Elegem van Március 15-éből. Nagyon!

Tegye mindenki a szívére a kezét, teljesen függetlenül attól, hogy az milyen színű, és mondja ki azt hangosan magának otthon, hogy azért várja ezt az ünnepet, mert szeretne egy pillanatra megállni, és elgondolkozni azon, hogy anno a "Márciusi Ifjak" mit indítottak el, hogy zajlott az egész, miért alakult úgy, ahogy, és miért lett az a vége, ami. Ezt a fajta "megállást" iskolai éveink alatt próbálták belénk nevelni, de attól a pillanattól kezdve, hogy kiléptünk a középiskola kapuján végzősként, az egész történet kapott egy erős felöltőt az éppen aktuális politikai szelektől, és mi hol felvettük ezt a kabátot, hol egy másikat akartunk, hol egyik sem volt jó, de arról, hogy mit jelent Március 15, na arról egyre kevésbé van fogalmunk. Nem lehet emiatt teljes mértékben haragudni magunkra, mert hát ez mégsem egyházi ünnep, nem a szeretetről szól (értsd: vásárlás), nem kapcsolódik mítoszokhoz, népszokásokhoz, hanem nyersen egy lázadásnak, egy levetni kívánt kabátnak a történetéről szól rengeteg vérrel, áldozattal, megalkuvással és erős érzelmekkel. Düh, elnyomás, akarat, tehetetlenség, önfeláldozás, hamis szerepek, összefogás, kiállás. Ja, de. Akkor mégis van miért haragudnunk magunkra.

Mert Márcis 15 ezekről szól. Ezeket pedig mára a politika kisajátította magának mint vezényszavak, így aztán színtől függetlenül, az egész nemzetet átfogó, egyfajta "hovatartozást megerősítő" szimbolikus nap megünneplésekor elhangzó emlékezésből lett mára egy teljesen aktuálpolitikai sorvezető. Nyilván az lesz, hogy az akkori tettekről minden politikus a beszéde elején mond majd a szövegeiket szerző "ghost-writer" által odabiggyesztett 3 mondatot, és valami elképesztően kreatív csavarral jön majd újra Brüsszel, Orbán, Jobbik, ellenzéki bénázás, migráns, harc, védelem, háború, család (ahogy gondolják), stb. stb.

Pusztán a hecc kedvéért, én bizony, ha ott beszélnék, fél órán keresztül összefoglalnám az 1948/49-es eseményeket, felkészülve, akár nagyrészt papírból is olvasva, kivetítenék magam mögé képeket az akkori személyekről, eseményekről, elszavalnék ezt-azt, és mindenkinek kellemes napot kívánva haza is mennék. Elképesztő csalódottság, moraj, szitokszavak és adott esetben dobálás lenne a vége, már, ha maradna valaki a fél óra végére az alvó hangosítókon kívül.

Nem hinném, hogy Jézuska örülne, ha azt látná, hogy Karácsonykor az ország fele telefonoknak, ajándékkártyáknak és LED tévének örülve hallgatna róla szóló dalokat 3 percig egy fa előtt állva, de abban biztos vagyok, hogy Petőfitől az utolsó "ismeretlen" elesettig mindenki erős káromkodással adna egy tarajos sallert minden mikrofon mögött álló "politikusnak", aki a fent leírt módon beszél Március 15-én. Olyan teljes tenyerest, izmosat, amitől a hajad is úgy marad zselé nélkül.Tenné ezt teljes joggal. 

Arról nem is beszélve, hogy mára már az emlékezés szimbólumaként hordott nemzeti színű kokárda viselése (!) is politikai üzenetet hordoz. Akkor is ezt tette persze, csak teljesen fordítva, mint most. Érdemes utána olvasni, legalább ennyit megtenni, nem írom le, mire gondolok. Na annak fényében.....hogy bírt az kialakulni, már jó pár éve (és hazudik, aki azt mondja erről nem hallott), hogy aki viseli ezt a szimbólumot Március 15 napjaiban, az Fideszes. Ez a legalja. Attól függetlenül is az, hogy az a fajta üzenet, hogy csak az magyar aki Fidesz szavazó vagy hívő, az ennek a pártnak egy erős kommunikációs eleme volt, felvállalva. Idáig vezetett. Elképesztően szánalmas.

Az van, hogy hányingerem van az álszentségtől és attól, amivé ennek a számomra valódi Ünnepnek a forgatókönyve alakult. Önjelölt, semmit fel nem mutató emberek állnak az országban különböző színpadokon, és a valódi üzeneten 18 másodperc alatt túljutva jön a mindennapi fekália a szájukból. Értem én, politika, választások, stb stb. Ugyanakkor meg hol van a méltóság? Hol van az a tisztelettel teli nyugalom, béke, csend, elgondolkodás, amivel szánhatnánk évi egyszer fél órát ennek az egésznek az emlékére? Hol adták akkor azok az emberek felhatalmazásukat arra, hogy ennyire apró pénzre váltsák a nevüket, tetteiket, vagy akár halálukat? Semmikor, soha. Pedig mindannyiunk útlevelébe az van írva, hogy állampolgársága magyar.

Akkor Ők TETTEK. Akkor Ők BELEÁLLTAK. Akkor Ők TUDTÁK.

Ma? Ugyan kérem. Olcsó bábok játszanak olcsó színjátékot kevésen megvásárolható közönségnek. Ez a helyzet. Továbbá az, hogy a közönségnek kellene felébrednie először, és finoman jelezni, hogy nem is annyira olcsón megvehető. Amíg viszont ez ellen nem teszünk, maradunk kis zászlót lengető vágókép bármely téren, utcán, épületben.

Mondjuk kezdhetnénk azzal, hogy nem megyünk el ilyesféle rendezvényekre, hanem mondjuk beismerjük magunknak (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), hogy halvány fingunk sincs mi történt Március 15-én, és rákeresünk az interneten, vagy, NE ADJ ISTEN keresünk otthon egy könyvet, és kinyitjuk. Majd leülünk, és olvasunk belőle. Legalább néhány oldalt. Vagy csinálunk másféle rendezvényeket. Az a neve: közös ünnep.

Március 15-ét akarok. Nem Március 15-ét!

Sz. G.

u.i.: ha most azt gondolod, hogy "miről szól ez a poszt??!?!", akkor várnak szeretettel bármelyik párt rendezvényén!