Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Nyílt levél nyugdíjas honfitársainkhoz!

...bár kis eséllyel tájékozódnak egy blogból, de hátha.....ezt most megosztani is ér...

2020. március 23. - Önállóan gondolkodó

csipke6.jpg

Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram!

Ez a levél, vagy "határozott kérés", Önöknek, Önökhöz szól, és hát tulajdonképpen ... Önöktől.

Megannyi fórumon hallhatjuk mennyire fontos ebben a mai helyzetben, hogy Önök minél nagyon számban és minél több ideig maradjanak otthon. Az egészségügyi kockázat elemeit most itt nem részletezném, legyen elég annyi, hogy ennek legfőbb indoka az Önök élete. Az, hogy Önök mennyi ideig fognak még élni. Ennyi, nem több, de nem is kevesebb. Az, hogy egyszer csak maszkos emberek vehetik körül Önöket, és bármennyire is hősiesen fognak segíteni, mégis lehet, hogy a háttérben a pittyegő hang egyszer csak sípolásra vált át - amit már nem biztos, hogy hallani fognak.

Számtalan más tényező is befolyásolhatja egy ember életét. Rengeteg minden, de most itt a remek alkalom arra, hogy ezek közül egyet kihúzhassanak, ráadásul pont azt, ami leginkább veszélyes jelenleg Önökre.

Minden statisztikából az üvölt felénk, mindenhonnan azt halljuk, hogy Önök a legveszélyeztetettebb korosztály. Tudom, nehéz ezt jó érzéssel elfogadni, de tény, hogy alapvetően az Önök esetében a legmagasabb a halálozási arány, melynek oka a már gyengébb immunrendszertől az esetlegesen konstans jelleggel fennálló krónikus betegségekig terjed. Egyszerűen fogalmazva: a saját szervezetük védekezőképessége lehet, hogy meggyengült már az eddig megvívott számtalan harcban. Így bármennyire is képesek voltak arra, akár még tavaly, hogy mindennél könnyebbnek érezvén magukat focizzanak az unokájukkal, most nagyon hamar eljöhet az a pillanat, amikor egyetlenegy levegővételnek is örülnének - egynek.

Én tudom, hogy Önök közül voltak, akik átélték személyesen gyermekkorukban a második világháborút, később pedig 1956-ot, és láttak embereket harcolni emberek ellen. Kézzel fogható élet-halál harcokat. Megfoghatót, olyat, aminek szaga van. Nem úgy, mint ez a vírus, amit "biztosan felfúj a bármilyen propaganda" - gondolhatják. Ennek nincsen szaga. Nem tudják megfogni. Láttak a háborúban olyat, hogy valakit eltalált egy golyó, úgy, hogy nem is tudták merről jött, csak a halál, amit okozott, az volt Önök előtt? Nos, ez a jelen helyzet pont ilyen, csak még jobban megtévesztő, mert itt nem a front mellett történik ez, hanem egy kellemesen tavaszias délután, az utcán sétálva a piacról hazafelé, ahol "hej de szép kis tulipánhagymát vettek". A végeredmény ugyanaz. Értik, ugye?

Nem leszek naiv, és nem fogom azt mondani, hogy a fél ország Önök miatt marad otthon nap mint nap. Nagyon nagyképű lenne ezt írnom, mert azért mindenki első sorban a saját bőrét félti. Ezért van az, hogy forog a gyomrom attól a rengeteg videótól és "megmondósnak" szánt bejegyzéstől, melyekben Önöket gyalázzák, azzal, hogy mit téblábolnak fel-alá mindenféle piacokon és boltokban, meg minek ülnek a buszon elől, stb. Olyan stílusban, amire Önök rendszerint azt reagálják, hogy "mi már ledolgoztuk a magunk idejét, mi is építettük ezt az országot, átéltünk ezt vagy azt, és ne mondja meg nekünk senki, hogy nem mehetünk le bármikor bárhova az utcán". Mert megtehetik. Menjenek.

