Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Érdekel bárkit is a közszolgák sorsa?!

Nem.

2019. március 07. - Önállóan gondolkodó

1910_noyes_bros_cutler_gen_office_st_paul_mn_pharma_etc_importer_and_wholesaler.jpg

Ez az írás még nyomokban sem fog tartalmazni számszerű elemzéseket, pontos utánajárást bármilyen törvénynek, vagy statisztikákkal való dobálózást. Nem. Ez emberekről szól és érzésekről. Rólunk, Önről, Rólad. Mondom emberekről.

Azt már megszokhattuk az elmúlt közel 30 évben, hogy az éppen aktuális kurzus időről-időre odavág társadalmunk bizonyos csoportjainak néhány „jól átgondolt” törvénnyel, majd ezen döntésüket különböző frappánsnál frappánsabb módon igyekszik el-, illetve megmagyarázni. Most viszont szintet lépett kormányunk, és a közszolgálati dolgozók tekintetében olyan rendelkezéseket léptetett érvénybe a közszolgálati dolgozók tekintetében, és azokat oly zseniálisan magyarázta meg, hogy illene megállnunk egy szóra. 

Nem tudom, és nem is akarom pontosan idézni a törvényben foglaltakat, de ami közszájon forog az az akár napi 9-12 óra munkaidő, amelybe az ebédszünet már nem számít bele (ez utóbbi azért a versenyszféra jelentős részében így van), valamint a szabadság-alap 25 napról húszra való csökkentése. Leginkább ezekről esett szó a lapokban. A baj pedig pont ez.

Szó esett róla, az a szó aztán ott is maradt, a földön, rá is léptünk és tovább is, de azért még miközben hullott lefelé, magával rántotta a közízlést, és adott esetben a gyomrunk tartalmát.

Mert a kormánypárt szavazógépeiként használt önképviselők nem csak, hogy szinte meglepődtek azon, hogy ezt megszavazták -csak erre tudok gondolni, mikor a törvény szó szerinti tartalmát nem értették-, hanem még arra igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy ez mekkora lehetőség a dolgozó számára, és hát ők valójában nem tettek mást, mint engedtek a nép nyomásának. Mert az még többet akar dolgozni, még kevesebbet lébecolna hasztalanul szabadságon. Nos, ezeken a megmagyarázásokon a Kádár-korszak bármelyik random módon kiválasztott minisztere ámuldozott volna, sőt, kérte volna, hogy hadd vonatkozzon rá is. Nem fogok hámsejteket pazarolni az ujjaimról a billentyűzeten, és demagóg módon olyanokra hivatkozzak itt, hogy bezzeg a politikusok…hát azok naponta ha 3-4 órát dolgoznak, és mennyit keresnek, és mennyi szabadságuk van, meg lakás, meg autó, és hasonlók. Nem.

Mert nem erről van szó.

Arról van szó, hogy ahelyett, hogy ezen igazán megálltunk volna egy picit gondolkodni, arról csacsogunk, hogy akkor az EP választások előtt a Fidesz vajon mennyire tolódik el még inkább jobbra, és kizárják-e a Néppártból vagy sem. Pedig arról bizony nem mi döntünk, a választásokon nem ez lesz a kérdés a papíron. Ott nem kérdés lesz, hanem x. Viszont ezen kiválóan elcsámcsogunk, miközben a szemünk láttára, de valahogy mégis a látóhatárunkon túl honfitársaink egy részét bevitték egy igen csak egyirányú utcába.

