargentini nevű picsa, minden bizonnyal ruhát kap, ha az országba jön ugyanezen okból kifolyólag.

gomorra 2019.01.29. 11:25:27

@Kuglóf. Az: Hüle vagy kölök. Nagyon hüle.

Jó év volt a tavalyi? A magyar népnek b+?

Ez a marha orbán már 2016-ban megmondta, hogy 2018-ig el kell költeni a 2020-ig szóló uniós pénzeket. Mit gondolsz, mi az apád faszától volt jó év a tavalyi? Tán mészáros annyi gázt szerelt, azért?

Marha. Rengeteg pénzt elköltöttek abból, ami gyütt az unióból. Saját erőből pedig lófaszt nőtt a gazdaság. A magyar emberek épp olyan szegények, mint voltak a tavalyi kiváló év előtt.

Marha.

citrix 2019.01.29. 11:38:09

Adjuk már össze, mennyibe került eddig Soros, a brüsszelező, a Magyarország jobban teljesít és hasonló "értelmes" pártpropaganda. Adófizetőnként (nem lakosonként!) több százezer forintot kóstál az "információ". Több száz milliárdot égetett el Orbán erre a célra és nem vettem bele a hazugsággyár évi cirka 100 milliárdos költségvetését ami vegytiszta pártpropaganda. Ennyire gazdagok vagyunk? Miért nem költ a német, az osztrák és lehet sorolni a hanyatló nyugatot euro milliárdokat hasonló célokra?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 11:45:20

@A lipsik egyre szarabbul teljesítenek.:

"a hatalomert akar ADOLF HITLERREL is osszefogo, ellenzek, mar reg nem probalta volna ki ???"

Na de hát már kitalálta: Orbán Viktor ez a személy, aki minden rossznak okozója e szép hazában. Hiszen köztudott, hogy a szoclib kormányok alatt dübörgött a gazdaság, nem volt munkanélküliség, emelkedtek a bérek, nem volt infláció, a GDP-arányos államadósság nulla volt - sőt az ország nettó hitelező volt -, az államháztartás szufficites volt. na és persze virágzott a demokrácia, aminrek következtében pl. a jobboldali sajtó túlsúlyban volt és a közmédia csak azért nem bírálta a kormányt, mert nem volt mit bírálni rajta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 11:49:57

@Kuglóf. Az:

"BEVÁLLALNÁM azt a pofont, hogy azután hordozhassam mint a véres kardot!"

Na de épp azért nem jön hozzánk, mert attól fél, hogy NEM pofozzák fel, hanem le sem szarják. Így pedig látogatása nem érné el fő célját, vagyis hogy felmutathassa azt a bizonyos véres kardot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 11:55:34

@citrix:

"Miért nem költ a német, az osztrák és lehet sorolni a hanyatló nyugatot euro milliárdokat hasonló célokra?"

Nincs rá szüksége. Pl. a német sajtó nagyjából úgy működik, mint anno nálunk a cocizmus szelídebb időszakában: nem volt szükség cenzúrára, az újságírók maguk is tudták, mit nem szabad írni. Ezért van pl. az, hogy a sabad német sajtóban nem jelennek meg az iszlamizálást, az iszlám bevándorlást bíráló írások. Avagy komolyan gondolod, hogy a német lakosság olyan mértékben támogatja az arab és néger bevándorlást, ahogy az a sajtóból látszik?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 12:06:49

@gomorra:

"Ahol lopnak, az szar hely."

Akkor költözz el a Marsra, ott talán még nem lopnak. Mert különben a világ minden országában lopnak, max. nem ügyesebben.

"Engem az sem elégít ki ha a szocik lopnak"

2010. január 10. óta vagy tag, vagyis még a szoci kormány alatt regisztráltál. Kérlek, mutass már ebből az időből néhány olyan kommentedet, amelyben a szocik lopása miatt panaszkodsz. Ha tudsz ilyet mutatni, akkor adok némi hitelt a szavaidnak, de ha nem, akkor sajnos hiteltelen vagy.

citrix 2019.01.29. 12:07:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem összetéveszted a német, így cuzammen?) sajtót a fideszes médiabirodalommal. Teljesen összetéveszted, mert ha valami, hát akkor az a pártállami lakájmédia megvalósulása. Mindez ingyen eljuttatva boldog-boldogtalanhoz, közpénzből, szeretettel Orbántól.

megvagyhadnagy 2019.01.29. 12:35:26

@citrix: Kac-kac. Kár aggódni a fideszes médiabirodalom miatt. Számtalan helyen megírták már:
A legolvasottabb online híroldal az index.hu. A legnézettebb TV-s híradó az RTL Klubé. Az M1 híradóját a kutya sem nézi. Lakájmédia ide lakájmédia oda, az emberek ránéznek a fizetési papíjrukra és miután leszavaztak a Fideszre, elmennek a plázába elverni a zsét. Márha találnak parkolót.... 8-9 éve csak a riogatás megy, hogy összedől a rendszer, ez így nem mehet tovább, holnap itt a vég, lefőtt a kávé. Aztán mégse így történik. Senki nem hisz már nektek.

2019.01.29. 12:41:34

@Minden ballib bérretteg: Ti vagytok a hazaárulók. Korábban ügynökként jelentettétek fel honfitársaitokat a rendszarváltás előtt, most meg nemzethy (ez a jelző már a hazaáruló szar szinonímájává vált) spicliként demoralizáljátok megfélemlítitek, terrorizáljátok a honfitársaitokat, miközben mindenféle pénzen vásárolt szavazatú idegen szívű és nyelvű, kétes származású ukrán, szerb meg bocskoros oláh parasztokkal szövetkezve, őket pajzsként magatok elé tartva próbáltok itt úgy tenni, mintha többségben lennétek. Ha az állami karhatalom nem védene benneteket, már rég meglincselték volna a szar hazudozó tolvaj bagázsotokat.

