Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Brüsszel plakátkampánya Magyarországon

Mi lenne, ha Brüsszel plakátolna itt, rólunk, mindenki szeme láttára...

2019. február 21. - Önállóan gondolkodó

plkat_1.jpg

Úriember módjára most ugorjunk is át gyorsan azon, hogy Brüsszel ≠ Európai Unió, és hasonlóan bigott tézisek. Maradjunk annál az egyszerű ötletnél, hogy egy szép napon arra ébrednek a fent nevezett várossal (gyakorta hibásan) fémjelzett bürokraták, hogy ők is plakátolni kezdenek, mintha nem lenne holnap. No persze nem ám otthon, náluk, hanem azon országokban, melyek az Unión belül többet kapnak "Brüsszelből", mint amennyit azok "Brüsszelnek" befizetnek. Ezen belül is tehetnék ezt ott, ahol ezért még durcásak is az adott ország egyes rétegei. Persze tudjuk jól, az Uniónak számos olyan gazdasági intézkedése van, melyek közül néhány -többek között- nekünk magyaroknak nem annyira "funky", de ettől most szintén tekintsünk el. Hagyjuk azt az elhanyagolható tényt is figyelmen kívül, hogy ma, Magyarországon, gyakorlatilag az államon hizlalt érdekcsoportokon kívül plakátnak nincsen számodra hely legfeljebb otthon, a kertedben, már ha van ilyened, és az is úgy, hogy befelé nézzen, vagy a földre. Merjünk nagyot álmodni!

Jöjjön néhány hevenyészett ötlet, mindegyik azzal kezdődik, hogy "MAGYAROK!". Ezért ezt nem teszem oda mindegyik elejére.

".... Jogotok van tudni mit csinál Polt Péter egy munkanapján 9-17 óra között! Félrenéz, ebédel, félrenéz, kávézik, haza indul. Ismételjétek utánam:......!"

".... Jogotok van tudni azt a közgazdasági algoritmust, mely alapján Mészáros Lőrinc beelőzte a magyar gázszerelők 99,99999%-át! Nem, nem a szivárgást ellenőrző hab a titok! Isten meg kikérte magának rég!"

".... Tudjátok honnan és miből lesz nyugdíjatok? Nem? Mert mi sem, de "ők sem"!

".... Tudjátok hány migráns inváziót elősegítő titkos terv létezik Európában? Egy. Az is nálatok!'

".... Szeretitek, ha hülyére vesznek nap mint nap, de úgy, hogy igazából ennek még örüljetek is? Nem? Pedig de."

"..... Élvezitek a független közmédia minden előnyét? Szerintünk is!"

".... Akartok szabad, korrekt választásokat? Ugye! Akkor vár Titeket Európa bármelyik másik országa szeretettel! Éljen a turizmus! Ukrajna - khm khm."

".... Dear Hungarian people! Your are the best! Follow this route and become Roger Moore or a Highlander!"

".... Férfiak vagytok és asszonyok!"

".... Paks 2 értetek épül. Sugározzatok!"

"..... A korrupció nem létező fogalom nálatok. Legyetek büszkék erre, önmagatokra is, és arra a 3-4 emberre, aki ezt nektek mondja nap mint nap!"

".... A ti ellenzéketek az tényleg az ellenzéketek! Csak zavarnak titeket!" 

"..... Az antiszemitizmusnak nincs köze a kormányotokhoz. Nem ők találták ki. Ők csak egyszerű felhasználók!"

 

Sorolhatnám naphosszat. kifogyhatatlan a témák sora, de nem teszem. 

Már csak egy maradt, két változatban, korosztályi megértésre bontva - sajnos. Ki mit von le ebből az egészből, az személyes felelősség kérdése. Nem. Nem vélemény, hanem felelősség kérdése. 

1. "Magyarok!" 

2. "Magyarok! ..."

 

Sz. G. 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr6014641966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.22. 08:35:09

A migránvízumot véletlenül nem Brüsszelben találták ki..?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.22. 08:48:44

Mindenki csak röhögne egy brüsszeli ballb plakátkampányon.

pioneer2016 2019.02.22. 09:02:52

Azért az mégis furcsa, hogy migránsokról hadovál orbán, miközben nálunk csak annyi migráns van, amit Ő beengedett.
- A 20 ezer körüli pénzért (kötvényért) beengedett mindenféle idegenek.
- Az 1300 illedelmesen bekopogott migráns. (ezt megpróbálta elsunnyogni, de kiderült)
- a most beengedett 300 Venezuelai migráns. (ezt is megpróbálta elsunnyogni)
+ 1 bűnözőknek is menedéket ad, pl: (Nikola Gruevszki)
Persze Ő mondta egykoron, ne azt nézzék mit mond hanem, hogy mit cselekszik. Lefordítva, folyamatosan hazudik és átveri a Magyar embereket. Már akit tud.

Minden ballib bérretteg 2019.02.22. 09:09:24

Azért valahol becsülöm, mikor az egyszeri ballib parasztból előtör a frusztráció, hogy nem a nemzetellenes hazaáruló Gyurcsnyista haverjai vezetik az országot, és leírja kerek perec, hogy a magyarok hülyék, élhetetlenek, és mindenhol jobb külföldön.

Holott csak nekik nem tetszik az, amit a magyarok választottak. Dehát azt meg ki nem szarja le ?

karit 2019.02.22. 09:11:01

Ugyan, kérem! Magyarország jobban teljesít! Hát nem kántálta nektek még elégszer a baritonhangú hipnotizőr?

pioneer2016 2019.02.22. 09:14:23

@Minden ballib bérretteg: "és leírja kerek perec, hogy a magyarok "

Próbáltam a hozzászólásodból kivenni valami konkrétumot, vagy utalást, de nem sikerült.

Önállóan gondolkodó 2019.02.22. 09:48:51

@Minden ballib bérretteg: hát....kedves Uram és/vagy Hölgyem! Amennyiben maga szerint én ballib paraszt vagyok, akkor javaslom, hogy fogyasszon sok kamilla teát, nyugodjon meg egy picit, és értelmezze újra amit írtam. Viszont amennyiben Önnek fizetnek azért, hogy elmésebbnél elmésebb kommenteket írjon, akkor remélem az így megkeresett összeget hasznos egészségügyi kiadásokra fogja költeni.
Mindentől függetlenül örömmel üdvözlöm állandó olvasóim között!
Köszönöm!
Sz. G.

n3spr3ss0 2019.02.22. 10:02:20

@MAXVAL bircaman közíró: Mert ezeken meg sírni lehet, annyira szánalmasak.

cselaxi 2019.02.22. 10:28:02

@Minden ballib bérretteg: Azért valahol becsülöm, mikor az egyszeri fideSS parasztból előtör a frusztráció.

enrikokaruszo 2019.02.22. 10:28:12

@Önállóan gondolkodó: ...jó, hogy vagy, kijózanít, mikor látom, mennyire burokban élnek emberek, aztán körbemutogatnak arra, aki érzékeny a világ híreire...utazz, tájékozódj több forrásból, más véleményen lévőkkel is állj szóba

Minden ballib bérretteg 2019.02.22. 10:28:57

@Önállóan gondolkodó:

Igazából elnézést kell kérjek a parasztoktól, mert azok tisztes becsületes emberek, akik nehéz munkával keresik a betevőt.
Láthatóan a te munkád a magyarok lejáratása, és a gyűlöletkeltés, bérrettegés, ahogy a ballib seggfejeknek. Azt hiszem ez lesz a megfelelő jelző, nem a paraszt.

rallus 2019.02.22. 10:30:35

Orbán plakátkampányát nevetségessé lehet tenni, ha nyilvánosságra hozzák Juncker és Soros rendszeres megbeszéléseinek teljes szövegét...

David Bowman 2019.02.22. 10:43:46

Fehér, nem muzulmán jöhet. Ha még a mi kutyánk kölyke, annál jobb.

enrikokaruszo 2019.02.22. 10:46:41

@rallus: aktuális problémák a családban, olajcsere a fűnyíróban, ilyesmik, nem tartozik másra

David Bowman 2019.02.22. 10:47:55

Magyarok! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok Koppány vezért! (Bródy János)

enrikokaruszo 2019.02.22. 10:56:04

@David Bowman: Bródy jános Koppány vezér?

Fergio 2019.02.22. 11:16:28

@Minden ballib bérretteg:
Figyelj troll!

"Láthatóan a te munkád a magyarok lejáratása, és a gyűlöletkeltés, bérrettegés"

Ez Orbán haverod dolga, nem a bloggeré. Kérdezgesd meg a tompai és a szabadkai határnál lakó magyar embereket, hány ÉVEN keresztül láttak hajnalokban rendőri kísérettel taxikat és kisbuszokat átmenni a határon "kicsit" barnásabb bőrű emberekkel! Csak a fidesz birkák hiszik el, hogy a migráncs az megáll a határnál (150 km-es kerítésnél), és szépen várakozik. A magyar rendőrök meg állnak és nézik. És persze azt is megkérdezheted osztrák ismerőseidtől, hogy Burgenland felé a magyar határ oldalán miért szigorították meg az osztrákok a határátkelést úgy, hogy nagyon sok kisebb határszakaszon nem lehet már autóval átmenni... ezek a TÉNYEK. A tompai határnál élő emberek csak legyintenek, hogy a sok süket magyar Budapesten mindent elhisz... tudom, mert beszéltem velük. És mielőtt szóbakerülne, nem vagy se ballib, se jobbikos. Magyar vagyok.

szdan 2019.02.22. 11:23:54

Hitelesebb név lenne egy ilyen x-edik megrendelésre készült noname liberópropaganda blognak, hogy "önállóan gondolkodni képtelen"! Javaslom a mielőbbi névcserét.
Brüsszeli plakátkampány? kit tennének rá? A vén isiász részegest, az érettségi nélküli haverját, a hányadékfejű szargentinit vagy az aberrált svédisztáni leszbi-szocit? Csak hajrá, seggnyaló libernyákokon kívül csöppet is értelmes ember úgysem venné komolyan!

enrikokaruszo 2019.02.22. 11:25:53

@Fergio: szóval, van mozgás a határnál..értem...hagyjuk, jólvanazúgy? vagy mi legyen szerinted, az nemigen derült ki a kisregényből:)

rasztaszív 2019.02.22. 11:27:50

no,azért brüsszelben sem európa lumenjei verődtek össze.a "migránsvízum" koncepcióval érdemben foglalkozni,még tagadni is hiba.amiről itt szó van,az a szabad belső mozgás elve, a schengeni szerződés.akinek bármelyik eu-s államtól van valami hivatalos papírja,az szabadon mozoghat.ha ebben még vannak bürokratikus akadályok,azt le kell építeni.
ez ellen fellépni lesz számunkra valóban önveszélyes...de hát csak a fidesz számít,nem a magyarok...

Fergio 2019.02.22. 11:30:17

@enrikokaruszo: sajnos már nincs mozgás. Kb. 1 éve más útvonalon mennek a "migráncsok" Nyugatra, éppen az osztrák szigorítás miatt. Kérdeztem az ismerőseimet a határnál, hogy és van-e fotó ezekről a dolgokról, és azt mondták, hogy félnek. Volt olyan, hogy bement a helyi rendőr gyerek a kocsmába, eldicsekedett azzal, milyen jól keres, aztán hozzátette, hogy ha kiderülne, azt aki elárulta Orbánék kicsinálják. A kisemebereket nagyon egyszerű megfélemlíteni, főleg a határ szerb oldalán...

enrikokaruszo 2019.02.22. 11:36:01

@Fergio: azaz? nem gázolnak keresztül a rekettyésen? részemről rendben

midnightcoder2 2019.02.22. 11:40:24

@David Bowman: "Fehér, nem muzulmán jöhet. Ha még a mi kutyánk kölyke, annál jobb."
Volt egyszer egy Erdély. Aztán jött egy rakás román migráns. Aztán lett Trianon. Európa lakossága 2050-re olyan 700 millió lesz. Ma Afrika lakossága 1.3 millió, és 2050-re pont kétszer annyian lesznek. És abba is gondolj bele, hogy mekkora a kulturális különbség egy magyar és egy román, illetve egy afrikai muzulmán és egy európai között. Ezek tények, és nem Orbán bácsi agitpropjából. Következtetni pedig minden épszû ember tud...

ulpius66 2019.02.22. 11:44:08

Kedves "Önállóan Gondolkodó" Sz. G.!

Hát mit mondjak?

Az "Önállóan Gondolkodás" kapásból necces, hiszen amit iderittyentettél, az válasz a Fidesz plakátkampányára!