Van olyan ország a világon, ahol ez nem így lenne. Megnézném például egy francia, német, vagy akár angol munkásember arcát, amikor erről a törvényről először hall. Ott állnék vele szemben, és figyelmesen végig követném azt a 12 másodpercet, ami a hír elhangzásától addig telne el, amíg fel nem veszi a kabátját, és ki nem megy az utcára. Ha közszolga, ha nem. Mi viszont? Mi ezen túl is vagyunk. Az internetért harcolunk, az emberekért nem. Azt semmiképp sem nevezném felzúdulásnak, amikor tizenegynéhány képviselő felemel 3 darab A3-as papírt, fúj valamit a betonra, majd fél óra múlva haza is megy és akkor így jó is. Ezt a „tiltakozást” én nettó cserbenhagyásnak nevezném inkább, kölcsönös alapon. Ők minket, mi őket. Mert ők legalább kimennek az utcára, csak mire bárki odaérne melléjük, már haza is mentek.

Mert mi, vagyis Te, Ön, mit tettünk? Semmit.

Ezzel pedig gyönyörűen legitimáljuk is, hogy a fent említett gombnyomogató elvtársak így, ilyen stílusban adhassanak választ. Olyannyira, hogy voltaképpen erre már nem is lenne szükségük. Sokkal korrektebb lenne, ha azt válaszolnák, hogy „csak”, és hogy „mert”. Ettől mi ugyanúgy ücsörögnénk itt, és mondjuk maximum írnánk néhány cikket. Jelenleg csodálatos következetességgel teszünk meg mindent azért, hogy az uralkodó rezsim valójában uralkodhasson, és ne kormányozzon. Gyakorlatilag kelhetnénk minden reggel azzal, hogy fogmosáskor itt állna mellettünk valaki aki a fülünkbe súgja: „uralkodok rajtad”.

Azért azt ne felejtsük el, hogy ezek az emberek, a közszolgák, legvégül is minket szolgálnak ki, a KÖZ-t. Ott ülnek -többek között- ügyfélszolgálatokon, 2-3percenként új embert hallgatva, és mindenki gyors kiszolgálást, szinte kivételezést, de legfőképpen „azonnaliságot” vár el tőlük. Te is, Ön is, én is. Miközben fogalmunk sincs kik ők, mi történik velük este, vagy reggel, de mi simán hivatkozunk arra, hogy késett a busz, és ehhez hasonlók. NEM az uralkodó kormányt szolgálják, hanem minket, bármennyire is furcsa ezt így elhinni. Kiállni mellettük, nem sok, 2 szó, rengeteg jelentéssel Ezt kellene adnunk nekik cserébe. Mert nem azt adjuk, hogy az adóforintjainkból kapják a fizetésüket, mert azt nem mi döntöttük el.

Kiállás.

Szolidaritás.

Egymásért.

Pátoszos? A nagy …….! A történelmünkben, ha egyszer úgy valamin felhúztuk magunkat amolyan istenesen és össz-népileg, mint egy nemzet, akkor azért megremegett néhány kerítés meg fal, még úgy is, hogy az esetek döntő többségében a végén a rövidebb gyufa maradt a kezünkben. No és miért húztuk fel magunkat az esetek kb 100%-ában? Egymásért. Bizony. Nem egy tárgyért, hanem egy eszméért. Eszme pedig emberekben van, csak a közös eszme kezd kihalni, pedig nem kellene.

Itt a józanság eszméje lenne a lényeg, aminél egyszerűbb talán nincs is.

Részemről azt tudom vállalni ezzel kapcsolatban, hogy reális leszek. Nem gondolom, hogy aztán ennek a posztnak a hatására elindul valami az emberekben. Ezért felkínálom hát magam, azon beül is a két legegyszerűbb fegyvert: a mosolyt és azt a szót, hogy „köszönöm”. Ezeket eddig is használtam, de mától egyszerre fogom bármilyen hivatalban.

Előre is.

Sz. G.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr5814674877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RHalacska 2019.03.08. 10:00:56

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Az egész ország valahogy viseli birkaként a terheket. Ha személyesen beszélgetünk, senki nem kormánypárti és lázad. Egyébként meg.... És pontosan mit tegyek a kötelező kamarai tagság ellen? A PMKIK például ingyenes oktatásokat szervez, ami azoknak is ingyenes, akik csak a kötelezőt fizették be. Nekem segítettek ügyet intézni, amikor elakadtam, szóval ott sem fehér vagy fekete. De az a közszöolga aki a 30 napos kötelező válaszadási határidőt 280 napra tolta ki? Csak az ombudszman vizsgálatára mozdult meg a hivatal? Ezekből azért elege van az átlagpolgárnak.