Orbán Viktor 2010.......2030 2019.01.29. 12:59:10

@citrix: "Szerintem összetéveszted a német, így cuzammen?) sajtót a fideszes médiabirodalommal. "

Nemeteknel naponta tartoztatnak le ujsagirokat, ha leirjak az igazat a menekultekrol, ott elkepeszto brutalis liberalis cenzura van. Nalunk barki barmilyen aljas szelsoseges ostoba hazugsagot leirhat megjelentethet.

torró 2019.01.29. 13:00:23

Még mindig nem kaptam választ arra a kérdésre amit a "gomora " nick-k feltettem! Csak fityeszezés volt a válasz! Tehát kedves balosok mi lett az általatok által nagyra becsült kormányotok alatt bezárt kórházak dolgozóival meg az onnan megmaradt pénzel? És a 160 milliárd -l amit vissza kell fizetni! Most! És ez titeket is nyom! Azonkívül Gyurcsány hová menekített ki 4 milliárdot? Nem befektette itthon hanem kilopta basszátok meg. De lehetne sorolni, csak teljesen mindegy mert süketek vagytok! Csak a hülyítést halljátok meg amivel etetnek benneteket!

Minden ballib bérretteg 2019.01.29. 13:18:45

@LebensraumamOsten:

Van annak egy diszkrét bája, mikor a magadfajta hazaáruló Soros bérenc aggódik a haza miatt.
Eközben szarba veszi a nemzetet, a nemzeti identitástudatot, oláhozza ukránozza honfitársainkat.
A magadfajta ballib tetű arra se méltó, hogy a magyarok lábnyomát nyaldosahassák !

citrix 2019.01.29. 13:24:30

@Orbán Viktor 2010.......2030:
Azt a következtetést kell levonjam hogy napi szinten és átfogóan tájékozódsz a német sajtó írott és elektronikus kiadásaiból Vagy mégsem? Olyan világról nyilatkozol, ítélkezel amiben sose lesz részed. Neked a pártállami bolsevizmus kell, tessék itt van. Nekem köszi de nem kell, bőven elég volt 25 év amit benne tölthettem anno.

citrix 2019.01.29. 13:39:39

@megvagyhadnagy: Még egyszer mondom: semmi se tart örökké. Orbán rezsim a legkevésbé se. Csak néhány példa az "örökkévaló" rezsimekből: A Horthy rendszer azt hitte örökké tart, aztán mégse. A Rákosi azt hitte örökké tart, de mégse. A Kádár i gulyáskommunizmus azt hitte örökké tart, de mégse. Caucescou azt hitte örökké tart, de mégse. A szovjet birodalom azt hitte örökké tart, de mégse (Putyin restaurálja jelenleg). Kadhafi azt hitte örökké tart, de mégse. Szaddam Husszein azt hitte örökké tart, de mégse. Hitler azt hitte hogy a Reich örökké tart, aztán mégse. Semmi se tart örökké, Orbán és sleppjének velejéig rohadt korrupt rezsimje pláne nem. Még akkor se ha Polt Péter a főügyvéd és Pintér Sándor a volt mszmp belügyi párttitkár a főrendőr. Panta rhei, mondták a görögök.

torró 2019.01.29. 13:48:52

Nem ártana olvasni is a történelemről!
demokrata.hu/hir/belfold/ok-raboltak-ki-az-orszagot
Az utólsó sorokból ízelítő!

– Ha jól érzékeljük, a szovjet és a magyar titkosszolgálatok figyelő tekintete mellett, a nyugati bankokkal és cégekkel összejátszva akár ezermilliárdokat is kivihettek az országból az „impexek” 1972 és 1990 között, így duzzasztva hatalmasra az államadósságot. Voltaképpen mekkora összegről beszélgetünk?

– Igazából megbecsülni sem lehet. Annyi bizonyos, hogy az igazán nagy visszaélésekről csak közvetett utalásokat lehet találni, az azokban részt vevő körök nagyon ügyeltek rá, hogy ne keletkezzenek iratok, vagy ha mégis, akkor azokat nagy valószínűséggel a 80-as évek végén eltüntették. Az is bizonyos, hogy az így elúszott pénzeknek óriási szerepük volt az államadósság felhalmozódásában. A Mineralimpex vezérigazgatójának, Russay Istvánnak a halála után például a titkosszolgálatok nyomoztak a jutalékokból felhalmozott, külföldön tartott magánvagyona után.

s 2019.01.29. 14:50:49

"végső soron nem is lehet haragudni a hétköznapi emberekre"
Már miért ne lehetne? Mindenki tette egyéni felelősség. Te pedig felmentést akarsz adni ez alól a felelősség alól. NEM. Tessék vállani a következményeket! Nincs felmentés.

megvagyhadnagy 2019.01.29. 14:54:55

@citrix: Ott követed el a hibát, hogy Orbánt ezekhez ez emberekhez hasonlítod. Vagyis inkább, elhiszed, hogy hozzá hasonló.

midnightcoder2 2019.01.29. 14:57:11

@citrix: Az EU-ról és a liberális világrendrõl is ezt hiszik ma egyesek.

citrix 2019.01.29. 15:07:59

@megvagyhadnagy: Azokhoz tudom hasonlítani akikhez hasonlít. Kihez mérném mégis, Leonardohoz? A viccet félretéve: miből gondolod hogy Orbán rezsimje szent és sérthetetlen, nem hibázik soha és örök élet meg egy nap ameddig tart? Minél inkább örök életűnek tartotta magát egy rezsim és bebiztosította magát hadsereggel, titkosszolgálatokkal, besúgókkal, pártpropagandával és egyéb nyalánkságokkal (pont olyanokkal amivel Orbán), annál inkább belebukott. Ennek lehetnek külső vagy belső okai egyaránt, de az eredmény szempontjából nem számít.