.... és semmi, de semmi mást NEM JELENT, MINT, HOGY TE IS JÓL BEKAPTAD A HORGOT, AMIT A FIDESZ DOBOTT ELÉD!

A FIDESZ ELEMI ÉRDEKE, HOGY Ő HATÁROZZA MEG AZ EU VÁLASZTÁS TÉMÁIT MENETRENDJÉT, STB....

Összegezve megállapítható, hogy semmi "Önállóan Gondolat" nincs a cikkben, te is a Fidesz kottájából játszol!!!!!!!!

.... esetleg tényleg EGY ÖNÁLLÓ GONDOLAT, és nem csak válasz a Fidesz kampányára, ha lehetne.....

antiinternáci 2019.02.22. 11:44:19

Elolvastam újra.
Továbbra is azt látom, hogy értelmetlen szöveg.
Nagyrészt hazugságokon, rágalmakon alapul, kisebb részben valós, de piszlicsáré problémákat akar felfújni.
Az eredmény az, hogy az internácikat helyezzük a hatalomba, mert "ezek is lopnak".
Nem baj, hogy nem csak óriási mértékben loptak, korruptak voltak, hanem végtelenül buták, semmihez sem értenek: lásd államcsőd 2007-ben világgazdasági boom idején.
Semmiféle tervvel sem rendelkeznek (hála istennek...), csak szimplán a hatalmat akarják.
De a Zorbán beléjük foLYtja a szRtájkot, amilyen elvetemült az... Reméljük, még sokáig.

Ellenzéki Tüntető 2019.02.22. 11:45:29

Jaaj, egy újabb nyafogó-gunyoroskodó ellenzéki blog, micsoda meglepetés, micsoda ötlet.

Fergio 2019.02.22. 11:47:08

@enrikokaruszo: helyes, ez a jó hozzáállás. De nem a rekettyésen gázoltak át, hanem a fantaszikus kerítésen karhatalmi segítséggel. Így védte Orbán a Nyugatot a kerítéssel. Most már nem kell védeni, mert alig van menekült. Csak Gruevszki van, akit a külügy átmenekített csak eleinte tagadták. Szegény szerencsétlen politikust le akarták csukni a macedónok korrupció miatt...

ulpius66 2019.02.22. 11:51:50

Kedves "Önállóan Gondolkodó" Sz. G.!

Arról az apró, iciri-piciri tényről nem is beszélve, hogy te most KI MELLETT KAMPÁNYOLSZ?
(AZT MÁR TUGGYUK, HOGY KI ELLEN... MOST MÁR AZ IS KÉNE, HOGY KI MELLETT.....tuggyuk mán meg, hogy ki az igazi, akire savazni kéne......mán azon kívül, hogy a Fideszen kívül BÁRKIRE....)

ulpius66 2019.02.22. 11:55:37

Kedves "Önállóan Gondolkodó" Sz. G.!

Tegyük fel én egy tévelygő, pártnélküli, de ballibsi beállítottságú emberke vagyok, kire savazzak?

A gyurcsányi pártjára, a JOBBIK-ra esetleg a Kétfarkú Kutyusokra?
(az nem jó válasz, hogy mindegy, bárkire, csak ne a Fideszre....)

enrikokaruszo 2019.02.22. 11:56:36

@Fergio: idefigyu, nekem ez a guerszki (vagykiafsz) nem szarja össze a nyugati pályaudvar környékét és nem támad le ha nem izlik neki a gyíkhúsos szendvics, kapisi?

chrisred 2019.02.22. 11:57:42

@rasztaszív: Már maga a migránsvízum kifejezés is egy kaotikus agyszülemény, olyan, mint a csecsemőbölcső vagy a nedvesvíz. A humanitárius vízum pedig egy olyan eszköz, amivel akár Gruevszkit is legálisan lehetett volna behozni Magyarországra.

ulpius66 2019.02.22. 11:58:39

Kedves "Önállóan Gondolkodó" Sz. G.!

Azt mindannyian olvasgatjuk, hogy akár önállóan, akár kollektíve gondolkodva a Fidesz fikázását világszintre emeltétek.

Nem lehetne esetleg egy önálló gondolat arról is, hogy pl. mért jó ha, a Kétfarkú Kutyusokra savazok?

chrisred 2019.02.22. 11:59:22

@midnightcoder2: ."Ma Afrika lakossága 1.3 millió, és 2050-re pont kétszer annyian lesznek."

Vagyis többen, mint ahányan Budapesten élnek? :)

chrisred 2019.02.22. 12:01:13

@enrikokaruszo: Ki az összes angol legénybúcsú turistával az országból!

antiinternáci 2019.02.22. 12:01:53

@chrisred:
A migránsvízum meghonosodott idegen szavakból áll. Mari néni biztosan nem tudja mi az. Inkább magyar néven emlegessük: MEGHÍVÓ.

ulpius66 2019.02.22. 12:06:21

Egyebekben a Momentum ugyanúgy bekapta a Fidesz-horgát......

"Valóságkampánynak nevezi a Momentum Mozgalom saját, közösségi finanszírozású plakátkampányát. A kormány Junckert és Sorost támadó plakátjai helyett Orbánnal és Rogánnal kampányolnának."

A Fidesz pontosan ezt tervezte!

Tudta, hogy a ballibsiknek egyetlen egy önálló gondolatuk nincs, és csak mennek a Fidesz által előre meghatározott úton!

Gratulálok!
(értelmes gyerekek ezek a momentumosok......)

Önállóan gondolkodó 2019.02.22. 12:06:50

@enrikokaruszo: ...hát.....hidd el, ez megvan. Próbáld több oldalról olvasni a szöveget.

Fergio 2019.02.22. 12:07:54

@antiinternáci: a sztrájk a demokráciában az emberek egyik alapvető joga a véleményük kinyilvánítására. Ahol ezt az emberekbe folytják, az nem demokrácia. Azt úgy hívják diktatúra. Ha ennek örülsz, akkor biztos jól érezted volna magad a Rákosi korszakban. Akkor is gazdasági fellendülés volt Magyarországon, újjáépítették az országot. Kormánypropaganda volt, egypárt rendszer, mindenkinek volt munkája. Szuper. Épp mint most.

Önállóan gondolkodó 2019.02.22. 12:09:26

@ulpius66: na ez a tipikus jelenlegi hazai gondolkodásmód sajnos. Ha aszt gondolod, én szeretem Brüsszelt, hát ki kell ábrándítsalak. Nem vagyok semmilyen párti. A szaktudásban hiszek, sok minden más mellett. Ezt most nem nagyon látom egyik oldalon sem. Minden oldal máshogy színvonaltalan sajnos.
Nem hiszek abban, hogy ha valaki az egyik oldalon áll, akkor a másik oldalon mindenki idióta.

Önállóan gondolkodó 2019.02.22. 12:12:00

@Ellenzéki Tüntető: ellenzéki blog? Ez? Az igen... hát.....sajnos ki kell ábrándítsam. Ha értelmezi a szöveget, vagy a korábbi bejegyzéseket, érteni fogja jobban. Csak "ellenzékinek" lenni nem elég. Kell tudni értelmes alternatívát adni. Maga szerint a jelenlegi ellenzék ad ilyet? Mert nekem nem nagyon...
Elképesztően szomorú, hogy hazánkban jelenleg vagy ez vagy, vagy az. Mást nem látunk.

enrikokaruszo 2019.02.22. 12:12:50

@chrisred: azokra gondolsz, akik a szőtrös seggükről letolt gatyával parádéztak a sörbiciklin előttünk az Andrássy úton, mikor óvodából hoztam haza a kölköket? egyetértek

ulpius66 2019.02.22. 12:12:54

" A szakértelem olcsó, bolsevista trükk"

Csuka István

Önállóan gondolkodó 2019.02.22. 12:15:20

@szdan: .. EZ A komment a nyertes! Megrendelésre készülő blog... az.
Uram, vagy Hölgyem.....én nem tudom, maga kicsoda, maga nem tudja én ki vagyok, és ennyi. A blog, az véleményekről IS szól, Nekem ez a véleményem. Magának meg más. Ennyi. Viszont ha van lehetőség rendelésre blogot írni, akkor hajrá, tegye nyugodtan, én abban a pillanatban fejezném be. No de persze erről vitázni magával, itt, így...semmi értelme. Egyik oldalról sem.
Egészségére.

Fala Bella 2019.02.22. 12:15:49

Nagggyon jó írás!
Sírva nevetnék, ha nem lenne egyben végtelenül szomorú ez az egész...

Fergio 2019.02.22. 12:16:13

@enrikokaruszo: Keleti pályaudvar volt. És nem kapisi. Egy büdös bűnöző ne sétálgasson az utcán, mint aki jól végezte dolgát.

enrikokaruszo 2019.02.22. 12:18:40

@Fergio: a keletiben rengetegen táboroztak, de a nyugati mellett is volt ellátóbázis, és taxistarthely, naponta járok arra

Önállóan gondolkodó 2019.02.22. 12:20:26

@Minden ballib bérretteg: ollé! Őszinte leszek: egyre nagyobb élvezettel olvasom a saját gondolatoktól mentes fröcsögő kommentjeit! Szórakosztatóak, nagyon! Nehezen viseli a mások véleményét, azt látom. Tegye, szíve joga, én meg tudomásul veszem a kommenteket. Ez egy ilyen dolog. Viszont figyelemmel fogom kísérni építő kritikáit. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megtehetem, mert van saját véleményem a világról, amibe az is belefér, hogy emberek meggyőzzenek az ő igazukról, és fordítva. Csak azt úgy hívják diskurzus. Ez nem az. Ez 1 "írás", alatta meg kommentek. Se több, se kevesebb. :-)
Személyeskedni nem fogok, azt meghagyom Önnek!
Szép napot!

enrikokaruszo 2019.02.22. 12:22:14

@Fergio: ja, a bűnöző, értem, nos, nálam többet tudsz, bizonyára ott voltál a tárgyalásán, és meggyőztek a fölsorakoztatott tények és vallomások, én csak néhány ujságcikket olvastam, azok meg politikai érdekek mentén hajlamosak torzítani a valóságot

Önállóan gondolkodó 2019.02.22. 12:26:00

@ulpius66: hát, az "önálló gondolat, hogy miért a kétfarkúakra szavazzon", az önálló kell, hogy legyen. Tehát nem nekem kell megmondani. Azt én speciel tudom, rájuk szívesen szavaznék akkor, ha egy bulit kellene rendezni, de ez egy ország.

Fergio 2019.02.22. 12:41:12

@enrikokaruszo: A BBC is politikai érdekek mentén torzítja a valóságot?
www.bbc.com/news/world-europe-46198206

The Guardian:
www.theguardian.com/world/2018/nov/20/anti-asylum-orban-makes-exception-for-a-friend-in-need

A magyar média torzíitja a valóságot, ez nem kérdés.

chrisred 2019.02.22. 12:43:00

@enrikokaruszo: Ilyen alapon csupa ártatlan ember ül a börtönökben, mert egyiknek se követtem figyelemmel a büntetőperét. A bíróság jogerősen bűnösnek ítélte, amíg ezt valamilyen fellebbviteli fórum meg nem változtatja, tényként kell elfogadni.

Minden ballib bérretteg 2019.02.22. 13:03:41

@antiinternáci:

Persze hogy értelmetlen.

Szokásos napi parancsba adott ballib bérrettegés.

Ha nem így lenne, az Index nevű újság hivatásos hírhamisítók által szerkesztett címlapjára sem került volna soha ki.

Minden ballib bérretteg 2019.02.22. 13:06:28

@Önállóan gondolkodó:

Ez nem kritika boccs. Tényszerű megállapítás.
A pontjaid felében a ballib mantrának megfelelő kormány ellenes uszítást tolod, a másik felében meg a magyarokat degradálod, hülyézed, és sértegeted.

Nem gond ez.
Mint írtam tökre örülök mikor a ballibek így őszintén leírják a véleményüket rúlunk magyarokról.
És hidd el. Legalább annyira tartunk téged mi is hülye ruppótlan surmónak, mint te minket !

Minden ballib bérretteg 2019.02.22. 13:08:13

@Fergio:
" A BBC is politikai érdekek mentén torzítja a valóságot?"

Igen. A média 80%-a a ballibek kezében van világszerte. És ezek Soros köreinek megfelelően torzítják a valóságot.

nemecsekerno_007 2019.02.22. 13:12:13

Tényleg kár, hogy bezárták a Lipótmezőt, sokaknak a futkosón kéne lennie...