TheSaurus 2019.03.08. 10:14:08

Sok esetben a közszolgának egyszerűen végre kell hajtani az utasítást, betartani a törvényt, stb. És általában a különböző hülyeségek olyan kis adagokban, sok-sok csatornán szivárogtak le a végrehajtás szintjére, hogy külön-külön nem is tűntek veszélyesnek, átlátni meg nem lehetett mindet. Csak éppen a rendszerben egyszer csak összeállt a kép, és csökkent a segély összege és/vagy időtartama, vagy a rokkantság megítélési szempontjai változtak egy nagyot, és így tovább.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:19:18

@RHalacska:

Ez egy ilyen világ. A remény éltet mindenkit. Én meg azt remélem, hogy a zebrán kolbászoló gyerekedet egy olyan 30 éves szétrohadt roncs gyalulja le, amit a te ostoba, a világ működését még alapszinten sem ismerő fajtád tutiban vizsgáztat a "mindentelintézőJózsinál" aki elnézi, hogy a hat darabból hegesztett alváz miatt a négy kerék négy különböző nyomvonalon fut és a fék már csak Frédi-Béni módszerrel, kirakott lábbal működik.
Ha nem értesz valamit, inkább kussolj, nem csinálsz hülyét magadból.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.03.08. 10:19:20

@RHalacska: Na, ez már egy korrekt hozzászólás. Semmi nem fekete vagy fehér. Ezt felismerni fontos.

nemecsekerno_007 2019.03.08. 10:19:21

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Ha olyan sz@r a helyzet közszolgakénk akkor el lehet menni a versenyszférába vagy vállalkozónak. Nem a közszféra dizzasztásából lesz itt kicsi Ausztria...

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:20:41

@TheSaurus:

Igen. Pontosan ez az, amit az agyatlan vállalkozóbarom nem ismer, de fröcsög mert a csúti vezér ezt írja elő neki, és ő meg akar felelni az esti imáig a kiadott passzusnak.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.03.08. 10:20:59

@csúti csüngőhasú tolvaj: te ilyen közlekedésfelügyeletes vagy?

És most épp szimpátiát próbálsz kelteni a fajtád iránt, vagy csak csípőből visszalősz az "énadómból-kenyérenésvízen!" kommentelőknek?

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:23:11

@TheSaurus:

Érdekes, mindig a versenyszférában dolgoztam, de az alaptapasztalat ott is az volt, hogy tíz előtt felesleges felmenni az irodai részlegbe, mert vagy nincs ott senki, vagy semmit nem csinál.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:25:44

@midnightcoder2:

Tudod nem kis barátom, a barátaimat megválogathatom és a te ócska propagandista fajtád aki most is a multinál ülve a multi pénzén orbán vezéred érdekében a hazugságok terjesztésével foglalkozik nem fér bele a normális haverok körébe.

axolotl77 2019.03.08. 10:33:56

Megmondtam, hogy meg fogom mondani, hogy megmondtam.
A többit lásd a fentebbi hozzászólásokban.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:34:05

@RHalacska:

A probléma ott van, hogy közszolgálati szinten sincs szétválasztva a tevékenység. Tehát én hiába vagyok tisztában azzal, hogy vannak normális vállalkozók is, a vállalkozók képtelenek agyilag felfogni, hogy az állami alkalmazottak pontosan ugyanúgy szopatva vannak, mint a mezei melósok. És nekik szavuk sem lehet, törvényileg tiltott nekik a sztrájk, csak ugye ezzel a vállalkozóállat nincs tisztában, tudatlanságából fakadóan csak a pofája nagy és fel sem tudja fogni, hogy őt orbán manipulálja a saját érdekei miatt és közben a vállalkozóállat által gyűlölt állami réteget meg parancsuralmi rendszerben pontosan a vállalkozói réteg ellen használja fel egy olyan szűk, jól fizetett állami vezetői kar segítségével akik a vaskos borítékért még a saját anyjukat is eladják.