Aztán majd amikor egyszer csak az Önökkel szemben az utcán fura arcot vágó középkorú férfi már nem bírja tovább, és Önökre köhög.....aztán egyszer csak egyik este mintha valami szőrös lenne a légcsövükben...meg a hátuk is furcsa.....meg olyan rossz köhögni......

Aztán maszkos emberek Önök felett.....pittyegés......kapkodás...sípolás.....távolodik minden.....

Aki Önökre köhög, nem tudjuk miért nem marad otthon ő is, ugye? A sakktábláról Önök mellett ezt a középkorú férfit is le kellene venni, ugye ezt gondolják most? Bizony. Igazuk van.

Viszont ha már ez a jó honfitársunk nem rendelkezik annyi aggyal, hogy otthon legyen, ha köhög, akkor Önök miért adják meg az esélyét annak, hogy pont Önökre köhögjön? Mert ez csak egy influenza? Nem, nem az! Mert Önöknek senki se mondja meg, mert túléltek 75 évet? De, pont Önöknek kell megmondani. Azt kell megmondanunk, hogy féltjük Önöket. Mert tiszteljük Önöket. Mert Önöknek is van joguk ugyanannyira hülyének lenni, mint nekünk. Önök is lehetnek annyira felelőtlenek, hogy odaülnek a buszsofőr mögé. Persze. Ezzel ugyanazt érik el, mint aki egy autópályán 170-nel megy, jobbról előz esőben, majd az Önök buszon üléséről készült kép alá az "idióta nyuggerek - nem értik, hogy miattuk rohadunk otthon??!?" kommentet írja. Hogyne, semmi baj nincs azzal, hogy mászkálnak amikor megtehetnék, hogy nem.

....biztos?!

Az van, hogy nincs 2 egyforma sors. Nincs két teljesen egyforma tünetegyüttes, nincs két tökéletesen azonos reakció, és nincs két párhuzamos élet sem. Egyedül van, és nincs családja, aki bevásárolna Önnek? Aki elmenne gyógyszertárba? Nos, ha ezt olvassa, vagy valaki felolvassa Önnek, akkor tudnia kell: az önkormányzatok is tudnak segíteni. Meg is próbálnak.

Ez, és CSAK EZ adhat felmentést az alól, hogy Önök az utcán vannak huzamosabb ideig. Az, hogy nem tudják máshogy megoldani. Mert azt elhiszem, hogy ilyen van. Nagyon is. Viszont akkor ha kérhetem, igen, én, Önök helyett: nem most kell a balkonra virág, nem most kell a kredencre új terítőt horgolni, és minden további nélkül túl fogják élni, hogy ne nézzenek be Lajosékhoz mi a helyzet a csöppségekkel.

Önök állampolgárok, teljes jogúak, sőt. Jellemzően ma már Önök "kapnak" az államtól (most hagyjuk, hogy mennyit is és mennyi munkáért cserébe). Az állam, vagyis a benne élő többi ember meg most azt kéri Önöktől, hogy amennyire csak lehet, legyenek fotel-lakók. Legyenek azok, akik otthon ülve segítenek nekünk, hogy ne találja el Önöket az a bizonyos köhögés. Segítsenek nekünk nem felelőtlennek lenni.

Mutassanak példát.

Mégpedig azzal, hogy el merik hinni azt is, amit nem látnak. Azt is, amit nem éreznek. Azt is, amit hisztinek gondolnak.

Mert ha nem így tesznek, higgyék el, nagy eséllyel, nagyon nagy eséllyel áll majd Önök felett valaki tetőtől-talpig fehérben vagy kékben, maszkkal az arcán, és bármennyire is szeretné, sajnos lehet, hogy nem pont Önt fogja tudni becsövezni....és nem mert nem szereti Önt. Nem is fogja Önt ismerni, de szeretni mégis fogja. Csak amikor dönteni kell két ember között, akkor a végső döntést nem a maszkos ember, hanem az Ön egészségügyi állapota fogja meghozni. Az Öné. Azé az emberé, aki most vagy lemegy egy picit sétálni a park szélére, mert mi baj lehet, vagy otthon marad. Ugyanis, ha ez utóbbi mellett dönt, akkor az előző mondatokban leírtak nagy eséllyel nem most, hanem csak jó pár év múlva következnek majd be, addig pedig jöhet a tulipán, a horgolás, az unoka, a bármi...és akkor majd nem kell dönteni se. Senkinek.

