Kedves Gergely!
Idősebb lévén, most, még beiktatásod előtt gyorsan, engedd meg, hogy tegezzelek! Köszönöm!
Néztem a beszéded, melyet a fő-polgármesteri választás során aratott győzelmedet követően tartottál, és valahogy olyan volt, mintha hirtelen felébredtem volna.
Azt nem mondom, hogy hideg zuhanyként ért, de az biztos, hogy fél perc alatt magamhoz tértem Csipkerózsika álmomból.
Lehet, persze, hogy én vagyok naiv, vagy az is elképzelhető, hogy az ellenzékiek által folytatott kampány volt ügyes, de jó darabig el tudtam feledkezni pont azokról az arcokról, vagy legalábbis az ismertebbekről, akik aztán az ominózus beszéd alatt ott sorakoztak körülötted és mögötted. Nem kétséges, kellett az ő munkájuk (nevezzük így ezt nagyvonalúan az egyszerűség kedvéért) is ahhoz, hogy ez a választás ilyen eredményt hozzon, de azonnal eszembe villant az a sok, részben sajnos akár színvonaltalan akció, a rengeteg elhalasztott ziccer, és a néha már kínosan fel nem vett szál, melyek az ott álló emberekhez voltak köthetőek az országos politika néhány elmúlt évében. No persze az is lehet, hogy többek között pont az a rengeteg szervezetlen, ám valahol mégis folyamatos és talán kitartónak is mondható "jelenlét" az egyik oka annak, hogy ilyen eredmény született. Én mégis az utóbbi hónapokat a saját mikrokörnyezetem, kicsit tágabb keretek között pedig a főváros "ügyeinek birodalmában" töltöttem - fejben. Elhalványult, sőt, nagyrészt el is tűnt azon események emléke, melyekben DK-s, MSZP-s, Jobbikos, vagy bármilyen, nem Fidesz-KDNP kötődésű emberek akcióztak az utcán, a Parlamentben, vagy bárhol. Azt éreztem, hogy valahogy helyben, most, végre, hátha sikerül. Úgy, hogy nem hozzájuk kötöttem ezt.
Sikerült.
Aztán jött a sajtótájékoztató, és elmúlt a rózsaszín köd. Mert bizony a valóság maradt a valóság, akik "adtak" ebbe azok most ott is álltak, és nem tudtam nem észre venni azt a fajta arckifejezést, melyben a győzelem feletti örömön túl a számolgatás is vastagon benne van, körítve néhány pozíció feletti gondolattal, és esetlegesen egyéb olyan "előny" körüli morfondírozással, mely ilyenkor a világnak ezen a táján azért "kihasználtatik". Ezt véltem felfedezni néha.
Hát, bizony kár lenne, ha ez a következő 5 év erről szólna.
Ismétlem, nem vagyok gyerek, de nagyon remélem, Te sem leszel az, és rendelkezel majd elegendő......szóval erővel és energiával, hogy ezeket az igényeket és folyamatokat a megfelelő mederben tartsd. Mindennek ára van, persze, világos, de én nagyon szeretnék abban bízni, hogy minél kevesebbszer kell majd olyan sajtó által feltett kérdésre megfelelned, ahol mindenki tudja majd a valódi választ, csak azt majd nem Tőled halljuk, maximum magyarázkodást vagy félrebeszélést, és nem azért kerülöd majd el ezeket a kérdéseket, mert a saját sajtód fel sem teszi azokat.
Igen, ez most igazi felelősség, komoly sakkjátszma, így ha a vezér magát áldozza be, akkor a parasztokkal megy majd a tologatás előre-hátra, jobbra és balra, végeláthatatlanul, ismét, ezért pedig kár lenne nagyon. Utálom azt a kifejezést, hogy történelmi, de ez a helyzet az utóbbi 30 év távlatában legalábbis, az. Egyrészt a még mindig meglévő parlamenti narancs erőfölény miatt, másrészt pedig azért, mert a Te felelősséged is lesz, hogy a sajátjaidat mennyire engeded el, mennyire adsz nekik teret az elvárt teendőkön és feladatokon túl, amolyan "cserébe" alapon. Most az van, hogy a demokrácia, mint olyan, "valahonnan hátulról" tényleg adott egy üres lapot, tollat, meg némi hatalmat a kezedbe. Eddig is megtörtént ez Zuglóban, de csak korlátozottan, eléggé "máshogyan". Itt az idő igazi európai módon, demokratikusan, nyitottan és nyílt eszközökkel, transzparensen elkezdeni működni, és csinálni valami tényleg láthatót és maradandót. Vagy legalábbis elkezdeni. Maradandó alatt pedig itt azt értem, hogy olyat létrehozni, amit nem csak az adott fő-polgármester pártcsaládja és elfogult szavazói látnak annak, sok esetben főleg attól, hogy mennyire hangosan mondják azt. Nem. Hanem olyasvalamit letenni az asztalra, amit a világon bárhol megértenének, felfognának és érzékelnének. A saját bőrükön, a mindennapjaikban, az életükben. Budapest lehetne végre igazán a részünk, és nemcsak egy szép város, amire amúgy büszkék is lehetünk...és nemcsak egy hely, ahol élünk, ahol utazunk, ahol eltöltjük a szabadidőnket és ahol fogorvoshoz kell menni. A Te részed, és az enyém, a miénk is.
A demokrácia nehéz műfaj. Jelenleg Magyarországon nem is egy tiszta szép pázsiton keresztül lehet eljutni annak átlátszó vizéhez. Az elkövetett értéktelent lemorzsolni sem feltétlenül jó, sokkal többet épülünk, ha megértjük azt. Erről pedig itthon azért az elmúlt időszakban igyekeztek minket leszoktatni.
Adjuk meg végre magunknak azt, ami jár. Legyünk végre egy főváros értékes lakosai. Mondatnám úgy is: társai. Én benne lennék valami hasonlóban.
Jelenleg pedig ez legalább fele arányban nem csak rajtunk múlik, hanem azon a példán, keret-rendszeren és irányon, amerre a főváros új politikai vonulata menni fog, amit Te vezetsz majd Maradunk a nélkülünk történt kezdetű mondatoknál, vagy megszokjuk a velünk és értünk szavak valódi megtapasztalását? Utóbbit választom.
Sok múlik Rajtad, lehet, több, mint amennyit jelenleg most ebből látsz, én viszont csak annyit kérek, hogy ne nézz túlságosan messze. Van közel is látóhatár, ne a fejünk felett keresd azt, valahol túl mindannyiunkon, mert ehhez már hozzászoktunk. Amennyire meg tudtad mozgatni a szavazókat, most ne hagyd őket ugyanekkora lendülettel hátra, mert ők, mi, nem teher szeretnénk lenni, hanem lehetőség.
Jelenleg a jobb kezünk nyitott tenyerét nyújtjuk Feléd, ahogy egy tollal a kezükben ugyan, de sokan megtették ezt vasárnap.
Fogadd el, élj vele, velünk, egy városban, egy viszonyrendszerben, egy kis országgal felérő város még körbezárt demokráciájában. Gergőből fő-polgármester úr. Lehet elég lett volna ennyit írnom.
Jó Munkát. Igen, nagy M.
Sz. G.
fotó: index.hu