Önállóan gondolkodó 2019.02.22. 13:21:21

@Minden ballib bérretteg: én nem tartottalak "ruppótlan surmónak. Eddig. Viszont tényleg szívből engedd meg, hogy gratuláljak Neked, ahhoz amivé "így tanultad" magad a világban.
Kemény, fáradságos munka lehetett. Ellenben az megnyugtat, hogy amikor épp olyan kedvem lenne, hogy "még élni sincs kedvem", akkor majd rád gondolok, és megvilágosodom, hogy ha Neked sikerül életben maradnod, ekkora agyi fesztávval, akkor nekem is fog menni talán.
Esküszöm, én kezdem élvezni ezt a magas szintű társalgást.
Világi egy figura vagy. Cirkusz nem keresett még?
Na szép napot, vigyázz Magadra te önjelölt "csak én vagyok magyar"!

Tisztességes Természettudomány 2019.02.22. 13:29:51

Teljesen mindegy, hogy van-e terv vagy nincs. Migráció van, és ezt 2015 óta már magyar politikusok is észreveszik. Van aki politikai tőkét kovácsol belőle, másvalaki pedig a politikai tőkét vakarja csak.

enrikokaruszo 2019.02.22. 13:39:43

@Tisztességes Természettudomány: próbálkoztak a drótvágóval, de le lettek szavazva, azóta se értik

sumes67 2019.02.22. 13:41:16

@Önállóan gondolkodó: Jó. NAGYON! Istenien szórakozom, ne hagyd abba!
:-)

Fergio 2019.02.22. 13:41:26

@Minden ballib bérretteg:
"A média 80%-a a ballibek kezében van világszerte."

Bocsi, de kihagytad a Putyinista orosz álhírgyártó csoportokat is. Gondolom azokkal semmi probléma. A 80%-ot nem tudom honnan szedted, biztos onnan ahonnan a magyar EU-s képviselő a 69%-os ellenzéki médiatúlsúlyt nálunk. Légből. :DDD

"És ezek Soros köreinek megfelelően torzítják a valóságot."

Igen. És Soros pénzeli az összes ellenzéki politikust minden országban, a tüntetőket is nálunk, az összes EU-s képviselőt, és az ENSZ képviselőit is. Persze. Mesélj még.

sumes67 2019.02.22. 13:43:31

Jaj, amíg el nem felejtődik, hogy miért kellene ügynöktörvény....

Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Fergio 2019.02.22. 13:51:27

@Minden ballib bérretteg: Egyébként feleslegs ez a Sorosozás már, mert Orbán amerikai tanácsadója - mert saját magától ilyen nagyszerű ötlet a csúti KISZ-titkár agyából nem igazán pattant volna ki - beismerte egy interjúban, hogy a finánctőke elleni fellépés kapcsán találták ki Sorost mint minden magyar ellenségét, semmi alapja nem volt. És a sok birka megette.
Unalmas már ez a trollkodás, de komolyan. Nincs neked rendes szakmád? Valami tisztességes... nem hiszem, hogy ez a minden napi trollkodás, faszakodás jót tesz az egészségednek. Nem mintha érdekelne. Mindenki Nyugatra megy dolgozni, mehetnél Keletre, Putyin barátodhoz. Álhíreket gyártani. Ahhoz is elég ennyi agy. Kitalálni történeteket, hogy pl. egy francia falucskában mit csináltak migránsok. :DDD

Narancsos kommunizmus 2019.02.22. 14:15:07

Orbán 20 ezer kínai, arab, stb. migráns hozott be. Ostoba fideszesek.

Gyorgy Nagy 2019.02.22. 14:31:36

A k.rva édes családja dögőljőn meg hogy a mi pénzűkőn plakátoznak !Ebben Orsos vastagon benne van !

citrix 2019.02.22. 14:36:33

A csilliárdokba kerülő plakátokon elfelejtette a fidesz feltüntetni az importált ukránok és venezuelai emberkék számát. Miért is feledékenyek ennyire?!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.22. 14:48:38

@engedélyes pinaellenőr: nem, azt Budapesten találták ki. Az benne a külònleges, hogy nem létezik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.22. 14:55:55

@David Bowman: Szíria lakosainak 10%-a keresztény. Semmivel sem barnâbb bőrűek, mint az olaszok, vagy spanyolok. Avagy a kunok. Magyarországon. Jöhetnek?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.22. 14:58:35

@chrisred: így van, a fidesz agyszüleménye. Migránsvízum nincs, nem is volt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.22. 15:01:12

@MAXVAL bircaman közíró: én már most röhögök.
Rajtad. A fidesz szerint a migráns terrorista. Te migráns vagy Bulgáriában, ergo a fidesz szerint terrorista.
És igazuk van! Amit elkövetsz a hozzászólásaiddal, az terror.

Pop40 2019.02.22. 15:05:27

Láthatóan sűrű napjai vannak mostanában Kubatov elvtárs agitpropos bérkommentelőinek :D
Meg is értem, jó a poszt.

Pop40 2019.02.22. 15:08:27

@Narancsos kommunizmus:

A venezuelai különítményt ne hagyd ki. :-)

A Geci szerint velük ugye nincs gond, hisz "ők magyarok". Magyarul egy se beszél, Mo-n egy se járt soha, de ha a fideszes maffia telepíti befele a migránsokat, akkor azok jó migránsok. :-)

David Bowman 2019.02.22. 15:10:07

@Fergio: Azért nincs nigráncs, mert van kerítés.

David Bowman 2019.02.22. 15:13:06

@Fergio: Közel-Keleti Pályaudvar.

Pop40 2019.02.22. 15:13:41

@Önállóan gondolkodó:

Alapvető hiba, hogy
1, embernek tekinted
2, logikával próbálod
3, meggyőzni

azokat a bérkommentelőket, akik szimplán nem azért vannak itt.
Őket azért fizetik, hogy minden blogot összefossanak, ahol nem a tolvaj gazdi seggét nyalja a blogger. Eközben minél többször betolva a pártközpontban kitalált "véleményüket", hisz régi fideszes tapasztalat, hogy minden hazugság igazság lesz, ha sokáig ismételgetik sok nicken.

Próbálkozhatsz társalogni vele, csak hót fölösleges, ő ide dolgozni jár, nem eszmecserére.

Pop40 2019.02.22. 15:17:34

@David Bowman:

Igen, ha ez nem véd meg minket, akkor semmi:

3.bp.blogspot.com/-02QF3BTM81Q/WmjT-7JraYI/AAAAAAAAAuk/6S-S2hKeveQLAf2rYul0RMnbzruktrn2wCLcBGAs/w1200-h630-p-k-no-nu/ket%25C3%25ADt%25C3%25A9s.jpg

Így már nem is gond, hogy a migránssimogató fidesz teleimportálja az országot (most épp venezuelai) migránsokkal. :-)

Pop40 2019.02.22. 15:22:35

@rallus:

A magyarok zömét jobban érinti Putyin és a Geci beszélgetéseinek a szövege.
Egy egész kicsit ugyanis jobban érint minket, mint Juncker.

Az eu annyiban idióta, hogy még mindig finanszírozza ezt a fideszes szemétdombot, annak ellenére is, hogy napnál világosabb már Nyugaton mindenkinek, hogy a putyincsicska Vitya csak az eu bomlasztásában érdekelt, és egyetlen eredménye, hogy varratmentesen tudja ellopni az eus adófizetők ideküldött utolsó eurocentjét is.

Elismerem, ez kétségkívül nagy ostobaság "Brüsszeltől".

N. Barbie 2019.02.22. 15:26:46

@szdan: Nincs annal szanalmasabb, mikor valaki onalloan gondolkodni keptelenez mast, majd a kovetkezo sortol meg szepen felmondja a szektaja epp aktualis propagandajat, tanubizonysagot teve a fantasztikus onalloan gondolkodasarol. Ja, nem, hanem az ellenkezojerol. :DD

Pop40 2019.02.22. 15:28:37

@pioneer2016:

"Azért az mégis furcsa, hogy migránsokról hadovál orbán, miközben nálunk csak annyi migráns van, amit Ő beengedett."

Nálad a pont, kitűnően össze is foglaltad a lényeget.

Ugyanakkor ez az ő szempontjából érthető, amíg a 30-as IQ-jú szavazói a "migránsoktól" rettegnek, addig se azzal foglalkoznak, hogy rohad szét az oktatás, az eü, a Geci épp szétveri a tudományos életet, fideszék ellopnak minden pénzt, a magyarok pedig hosszú tömött sorokban húznak el külföldre.

Sir Gombóc 2019.02.22. 15:29:57

@enrikokaruszo: burokban ti éltek, ami teljes mértékben kizárja a tényeket.

Pop40 2019.02.22. 15:30:29

@N. Barbie:

Nem azért van itt, hogy gondolkodjon. Arra ott van nekik Kubatov.

Eli Gold 2019.02.22. 15:40:48

"felesleges rosszindulatot feltételezni ott, ahol a hülyeség is magyarázat"
(apám közbevetése mindenféle agyament liberális zizzenéshez)
Ennyike
Egytől egyig mind egy buta és pitiáner rinyagép vagytok hibbannt lipsikéim

Sir Gombóc 2019.02.22. 15:43:36

@Minden ballib bérretteg: nem kell a kormány ellen uszítani, sem a magyarokat degradálni, azt megteszitek ti magatok, elég elolvasni, amit összefröcsögtök. Na az degradálja igazán a magyarokat, sötét bunkónak beállítva őket..

Sir Gombóc 2019.02.22. 15:45:44

@Minden ballib bérretteg: nem veszed észre, hogy röhejes vagy? Bár jogod van hozzá, csak épp kínos, nem is kicsit.

Sir Gombóc 2019.02.22. 15:49:08

@Minden ballib bérretteg: annyira buta vagy, hogy még mindig nem jöttél rá, hogy azért kerül címlapra és marad ott hosszabb ideig, mert idejöttök fröcsögni. Nélkületek sehol sem lennének ezek a blogok, csak valahol az internet süllyesztőjében.

N. Barbie 2019.02.22. 15:49:24

@Minden ballib bérretteg: "Ha nem így lenne, az Index nevű újság hivatásos hírhamisítók által szerkesztett címlapjára sem került volna soha ki. "

Hogy ezek a fidesznyik berkommentelok sose unjak meg ugyanazokat hazudozni. Meg konkret cafolat utan is hangoztatjak ugyanazt a legbolkapott hazugsagot. Jelen esetben ez a hirhamisitos boszme hazudozas.

Csak szolok, hogy hivatalos birosagi adat szerint a kozpenzbol kitartott nagyuzemi hazudozo lakajmediatok csak tavaly kb. 120 sajtopert vesztett (es akkor meg hany van folyamatban ugye). A nem fideszes sajto meg osszesen valami 15 korul. Innentol meg ugye egy okos ember leall az errol szolo hazudozasaval. Na, igen, okos ember. Tehat nem fideszes. Igy nem csoda, hogy te nem allsz le vele.

Sir Gombóc 2019.02.22. 15:57:58

@David Bowman: az ugye megvan, hogy az egy Orbán által mesterségesen keltett helyzet volt?

Sandor Szajcz 2019.02.22. 16:25:12

@pioneer2016: add hozzá a kb. 10.000 ukránt, akiket vendégmunkásnak hoztak be. 100.000-et akartak eredetileg, csak nem jött össze, mert a többség Lengyelországba ment.

Attilajukkaja 2019.02.22. 16:45:59

Nekem bejönnek ezek a plakáttervek! A Kutyapárt meg is valósíthatna néhányat közülük! :o))))
Ráadásul még igazak is lennének, ... bár ez nálunk nem szempont.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.02.22. 17:10:25

Itt az ORBÁN TERV: NÉGY MILLIÓ MIGRÁNS BETELEPÍESE!

Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
origo

Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét - jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak.

Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani - mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.22. 17:22:36

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"A fidesz szerint a migráns terrorista."

Sose mondtak ilyet.

"Te migráns vagy Bulgáriában"

Nem vagyok az.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.22. 17:35:11

miert, mi sem brusszelben plakatolunk

Attilajukkaja 2019.02.22. 17:37:51

@Nincs közöttünk csicska:
"mi sem brusszelben plakatolunk"
És ez most hogy is jön ide?????

Nincs közöttünk csicska 2019.02.22. 17:44:40

@Attilajukkaja: poszter sivalkodott, hogy mi lenne ha brusszel plakatolna itten

hat erre mondom hogy mi se plakatolunk ottan

Nincs közöttünk csicska 2019.02.22. 17:45:10

illetve plakatolnank, csak annyira nincs aze ott szolasszabaccsag

antiinternáci 2019.02.22. 17:49:21

@Igazamvanvagyigazamvan?:

A bolsevisták most küzdenek a migránsvízumért, hogy minél több muzulmánt tudjanak beerőltetni Európába, mert a hagyományos embercsempész elvtársak már nem elég hatékonyak.
Lebecsülöd Sargentini, Timmermans, Niedermüller, Verhofstadt, meg a többi Lenin-fiúk és leányok erőfeszítéseit? Pártfegyelmi lesz ebből...