Attilajukkaja 2019.01.29. 15:14:43

"köszönjük Judith, ülj le, "egyes""
Mire fel? Ha nem Judith Sargentini kritizálta volna Magyarországot, akkor a Fidesz talált volna egy másik "ellenséget" a népének. Ezért kellene bárkinek is kussolnia? Sargentini semmilyen "szívességet" nem tett Orbánnak, a magyarok érdektelensége, apátiája tehet arról, hogy most ez a hölgy lett a főgonosz.
"ha Magyarországra jönne, akkor lenne, aki inzultálná."
Még szerencse, hogy esze ágában sincs idejönni. Kár ezen filozofálni.

@MAXVAL bircaman közíró:
" Ilyen névű csicskásával indít támadást a magyar nép ellen. SZARgentíni. valahol a lleke mélyén mókás srác ez a Soros..."
Az már az infantilizmus legalja, amikor egy külföldi nevével próbál valaki viccesnek mutatkozni. Főleg, ha az egy marinált - bocsi -marinovált birka. Az óvónéni nem fog ezért megdicsérni!

clemens 2019.01.29. 15:24:19

Magyarország dolgait az országon belül, magunknak kell elrendeznünk, nem kellenek hozzá külhoni lovagok, pláne nem lóvaginák!
Aki behívta az ország belügyeibe Sargentinit, meg az összes többi brüsszeli léhűtőt, az pont akkora gaztettet hajtott végre, mint aki behívta az oroszokat. Egy külföldi támadásra csak egy jó válasz van, összezárás és ellentámadás. Ez az összezárás vezetett oda hogy mit sem csökken a Fidesz tábor, Orbán elemében van, köszöni szépen hogy buzgón szállítják neki a muníciót.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.29. 15:34:55

@Attilajukkaja:

Soros nem egy nyelvzseni. Ma is csak magyarul tud igazán jól. Ne becsüld le, érzelmileg nem magyar,, de nyelvileg maximálisan az.

Attilajukkaja 2019.01.29. 16:24:31

@MAXVAL bircaman közíró:
"Soros nem egy nyelvzseni."
Ennek annyi köze van a témához, mint tehénszarnak a kaviárhoz! :o)))))

"Ma is csak magyarul tud igazán jól. Ne becsüld le, érzelmileg nem magyar"
Ne magadból induljál ki! Soros sokat tett Magyarországért, ami rólad nem igen mondható el. De hogy jön ez ahhoz, hogy te Sargentini nevén kezdtél el gúnyolódni, mint egy kis pisis óvodás?

Attilajukkaja 2019.01.29. 16:37:17

@MAXVAL bircaman közíró:
Te valami óriási tévedésben leledzel!!!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 16:37:25

@citrix:

Ich lese die deutsche elektronische Presse jeden Tag, daher glaube ich behaupten zu können, daß ich im Bilde bin. Der eklatante Widerspruch zwischen dem von den deutschen Medien vermittelten Weltbild und der wahren Realität ist nicht zu übersehen. Es sei denn, man is so voreingenommen, wie du.

Attilajukkaja 2019.01.29. 16:53:32

@MAXVAL bircaman közíró:
Te hány ezer iskolatejet vásároltál a magyar gyerekeknek, hány ezer ösztöndíjat adtál a magyar fiataloknak, hány egyetemet alapítottál, hány milliós segélyt folyósítottál a vörösiszap károsultjainak a SAJÁT kontódra? Ja, hogy egyet sem? Akkor ne nagyképűsködj és húzd be a farkad a lábaid közé! Te csak egy birka vagy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.29. 17:01:11

@Attilajukkaja:

Add meg címedet. felkereslek, agyonverlek, majd kihívom a mentőt.

Én leszek ezeután a megmentőd. Remélem örökre hálás leszel nekem...

Attilajukkaja 2019.01.29. 17:23:37

@MAXVAL bircaman közíró:
"felkereslek, agyonverlek, majd kihívom a mentőt "
Biztos vagyok benne, hogy szívesen megvernél vagy agyon is vernél, de Soros ilyet nem tett senkivel ebben az országban!
De ez megint hogy jön a témához, a Sargentini jelentéshez??? Mindig próbálod elterelni a témát, ha az számodra kényelmetlen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 18:08:44

@Attilajukkaja:

"Te hány ezer iskolatejet vásároltál a magyar gyerekeknek, hány ezer ösztöndíjat adtál a magyar fiataloknak, hány egyetemet alapítottál, hány milliós segélyt folyósítottál a vörösiszap károsultjainak a SAJÁT kontódra?"

És te? Mert ha te sem, akkor neked se legyen akkora a szád.

Mellesleg Soros milyen értéket hozott létre a vagyona megszerzése során? Steve Jobs, Jeff Bezos, Bill Gates, Elon Musk és a többiek igen komoly értékeket hoztak létre, ezzel szemben Soros csak tőzsdézett és mások veszteségeiből gazdagodott anélkül, hogy bármiféle értéket létrehozott volna eközben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 18:09:41

@Attilajukkaja:

"Biztos vagyok benne, hogy szívesen megvernél vagy agyon is vernél"

Ugyan már! Gondolod, hogy bemocskolná veled a kezét? Bottal sem piszkálna meg, nem hogy hozzád érne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 18:13:26

@Attilajukkaja:

"a SAJÁT kontódra"

Ja, Soros sem a saját kontójára t/vette, amit t/vett, hanem másokéra. Azokéra, akiket kihasznált, kifosztott. Mondjuk britek millióiéra, akik egyénileg is sokat veszítettek a font elleni támadása során, de ez persze csak a legkirívóbb és legközismertebb húzása volt. Vagy a magyar állam kontójára, amikor a Mol ellen spekulált.

Ezt az sem szépíti, hogy a tőzsdézés legális dolog és mások is űzik.