És akkor nem esélyek lesznek...hanem lehetőségek.

Mindenre.

Mindenre, ami élő.

Kedves Hölgyem, Tisztelt Uram! Köszönöm, hogy ezt elolvasta. Nem azért írtam, mert unatkoztam. Azért írtam, mert még szeretném sokáig életben látni az édesanyámat. Mint ahogyan Önt is valaki más, még ha nem is biztos, hogy tudja... Utálja Ön az Édesanyámat? Nem? Akkor jó.

Ennyire egyszerű!

Köszönöm!

Sz G

 kép: nlc.hu

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr1015547990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2020.03.24. 08:12:54

A középkorú férfinak nem kell hogy köhögjön - simán lehet fertőzni gyakorlatilag tünetmentesen is, eleve van egy kéthetes periódus amíg fertőzöl de még semmi bajod, és a 80%-nak eleve nincsenek komolyabb tünetei mint egy megfázás. És persze kis hazánk úgy védekezik a vírus ellen, hogy nem tesztel, ergo elég kevés fertőzött van nyilvántartva ahhoz, hogy ne legyen kijárási tilalom mint a környező országokban...

Ozsetan 2020.03.24. 09:02:55

Csodálatos gyűjteménye a magasabb életkort megért embertársaink tevékenységére vonatkozó sztereotípiáknak. Már az vérlázító, hogy ezt a korosztályt egyszerűen nyugdíjasoknak szokás nevezni. Higgyük már el, attól, hogy valaki idősebb 60 évesnél nem lesz automatikusan szellemi fogyatékos. Az idős ember is ugyanúgy pontosan tudja, hogy mit, miért csinál, mint az, akinek életévei száma alacsonyabb. Egyébként minden propaganda ellenére tudomásul kell vennünk, hogy nincs olyan segítő rendszer, ami alkalmas lenne a veszélyeztetettebbek, a krónikus ellátásra szoruló fiatalabbak, illetve az idősebb korosztály kielégítő segítésére. Eseti példákból nem lehet megfelelő következtetést levonni milliók élethelyzetére. Nem az érintettek magatartására vonatkozó tanácsokra, hanem a megfelelő feltételek megteremtésének lehetőségeire, valós megoldást jelentő intézkedések ismertetésére volna elsődlegesen szükség, olyanokra, amelyek alkalmasak az érintettek magatartásának önkéntes megváltoztatására. Arról meg ne is beszéljünk, hogy az akármilyen egyéni szempontok alapján jelenleg szükségtelennek vélt tevékenységek, halaszthatónak minősített diagnosztikai vizsgálatok, terápiás beavatkozások,későbbi következményei milyen hatásokkal járnak majd.

Önállóan gondolkodó 2020.03.24. 09:24:01

@Ozsetan: Szia! Hidd el, számtalan ismerősöm, rokonom van ebben a korban. Távol álljon tőlem, hogy őket bármilyen kategóriába soroljam, főleg és végképp nem értelmi képességeik alapján. Ez a kis írás pont érzelmi oldalról akar hatni - ha szabad így fogalmazni. A tulipánhagymát szeretheti nyugdíjad akadémikus épp úgy, mint egy 75 éves hegesztő, és utóbbinak lehetnek elképesztően emberi gesztusai, míg előbbi meg lehet egy végtelenül gonosz ember. Szóval nem akartam semmiféle sztereotípiát aggatni senkire.

mariska16 2020.03.24. 09:52:32

Az még hagyján ha nyugdíjast mondanak, de amikor nyuggert az vérlázító és elkeserítő.