Attilajukkaja 2019.02.22. 17:53:35

@Nincs közöttünk csicska:
"erre mondom hogy mi se plakatolunk ottan"
Aha, már értem.
Csak azt nem, hogy mi miért plakátolnánk Brüsszelben vagy hogy Brüsszel miért plakátolna nálunk. Ennek mi értelme lenne?

antiinternáci 2019.02.22. 17:56:26

@Narancsos kommunizmus:

Hazugság. Egy sem tartózkodik Magyarországon közülük.
Letelepedési kötvény számis EU-országban van.
Csak itt az a nagy különbség a bolsevisták által beerőltetett migránsokkal szemben, hogy ezeknek útlevelük, nevük, címük, ujjlenyomatuk van.
Egyébként annyira ostobák az ezzel vagdalózó bolsevisták...
Hiszen ezzel a nevetséges hazudozással épp azt bizonyítják, hogy a Fidesz nem a bevándorlók ellen van általában. Hanem a bevándorlásnak a bolsevisták által erőltetett módja ellen, és ez pedig nagyon helyes.

Pop40 2019.02.22. 18:03:09

@Nincs közöttünk csicska:

Hülye az eu sok szempontból, nem mondom (pl h pénzeli a maffiád) de azért annyira nem, hogy hagyja, hogy a tőlük ellopott pénzből szórjátok tele hazugságokkal a várost :D :D

Pop40 2019.02.22. 18:05:01

@antiinternáci:

"a hagyományos embercsempész elvtársak már nem elég hatékonyak."

Kétségkívül messze le vannak maradva a vajdád, meg a maffiája mögött.
Sírva könyörögnek Vityának a receptért. :D

Pop40 2019.02.22. 18:07:25

@antiinternáci:

Magyarán jó migráns az, aki fizet a Gecinek, vagy hajlandó leszavazni rá.

Amúgy ja, az eu tele van offshore cégekbe kiszervezett letelepedési kötvényes maffiákkal, mint amilyen a fidesz.
Ja, nem.

Brix 2019.02.22. 18:14:48

Mindenféle plakátkampány csak félrevezetésre , gyűlöletkeltésre szolgál. A kormány, a való világ realitásai helyett illúziókat kínál, és félrevezeti az embereket, többek között a migráció kérdésében. A valóság az, hogy amit EU-szinten meg lehet tenni, azt nagyjából megtették, más kérdés a korábbi elhibázott helyzetértékelés...) hogy csökkenjen az Európába irányuló migráció. Van török-EU szerződés, Egyiptommal és Marokkóval megállapodás, sőt az szaharai törzsekkel is, hogy amennyire lehet , gátolják az illegális migrációt. Az eredményeket is lehet látni, hiszen tavaly már csak 600-700 ezer illegális bevándorló érkezett az EU-ba, ami még mindig sok, persze, de haladás...Az, hogy mit hoz a jövő, még nem lehet tudni, de egy biztos: még nem ért véget a globális migráció , sőt , valószínű , majd minden eddiginél nagyobb hullámok fognak elindulni Európa felé...Az illegális migrációra nincs az európai értékrend és humanizmus elvei szerinti jó megoldás. Aki már eljut Európába, az visszafordulni nem fog, előbb-utóbb a sok ezer km-es , hermetikusan nem lezárható határokon bevergődik, onnantól kezdve már nyert ügye van...
A magyar kerítés arra volt jó, hogy innen elterelje a migránsokat, és nem is vagyunk még - egyelőre- vonzó célpont... Európát nem védtünk meg, a probléma adott és létezik, egyelőre viszonylagos kegyelmi időszak van...A külső országok , "nem jogállamok", védenek minket, úgy hogy antihumánus eszközökkel kényszerítik távolmaradásra a migránsokat...
A jövő viszont egyirányú: a globalizáció és a multikulti terjedése folytatódni fog Európában és Magyarországon is, ezt senki sem fogja tudni megakadályozni...
Valójában Orbán is tudja ezt, ezért hoz be titkos vagy kevésbé titkos módon emberanyagot... Jönnek ide kínaiak, törökök, szírek, ukránok, és már venezuelai magyarok is...
A való világ realitása hamarosan pofon fogja vágni az etnikai izoláció fenntarthatóságban hívőket... Teljes etnikai izoláció soha nem volt még a Kárpát-medencében, és nem is lesz..

Attilajukkaja 2019.02.22. 18:20:02

@Pop40:
"Magyarán jó migráns az, aki fizet a Gecinek, vagy hajlandó leszavazni rá. "
Ez sajnos így van. És ez minden adófizetői pénzt megér O1G-nek.
A Gruevski félék egy harmadik csoport. A maffia köteles minden emberét kimenekíteni minden helyzetből. Orbán is erre számít, mert tudja, hogy egyszer szüksége lesz rá.

Attilajukkaja 2019.02.22. 18:24:48

@Brix:
Mindenben igazad van!

"A való világ realitása hamarosan pofon fogja vágni az etnikai izoláció fenntarthatóságban hívőket.."
A baj, hogy ez nem hamarosan fog bekövetkezni. Az olyan autokráciák, mint amilyet Orbán épít ki, évtizedekig fenn tudnak maradni. Lásd a Kádár korszakot. Sok víz folyik még le a Dunán, amíg Orbán egyeduralma végre megtörik. Én így látom. :o)

chrisred 2019.02.22. 18:25:44

@Igazamvanvagyigazamvan?: Egészen pontosan nem létezik nemmigránsvízum. Legalábbis eddig senkinek nem kellett vízum ahhoz, hogy otthon maradhasson.

enrikokaruszo 2019.02.22. 18:27:58

imént láttam a momentum plakátjait egy cikkben
meg se próbálkoznak valódi alternatívával, nyelvöltögetve válaszolnak a kormánynak, mint a napköziben a gyerekek
reménytelen, töketlen banda

enrikokaruszo 2019.02.22. 18:54:03

itt az index hozott le párat

Nincs közöttünk csicska 2019.02.22. 18:59:25

@Attilajukkaja: Meg szerencse, hogy nem adossagbol kolt a geci mint az osszes zseni elodje.

Attilajukkaja 2019.02.22. 19:11:05

@Nincs közöttünk csicska:
Az adósság is abból megy, amit befizetünk. :o)

Jakab.gipsz 2019.02.22. 20:31:05

@Brix: + @Attilajukkaja:

Fecseg a felszín, hallgat a mély. A dolgok közöttük a migráció kérdése koránt sem annyira egyszerűek, mint ahogyan ezt Ti tálaljátok.

sumes67 2019.02.22. 20:32:33

@Eli Gold: kik azok a "lipsikéim"?

Jakab.gipsz 2019.02.22. 20:45:08

T. Önállóan gondolkodó !

Mielőtt Önállóan gondolkodónak képzeled el önmagadat, talán érdemes lenne, Spinoza kérdés felvetésével, meg birkóznod. Amely lényege, " ha az amit tudok egymástól tudjuk, mitől lesz igaz, például Isten szava", a tagadás nem ér, mert azt is egymástól tudjuk.

Brix 2019.02.22. 21:15:40

@Jakab.gipsz: "Fecseg a felszín, hallgat a mély. A dolgok közöttük a migráció kérdése koránt sem annyira egyszerűek " Akkor előadhatnád a teóriádat , hogy mit gondolsz erről a kérdésről... Engem igazán nem lehet ebben a kérdésben felszínességgel vádolni. Az egyik végzettségem geográfus , így már 15-20 évvel ezelőtt is foglalkoztam migrációs kérdésekkel, sokkal hamarabb mint Orbán, és propagandagépezete....Szóval, várom érveket, hogyan lehet megállítani vagy megfordítani globális népesedési folyamatokat és migrációs irányokat, mozgásokat, mert naivitás azt hinni, hogy ezek a " megatrendek" megfordíthatók.....Persze, lehet álmodozni , hogy " akik bejöttek azokat haza kell küldeni", meg a határok hermetikus lezárását követelni... Amit el lehet érni reálisan , - szerintem- az annyi, hogy lassítani lehet az európai kontinens lassú népességcseréjét, ",visszacsinálni " ezt már nem lehet...A népesség soha nem egy statikus etnikai halmaz , hanem mindig egy dinamikusan változó embertömeg, és népvándorlások is mindig voltak...

David Bowman 2019.02.22. 21:32:01

@Pop40: Azok keresztény fehér emberek. Jöhetnek. A kerítésnek a ténye és amilyen üzenetet képvisel, távol tartja a nigráncsokat.
youtu.be/q_z5PEhpe0M

David Bowman 2019.02.22. 21:36:20

@Sir Gombóc: Nem, nincs meg. Én simán halomra lőttem volna a kanokat a határnál.

David Bowman 2019.02.22. 21:38:03

@Nincs közöttünk csicska: Ott is plakátoltunk. Fájt is nekik. Legalábbis nagyon óbégattak.

David Bowman 2019.02.22. 21:40:21

@antiinternáci: Azért én kurvára a körmükre néznék ezeknek a kötvényeseknek. Rogánt meg felakasztanám.

David Bowman 2019.02.22. 21:41:41

@Pop40: Ahoz előbb meg kéne nyerniük a választást. Vagy legalább valami CIA forradalmat.

David Bowman 2019.02.22. 21:44:01

@Brix: Már az is elég, ha nem rohannak le minket.

David Bowman 2019.02.22. 21:47:29

@Brix: Lőni kell és herélni. Mint minden demokráciák fárosza, Izrael. És törvényeket hozni. Pl egy férfi nem lehet menekült. Vagy betiltani a muzulmánságot. Apartheidet, és kitiltani a négereket.

Pop40 2019.02.22. 21:54:33

@Attilajukkaja:

Vityának jó eséllyel pechje lesz, mert kb mindenki rühelli. Putyin jöhetne egyedül szóba, de neki addig értékes, amíg bomlasztani tudja az eut. Ha bukik, már messze nem lesz akkora értéke, hogy Putyin összerúgja miatta a port az euval.
Marad valamelyik egzotikus keleti diktatúra, vagy a sitt. :-)

Pop40 2019.02.22. 22:04:23

@Attilajukkaja:

"Sok víz folyik még le a Dunán, amíg Orbán egyeduralma végre megtörik. Én így látom. :o)"

Én nem.
Vityát, meg a maffiaállamát az első válság elviszi. Ez a csürhe kb abból él, hogy kifogtak egy sosem látott nemzetközi konjunktúrát, világszerte alacsony inflával és kamatokkal, illetve az eu számolatlanul dönti ide a lóvét.
Ha bármelyiknek vége lesz, a fideszes maffiaállamnak meszeltek. (Gondolod, majd Mészáros meg a stadionok megtermelik a kieső gdp-t? ;-))
Ráadásul a rendszer már annyira paranoid, hogy kinyírt mindenkit 30-as IQ fölött. Ez konjunktúrában, és eus pénzesőben egyelőre nem feltűnő, de gondolj bele, milyen kilátásai vannak egy válságban annak az országnak, amit kósák, meg rezsiszilárdok vezetnek... A slepp ráadásul klotyóra se mer kimenni önállóan, ezek az első problémánál úgy lefagynak majd, mint egy 30 éves c64 :-) Seggnyalókkal nem lehet országot irányítani, más meg már nem maradt a Geci környezetében.

Pop40 2019.02.22. 22:12:16

@David Bowman:

Persze, elvtárs, az távol.
Ami meg valójában távoltartja a migránsokat, az az, hogy a kutya nem akar ide jönni, ha mehet bárhova nyugatra is.
Valószínűleg Vitya importált kötvényes meg venezuelai stb migránsai is azonnal lefalcolnak, mihelyst tehetik.

Pont, mint a magyarok zöme.