Attilajukkaja 2019.01.29. 18:21:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"És te? Mert ha te sem, akkor neked se legyen akkora a szád"
Szerencsére én sehol nem pofátlankodtam azzal, hogy Soros mennyit ártott Magyarországnak, bezzeg én nem! Akkor kinek is volt nagy a szája?

gomorra 2019.01.29. 18:31:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mutassak olyat, ahol szidtam Gyurcsányt és társait? Nézd csak, ezt egy blogon írtam, ami azóta megszűnt, de a saját irataimat kimentettem. Kelt. 2006.08.10-én. Annyira bírom a pofáját, szerinted?
Ostoba Gyurcsány! Nem csípõbõl tüzelnék, semmi kedvem hozzá, de amit tesz a csomagjával, azzal tõlem jó szót nem fog érdemelni. Ahogy várható volt, felemeli az eddig 15 %-os ÁFA-t, a tavalyi 25 %-ot pedig csökkentette, gazemberségbõl, azért, hogy a választóknak a pofájába hazudhassson, hogy igen, megcsináltuk, mi értünk hozzá. Igen, gazember ahhoz értesz, hogy a szakadékot még tovább növeld a honi gazdag és honi szegény, de méginkább a külhoni nyugati és globális befektetõk és a honi szegények között. Na idefigyelj te ragyapofájú paprikajancsi! Most adok neked egy tippet, mindössze azért mert még valamelyest tudsz magyarul, hát így elképzelhetõ. hogy akármelyik ükapám köszönne neked, ha hallaná, hogy magyarul makogsz, nos, ezért, az õ irántuk való tiszteletbõl teszem ezt. Vezesd be - te hazaáruló -  a szocializmus elkerülési adót. Ennyi szabad mozgástered van még te kutyaütõ. Hagyd békén a honi kisembereket, ne az õ kárukra akard rendbe tenni az általad és ostoba, mihaszna, kettõig elszámolni nem tudó elõdeid által elkúrt magyar kasszát. Ó, ti átkozott, külföldieknek mindent átjátszó magát magyarnak valló politikusok! Mert annak idején megszívtuk azzal a k.rva kommunizmussal! Nehogy már meg megszívjuk ezzel a k.rva kapitalizmussal is, te gyógypedagógiai alany! Elszokott a népünk a vállalkozástól, elszokott a gondos gazda módjára való cselekvéstõl, nemcsak ti hülye politikusok, hanem a legtöbben. Elszegényedtünk, nem lévén mozgatórugója  a társadalomnak, a termelésnek. Úgy elszegényedtünk, hogy fillérekért fel lehet vásárolni ezt az országot. Emlékszel még, te ócska hazaáruló, hogy annak idején pol. gazdból megtanították, amit Marx óta tud mindenki, hogy a kizsákmányolás eszköze a termelõeszköz. Minden lényeges termelõeszköz idegen tõke kezében van, a népünk rabszolga bérmunkás a saját hazájában. S azt ne hidd, te ostoba, hogy a tõke azért vásárolt, hogy nekünk itt jó legyen, legyen magyar fellendülés, felvirágzás! A fenét, idejött, s ha úgy látja jónak áll tovább, ahol többet fial. Tartós jólétet, erõs társadalmat, erõs országot, nevetõ embereket csak akkor lehet elérni, ha itteni, itt gyökerezõ emberek, vállalkozások uralják a piacainkat, azok végeznek fejlesztést, további befektetést. Lassan megy? Hát istenem, annyi idõ alatt megerõsödünk, amíg a szocilaizmust is építettük. Tehát kell az új adónem, amit azokkal a magyarországon bevétellel rendelkezõ magánszemélyek és vállalkozások kell fizessenek, akik s amelyek nem Magyarországon éltek és dolgoztak 1956 és 1986 között. A mértékét rádbízom te anyaszomorító, nagy legyen, annyi, hogy kb. 1 % hasznuk maradjon az idegeneknek. Azért kell, mert elkúrtátok a privatizációt! Visszavenni nem tudjuk szegények lévén. Államosítani nem tudjuk, mert gyengék vagyunk, s különben is tudjuk, hogy az állam nem jó gazda, fõleg ha ilyen gazemberek kezében van, mint ti vagytok, majd' 400 fõnyi bólogató jánosos parlamenttel az élen. Adót lehet bevezetni te oktondi, s el kell fogadtatni azzal a kurva nyugattal, hogy most õk szívnak. Eddig szívtunk mi, épp elég volt már '45-tõl ezidáig.
Az adó neve tehát "Szocializmus elkerülési adó", fizetik azok a világ bármely tájáról idevetődött jó avagy rossz hiszemű vállalkozások és magányszemélyek, akik nem részesültek a szocializmus "áldásaiban".

Attilajukkaja 2019.01.29. 18:42:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
" Soros sem a saját kontójára t/vette, amit t/vett, hanem másokéra. "
Sajnálom, hogy nem ismered a különbséget a közpénz és a saját vagyon között. Honnan is ismernéd? Orbán, Lolő meg a Lala sem ismerik.

"Azokéra, akiket kihasznált, kifosztott. "
Kikre gondolsz?

Void Bunkoid 2019.01.29. 18:47:16

@Weißkopf: a baj az, hogy nálunk szinte csak ők szaporodnak tömegesen, az USA-ban a négerek aránya hellyel-közzel jelenleg annyi, mint a romáké nálunk, ám egyrészt ők már jóval kevesebb diszkriminációnak vannak kitéve, másrészt jelentősen jobb életszínvonalon élnek, jelenleg az afroamerikai populáció kb 20 százaléka él olyan életkörülmények között, amit mi itthon "mélyszegénység"-nek nevezünk. Na ez nálunk a romáknál közel 70 százalék (még ha 2014-es adat is, a jelenlegi kormány volt már akkor is).

Tehát, durva és vicces számítás, de csak rálátás - az USA 327 milliós lakosságából a 12,5 százalék 20 afroamerikai 20 százaléka kb 7 és fél millió ember, nálunk a 9,7 millió lakosból - ha szintén számolunk egy jó 12 százalékkal, mára már simán ekkora az arányuk, és csak növekszik - 70 százaléka közel 820 ezer ember, aki mind az általad felvázoltan, szakképzettség-végzettség nélkül, pusztán a médiaszereplésében vagy a testi erejében-ügyességében bízik.