RHalacska 2019.03.08. 10:34:24

@csúti csüngőhasú tolvaj: Normális vagy? Szerintem nem. A gyerekemet senki nem fogja halálra gázolni, mert nem meri és nem tudja :) A tiedet lehet. A mindentelintézünkPistikék meg azért tudnak így vizsgáztatni, mert olyan közszolgák felügyelik őket, akik szarnak mindenbe

RHalacska 2019.03.08. 10:37:21

@csúti csüngőhasú tolvaj: Na ott tévedsz, hogy csak ezt a két felet látod. azorbán mindenkit mindenkivel összeugraszt: a versenyszférát a közszolgálattal, a munkáltatót a munkavállalóval, a gyalogost az autóssal, stb. Jól csinálja az oszd meg és uralkodj sémát.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.03.08. 10:38:32

@nemecsekerno_007: Ez igaz. El lehet menni.

Sokak végzettsége, munkatapasztalata azonban nem ebbe az irányba mutat, mert pl. szakmája nincs, sőt, 5-10-20 év munkaviszonnyal releváns szakirányú tapasztalata sincs pl. egy mérlegképes könyvelőnek, aki valami hivatal pénzügyén dolgozott, vagy egy gépészmérnöknek, akit a közlekedésfelügyeletre vetett a sorsa és ott melózott eddig. Vagy épp egy erdésznek az erdőfelügyeletnél, vagy egy agrármérnöknek falugazdászként. A versenyszféra nem fog értük kapkodni.

A saját vállalkozás indításához meg jellemzően nincs tőkéjük, általában szakmájuk sem.

Ellenben azon a területen, ahol dolgoznak igenis hasznos munkát végeznek - igaz, erre a munkának az államnak van szüksége és nem az egyes piaci szereplőknek. Az, hogy az állam mennyire hatékonyan működteti az erőforrásait - pl. mennyire hatékonyan tudja megszervezni a saját közigazgatását - az a benne dolgozó hivatalnoknak is kvázi külső adottság. Ekkora szervezetekben általában nem az egyes emberek tudásával, képességeivel van baj, hanem a folyamatokkal.

Lehet, hogy a nyugdíjbiztosítónál sem lenne szükség napi 9 óra melóra, ha ergonómikusabbak lennének a munkafolyamatok.

HaCS 2019.03.08. 10:40:45

Na nekik is azt tudom mondani, hogy megeszik, amit főztek.

Meg idővel az összes (volt?) fülkeforradalmár. Az a szintű agyament propaganda, amit vidéken hivatalokban, iskolákban, kórházakban lehetett tapasztalni 2010-ben és 2014-ben, az most meghozta a gyümölcsét. Mert azzal azért legyünk tisztában, hogy 2011 tájékán olyan tisztogatások mentek végbe (a jelenlegi hivatalnokok helyeslésével, és hathatós támogatásával), hogy csak a tapsoló csimpánzok maradhattak. A törtető helyezkedők, akik dörzsölték a markukat, most vakarózhatnak máshol.

Beérett a vetés srácok! Jó étvágyat!