Brix 2019.02.22. 22:40:12

@David Bowman: Amiket írsz, magad is belátod , hogy soha nem fognak működni, mint migráció-visszatartó eszközök. Az európai kultúrában- éppen a 2VH szörnyű következményei okán , bizonyos határokat nem lépnek át még az erősen jobboldali érzelmű politikusok sem, ilyen pl a nagyrasszok szerinti diszkrimináció. Egyébként, könnyű lenne minden fekete- afrikait tudatlan , primitív , erőszakos betolakodónak megbélyegezni... A legtöbben közülük is jó szándékú emberek, akik a jobb életben reménykednek , ezért jönnek Európába. Ez a Genfi-konvenció szerint még nem jelent nemzetközi védelemre jogosultságot, de ez a tömegeket nem érdekli..
A nemi alapú diszkriminációnak azonban tényleg lenne értelme, hiszen nálunk éppen a szülő korú nőkből van elég kevés, ami a népesség-növekedés legnagyobb gátja. De ezt csak a legális bevándorlási, pl munkavízumok kiadásával lehetne orvosolni. A menekültjog kereteit nem nagyon lehet változtatni, mert az ENSZ-ben túlsúlyban lévő a fejletlen országok képviselői ebben nem érdekeltek...
Arra nincs megoldás, hogy nemzetközi szinten hogyan lehet feloldani az érdekellentétet a befogadó és a kibocsátó országok között...Úgy tűnik, 10 milliók vannak menekült élethelyzetben és az ő gondjukat a szegény, "fejlődő" országok nem tudják kezelni, a fejlettek meg már telítettek egy kedvezőtlen kulturális háttérből érkező tömeggel.. A kölcsönösen " gyümölcsöző "migráció alapfeltétele az lenne- a menekült befogadásé is - , hogy a befogadottak ne álljanak messze alapértékekben a befogadó társadalmaktól, Európába viszont rengeteg muszlim -, vagy a "dog eats dog" kultúrából érkező ember érkezik, ez a fő probléma...Olyan megoldás viszont nincs, ami igazán hatékonyan tudná kezelni ezt a globális folyamatot. A globális migrációs paktum is arról szól, hogy fogadják el ezt a folyamatot a fejlett, befogadó országok pozitív dolognak, és ha már megakadályozni nem tudják, akkor ,segítsék menedzseljék...Ezen valóban lehet vitatkozni, főleg a befogadó államok részéről, hogy valóban pozitív folyamat-e , de úgy néz ki , hogy szinte az összes ázsiai, afrikai , latin-amerikai ország abban érdekelt, hogy népesség-feleslegüket kiszórják a világba...Egyébként, háborúk sorozatának nézünk elébe a Közel-Keleten és Afrikában, a szűkös erőforrásokért...

Jakab.gipsz 2019.02.22. 22:55:01

@Brix: Tisztességes kérdést tettél fel, tisztességes választ érdemelsz !

A kérdésed lényege pedig, hogyan állítsuk meg a migráció nevezetű népvándorlást. Csakhogy ilyen módon feltéve a kérdést, nem adható és nem kapható tisztességes válasz, csak rossz vagy még rosszabb megoldások születhetnek, éspedig az érvényben lévő, "a globálisan nyitott társadalom" fogalmai körében.

felső határ nincs 2019.02.23. 08:05:39

Felreertes van az arabozasrol, sorosozasrol.

Orban latja hogy ez muxik, hogy ez jo, es foleg hogy mindig a Fidesze a kezdemenyezes, amire az ellenfel csak reagalni tud, raadasul hulyesegeket reagal (bontsuk le a keritest, soros filantrop lol). Egyszoval a Fidesz tematizal.

De ha holnaptol nem lesz arabozas, sorosozas, akkor is a Fidesz nyeri a valasztast, ezt tessek mar felfogni. Ahogy elotte is nyert.

A munkat, az epitkezest az ellenzek nem sporolhatja meg. Qrva messze van a hangulat attol, amit az ellenzek kepzel, es ok maguk qrva messze vannak attol, hogy az atlagpolgar alternativanak gondolja oket.

Ellenzéki Tüntető 2019.02.23. 08:41:58

@Önállóan gondolkodó: "ellenzéki blog? Ez? Az igen... hát.....sajnos ki kell ábrándítsam."

Aham... Ha most vasárnap lennének a választások, Te kire szavaznál?

Légyszi ne beszélj mellé, hogy "egy európai alternatívára" meg "bárkire, csak nem Orbánra" meg hasonlók, egy konkrét pártnevet kérnék.

Ellenzéki Tüntető 2019.02.23. 08:52:44

@Brix: Szerintem nem elvárható hogy egy népesség asszisztáljon önmaga lecseréléséhez. Ez a totális vesztés, az ultimate alulmaradás, az evolúciós kudarc. Ennél bármi jobb, a holokauszt meg az atombomba is.

Ha valóban lehetetlen megállítani a migrációt, akkor ez van. "De a lehetetlent megpróbálni nem lehetetlen. És kiderülhet, hogy a látszat csal." :D

chrisred 2019.02.23. 09:04:49

@Pop40: "Valószínűleg Vitya importált kötvényes meg venezuelai stb migránsai is azonnal lefalcolnak, mihelyst tehetik."

A kötvényesek eleve nem ide jöttek. A populizmus venezuelai áldozatai meg valószínűleg nem egy másik populista államban akarnak megállapodni, főleg, mivel spanyolul jól beszélnek, magyarul meg nem.

chrisred 2019.02.23. 09:06:54

@Ellenzéki Tüntető: A népesség nem lecserélődik, hanem folyamatosan változik, amióta emberi társadalmak léteznek.

felső határ nincs 2019.02.23. 09:09:52

@chrisred: "A populizmus venezuelai áldozatai meg valószínűleg nem egy másik populista államban akarnak megállapodni"

Az allamcsod inkabb libbant ficsor, szoval ne hazudozz. Mi vagy te Index?

Ellenzéki Tüntető 2019.02.23. 09:11:07

@Pop40: "Ez a csürhe kb abból él, hogy kifogtak egy sosem látott nemzetközi konjunktúrát, "

Érthetetlen hogy ebben a ritka jó időszakban hogyan tud a német ipar kb. recesszióba süllyedni.
www.portfolio.hu/gazdasag/recesszio-kuszoben-nemetorszag.309759.html

Te figyi, mi lenne ha az egyre bonyolultabb elméleteitek helyett, miszerint miért lehet hogy a szakértői kormányzás csődbe vitte az országot, az unortodox meg sikerre, inkább elhinnétek, hogy Orbán jól csinálja, Gyurcsány meg szarul? Már csak Occam borotvájának a kedvéért is.

Komolyan, ami magyarázatokat tudtok ahhoz fűzni, hogy hogyan lehet hogy 9. éve jósolgatjátok a csődöt és még mindig nincs itt, mint egy ilyen laposföldes vagy chemtrailes ember, aki mindig meg tudja magyarázni hogy de miért van az úgy :D

És ezzel nem kellene elfogadnotok se a migránsozást, se a sorosozást, de azért elég nevetséges, hogy a tök egyértelmű, jól látható, számokkal mért gazdaságban is elvitatnátok a sikereit :D Öreg, tegnap lettünk felminősítve, Gyurcsány alatt 6x lefele minősítettek, Orbán alatt 1x le (a legelején, amit hajlamos vagyok az előző kormány tevékenységéne betudni), aztán 2x fel

. Nyávoghatsz azon, hogy de miért nem haladunk gyorsabban, csak tudod ha az a választás, hogy lassan haladok a cél felé, vagy random sebességgel (ami mínusz is lehet) haladok a cél felé, akkor jobb lassan haladni, mert azzal legalább tuti a cél felé megyek. Elég a hazárdírozásból az új kormányokkal, lehet itt nyafogni hogy jaj de a soros, jaj de a migránsok, de ameddig a fizuk nőnek, az adósság csökken, a minősítők felfele minősítenek, a GDP előrejelzéseket felfele kell módosítani mindig, akkor nehéz itt beadni nekünk parasztoknak, hogy ez rossz irány.

felső határ nincs 2019.02.23. 09:11:29

@chrisred: A valtozas oke, csak nem seggbuta alsobbrendu geneket kellene behozni, ahogy a ballerek megalmodtak.

Mar a gyurcsanyista nyuggerek is tul pengek a balliberalt ertelmiseg europaiertekeinek a bekajalasara...:)

felső határ nincs 2019.02.23. 09:19:42

@Pop40: Ma mar az sem igaz, hogy ha jonne egy 2008ashoz hasonlo valsag, akkor az kicsinalna Orbanekat.

Nem csinalna ki, kormanyon maradnanak, vagy 1-2 ev mulva visszjonnenek elorehozott valasztason. A csendes epitkezes ideje van a baloldalon, csak eloszor kiprobaltak a falnak futast, qrva eros vagokepeket. De a budapesti es az EP buko utan uj strategia kell majd.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.23. 09:20:50

@Eli Gold: nem, buta rinyagép te vagy. Amíg elhiszed, hogy Orbán bármit, amit kimond , komolyan gondol.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.23. 09:24:54

@Ellenzéki Tüntető: te gyárilag vagy hülye, hazudsz, vagy csak nem értesz a gazdaságtanhoz, logikád pedig nincs?
Ha egy gazdaság dekonjunktúra előtt áll, az nem azt jelenti, hogy eddig dekonjunktúrában volt, hanem pont az ellenkezőjét.

felső határ nincs 2019.02.23. 09:33:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: Lenyeg hogy hazudtal.

Iden mi 5%-kal bovulunk, ahogy kb. a szlovakok is.

2008ban mi 1%-kal bovultunk, a szlovakok 10%-kal.

Azaz, szokas szerint a ballibbant hazudozas ellenkezoje igaz, a libbant kormany a vilaggazdasag paratlan konjunkturajaban ert el allamcsodkozeli helyzetet es lecsuszast, amihez foghato konjunktura azota sem volt Europaban.

chrisred 2019.02.23. 09:34:57

@felső határ nincs: Mit lehet tenni? A felsőbbrendű germán faj a Führer minden figyelmeztetése ellenére engedi be maga közé a genetikailag értéktelen keleti népeket, a szlávokat meg a magyarokat. Egyedül az angolok állitják meg öket a brexittel.

midnightcoder2 2019.02.23. 09:44:37

@Pop40: "Ez a csürhe kb abból él, hogy kifogtak egy sosem látott nemzetközi konjunktúrát, világszerte alacsony inflával és kamatokkal, illetve az eu számolatlanul dönti ide a lóvét."

Fletóék 2002 és 2007 között sokkal jobb világgazdasági körülmények között vitték a csõd közelébe az országot.

"Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük."

Amúgy pedig Orbánék leváltásának nem az az oka, hogy Orbánék olyan jól csinálják amit csinálnak, hanem az, hogy egyrészt Fletóék elég emlékezetes 8 évet hagytak maguk után, másrészt a baloldal azóta is látványosan kormányképtelen, ráadásul osztódással szaporodik. És amikor egy-egy új formáció megjelenik, akkor a balfék sajtó tapsolva ünnepli, pedig csak arról van szó, hogy az amúgy is egyre rövidebb szalámi szeleteli magát még kisebb darabokra.

midnightcoder2 2019.02.23. 09:48:24

@chrisred: Ennek a folyamatnak kb. az lesz a vége, hogy 50 év múlva a mai Nyugat-Európa kb. hasonló állapotban lesz, mint az egykor szebb napokat látott Szíria. A sok derék kivándoroló pedig örül majd, ha szépen visszahúzhatja a csíkot keletre, a mai nyugat-európai polgárok gyerekeivel, unokáival együtt. De ehhez az kell, hogy ide ne jöjjenek a migrik, és nem csak most hanem késõbb se, amikor már nyugat-európa nem lesz annyira vonzó.

chrisred 2019.02.23. 09:59:51

@midnightcoder2: Szíriát másfél évezrede arabok lakják. A mostani állapota az Aszad dinasztia, vagyis közvetve az orosz befolyásnak köszönhető. Amiről nekünk közvetlen tapasztalatunk van, a nyugat-európai népeknek szerencséjükre nem.

antiinternáci 2019.02.23. 10:15:57

@Pop40:
"Ez a csürhe kb abból él, hogy kifogtak egy sosem látott nemzetközi konjunktúrát, "

Jó neked, hofy ilyen butaságokkal tudod révületben tartani magad. Vagy valamilyen szert használsz.
Ébredj fel ember!
A 2009 utáni konjunktúra alapvetően gyengébb volt, mint a 2008-ig tartó. Főleg a mi szempontunkból nézve. Mert a jelenlegi kisebb konjunktúra az európai térségben számottevő országokat nem érintett, pl, E, I, GR, F, és az utóbbi három évben pedig az északi, sokkal erősebb államok is egyre gyengülnek.

Hát nem furcsa? Nem üt szöget a fejedbe?
2008 előtt mindenhol, így Európában is teljes volt a hurrá hangulat, mégis a magyar gazdaság 2007-re katasztrófába rohant.
Az utóbbi években egyre gyengülő teljesítményt mutat Európa. Egyes részei lényegében szinte ki sem jöttek a válságból, a jobbak pedig évek óta újból gyengülnek, és Magyarország teljesítmény mégis egyre javul.
És nem, nem azt mondom, hogy világelsők vagyunk, hogy nincsenek akár nagy gondok is.
De azt nem lehet letagadni, hogy 2010 előtt szabadesésben zuhantunk, az utóbbi években pedig egyértelműen felfelé megyünk.