Teljes népességre levetítve az USA lakosságának kb 2 százaléka akar rapper/médiabohóc/bokszoló lenni, nálunk NYOLC százalék.

És már így is túl sok az USA-ban a bohóc. Most képzeld el, mennyi lesz itt. És ki akar majd autót szerelni, kenyeret sütni, gyereket gyógyítani, gázt bekötni, nem pedig a jutúbon vagy valami kertévében majomkodni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 18:52:45

@Attilajukkaja:

"Kikre gondolsz?"

Azokra, akiket kihasznált és kifosztott.

"Akkor kinek is volt nagy a szája?"

Neked.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.29. 18:55:23

@gomorra:

"Mutassak olyat, ahol szidtam Gyurcsányt és társait?"

Le sem írtam Gyurcsány nevét.

"Nézd csak, ezt egy blogon írtam, ami azóta megszűnt"

:)

Attilajukkaja 2019.01.29. 18:57:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Mondjuk britek millióiéra, akik egyénileg is sokat veszítettek a font elleni támadása során, de ez persze csak a legkirívóbb és legközismertebb húzása volt."
Nem ellenük spekulált, csak volt annyi esze, hogy megjósolja a font esését.

"Vagy a magyar állam kontójára, amikor a Mol ellen spekulált."
A magyarok is spekulálnak magyarok és mások kontójára! Ne legyünk már ennyire naivak. Aki pénzügyekkel foglalkozik, az spekulál. Még az a közember is, aki az életbiztosítását valamilyen részvényekbe fekteti. De főleg a bankok. Szóval ne vigyük ezt a témát el valami szentimentális vonalra, mert nem vagyunk egy brazil szappanoperában..

"Ezt az sem szépíti, hogy a tőzsdézés legális dolog és mások is űzik."
Bizony, bizony! A világ már csak egy ilyen csúúúúúúnya hely.

Attilajukkaja 2019.01.29. 18:58:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
""Akkor kinek is volt nagy a szája?
Neked."
Óvodás szint! :o))))))))))))

gomorra 2019.01.29. 19:01:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most azt hiszed, a kedvedért képes lennék magam beleélni olyan állapotba, hogy aztán írjak egy cikket 2006 Magyarországáról?

Európai téridő 2019.01.29. 19:24:00

Hibás diagnózis hülyeségeket generál, kivéve, amikor nem.

Attilajukkaja 2019.01.29. 19:26:19

@MAXVAL bircaman közíró:
"Soros rosszabbat tett."
Mégis mit? Belepisilt az óvodai medencédbe?
Mi lehet annál rosszabb, mintha valaki a Fideszre szavaz, amikor pontosan tudja, hogy egy korrupt, hazug, tolvaj banda? Főleg úgy, hogy közben külföldön röhög azokon, akik a szavazata következményeit nap mint nap elszenvedik Magyarországon. Közben meg semmit nem tesz ezért az országért.

Attilajukkaja 2019.01.29. 19:40:17

@MAXVAL bircaman közíró:
Semmitmondó szavak, amiket valahonnan kiírtál. Mit tudsz te az emberellenességről azon kívül, hogy engem szívesen agyonvernél? Soros egy filantróp, míg rólad csak annyit tudni, hogy Bulgáriából irkálsz ide Orbán védelmében. Véded a védhetetlent, és közben pocskondiázod a katolikusok Pápáját, egyes kisebbségeket, és isteníted Putyint.

Raven! 2019.01.29. 21:35:06

@Attilajukkaja:
"Soros rosszabbat tett."
Mégis mit? Belepisilt az óvodai medencédbe?
Mi lehet annál rosszabb, mintha valaki a Fideszre szavaz, amikor pontosan tudja, hogy egy korrupt, hazug, tolvaj banda?
Uram! Tultolod a kretenseget! Ezer es egy rosszabb dolog is van annal, minthogy valaki a fideszre szavaz. Foleg annak fenyeben, hogy messze a legeredmenyes kormany a rendszervaltas ota. Ezt mind a kulfoldi megitelesek alapjan, illetve ahogy masok irtak mar elottem, szaladj el egy tetszoleges plazaba, bevasarlokozpontba, welness-helyre, es latni fogod, se szabad hely se szabad parkolo nem talalhato. Feltehetoleg azert, mert olyan szarul el a magyar... Szoval kerlek, ne told fullba a kretent!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.30. 00:14:09

@gomorra:

Bizonyára nem én vagyok az első, aki ilyesmit kért tőled.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.30. 07:16:57

@Attilajukkaja:

Nem szeretném, ha a filnatlopós gazemberek uralkodnának, ennyi az egész. A te fajdtádat meg sajnálom, hogy tapsoltok a rossznak.

gomorra 2019.01.30. 08:06:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Megnéztem az itteni hozzászólásaimat. S tudod milyeneket találtam? Szinte magam is restellem érte magamat...

Mert azt írtam 2010-ben több helyen, hogy várjunk, kedves baloldali bérrettegők ne rettegjetek már annyira, most új kormány van, adjunk neki időt meg tanúsítsunk türelmet, hiszen a baloldal már megmutatta, hogy mennyire nem ért a kormányzáshoz, valamint az is biztos, hogy erős kézzel kell kormányozni egy országot, tehát legyünk türelmesek, de jó is kisülhet a dologból.

Eltelt 9 év, s lám, felsültem, kár volt nyugalomra intenem a ballibeket. Nem jó dolog sült ki semmiből. A fékek, ellensúlyok átmeneti lebontása (nem is átmeneti lett, hanem örökös) nem azt a célt szolgálta, hogy működőképes ország legyen Magyarország, hanem azt, hogy Orbán és köre gátlástalanul lophasson, elkezdődhessen a propaganda által az emberek agymosása, létrejött egy olyan világ magyarázása az embere fejébe, ami soha nem létezett, oda jutottunk, mint szegény nagymamámat ahogy mosták az agyát akkor a tejjel-mézzel folyó Kánaánról, ami Magyarország.