citrix 2020.03.24. 10:15:27

Jól hangzik a kormányinfón hogy az önkormányzatokat utasították az idősek ellátására, a valóság pl. Dunaújvárosban kicsit más. Eddig munkanapokon az ellátási körbe vont (önellátásra képtelen) időseket meglátogatták (étkeztetés az előre bekészített kajából), szellőztetés, állapot kikérdezése, hetente fürdetés. Hétfőtől ennyi sincs csak a fürdetés van beígérve, a többi napokon oldják meg maguk a bevásárlást, ügyintézést és minden mást. Privátba lehetett találni megegyezés alapján kisegítő ápolókat de a ők már nem elérhetőek. Ennek tükrében nézzük a valóságot, miszerint maradjanak otthon és ne menjenek sehová a nyugdíjasok, rászorulók. Nincs mindenkinek népes rokonsága helyben akikre számíthat, ha pedig csak egy hozzátartozó van, az az egy lábon állás nagyon ingatag tud lenni.

Sancho12 2020.03.24. 10:18:53

Mint 70+-os csak annyi a véleményem,hogy nem lenne szakmája,diplomája ha nincsenek a mai nyugdíjasok.Sokan nem tudnának lakni ha nem építették volna a lakótelepeket sok sok szombati vasárnapi munkával.Csak egyetlen kérés ha lehet,több tiszteletet a nyugdíjasoknak.Megérdemlik.

Magentax 2020.03.24. 10:27:26

@Ozsetan: Teljesen egyetértek veled. Van is ez a mondás, a 60 az új 50. :)
A 60-as, 70-es korosztály egyáltalán nem tipeg-topog, kötöget, ráadásul abban a meglehetősen nagy körben, ahol én mozgok - nem is betegesebbek, mint 10-20 évvel fiatalabb korosztály.
Ez a bizonyos korosztály nem azért császkál az utcán, "mert csak, mert nekik ne mondja meg senki, mit csináljanak", hanem többségük muszájból.
A háború, amire ezeken a blogokon folyton hivatkoznak, nem a múlt évben volt, vagyis akik megélték úgy, hogy emlékezni is tudnak rá, már igencsak 80 év felettiek. Ők azért elég ritkán láthatóak az utcákon.
Jellemzően a 60-70-es korosztály mászkál ki, akik amúgy teljesen aktívak.
Miért? Hát mert például dolgozni járnak, mert pl. a gyerekük másik városban kapott munkát és nincs aki bevásároljon (az önkormányzati segítség felejtős -személyes tapasztalat).
Aztán van még egy dolog...
Vidéken rengeteg-rengeteg idősebb ember él együtt a családdal - legalábbis errefelé, ahol én járok.
A szülőknek dolgozni kell (home office csak a szerencsésebbeknek adatik meg) és az unokák, meg a nagyi hiába maradnak otthon, ha a szülők hazaviszik a vírust.
Személyesen ismerek olyanokat, akikkel ez történt.

Utó Pista 2020.03.24. 10:56:13

@Sancho12: Ezt ugyanúgy el lehet mondani az előtted levő generációról. Azzal a különbséggel, hogy nekik igazán nyomorúságos öregkoruk volt és ők építették az országot fel nem te. Apropó! Mit tehet arról egy mai fiatal, hogy háború volt?
Egy 55 éves

mojoking77 2020.03.24. 10:56:34

@Sancho12: A legnagyobb tisztelt mellett, de ennek megis mi koze van a posthoz? Draga edesanyam is ebben a korban van, es idorol idore pont ugyanezekkel a mantrakkal (mar elnezest, de negyvenedjere hallva nehez masnak tartani oket) jon elo a legtobb esetben, amikor valami nem ugy torteneik makro szinten, mint amit o szeretne. Igen, tudjuk. Koszonjuk szepen. De megis mi koze van a temahoz?

Túl sok felhasználó 2020.03.24. 11:20:10

@Sancho12: És ha tisztelem, akkor otthon marad? Vagy mi az összefüggés?

Látens Inszinuáció 2020.03.24. 11:27:09

@Önállóan gondolkodó:

Nézzük csak az én szemszögemből, lévén, hogy nyugdíjas vagyok.
Kezdjük az ellátásnál.

Egy kisváros mellett, egy 180 fős faluban tengetem napjaimat.
Van egy kocsma/élelmiszerbolt. Így együtt. Ez hetente öt alkalommal van nyitva.
Az élelmiszer ellátás csak a minimális szinten. Gyógyszertár a kisvárosban, ahová busszal lehet bejutni.
A háziorvos nem jön ki, ha bármi gond van, a mentőket kell hívni.