De úgy sejtem, a tények továbbra sem fognak zavarba hozni, és folytatod, amit eddig...

Én

Brix 2019.02.23. 10:16:22

@Ellenzéki Tüntető: A német GDP-lassulás még nem gyűrűzött be Közép-Európába. Ne feledd, a magyar ipar és az export 80 százalékát a nagy , külföldi, elsősorban német autóipari multik adják. Ha a német autóipar megroppanna, pl Trump büntetővámokat vezetne be, akkor az a magyar gazdaságra is pusztító hatással járna!
Az elmúlt évek kedvező gazdasági folyamatait, alapvetően a kedvező külső feltételek hozták:
- Közel zéró euro- kamat, ( úgy a forint is..) alacsony nemzetközi inflációval párosulva
-Külső konjunktúra, felfutó exportkereslet
-a GNI 4-6%-át kitevő nettó Eu transzfer
Ami országspecifikus és a az elmúlt néhány éven szintén hozzájárult a magasabb számokhoz: a nagyon gyenge hazai fizetőeszköz. A cégek többsége euró elszámolású, de a GDP -változást forintban számítják leginkább...A gyenge forint, felerősítette a növekedési számokat ( látszólag mindenképp...)
Egyúttal, a másik oldalon az is igaz, hogy nominális bérekben elmaradtunk pl Lengyelországtól , holott a az egy főre jutó, dollárban számított nominális GDP közel ugyanakkora, vagy egy picit még nagyobb is nálunk : 14200 Hu, 13800 Pl ( IMF, 2017-es adat)
A bérek viszont kb 10%-al alacsonyabbak , mint Lengyelországban...
Az,hogy ennyire gyenge a forint és alacsonyak a fizetések, egyúttal azt is jelenti, hogy az ország vonzó befektetési célpont a német tőkének...
Münchentől 560 km-re , Győrben a negyedét kell fizetni egy munkásnak , mint odahaza...DE a Wroclawban vagy Prágában is jóval többet kellene fizetni ugyanazért a munkáért...

A lényeg: nem kell túlbecsülni a kormány a gazdasági intézkedéseit, mert a konjunktúra egész Közép-Európában adott. Egyik évben az egyik , következő évben egy másik ország áll a növekedés élére...Viszont , ha beüt egy ciklikus nagy gazdasági válság, akkor együtt fogunk visszaesni is....MI az élen leszünk a balti államokkal ,a gazdaság export szerkezetéből adódóan....

ember100 2019.02.23. 10:18:38

@David Bowman:
Helló !

Tökéletes érvelés :)
Láttál már láthatatlan embert ?
NEM
Tehát létezik !

Ménár Atya 2019.02.23. 10:22:37

Nincs összeesküvés elmélet, csak a magyar kormány fejében létezik ,ahogy a migráns helyzet is.
Mondta Soros Junckernek egy magánbeszélgetésen brüsseli titkos megbeszélésükön. :D
Igaz lassan belebuknak kormányok a nemlétező migránsokba, és az amerikai Soros uniós látogatásaiba, de ez nem létezik..........................
Most mit akartok védeni ennek tükrében? :)
A rasszista kártya sem működik már, főleg,hogy már az izraelieknek is sok a Soros féle tevékenység.
Nagy mellélövés ez az írás, de hajrá, kell a reklám a kormánynak, még akkor is,ha ezt soros féle bloggerek írják,akkor is :))

antiinternáci 2019.02.23. 10:32:20

@Brix:

Egy lényeges szempontot nem említettél a növekedés motorjai között. Mégpedig a reálbérek kétszámszegyű növekedése által generált fogyasztásbővülést. Pedig ezt minden elemző a növekedés egyik fő elemének tartja, és ráadásul fenntartható elemének. Pont ezért is van az, hogy a gazdaság növekedése a jobban lassuló környezetben is 3,5-4% körül lesz az idén, mert a fogyasztás segíti, holott a külső körülmények várhatóan romlani fognak.
Továbbá nem vetted számításba a kiszámítható és fegyelmezett költségvetési magatartás pozitív hatását sem, kizárólag az alacsony külpiaci kamatszinteket jelölöd meg okként. Pedig a kamatok 2010 előtt sem voltak ám 10-12%-os szinten MÁSOKNAK, csak nekünk került enbyibe a finanszírozás, mert a költségvetés hozzá nem értők kezében volt.

(Ezzel nem azt mondtam, hogy a mostani a létező világok legjobbika.)

felső határ nincs 2019.02.23. 10:34:44

@Brix: A magyar gazdasagra a magyargyulolo libbant gazdasagpolitika jelenti a fo veszelyt, fuggetlenul a vilaggazdasagi folyamatoktol.

Ennyi a lenyeg, amig libbant az ellenzek(i sajto), addig a legjobb dolog ami tortenhet, az a jelenlegi politika folytatasa 2030ig legalabb.

Brix 2019.02.23. 10:36:32

@midnightcoder2: @antiinternáci:
" Fletóék 2002 és 2007 között sokkal jobb világgazdasági körülmények között vitték a csõd közelébe az országot. "
Ez egy teljes tévedés. A német GDP-növekedés: 2002: 0,0%, 2003: -0,4%, 2004:1,2, 2005: 0,7% azaz, igen gyenge külső konjunkturális helyzetben helyzetben vette át a baloldal a kormányzást ...
A német gazdaság teljesítménye az, ami alapvetően meghatározz a magyar fejlődést , így nekünk sem termett sok babér , ebben a helyzetben..
DE, a fő probléma az volt- hogy nálunk meglépték a 40%-os közalkalmazotti béremelést, ami később amikor a nemzetközi kamatszintek az inflációval együtt feljebb mentek , egyre nehezebb helyzetbe hozták az országot, és elindultunk az egyre nagyobb eladósodottság útján...
A 2000-es évek világszinten nem voltak már annyira sikeres évek, mint a 90-es időszak
A nagy gazdasági felfutás a 90 -es évek végén volt az USA-ban, Clinton idején, utána a dotcom lufi kipukkanását - ami maga is kis válságot hozott- már csak az USA-ban is egy ingatlan hitelezési boom-al tudták korrigálni , ami végül 2008-2009 tájára egy általános világgazdasági válsággá alakult

antiinternáci 2019.02.23. 10:40:35

@felső határ nincs:

Kis adalék ahhoz, amit írtál:

gvi.hu/grafikon/29/az-egy-fore-juto-gdp-alakulasa-a-visegradi-orszagokban-2006-2017

Érdemes megnézni a 2007 végi adatokat: Mo. 0,2% növekedés, Szlovákia 12%...
Az utóbbi években pedig kb. együtt futnak a magyar adatok a többi V4 országgal. Tehát a lemaradás túlnyomó részét 2010 előtt szedtük össze.

Csak egy baj van ezzel: nem vág a képbe, úgy hogy nem a balliberálisok nem fogják figyelembe venni.

felső határ nincs 2019.02.23. 10:41:17

@Brix: 2008 szlovakia 9% gdp novekedes, Mo. 1%

2018ban lenyomtuk a szlovakokat, meg mindenki mast

felső határ nincs 2019.02.23. 10:45:51

@antiinternáci: nincs olyan hogy balliberalisok, hiszen nem liberalisok es nem szocialistak (orban duplazta meg 8 ev alatt a minimalbert, nem a szocik), es a minimalberesek szama is a toredekere esett a 10 evvel ezelottihez kepest

Van a karvalytoke, ami uzsorazza a gyarmatokat, na ezt szolgaljak ki a hazai un. balliberalisok. Persze Orbanek is, csak messze nem annyira.

Ezert minnel jobban megy a magyaroknak, annal jobban fog sirni a libbant sajto, hogy minden szar. Semmi uj a nap alatt. Csak arra kell vigyazni a Fidesznek hogy a prolik szama kezelheto szinten maradjon, s akkor a haza fenyre derul.

felső határ nincs 2019.02.23. 10:47:24

@math0: azert a biztonsag kedveert a nyugatiak is epitettek keritest, a fajtad meg elmehet a picsaba

Willkommenskultur 2019.02.23. 10:48:42

@math0: keritesugyben nem szoptatok meg eleget?

Brix 2019.02.23. 10:49:58

@antiinternáci: A költségvetési folyamatok valóban stabilak, de azért ennek az árát közösen fizettük meg: pl. 2010-től 5 évig nem volt semmilyen béremelés az egészségügyben... Az Áfa -kulcs mértéke a legnagyobb lett az egész világon , és bevezettek vagy 30 kisebb új adót, amit fizethetünk...
A fogyasztás is növekszik ,. de nézzük már meg pl Romániát vagy Lengyelországot, hogy ott milyen tempóban növekedett a fogyasztás, az elmúlt években... Az egy természetes dolog, hogy nő a fogyasztás , hiszen, már 10 éve mögöttünk van a válság, de az egy főre eső fogyasztás még mindig nálunk az egyik legalacsonyabb az EU-ban...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.23. 10:52:00

@David Bowman:

Nem Orbán kerítése állította meg a balkáni útvonalon a menekülteket, hanem az EU-török megállapodás

ertelemblog.wordpress.com/2018/09/17/nem-orban-keritese-allitotta-meg-a-balkani-utvonalon-a-menekulteket-hanem-az-eu-torok-megallapodas/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.23. 10:52:33

@Willkommenskultur: Nem Orbán kerítése állította meg a balkáni útvonalon a menekülteket, hanem az EU-török megállapodás

ertelemblog.wordpress.com/2018/09/17/nem-orban-keritese-allitotta-meg-a-balkani-utvonalon-a-menekulteket-hanem-az-eu-torok-megallapodas/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.23. 10:53:19

@felső határ nincs: nyugati mik?! idióta fasz vagy

Nem Orbán kerítése állította meg a balkáni útvonalon a menekülteket, hanem az EU-török megállapodás

ertelemblog.wordpress.com/2018/09/17/nem-orban-keritese-allitotta-meg-a-balkani-utvonalon-a-menekulteket-hanem-az-eu-torok-megallapodas/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.23. 11:01:33

@midnightcoder2:

"Fletóék 2002 és 2007 között sokkal jobb világgazdasági körülmények között vitték a csõd közelébe az országot."

Hazudsz:

1) Gyurcsány nem volt 2002-ben miniszeterelnök, tehát nem vitt semmit sehova
2) 2007-ig a GDP növekedés kb olyan volt mint most, semmiféle csődközeliség nem volt

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

"Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük."

Amúgy pedig Orbánék leváltásának nem az az oka, hogy Orbánék olyan jól csinálják amit csinálnak, hanem az, hogy egyrészt Fletóék elég emlékezetes 8 évet hagytak maguk után, másrészt a baloldal azóta is látványosan kormányképtelen, ráadásul osztódással szaporodik. És amikor egy-egy új formáció megjelenik, akkor a balfék sajtó tapsolva ünnepli, pedig csak arról van szó, hogy az amúgy is egyre rövidebb szalámi szeleteli magát még kisebb darabokra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.23. 11:02:34

@midnightcoder2:

"Fletóék 2002 és 2007 között sokkal jobb világgazdasági körülmények között vitték a csõd közelébe az országot."

Hazudsz:

1) Gyurcsány nem volt 2002-ben miniszeterelnök, tehát nem vitt semmit sehova
2) 2007-ig a GDP növekedés kb olyan volt mint most, semmiféle csődközeliség nem volt
3) trükkök százait Orbánék csinálják, ld Eximbank

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.02.23. 11:04:48

@math0: Szevasz te náci fasiszta DK-jobbikos turul vitéz!
Már csak annyira futja hogy alátámaszd a hülyeségeidet, hogy a saját agymenéseidet próbálod itt cáfolhatatlan bizonyítékként felhozni ?
Te matyi, egyre szánalmasabb vagy, mióta a főnököd a fletó nyíltan náci lett a dk-mszp posztkommunista pártjával együtt :D
A kerítés, a magyarországra tartó migránsokat terelte el azok irányába akik nagyon szerették volna őket, igaz később ők is kerítést építettek, és meg is buktak a kormányaik, de a tények téged nem zavarnak láthatóan.
Matyi, látod milyen egy buta tök vagy, gyártod az elméleteidet, ahelyett hogy gyereket csinálnál inkább, de az meg nem megy neked, így szídod a családok támogatását inkább.
Matyi, ne igyál reggel töményet, mert hülyeségeket fecsegsz a náci szádból! :D

Willkommenskultur 2019.02.23. 11:05:06

@math0: persze, hiszen akkor 20 ft volt egy toja, ma meg 40 ft

te idiota

Brix 2019.02.23. 11:05:44

@felső határ nincs: Az ellenzékben nem mindenki " libbant" - hogy szavad járásával éljek.. Ha még 30 évig ez a garnitúra marad , az egyben azt is jelenti, hogy a társadalmi-gazdasági pozíciók le lesznek osztva, egy szűk és változatlan pártközeli érdekcsoport kezében. Te hiába vársz, hogy megnyerj egy pályázatot, mert ott minden lelőre le van játszva a politikailag elkötelezett embereknek.... A NER szerintem egy kártékony struktúra, de az a realitás... Orbán ráérzett hogy a ( relatív) többség tekintélyelvű ember, és azt szereti, ha függőségi hierarchiákban élheti életét és megmondják neki hogyan gondolkodjon a világról...