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:41:23

@nemecsekerno_007:

Igen, tökéletes példája vagy annak amit felsoroltam, a gondolkodni képtelen réteg nem tudja agyilag felfogni, hogy egy ország akkor működik jól ha a vállalkozói és bármennyire is gyűlölöd őket, az állami réteg is hibátlanul működik.
Vagy, hogy legyen meg a te örömöd is, remélem olyan kolbászt veszel a piacon amit egy évek óta nem takarított, patkányokkal, bogarakkal teli konyhában pancsolnak össze, hogy olcsón megvehesd és a médiahírek alapján fröcsöghess arra a megmaradt töredékes, semmiféle hatalommal nem bíró ellenőrző rétegre, akik a mai világban már nem a te egészségeddel foglalkoznak, hanem a hozzád hasonló tudatlan vállalkozó által jó vaskosan megfizetve elnézik amit találnak, és mennek a konkurenciát megszopatni még akkor is, ha annak a konyhájában az összes hiba amit találnak egy lejárt hipós doboz.
De a te fajtád ennek örül,, egy ilyen országot épített ki. Örülj, tapsolj, dögölj meg a rohadt húsos kolbásztól, a fajtádnak ez kell.

(Igen, bunkó és arrogáns vagyok, akinek nem tetszik ne olvasson de az igazságot az egyszerű és buta fajtátok sajnos még akkor sem érti meg ha péklapáttal van a pofátokba baszva.)

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:43:36

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

Van rálátásom néhány minisztériumra, ezért védem azokat akik ott is pontosan ugyanolyan végletekig kihasznált rabszolgák mint a tudatlanok által istenített vállalkozói szférában.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:45:05

@RHalacska:

Agyatlankám, nézz körül milyen roncsok közlekednek az utakon, oszt talán majd egyszer még magadtól is rájössz, hogy vannak dolgok amik nem az orbánimádatodon múlnak.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.08. 10:46:20

@RHalacska:

Pontosan ezért nem tévedek, mert a megvezetett hülyékkel ellentétben tisztában vagyok orbán megosztó politikájával.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.03.08. 10:46:48

@csúti csüngőhasú tolvaj: Igen, valami ilyesmi jött le. Meg az, hogy a stílus csak hergel a közszolgák ellen - holott a leírtak egyébként jogosak.

RHalacska 2019.03.08. 10:48:27

@csúti csüngőhasú tolvaj: SOHA nem imádtam a zorbánt, gondolom te igen. Akkor sem tudja elütni a gyerekeimet. Ennyi.

nemecsekerno_007 2019.03.08. 10:49:03

@csúti csüngőhasú tolvaj: Alapvetően nyugdíjas állásként tekintenek az emberek az állami szektorra, de nyílván tisztelet a kevés kivételenk. A többség tapasztalata inkább negatív az állami hivatalokkal szemben és ezt csak nagyon hosszú idő alatt lehet ledolgozni....

catus 2019.03.08. 10:56:50

@TheSaurus: na ez nálunk is megvan. Van olyan kolléganőm, aki 11-kor esik be...neki lehet fura módon engem lebasznak hogy hétre bent vagyok, de 4-kor el akarok menni. Na meg van olyan kolléga is, aki szakmai tanácsadó, de egy épkézláb mondatot nem tud leírni.

Orbán veje 2019.03.08. 10:56:58

@nemecsekerno_007:

Haver! A kurva anyád tekint nyugdíjas állásként az állami szektor. Fogalmad sincs semmiről, csak hazudsz hogy mentegesd a geci gazdádat.

RHalacska 2019.03.08. 10:57:23

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Egy jól működő állami széfrára a piaci szereplőknek égetően szüksége lenne. Akik ellenőriznek, segítenek, a notorius szabálytalanokat meg kivonják a forgalomból. De ami most van az már ezt csak nyomokban tartalmazza. Az okokat látjuk, aki meg megalkuszik azt meg már megértem

SänReen 2019.03.08. 11:02:34

Azon azért ne ugorjunk már át, hogy sok "közszolgának" a bére gyakorlatilag 10 éve sehová sem nőtt... A most kapott 30%-os béremeléssel sem tart ott ahol kéne. Ráadásul azt sokan csak részben kapják meg, vagy egyáltalán nem...
A másik pedig egy konkrétum, amit közvetlenül tapasztalok meg.