Mentális állapot.
Csak magamról tudok beszélni, de kurva nehéz ám hónapokig beszorulva lenni egy lakásban, tök egyedül. Hiába a TV, az internet. Az NEM személyes kontaktus! Nekem nincs családom, nincs rokonság.
Ha valóban beüt a ménkű, a kutya sem fogja rám nyitni az ajtót.
Krónikus beteg vagyok, veszélyeztetett korosztály, mivel rákos-, és tachycardiás szívbeteg vagyok, ráadásul egy darab tüdővel élek. Az immunrendszerem amúgy köszözni jól van, hiszen túléltem négy komoly nagy műtétet, és legyőztem 13 darab dagit. Félek vírustól én is, még nem szeretnék elpatkolni.

Viszont ha TÉNYLEGES kijárási tilalom veszi kezdetét, a nyuggerek velem együtt fogják a legjobban megszívni. Ellátórendszer - a néhány kivétel civil szervezeteken kívül - gyakorlatilag nincs.
A teljesen egyedül élő öregek tömegesen lesznek szarban.
Ki fog elmenni a gyógyszerekért, a kenyérért, húsért?

Én sem jókedvemben megyek be a városba, hanem azért, hogy megvegyem azt, amire szükségem van.
Mi nyugdíjasok NEM spájzoltunk be hónapokra - miből is ugye? -, nincs dugig a hűtő a 3000 forintos csirkemellel, a 600 forintos krumplival. Nincs szájmaszkunk - még én sem kaptam, pedig a betegségemből és a veszélyeztetett koromból fakadóan lehet, hogy szükségem lenne rá -, nincs tartalékunk. A legtöbbünknek a család messze - vagy esetleg nincs.

Lehet itt nyuggerezni, meg hogy maradjunk otthon, de!
Talán előtte meg kellene teremteni hozzá a MINIMÁLIS feltételeket.
Hogy a háziorvos kijöjjön, hogy a kenyeret, húst, zöldséget, tejet kihozzák, hogy a gyógyszerekhez hozzájussunk. Túl sokat nem is kérünk.

Ugye?

Önállóan gondolkodó 2020.03.24. 11:54:09

@Látens Inszinuáció: No, akkor csak pár szóban:
- nem nyuggereztem, sem Önt, sem mást, ha még egyszer elolvassa, ezt fogja látni, sőt, pont, hogy ez ellen beszéltem;
- azt is írtam, hogy HA nem feltétlenül szükséges, ne menjenek ki. Étel-orvos-stb persze, de palánta nem most kellene;
- az, hogy a kormány az idősek ellátását az önkormányzatokra bízta, szerintem nem egy fair húzás - sőt.

Szóval azt gondolom egy egészen picit félreértette az írást, javaslom, olvassa el megint, azzal a szemmel, ahogyan én azt írtam: jóindulatból és korrekten. No meg tiszteletteljesen.

Vigyázzon magárra!

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.03.24. 12:20:28

Csúnya rossz emberek ezek a nyuggerek: nem hajlandók otthon bezárkózva éhenhalni!