Orbán gonosz és alattomos, ebben még nem voltam biztos 2010-ben (sejteni, sejtettem, de azért bizakodtam valamennyire, hátha), most már (s már régóta) teljes bizonyossággal kijelenetem ezt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.30. 09:43:01

@gomorra:

Szóval nem tudsz belinkelni olyan hozzászólásodat, amelyben a szoclib kormányokat bíráltad.

"a baloldal már megmutatta, hogy mennyire nem ért a kormányzáshoz"

Szerinted azóta megtanultak érteni a kormányzáshoz? Még egy választási összefogásra sem voltak képesek sem 2014-ben, sem 2018-ban - vagyis semmit nem tanultak. Szerinted mi sülne ki abból, ha kormányra kerülnének?

Nézd meg a Parlament vagy az MTVA előtt pózoló, magukból komplett hülyét csináló, a zárt ajtóról a mechanika minden törvényét meghazudtoló módon visszapattanó vagy a padlón futballistát megszégyenítően vonagló ellenzéki politikusokat: ezek lennének a kormányképes erő? :DD

Attilajukkaja 2019.01.30. 10:40:34

@Raven!:
"Uram! Tultolod a kretenseget!"
Te engem ne uramozzál meg kreténezzél, mert értelmes beszélgetést ilyesmivel nem kezdünk. Viszont ha csak mocskolódás céljából írtál nekem, akkor meg gondold végig, hogy ki is a kretén!

" Ezer es egy rosszabb dolog is van annal, minthogy valaki a fideszre szavaz. "
Ez nyilvánvaló.

"Foleg annak fenyeben, hogy messze a legeredmenyes kormany a rendszervaltas ota."
Ugyan miben? Abban, hogy a legtöbb pénzt kapta az EU-tól, vagy abban, hogy elkerülte a világgazdasági válság? Vagy abban, hogy sikeresen folytatja az eddigi kormányok gazdaságpolitikáját és újabb multikat sikerül idecsábítania? Vagy abban, hogy ezt állítja magáról? Mert megvédi a magyarságot egy nem létező fantomtól? Mégis miben?

"szaladj el egy tetszoleges plazaba, bevasarlokozpontba, welness-helyre, es latni fogod, se szabad hely se szabad parkolo nem talalhato."
Bravó! Bezzeg az előző kormányok alatt mennyire pangtak az ilyen helyek. Nem igaz?

" Feltehetoleg azert, mert olyan szarul el a magyar... "
Mert a világ halad, de Magyarország akkor is az EU országok sereghajtója egy csomó mutatóban. De ezt te is jól tudod!

"Szoval kerlek, ne told fullba a kretent!"
bagoly mondja verébnek? :o))))))

@MAXVAL bircaman közíró:
"Nem szeretném, ha a filnatlopós gazemberek uralkodnának"
Ezt a szót nem ismerem. Megpróbálnád ezt magyarul is leírni?

"A te fajdtádat meg sajnálom, hogy tapsoltok a rossznak."
Annyira imádom az ilyen ájtatoskodásodat! :o)))))))
Olyan álszent tudsz lenni, hogy a végén még magad is elhiszed, amiket ide beirkálsz.

gomorra 2019.01.30. 11:02:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem tudom miért kérdezel ilyet, hogy nem tudok olyan hozzászólást belinkelni, amiben elmarasztaltam a szoclib kormányokat. A korábbi blogbejegyzésem is olyan volt, de itt is, 2010 körül rengeteg olyan hozzászólásom van, ahol tudattam, hogy a szocik kormányzása katasztrófa volt. Kivétel ez alól Bajnai, először negatívan értékeltem, később, mikor már kormányfő volt, akkor bizony az egyedüli jó kormányfő címet érdemelte ki nálam.

Nem kívánom, hogy visszatérjen kormányba Gyurcsány, vagy bekerüljön Tóth Bertalan, stb. Nem.
De azt is gondolom, hogy Orbán még náluk is rosszabb, gazdaságilag is. A lopás lopás, tehát bűn. S nem véletlenül ismételem ezt sokszor. Nem lehet tolvajra országot bízni. De amúgy is szarul kormányoz. A multikat hozta helyzetbe, nem a hazai kis és középvállalkozásokat, ráadásul a hazaiaknál politikai szimpátia alapján dönt támogatásokról. A támogatások amúgy is egy gazdaság igen kényes pontjai, a legjobb támogatás a nemtámogatás, hanem a független maradás, versenyhelyzet kialakítása. Néha szükség lehet támogatásra, de azt rendkívül óvatosan kell végezni, nem olyan kretén módon, ahogy Orbán és szar rendszere végzi.
S ami soha nem akartok megérteni, tisztesség nélkül országot vezetni, az katasztrófához vezet. Orbán rendkívül tisztességtelenül dolgozik, gyakorlatilag egypártrendszert alakított ki. Iszonyatos csapdába terelte az országot, de mi a fasznak írok, úgysem vagytok hajlandók gondolkodni, csupán a kliséiteket ismétlitek.

Attilajukkaja 2019.01.30. 11:18:45

@gomorra:
" tisztesség nélkül országot vezetni, az katasztrófához vezet"
Ezt én sem tudtam volna egyszerűbben és jobban megfogalmazni!
És szerintem nem szorulsz védekezésre annak tekintetében, hogy annak idején mit írtál a Gyurcsány kormányról. Ne hagyd, hogy ezzel próbáljanak meg sarokba szorítani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.30. 11:28:41

@gomorra:

"Nem kívánom, hogy visszatérjen kormányba Gyurcsány, vagy bekerüljön Tóth Bertalan, stb. Nem.
De azt is gondolom, hogy Orbán még náluk is rosszabb, gazdaságilag is."

NaŁátod, ebben nem értünk egyet.

gomorra 2019.01.30. 11:57:49

@Attilajukkaja: Nem annyira én vagyok sarokba szorítva, hanem az egész ország. Sok fideszes hívő egyszerűen nem képes megérteni, hogy amit ők üdvözlendőnek gondolnak, az éppen a legkárosabb gazdasági szempontból.
Elhiszik a szirénéneket ... s az egész ország szív miattuk.