Willkommenskultur 2019.02.23. 11:08:24

@math0: hat ez nagy eszre vall, zorban 1,5x annyi penzt adott a multiknak mint a lippsik tizeneve

akkor 40ezer volt a minimalber ma 140

mu ha ha

24.hu-s ujsagiras bazmeg

Willkommenskultur 2019.02.23. 11:14:20

@Brix: ellenzek nem letezik, csak ellenzeki sajto ami libbant, kulfoldiek altal uralt (vagy kozvetlen tulajdonlas altal vagy a multik hirdetesen keresztul)

nincs nem-libbant ellenzeki sajto (ilyen volt a simicskasitott magyar nemzet)

"Ha még 30 évig ez a garnitúra marad , az egyben azt is jelenti, hogy a társadalmi-gazdasági pozíciók le lesznek osztva, egy szűk és változatlan pártközeli érdekcsoport kezében. "

Annyira gondolom azert nem, mint a muvelt nyugaton, ahol az elnokok felesegei, gyerekei is elnokok akarnak lenni. Ha ha ha. Hat persze hogy le lesz osztva, nana. Mi van pl. most leosztva? A multiknal vannak a legmagasabb fizetesek.

"Te hiába vársz, hogy megnyerj egy pályázatot, mert ott minden lelőre le van játszva a politikailag elkötelezett embereknek..."

....:) Ja, eddig hany palyazatot irtal? Mert 5 fos vallalkozas sogornomeknel nyert par millat, es meg eleteben nem volt szavazni.

Willkommenskultur 2019.02.23. 11:18:04

@Brix: "Orbán ráérzett hogy a ( relatív) többség tekintélyelvű ember, és azt szereti, ha függőségi hierarchiákban élheti életét és megmondják neki hogyan gondolkodjon a világról..."

Ez vicces amikor Orban kifejezetten unortodox gondolkodasunak lett belyegezve a nyugati es hazai libbantsajto altal, akik mindig tudjak, hogy kene gondolkodni a dolgokrol.

Az emberek siman rendpartiak, szeretik ha hagyjak oket elni es jok a kilatasaik. Orban mindenkit leiskolazott ezen a teren, nemcsak Mo-n hanem egesz Europaban. Az europai vezetok gagyogjak az ortodox mantraikat es a valasztok meg szolnak: nem azt mondtak, Feri!

chrisred 2019.02.23. 11:25:39

@Willkommenskultur: A minimálbér bruttója 2001-ben volt 40 ezer.

chrisred 2019.02.23. 11:27:35

@Willkommenskultur: Ki mondta nyugaton Orbánról, hogy unorthodox gondolkodású? Ezt Matolcsy gazdaságpolitikájáról terjesztette ő maga.

Willkommenskultur 2019.02.23. 11:27:37

@chrisred: a nettoja meg 2008ban 50ezer

muhaha

Willkommenskultur 2019.02.23. 11:36:09

@chrisred: a nyugati vilag egyetlen elnyomo csoportja a libbant sajto pc kommandoja, es a mogottuk allo egyvilag hivo Soros gyuri

De bizonyos degeneralt askenaziaknak ez fixa idealja mar regota, ok hirdettek meg a kommunista internacionalet is.

A fo celok pontosan ugyanazok: lerombolni a nemzetallamokat, lerombolni a csaladokat, lerombolni az egyhazakat, letrehozni az agy nelkuli alattvalokat. Ehhez a technikai fejlodes reven csatlakozott egy uj elem, lerombolni a nemeket. Nem kell ez sem, hisz ma mar lehet muvi uton is szaporitani az agyatlan ballipsiket.

Az Index is a birodalmiaknak dolgozik, es ezt nem menti az al-ertelmisegi nyavalygasuk.

chrisred 2019.02.23. 11:40:42

@Willkommenskultur: 56 ezer volt, ami az inflációt belekalkulálva 2008-ban kábé 80 ezret ért. A tavalyi minimálbér nettója 91 ezer körül volt.

chrisred 2019.02.23. 11:45:28

@Willkommenskultur: Ezek nem unorthodox gondolatok, az Ohrana már majdnem másfél évszazada elkészítette és terjesztette a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét.

Willkommenskultur 2019.02.23. 11:59:48

@chrisred: A kommunista barataid meg a kivitelezeeset is megkezdtek, de ido elott penzugyi csodbe mentek.

Most a ballipsi partok probalkoznak vele, csak demokratikus keretek kozott ez nem mukodik.

Erre talaltak ki az antidemokratikus lippsi mediat, es a lippsi al-civileket. Hogy ha mar a nep nem akarja az igazsagot, akkor is belenyomjak az agyukba.

Aztan ez az Amnestynel mar annyira elfajult hogy az aktivistaik felkotottek magukat a mindennapi kinzas es megalazas miatt, amit Soros kinalt nekik a seggnyalasert...:)

chrisred 2019.02.23. 12:08:52

@chrisred: Kommunista barátai legfeljebb egy volt KISZ titkár hiveinek lehetnek.

chrisred 2019.02.23. 12:18:06

@Willkommenskultur: Reformkommunista liberális polgári etnonacionalista populista.:)

antiinternáci 2019.02.23. 12:25:20

@Brix:

"a ( relatív) többség tekintélyelvű ember, és azt szereti, ha függőségi hierarchiákban élheti életét"

Tényleg... És hát ugye, sokkal jobb, ha a liberális terror, a gondolatrendőrség (PoliCe) mondja meg, hogy mit szabad gondolni, igaz?
Számtalanszor hallani, hogy a "tekintélyes", "nemzetközi hírű", stb... a ballib médiában. És előadják a szokásos internacionalista véleményeket, amiket a tekintély támaszt alá, semmi egyéb.
Tehát az az oldal ugyanannyira tekintélyelvű, mint a jobboldaliak. Vagyis önnagában ezzel semmit sem lehet jónak vagy rossznak kinevezni.
Mindössze arról van szó, hogy a választók nagy számban a baloldali tekintélyesek állításait, véleményeit a valósággal és a tényekkel, tapasztalatokkal ellentétesnek találták.

chrisred 2019.02.23. 12:37:04

@antiinternáci: A különbség nem ott van, ki szeretné elfogadtatni a véleményét vagy az álláspontját (mert egyébként mindenki) , hanem hogy ki az, aki el is fogadja a tekintély vagy a hierarchia alapján, és nem azért, mert az érvek meggyőzték. Aki ezt teszi, az nem lehet liberális.

Willkommenskultur 2019.02.23. 12:40:01

@antiinternáci: Azert azt se felejtsuk el, hogy ha holnap leall a sorosozas, migransozas a jobbos mediaban, attol valtozik valami?

2014ben talan volt eselye az ellenzeknek?

Csak akkor lehet a Fidesznek komoly ellenzeke, ha kettehasad valahogy. Vagy ha lesz Orbanon kivul egy masik szivos ember, aki idot feccol a partszervezesbe, ami alatt foleg gazdag bacsik meggyozeset kell erteni.

Nincs semmi kifogasom ez ellen, csak legyen a kihivo magyar, tamaszkodjon magyar vallalkozokra es zemberekre.

morph on deer 2019.02.23. 12:40:28

@midnightcoder2:
“De ehhez az kell, hogy ide ne jöjjenek a migrik, és nem csak most hanem késõbb se”

De ehhez meg az kell, hogy szépen megkérjük őket, és akkor talán a kedvünkért megteszik.

Mert nehogy azt hidd, hogy ez a felfuvalkodott hólyag meg a kerítése bármitől is képes lenne megvédeni az országot, ha komolyra fordulnának a dolgok, és csak rajta múlna az “európai értékek” megőrzése...

A “saját” értékei az már más. Az összeharácsolt javak mozgatható része addigra már hetedhét országon túl lesz, a kastélyok meg szállodák “megbízható” muszlim üzletemberek és cégcsoportok nevén, hogy bajuk ne essen valahogy.

Mert igazán kár lenne az olyan exkluzív ingatlanokért, mint pl az MTA székházból kialakított, korhű bútorokkal és műtárgyakkal berendezett hét és fél-csillagos luxusszállóért, vagy a belvárosi palotákért, ha netán a hitetlenek kezére kerülne, hát nem?
Sokkal jobb, ha a közös üzletekben érdekelt igazhívők vigyáznak rá, mintha valami sorosista alapítvány kezébe kerülne, vagy ami még rosszabb: vissza az Akadémiához!

Szóval nyugodj meg, ide csak orbánhitű migránsok kerülhetnek, vagy azok, akiknek valaha magyar felmenője - is -volt.

Valamikor, a történelem folyamán.
Ezért aztán rengeteg török, tatár és besenyő (!) illetőségű személy is jogosult lesz, akiknek az üknagyanyjának valamelyik őse hadizsákmányként végezte. Na ők most nyugodtan jöhetnek, hiszen “magyarok”, ahogy a venézek is azzá váltak hirtelen!

Ha így megy tovább, akkor előbb-utóbb az is jogosilt lesz itt állampolgárságra, akinek tetszés szerinti felmenője valaha már látott egy magyart, és ez nagyon helyes így!
Mert a vér nem válik vízzé, ahogy a SemjénRózsitól megtudtuk.
Legfeljebb keveredik, de pssszt, ezt nem szabad kimondani hangosan itt, az “etnikai homogenitás” hazájában, mert még megtudná az “ellenség”, hogy nem is mindenki tisztafajú árja, aki annak adja ki magát, és képzeld mi lenne akkor!
Kész borzalom!

Az hát, multikulti a javából, ahol mindenki mindenkivel keveredhet!
Például szerbek a hunokkal, zsidók cigányokkal, tótok rácokkal, sőt, újabban még emeszpések is jobbikosokkal!

Ma még.

chrisred 2019.02.23. 12:42:26

@Willkommenskultur: "Vagy ha lesz Orbanon kivul egy masik szivos ember, aki idot feccol a partszervezesbe, ami alatt foleg gazdag bacsik meggyozeset kell erteni."

Ezt nem Simicska csinálta?

morph on deer 2019.02.23. 12:49:11

@antiinternáci:
“És előadják a szokásos internacionalista véleményeket, amiket a tekintély támaszt alá,”

Csak éppen az egy elért SZAKMAI tekintély, és nem egy mesterséges, politikai és/vagy hatalmi alapon kikényszerített hierarchiában elfoglalt hely!

Ez pedig hatalmas különbség.

Körülbelül olyan, mint mikor a teljesen sötét agyú rendőrnek azért KELL szót fogadnod, mert úgy van öltözve, és nem azért hallgatsz a tanácsaira, mert az érveivel vagy az intellektusával meggyőzött.

midnightcoder2 2019.02.23. 12:52:38

@math0: Matyika, ez megint nem a te napod.

"1) Gyurcsány nem volt 2002-ben miniszeterelnök, tehát nem vitt semmit sehova"
Tudod, én azt írtam, Fletóék. Ez az úgynevezett többes szám. Azt jelenti, hogy Fletó, Megyó és részben Bajnai, bár õ már csak kármentett.

"2) 2007-ig a GDP növekedés kb olyan volt mint most, semmiféle csődközeliség nem volt"
Egészen pontosan 2006-ig volt hasonló, a gond csak az - amire a korabeli elemzõk már Fletó színre lépésekor is figyelmeztettek, és akkoriban erõsen rázták is a vészcsengõt - hogy ez a növekedés a belsõ fogyasztásból jött, jelentõs részben hitelbõl finanszírozva. Ezek voltak a trükkök százai amit Fletó is említett az öszödi beszédében amit én is idéztem. És utána kellett neki behúznia a kéziféket, ami a 2007-es GDP adatokon szépen látszik is, majd 2008-ban ebben a remek helyzetben jött még a nyakunkba a válság is. Majd amikor a rágcsáló távozott a süllyedõ hajóról, jött Bajnai és mentette ami menthetõ. Persze ebben mindenki segítette, még Orbánék is, mert nekik is az volt az érdekük, hogy a Bajnai vonja vissza a szocik fedezetlen osztogatásait és ne nekik kelljen. A szociknak pedig az volt az érdekük, hogy ne legyen elõrehozott választás, ezért adtak szabad kezet Bajnainak.