torró 2020.03.24. 12:56:18

Úgy szokott lenni, hogy mindenkinek igaza van
, de mégsem! Én 73 éves vagyok Most január végén műtöttek a Kék Golyóban, pajzsmirigy teljes eltávolítás. De jól vagyok, és maximálisan betartom a lakásban tartózkodás szabályát! Nem nyavajgok, tudomásul veszem a dolgokat, tehát alkalmazkodom a helyzethez, pedig még dolgozni szoktam. Viszont mérgelődve nézem a híradásokat, hogy a hasonló korú, és fiatalok is, abszolút felelőtlenül tekeregnek az utcákon. Itt a balatonon is láthatták, hogy az ide leköltözők úgy tesznek mintha nyári vakáción lennének. Rendben van hogy lejön de akkor maradjon a fenekén mint mi! Fiatalok írják a facebook-n, hogy rászólnak az idősekre, hogy ne sétálgassanak, mert veszélyes. De azok inkább felháborodnak. Sokan fel sem fogják, hogy milyen helyzetben van a világ! Itt a környezetemben ha kinézek az utcára, alig látok néha valakit, pedig itt lakunk egy jó páran. A bevásárlást már megejtettük időben, már amikor alig volt róla szó, tudtuk, hogy lépni kell, mert ez nem játék! Pedig a bolt nincs 100 m-e tőlem! Szóval nem vagyunk egyformák, nem mindenki reagál megfelelően. Még így sem, hogy könyörögnek nekünk öregeknek is, hogy tessék otthon maradni! Van Tv, Rádió, meg internet mindenki látja a híreket, és mégsem úgy viselkednek, Tudom akik egyedül vannak minden rokon nélkül, nem egyszerű az életük. De a neten biztos lehet segítséget találni a megoldásokra. Jó tudom, nem mindenki profi a nethez, de be lehet írni a keresőbe azt a pár szót. Reménykedjünk, hogy nálunk nem szsabadul el annyira a pokol mint a világ más helyein. It a fiatalok is tudnak kicsit segíteni, mert az ő érdekük is, hogy minél előbb túl legyünk rajta! Mindenki vigyázzon magára, jó egészséget mindenkinek!

ulpius66 2020.03.24. 13:54:17

..én meg azt nem értem, mire ez a NAGY HACACÁRÉ??????

Aki egyáltalán elkapja a vírust, azok közül csak minden tizediknél jelentkezik valamilyen tünet!

Kilencen anélkül kapják el, hogy bármiféle tünet jelentkezne, akár egy herpesz-vírusnál!!!!!!!

Ja, meghalt 9 ember két hét alatt (akik az alapbetegségükben egyébként is meghaltak volna) ez a vezető hír mindegyik hírportálon!

Három éve, 2017-ben január-februárban 27.000 haltak meg Magyarországon az influenzában, akkor mégsem volt ekkora felhajtás!

Emlékeztető:
www.hazipatika.com/napi_egeszseg/natha_influenza/cikkek/influenza_rengeteg_a_halalos_aldozat/20170508141053

A lényeg:
2017. május.
"Csaknem ötezer fővel többen haltak meg influenzában Magyarországon az év első két hónapjában, mint az előző esztendő hasonló időszakában.

Két éve is pusztított az influenza, de a mostani hullám még több áldozatot szedett. Csaknem 5 ezer fővel többen vesztették életüket Magyarországon az év első két hónapjában, mint az előző esztendő hasonló időszakában.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb népmozgalmi gyorstájékoztatójából kiderült, hogy a halálesetek száma januárban 25, februárban pedig 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit."

HOL VAGYUNK MÉG EHHEZ KÉPEST?????????? ----- kérdem én, Ulpius Tamás

illaim 2020.03.24. 14:32:45

@MAXVAL bircaman közíró: Ja! Mennyivel szívderítőbb azt olvasni, hogy ez a maffia kormány nem képes törődni és ellátni a szavazóinak jó részét! Az utcára kényszeríti őket, ha nem akarnak éhen halni, hát akkor haljanak meg fertőzésben! Erre gondoltál Iván? LOL

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.03.24. 14:44:05

@illaim:

Én úgy tudom, a hónap végéig Zorbán elgézosít minden budapestit a vírus elleni harc ürügyéből, aztán lerombolja az egész belvárostl majd 5 km széles stadiont épít a helyére.

illaim 2020.03.24. 14:49:55

@MAXVAL bircaman közíró: Kösz az információt Iván, akkor mostanában nem megyek a fővárosba! LOL
Csak azt nem értem, te ennek mért örülsz?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.03.24. 15:12:57

@illaim:

Vidékre??? Atya Isten, onnan meg Zorbán mindenkit vonattal Ausvicba szállít!