Attilajukkaja 2019.01.30. 12:12:03

@gomorra:
"Nem annyira én vagyok sarokba szorítva, hanem az egész ország."
Ebben is egyetértünk, ... bár én csak az itt lezajló vitákra utaltam. :o)

" Sok fideszes hívő egyszerűen nem képes megérteni, hogy amit ők üdvözlendőnek gondolnak, az éppen a legkárosabb gazdasági szempontból."
És nem CSAK gazdasági szempontból, hanem erkölcsileg és nemzetközi megítélésünk szempontjából is, ... hogy csak kettőt említsek.

"Elhiszik a szirénéneket ... s az egész ország szív miattuk."
A szomorú az, amikor még át is látnak a szitán, mégis a Fideszre szavaznak, mert az ellenzékben nem bíznak. Közben meg fogalmuk sincs, mit akar az ellenzék.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.30. 12:14:39

@gomorra:

"Elhiszik a szirénéneket"

Szirénéneknek sokkal inkább az ellenzék ígéreteit tartom.

"Közben meg fogalmuk sincs, mit akar az ellenzék."

Dehogynem tudjuk: LEVÁLTANI ORBÁNT. Ezen túl kevés dologban értenek egyet. :D

gomorra 2019.01.30. 12:29:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ne gondold sose, hogy egyetlen emberre lehet bízni ezt az országot. Rengetegre emberre lehetne.

S a legfontosabb, hogy erős ember legyen, gerince legyen, ne a hatalomért dolgozzon, hanem a közjóért. Ezek a tulajdonságok épp nem illenek Orbánra, gyenge, s csak a hatalom és a pénz érdekli. Gyenge, mert erőt csak az erkölcs adhat, s éppen annak van leginkább híján.

Sok olyan ember van aki a kritériumaimnak megfelelne, ellenzékben is, valószínűleg a fideszben is voltak, csak háttérbe szorultak, kiszorultak s maradtak az aljas szándékúak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.30. 12:52:35

@Attilajukkaja:

Finlaplóp = aki lop, majd az ellopottból 1 %-ot elajándkoz a mellét döngetve.

Attilajukkaja 2019.01.30. 13:03:53

@MAXVAL bircaman közíró:
Folytatod a bohóckodást, aminek továbbra sincs semmi köze a posztoz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.30. 14:01:18

@Attilajukkaja:

Válaszolok kérdéseidre, ennyi az egész. Nem szeretek dolgokat válasz nélkül hgayni.

Attilajukkaja 2019.01.30. 14:12:25

@MAXVAL bircaman közíró:
Akkor miért nem válaszoltál még mindig az eredeti hozzászólásomra, miszerint a legnagyobb bárgyúságnak tartom, ha valaki egy másik nevével próbál viccelődni, mert nem ért vele egyet? Erre azt válaszoltad: SOROS. Mintha nem tudnál spanyolul, mintha nem tudnád, hogy a sargento mit jelent és hogyan kell ejteni. Ha nincs mondandód a poszttal kapcsolatban, akkor kár ilyesmikkel bohóckodnod, kedves Iván!

Attilajukkaja 2019.01.30. 14:34:13

@MAXVAL bircaman közíró:
Vagyis most sem tudsz válaszolni arra, hogy miért gúnyolódtál ilyen ízléstelenül! :o))))))))))))))
Na köszönöm, nekem ennyi volt!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.30. 14:59:02

@gomorra:

"ne a hatalomért dolgozzon, hanem a közjóért"

Vagyis ne legyen politikus. :)

gomorra 2019.01.30. 17:21:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Remek, mindennel azon vagytok, hogy ezt a szart mentsétek. Hiába.

Lehet azt nógatni, hogy a politikus azért politikus, hogy a hatalmat megszerezze s megtartsa. De ez is hazugság, amivel áltatjátok egymást, hogy minden rendben van. Cinizmus ráadásul.

Mert az rendben van, hogy az menjen politikusnak, akinek vannak ambíciói vezetésre. Eddig rendben. Legyen politikus az ilyen ember, ám amikor sikerül kormányra kerülni az ilyen ambícióval bíró embernek, akkor a célja a társadalom általános emelkedése, ennek érdekében dolgozzon. Így lesz belőle államférfi, vagy -nő. Ha a célját meg is tudja valósítani.

De az már nincs rendben, hogy azért menjen politikusnak, hogy hatalmat szerezzen és királlyá tegye magát, leválthatatlan, abszolutisztikus uralkodóvá. Az ilyet hívja a köznyelv gonosz, alattomos embernek, más szóval orbánnak vagy O1G-nek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.31. 02:53:59

@gomorra:

Meseszép az elméleted, és sajnos valóban csak mese. A gyakorlat azt mutatja, hogy a politikusok túlnyomó többsége a hatalomért lesz politikus és a hatalom minden áron történő megszerzésére/megtartására törekszik. Lehet, hogy ez nem szép dolog, de ettől még így van. Ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon a politikéban, gátlástalannak és becstelennek kell lennie. A politikában is érvényesek a természetes kiválasztódás törvényei...

Az természetesen más kérdés, ki mire használja fel a hatalmat. Van, aki ideológiai meggyőződése minden áron való megvalósítása érdekében teszi, akár a hazája tönkretétele árán is - lásd pl. Merkelt és a muszlim/néger bevándorlás támogatását. Aztán van, aki a saját és a haverjai meggazdagodását tartja egyik fő céljának, akár az ország gazdasági tönkretétele árán is, lásd pl. Gyurcsányt, Végül van olyan, aki a saját és a haverjai meggazdagodása mellett az ország javára is cselekszik. Ilyen pl. Orbán.