Willkommenskultur 2019.02.23. 12:52:42

@morph on deer: "Mert nehogy azt hidd, hogy ez a felfuvalkodott hólyag meg a kerítése bármitől is képes lenne megvédeni az országot, ha komolyra fordulnának a dolgok, és csak rajta múlna az “európai értékek” megőrzése..."

Pedig nem nehez elhinni, hogy tobbre kepes mint az ellenzeke.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.23. 12:53:29

@Willkommenskultur: így jár az olyan elmebeteg Fidióta, mint te.

"Míg 2005 és 2010 között a szocialista kormányok 111,7 milliárd forint támogatás adott a Magyarországon működő multinacionális cégeknek, addig az Orbán-kormány 2011 és 2016 között 164,9 milliárdnyi közpénzt osztott ki ugyanerre a célra – számolta ki a Magyar Nemzet az egyedi kormánydöntések alapján."

24.hu/belfold/2017/08/26/masfelszer-tobb-penzt-adott-a-multiknak-a-fidesz-mint-a-szocik/

ebben az időszakban nem volt másfélszeres a bérnövekedés.

de ha lett volna, akkor is csak az lenne a vége, hogy Orbán ugyanolyan multibarát, mint az MSZP-SZDSZ kormányok. tehát semmivel nem rosszabb vagy jobb.

megint tátott szájjal futottál a faszerdőbe, te elmebeteg Fidióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.23. 12:54:47

@Willkommenskultur: az még egy külön idiotizmus tőled, hogy egy kommentemnél válasz gombot nyomtál, aztán nem arra válaszoltál, ami abban a kommentben van.

ti Fidióták totál elmebeteg selejtek vagytok.

Willkommenskultur 2019.02.23. 12:55:00

@morph on deer: "Csak éppen az egy elért SZAKMAI tekintély, és nem egy mesterséges, politikai és/vagy hatalmi alapon kikényszerített hierarchiában elfoglalt hely!

Ez pedig hatalmas különbség. "

Szerintem az is nagy kulonbseg, hogy a 2008as, europai legszarabb GDP novekedes mara stabilan top3-mas. Ennyit a libbantak szakmai tekintelyerol.

Willkommenskultur 2019.02.23. 12:58:58

@math0: "ebben az időszakban nem volt másfélszeres a bérnövekedés."

joval tobb volt

2005 186ezer
2018 december 360ezer

persze nettoban meg sokkal nagyobb a kulonbseg, mert a lippsik elloptak mindent, aztan hitelt vettek fel ra, es azt is elloptak

mu ha ha

chrisred 2019.02.23. 13:08:35

@Willkommenskultur: Továbbra is a nominálbér megszállottja vagy, a 2005 óta bekövetkezett inflációt bele kéne számítani.

Willkommenskultur 2019.02.23. 13:13:26

@chrisred: ha nem tudod mibe ugatsz bele, akkor olvasd vissza a threadet

chrisred 2019.02.23. 13:38:28

@Willkommenskultur: Pont arról van szó. Bérnövekedésen a reálbéremelkedést értik az emberek.

antiinternáci 2019.02.23. 14:56:41

@math0:

Te annyira magbiztosan beszéled az oltári nagy baromságokat, hogy még az internácik közül is kilógsz, és ez tényleg nagy dolog.
Egy kormány nem a bérnövekedésre ad támogatást, hanem a termelés növelésére, és az majd hozza a bér növekedését. Ahogyan ez meg is történt.
Szóval, miről beszélsz, Tibor...

antiinternáci 2019.02.23. 15:19:57

@midnightcoder2:

Helyesebben a szadeszmp azt HITTE, hogy az az érdekük, hogy ne legyen előrehozott választás. Így aztán még sok értékes időt elpazaroltak, amit kártételeik mérséklésére fordíthatott volna egy megfelelő felhatalmazással rendelkező kormány. És ennek az lett a következménye, hogy addig balfaszkodtak, míg egyrészt az országot sokkal nagyobb bajban adták át, később kezdődhetett el a kilábalás, másrészt a támogatásuk zuhant még vagy tíz százalékot 2010-es választásokig. (Minden rosszban van valami jó.)

Na ennyit a szadeszmp-s szürkeállományról, ahol a mindenkori Stevie Wonder a buszvezető, és magabiztosan száguld a szakadék felé, amibe aztán nem csak az utasokat, de saját magát is beleöli.
Elképesztő pimaszság, hogy nem átallották mindig azt híresztelni magukról az ostoba ballib országveszejtők, hogy ők valami értelmiséguek lennének. Másik nagyszerű húzásuk az volt, hogy gondosan nevelgettek egy parazitát magukban, aki aztán megalakította az ÁVOkratikus Koalíciót, és az elvitte az elvtársak maradékának a felét is.
Kell ezeknél ostobábbnak lenni a teljes kudarchoz minden létező fronton?

És ezek, meg az Lqró még képesek lennenek akár újra kormányra lépni, ha az emberek olyan ökrök lennének, hogy megengedik nekik.

antiinternáci 2019.02.23. 15:46:52

@chrisred:

"Továbbra is a nominálbér megszállottja vagy, a 2005 óta bekövetkezett inflációt bele kéne számítani"

Fentebb arról volt szó, hogy a Zorbán több támogatást adott a multiknak, mint az Lqró-k.
Nem tudom, aztal kapcsolatban írtad -e ezt. De akár igen, akár nem, nyilván olvastad.
Higy lehet, hogy a támogatások növekedésénél nem vezetted fel ezt az inflációs komponenst?
Vagy az szelektív?

chrisred 2019.02.23. 16:20:48

@antiinternáci: Mert értelmetlen lett volna. A forint/euró árfolyam változására hivatkozni már nem, de a téma nem ebbe az irányba mozdult el.

midnightcoder2 2019.02.23. 16:25:39

@antiinternáci: Alapvetõen onnantól kezdve hogy Bajnai átvette az irányítást, nem mentek annyira rosszul a dolgok. De ehhez kb. az kellett, hogy Bajnai az elvtársak nyakához tegye a kést. És becsületére legyen mondva, szépen visszavonta azokat a jóléti intézkedéseket amire rohadtul nem volt fedezet már akkor sem, amikor bevezették õket.

Azzal amúgy valóban nem sokat nyertek, hogy végigvitték a 8 évüket. Bajnai ugyan visszakanyarodott a szakadék szélérõl - más kérdés, hogy a szocik élén ezt a továbbiakban nem tudta volna folytatni, nem véletlenül vállalta csak a ciklus végéig - de ez a szocikon annyira sokat nem segített, az összkép még Bajnai javítása után is szánalmas maradt.

antiinternáci 2019.02.23. 17:53:32

@Brix: @midnightcoder2:

"A német GDP-növekedés: 2002: 0,0%, 2003: -0,4%, 2004:1,2, 2005: 0,7%"

A német GDP-növekedés:
2009: -5,3% 2010 4,3 2011 3,7 2012: 0,3 2013: 0,2 2014: 1,5 2015:0,9 2016: 1,1 2017: 1,8%

Azt hiszem megállapítható a számokból, hogy az Orbán kormányt nem lényegesen támogatta inkább a német konjunktúra, mint az Lqrókat.

Sőt, azt a mindannyiunk által axiómaként kezelt elméletet sem, hogy a magyar gazdaság növekedése (szinte kizárólag) a némettől függ.

antiinternáci 2019.02.23. 18:05:10

@chrisred:

Nem lehet liberális az, aki elfogadja a ballib média azon módszerét, mely szerint ballib tekintélyek véleményének sulykolásával akarja erősíteni az eszmét?
És aki liberális, az magasról tesz arra, hogy mit mond Alföldi Róbert, meg Radnóti Sándor, hanem majd maga megvizsgálja, hogy egyetért vagy sem?
De akkor miért alkalmazza a ballib média ezt a módszert folyamatosan, amikor ezzel nem csak hogy a jobboldali embereket mozgósítja, hanem eszerint a liberálisok autonómiáját is kétségbe vonja?

antiinternáci 2019.02.23. 18:12:00

@midnightcoder2:

Bajnai súlyos megszorításokkal javított a helyzeten, ez nem kétséges. De az irány ugyanaz maradt. Szóval, jött a jéghegy, csak lassabban haladtunk felé.
A reménytelen, tehetségtelen szadeszmp-s gondolkodás része volt ő is, ugyanazt akarta folytatni.

chrisred 2019.02.23. 18:33:49

@antiinternáci: "És aki liberális, az magasról tesz arra, hogy mit mond Alföldi Róbert, meg Radnóti Sándor, hanem majd maga megvizsgálja, hogy egyetért vagy sem?"

Éppenséggel nem tesz magasról rá, mit mond, ha megvizsgálja a tartalmát. Az tesz magasról rá, aki tartalom vizsgálata nélkül azonosul a tekintély megnyilvánulásaival.

chrisred 2019.02.23. 18:37:53

@antiinternáci: "De akkor miért alkalmazza a ballib média ezt a módszert folyamatosan, amikor ezzel nem csak hogy a jobboldali embereket mozgósítja, hanem eszerint a liberálisok autonómiáját is kétségbe vonja?"

Mert az a pártkoalíció ugyanúgy csak a nevében volt baloldali és liberális, mint a mostani polgári meg keresztény (és persze főleg fiatal). Ugyanúgy az MSZMP köpönyegéből nőttek ki, a pártpropagandisták az ottani módszereket tették magukévá, mivel mást nem ismertek.

morph on deer 2019.02.23. 19:19:37

@Willkommenskultur:
“ a nettoja meg 2008ban 50ezer”

És egy árva peták adót sem fizetett a minimálbére után.

Arra véletlenül nem emlékszel, hogy mennyi volt akkor egy átlagos albérlet, egy békávé bérlet, vagy éppen a gyerek iskolai felszerelése akkoriban?

Tedd már meg, hogy azokat az összegeket is felsorolod, így összehasonlítva, ha már...
Biztosan van mire büszkének lenned, ugye.

Tudod, nem a jövedelem összege számít, hanem az, hogy az a jövedelem mire elég. Nekem például már húsz évvel ezelőtt magasabb volt a fizetésem, mint a magyar miniszterelnöknek, de ez ott helyben csak egy kényelmes, (de semmi különös) megélhetéshez volt elég.
Az egy másik ország volt, másféle viszonyokkal.

Ezzel szemben a hetvenes évek elején a feleségemmel ketten kerestünk cirka 3500 forintot, és ebből arra is telt, hogy pl a Gundelben vacsorázzunk párszor havonta, vagy bármelyi akkoriban népszerű helyen, gyakran a barátainkkal együtt.

Szóval az összeg önmagában SEMMIT nem jelent, és semmit nem bizonyít, most képzeld!

morph on deer 2019.02.23. 19:59:28

@Willkommenskultur:
“Pedig nem nehez elhinni, hogy tobbre kepes mint az ellenzeke.”

Hogy ez milyen igaz!
Például az ellenzékéből még egyetlen ember sem volt képes akkora összeget eltékozolni a közvagyonból a saját értéktelen - és értelmetlen - hobbyjára, mint orbán! Sőt, az egész ellenzék együttvéve sem!

Képtelenek voltak rá!
Ilyen hatalmas összeg pofátlan elcseszésére valóban nincs alkalmasabb személy, mint felcsút gyöngye!

A többiekben ugyanis még - hacsak nyomokban is, - legalább még megtalálható a tisztesség szikrája, ami kizárttá teszi, hogy ők valaha is utolérnék orbánt, akár a hiábavaló pénzpocsékolásban is!

És akkor a közjavak ipari szintű magántulajdonná alakításában felmutatott egyedülállóan magas szintű teljesítményét még meg sem említettem!

Mondom, igazad van, erre senki más nem lenne képes!
Ehhez már magyon vastag bőr kell, és nekik nem lenne pofájuk hozzá, valóban!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.24. 19:07:13

@MAXVAL bircaman közíró: akkor foglalkozhatnál a bolgár politikával inkább.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.24. 22:23:42

@MAXVAL bircaman közíró: senkit, de hidd el, ez lenne a legjobb, amit a hazáért tennél.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 08:17:20

@MAXVAL bircaman közíró: a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.
süti beállítások módosítása