földforgató 2020.03.24. 16:18:47

Érdekesnek találtam ezt a kis összefoglalást, sok megszívlelendő tanáccsal
Csak egy két apróság illene a kormányt a különböző felelős szervezeteket megkérni

földforgató 2020.03.24. 16:41:33

Érdekesnek találtam ezt a kis összefoglalást, sok megszívlelendő tanáccsal
Csak egy két apróság illene a kormányt a különböző felelős szervezeteket megkérni
próbáljanak meg legalább hasonlóan kommunikálni
Eleve a kormány rendelet csak a 70 év felettiek ellátásáról szól A többi nyugdíjassal mi a helyzet???? Dömötör elvtárs vezeti a sort lehetőleg ne tömegközlekedéssel menjenek az idősek ( repülő taxi ) el sem tudja képzelni , az emberek nagy része tömegközlekedéssel jut el egyik helyről a másikra.
Az orvosoktól és egyes nagyokos politikusoktól rendszeresen hallani MINDENKI MARADJON OTTHON
( akkor megáll az élet előbb utóbb mindenki meghal)
Gondolkodjunk egy kicsinykét .
Miniszterelnökünk mit mondott ??Az idősek lehetőleg maradjanak otthon.
Először ideje lenne egy egységes kommunikációra , utána lehet felhívni a figyelmet az esetleges hiányosságokra.
Végül egy kis apróság javasolt a rendszeres séta az egészség megőrzése céljából lehetőleg távol mindenkitől.

Satya54 2020.03.24. 17:25:45

A bejegyzéseddel egyetértek, de azt a nyitóképet légyszi, nagyon gyorsan szedd le a posztod elöl. Nemrég teljesen megdöbbentem, amikor az unokám Honismeret könyvébe belenéztem. Abban a könyvben is és úgy gondolom Te is azt gondoljátok, hogy az öregek az 1930-as években élnek és semmit nem ismernek a mai technológiákból. Nagyon sokan korosztályomból, használjuk ezeket az eszközöket mobil, tablet, PC, NAS, okos otthon stb. Az a robbanós Videoton TV a csipke terítővel azt jelzi, hogy semmit nem tudtok rólunk.

Önállóan gondolkodó 2020.03.24. 18:11:01

@Satya54: Köszönöm amit írtál, teljesen igazad van, és hidd el, nem gondolom így. Sajnálom, ha bántó, nem ez volt a cél, viszont most már kint hagyom így, nemsokára úgyis lekerül, akkor módosítom majd. Nem annyira "vicces", az tény.

Önállóan gondolkodó 2020.03.24. 18:12:31

@szánmonoxid: szép napot. Vagy tudsz értelmesen írni, vagy hello. Most utóbbi.

ulpius66 2020.03.24. 18:16:40

@Önállóan gondolkodó

Mennyibe kerül egy lélegeztető gép?

Vennék vagy hármat ...... jól mutatna a nappalimban!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.03.24. 18:20:59

@ulpius66: osszesen haltak meg 27ezren abban a ket honapban, nem influenzaban. egyeb kerdes?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.03.24. 18:34:37

@Látens Inszinuáció: "nincs dugig a hűtő a 3000 forintos csirkemellel" Ma vótam a helyi kisspárban, 1190/kg volt a csirkemellfilé.

Pilotax 2020.03.24. 18:45:15

@Ozsetan: Köszönöm a hozzászólásodat. Ez a blog csak a felszíne annak az idős ellenességnek amit nap mint nap tapasztalok, az internetes oldalakon. Nem értem miért tekintik az időseket szellemi fogyatékosnak, hülyének, "nyuggernek(!!)". A gyerekeimnélis előfordult hasonló megnyilvánulás de nekik azt mondtam amit most is mondok, hogy csak öreg vagyok de nem hülye.

Önállóan gondolkodó 2020.03.24. 19:10:39

@Pilotax: Szép estét! Ne haragudjon rám, de ha Ön ebből az írásból azt szűri le, hogy "nyugdíjas-ellenes" lennék, akkor azt érhetetlenül sajnálom. Kérem, értelmezze újra.... Köszönöm!

Önállóan gondolkodó 2020.03.24. 19:11:50

@ulpius66: te biztosan érted s kommented, mert én nem!