Persze lehet az orbáni éra eredményeit tagadni, a gyurcsányi éra kudarcait mentegetni, de amikor az ember azt látja, hogy jobban él, mint a szoclib kormányok alatt, akkor nem csoda, hogy Orbánra szavaz.

gomorra 2019.01.31. 10:40:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Olyan párbeszédet folytatunk, ami süketek párbeszédének tűnik.

Arra kérlek, egy dolgon gondolkodj el, mert hiába mondom én a magamét, de a szirénhang megbabonázott benneteket pluszban ugye jön még az ehhez, hogy úgy látjátok, hogy gazdagabbak vagytok, jobban boldogultok orbán ideje alatt.

Azt mondod, Merkel nem államférfi nőben... hazáját tönkre teszi. Talán eldönti ezt a kérdést az emberek zöme. Azt értem ez alatt, hogy nézzük azt, hogy Németország hanyatló-e vagy sem? Mi mutatná azt, ha hanyatló lenne? Emberek tömegével vándorolnának el onnét, a gazdasága lejtmenetben lenne. Így van ez? Egyáltalán nem, éppen ellenkezőleg, igyekeznek oda, sajnos magyarok is, szép számmal. A német gazdaság pedig soha nem látott erővel rendelkezik, irigylésre méltóan stabil.

Tehát állításom, hogy Németország Merkel alatt is (de egész Ny. Európa ugyanúgy) növelte erejét, nem csökkent lakóinak száma. Utóbbiban szerepet játszik nyilván némi bevándorlás is, de azok szépen beállnak a sorba, dolgoznak, kulturálódnak, felveszik az ottani szokásokat. Tudom, nálunk a propaganda szerint éppen nem így van, de a propaganda már csak ilyen, soha a büdös életben nem veheti az ember komolyan. Amit súlykolnak az ember fejébe, az mindig kérdéses, mert épp azért a sulykolás, hiszen hamis az egész, muszáj propagandisztikusan végezni. Sose higgy annak, aki eszmét sulykol, épp ellenkezőleg, légy résen, hogy át akarnak baszni.

Magyarországról pedig éppen elmegy sok-sok fiatal, iszonyat mi történik ezzel az országgal ilyen téren. Lassan semmire sem lesz elég a hazai munkaerő. Én egy kis faluban lakom, az orvosunk 70 föltt van, ha végleg nyugdíjazza magát, a büdös életben nem lesz itt háziorvos, amíg ilyen szar ország leszünk. Itt minden 5. ház összedőlt, vagy rövidesen összedől, minden 4. lakatlan. S ez a falu egy kiválóan teljesítő falu volt még a szocializmusban, rendszerváltás körül, mindenki irigyelte a környéken.

Magyarország szarul teljesít. Téged az érdekel, hogy te jobban élsz, mint szar Gyurcsány alatt. (Én mindig jól éltem, a dolgom után kaptam jövedelmet s dolgozni mindig szerettem, tehát ez számomra nem releváns.) Magyarország lakóinak többsége érdektelen a GDP növekedésben, mert abból neki kibaszott fitying haszna nincs, az ő zsebében nem marad több.

Ez a helyzet, fogyunk, mert szarul végezzük dolgunkat. Sajnos. Ilyenek miatt is, mint te, mert ti tartjátok hatalomban ezt a szart, aki alatt Magyarország végzetesen leszakad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.31. 11:05:59

@gomorra:

"Emberek tömegével vándorolnának el onnét"

Így igaz. Olvass utána a KIvándorlási statisztikáknak is. :D De segítek:

de.statista.com/statistik/daten/studie/157440/umfrage/auswanderung-aus-deutschland/

2016-ban 1.36 millió, 2017-ben 1.13 millió ember vándorolt ki Németországból. :DDD

A kultúridegen, kvalifikált munkára alkalmatlan bevándorló tömeg okozta gondok pedig nem azonnal fognak jelentkezni, hanem esetleg csak 10+ év múlva. De akkor nagyon.

Másfelől lehet, hogy téged nem zavarna, ha a szomszédságodban tömegesen laknának a kultúrádtól idegen - sőt azzal ellenséges - emberek. Én biztos nácifasisztarasszista vagyok, mert én magyar - de legalábbis a saját kultúrámhoz tartozó - emberek között szeretnék élni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.31. 11:10:55

@gomorra:

"Németország Merkel alatt is (de egész Ny. Európa ugyanúgy) növelte erejét"

Így igaz, főként a déli EU-tagállamok rovására, mivel többet exportál, mint importál tőlük. Ezzel nem segíti, hanem elnyomja azok gazdaságát, vagyis nem tölti be az EU gazdasági motorja szerepét. Ezt nem én találtam ki, olvass utána az indexen ill. a portfolio.hu oldalán megjelent elemzéseknek.

"Ilyenek miatt is, mint te"

Személyeskedés nélkül nem megy?

gomorra 2019.01.31. 11:35:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem bántás miatt személyeskedtem, de tudnia kell mindenkinek, hogy Orbánt hatalomban tartja mindenki, aki nem fordul ellene. S ez a hatalomban tartás egyet jelent az ország pusztításával. Ezért a személyeskedés, mindenkinek el kell gondolkodnia, mi a célja. Az ország teljes megsemmisítése? Mert a fiatalok, képzettek elvándorlása ezzel egyet jelent.

S mindezt csupán egy ember kénye-kedve miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.31. 11:50:23

@gomorra:

"Nem bántás miatt személyeskedtem"
"Ezért a személyeskedés"

Kulturált vitában semmi nem menti a személyeskedést.

"Orbánt hatalomban tartja mindenki, aki nem fordul ellene. S ez a hatalomban tartás egyet jelent az ország pusztításával."

Szerinted és az ellenzék szerint. Mások pedig más véleményen vannak, és nekik is joguk van a tiédtől eltérő véleményen lenni. Tudod, esztet híjják demokráciának.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.01.31. 11:51:42

@gomorra:

Ja, talán reagálhatnál a Németországból való elvándorlás adataira is. :DDD Mert bizony mellélőttél: nem kicsit, nagyon.
süti beállítások módosítása