A feleségem egy vidéki város Népegészségügyi Főosztályán (ÁNTSZ) dolgozik. Ennek a szervnek a munkáját még véletlenül se keverjük össze, az egyszerű aktatologatással, és még véletlenül se gondoljuk azt, hogy semmi másról sem szól, csak bírságolásról, bezárásról, stb... Ennek a szervnek a dolgozói mindennapi, alapvető közegészségügyi feladatokat lát(ná)nak el. Gyermek és Ifjúságvédelem, járványügyi problémák kezelése, intézmények alapvető higiénéjének felügyelete, stb... Az egészségügyi rendszer szerves része tehát, melynek legfontosabb szerepe a megelőzés lenne. Ha végezhetnék a munkájukat.... Csakhogy, nem tudják. Mert nem adottak a megfelelő feltételek. Itt van például a bevezetett létszámstop, melynek értelmében senkit sem vehetnek fel. Még akkor sem ha valaki nyugdíjba megy, ha felmond, vagy esetleg meghal... A létszámstop előtt is súlyos emberhiánnyal küszködtek, de annak bevezetésével tovább nőtt a gond, mert többen közben a fenti okok valamelyikéből kifolyólag már nem dolgoznak ott. Mára ott tartanak, hogy mindenki mindenki munkáját elvégzi, bőven túl dolgozzák a munkaidejüket, és az egyébként is jelenlévő pénztelenség miatt mindezt olyan munkaeszközökkel ( vagy azok hiányában) ami már botrányos. Pl.: Egy vidéki nagyvárosban összesen 1 db autót biztosítanak. Az összes ellenőr ezen osztozik, ha "terepre" kell kiszállni. Ez is az év jelentős részében szervizre szorul, szóval marad a gyaloglás, buszozás, ami persze nem embertelen önmagában, de gyakorlatilag időjárástól függetlenül kell az év bármely napján eljutni A-ból B-be, úgy hogy minden helyszín ellenőrzésre kerüljön. Ez lehetetlen...
Sok sok ilyen jellegű példa lenne még, de mindet nem írom le. Az jól látszik, hogy az egyébként fontos munkájuk, mennyire értelmét veszíti. Túl teljesítik minden napjukat, közben mégis azt érzik, hogy a munkájuk szépen lassan haszontalanná válik, pedig nagyon nagyon nem lenne az. Ezután pedig jön a kiégés, ami azért !részben! magyarázatot is tud adni sokak mentalitására...
Mindezt olyan pofátlanul alacsony bérekért, hogy le se merem írni... mert ahogy sokaknak ebben az országban, az megalázó...

Elnézést a hosszú posztért... egyetlen célom volt csak, hogy ha így konkrétan nem is gondoljuk végig ezeknek az embereknek a sorsát ( mert nem is kell), legalább odáig jussunk el, hogy attól azért árnyaltabb a helyzet, mint hogy le hivatali patkányozzunk mindenkit, vagy "Állami léhűtőknek tartom őket, száraz kenyéren és vizen tartanám szigorúan." szövegű kommenteket írjunk. Ha ez meglenne, már nem lenne olyan könnyű dolga a propagandának...

Orbán veje 2019.03.08. 11:04:33

@Minden ballib bérretteg:

Haver! Mindenki tudja hogy te egy rohadék pénzé hazudó mocskos orbánista vagy. Ám én ennek ellenére közlöm veled, hogy a kormánytisztviselő meg a közszolga az nem ugyanaz. Melyik közszolga kapott 30%-os béremelést? Semelyik. A retkes fideszes kurva anyádnak hazudozzál, vagy a geci gazdádnak!