élhetetlen 2020.03.24. 23:24:37

@Látens Inszinuáció: Egy kis kiegészítés. Én Budapesten. 16 éve elgázoltak, és a térdemet a darabokra tört alkatrészek hiány miatt nem tudták rendesen összerakni.Rohamosan romlani fog az állapotom, mondták, 14 évig bírtam, azóta karanténban vagyok, a lábam, és a gerincem miatt. Két éve megpróbáltam a szociális ellátással kapcsolatba kerülni. Körzeti orvos kitöltötte, kijött egy nő, hogy folytatjuk. Pontozásos rendszer, két pont hiányzott, mert olyan nem volt, hogy nem tudok lemenni a boltba, mert gond van a futóművemmel, csak olyan volt, hogy nem tudok lemenni, mert hazafelé eltévedek. Ha bevállalom, hogy demens vagyok, attól kezdve az egészségügyben egy szavam sem lehet magammal kapcsolatban, mert nem vagyok beszámítható. Hát lemondtam a szolgáltatásról. Most betett, hogy sem a Tesconál, sem az Auchannál, sem a Sparnál nincs három héten belül elérhető időpont, azon túl meg nem tudnak felajánlani időpontot, ilyen a rendszer (bár egy májusi tej rendelés sem sokat oldana meg). Most nem állok rosszul, van hat doboz kocsonyám a fagyóban, azt még januárban raktam be, hogy ne kelljen még egyszer főzni, töltött káposzta öt adag, 1 kg kenyér, 3 liter tej. Az utolsó két tétel a rázós, mert ugyan van egy kiló kenyér lisztem, és egy kiló sima, de a kenyérsütéshez azért durván be kell fájdalomcsillapítózni magam. A barátnőmnek, aki hetente szokott jönni, és ezeket az apróságokat hozta, napokon belül jön a harmadik unokája, nem hozzám fog futkosni a város másik végéről. Ennyit az ellátásról ami legfeljebb papíron van.

élhetetlen 2020.03.24. 23:45:11

@torró: “Fiatalok írják a facebook-n, hogy rászólnak az idősekre, hogy ne sétálgassanak, mert veszélyes.”. És a fiatalok, akik rászólnak az utcán az öregekre, mind indokoltan vannak ugyanott, vagy esetleg indokolatlanul szórják a vírust? “De a neten biztos lehet segítséget találni a megoldásokra”. Hogyne! A megbízható nagy cégek (Tesco, Auchan, Spar) kifúltak, keress a neten önként jelentkező ismeretleneket, engedd be őket a lakásodba, mert hoznak egy kiló kenyeret, miközben egyedül, és nem túl harcképesen vagy otthon. Jó ötlet!

Satya54 2020.03.25. 08:17:30

@Önállóan gondolkodó: Köszönöm szépen! Az unokámtól azt kérte a Honismeret tankönyv, hogy kérdezzék meg nagyszüleiktől milyen volt, amikor palatáblával mentek iskolába. Felsős koromban egy négy alapműveletes nixicsöves zsebszámológép volt az álmom, amit mindig megcsodáltam a papír bolt kirakatában. Palatábla, mi? Persze ha arról kérdezett volna a kis srác, hogy milyen volt DOS 3.2 alatt dolgozni, arról tudtam volna mesélni. Köszi még egyszer.

Pilotax 2020.03.25. 15:42:51

@Önállóan gondolkodó: Ha valami félreérthető biztosan lesz valaki aki félre is fogja érteni. Bocs valószínűleg én is ebbe a hibába estem. Azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy megköszöntem az írásodat. A későbbiek lehettek félreérthetőek, pedig az nem az írásodra volt reflektálás, csak az általános idősellenességre próbáltam a figyelmet felhívni, és nem az írásod kritikájaként.

Önállóan gondolkodó 2020.03.25. 16:05:15

@Satya54: én köszönöm! A kulturált beszélgetésnél kevés jobb történhet az emberrel a neten.... :-)

Önállóan gondolkodó 2020.03.25. 16:07:07

@Pilotax: :-) pedig nyugodtan kritizálhatod is, sőt, aki netre kirak bármit, annak állnia kell a "sarat". Szép napot!