catus 2019.03.08. 11:10:44

@TheSaurus: ez a versenyszférában is így van. Amikor ott voltam, akkor feketeseggű voltam. Amit nagyon megtanultam a multi létben az az, hogy ne gondolkodjak, ha gondolkodok akkor legalább ne mondjam el. Amikor kinyitottam a számat akkor az baj volt, szóltak, hogy álljak le. Amikor leállt és felmondtam akkor még könyörögtek, hogy maradjak. Na így kerültem az állami szférába. Elhivatottságból kezdtem ott ahol most vagyok, de hosszú évek alatt elérték azt, hogy semmi se érdekeljen. Mindig minden határidőre készen van. Nem tudnak belekötni a munkámba. Kaptam ajánlatokat a versenyszférából. Nagy ajánlatokat. De várom hogy kiderüljön, hogy a 30 éve a sarokban száradó, ténylegesen picsavakaró kolléga kap e nagyobb emelést vagy én....vagy kapok e számottevő emelést...mert ugye ígéretekkel tele a padlás.

Bravehearth 2019.03.08. 11:11:00

Poszternek:

"Érdekel bárkit is a közszolgák sorsa?"

A közszolgákat érdekli/érdekelte bárki (kazánkovács, bányász, műszerész, tanár, mérnök, asztalos, kőműves stb.) sorsa??? Köszi!
B.

kocsisj 2019.03.08. 11:19:13

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: 2013-ban vettem egy autót Kölnben. Az eladóval cka 11 órára egyeztünk meg, péntek volt, Zulassungstelle (közlekedési ügyekkel foglalkozó okmányiroda) csak 13 óráig van nyitva. Rohanvájszt autóztunk oda (én az itthoni tapasztalat alapján egy kalapgumit nem adtam volna érte, hogy összejön). 42! félfogadó munkahely volt (ez csak kelet-Köln és környéke). 12 óra 45-kor kijöttünk és minden rendben volt. Ezt a bő lére eresztett bevezetőt miért írtam? Mert a helyi okmányirodában 1 azaz egy szegény nő foglalkozik a környező 8 település kb 40000 lakójának közlekedési ügyeivel, így a 3 hetes időpont foglalás a jellemző. Nem az államtitkárok számát és fizetését kellene emelni, hanem hogy a "köz", ebben az esetben Te meg én ne heteket kelljen várjunk, amíg sorra kerülünk. A németek már rájöttek, hogy az idő mindenkinek drága, ezért azt nem lopják el senkitől. Ha itt is mindenki így állna hozzá, lenne egy pont, amiért nem marjuk egymást. Mindegy, hogy a melóhelyről kérte el magát vagy lógott el, vagy vállalkozóként nem tudja a melóját végezni vagy síró gyerekkel üldögél órákat. És nem a dolgozókat okolom elsősorban, hanem az államot, amelyik ilyen körülményeket teremt.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.03.08. 11:28:00

@kocsisj: Nos, igen. Mondjuk nem tudom, hogy Kölnben hány Zulassungstelle működik, illetve a környező településekről még mennyi tartozik oda, de a város 1 milliós lakosságához 41 ügyintéző az 25.000 emberre jelent 1 főt. Ehhez képest még nem lenne rossz a magyar 40.000.

A problémát az jelenti a történetben, hogy ennek ellenére összehasonlíthatatlanul hosszabb a várakozás (3 hetes várólista ugyebár). Ami inkább szervezési kérdések felé mutat.

Meg ami még probléma a történetben, hogy a helyi autónepper, meg az autószalonos biztos nem vár három hetet egy forgalombahelyezésre. Neki megy "tegnapra".

A nehézkes rendszer a korrupció melegágya.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.03.08. 11:30:10

@kocsisj: Ja, Kelet-Köln + környék. Akkor nyilván jobban jön ki az egy ügyintézőre eső lakosság (még úgy is, hogy egy német mondjuk 7 évente vált kocsit, a magyar meg 20?, tehát az ügyszámuk vélhetően magasabb). De a 20.000 vs 40.000 sem indokolna 3 hetet, ebben igazad van.

kocsisj 2019.03.08. 11:41:45

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Úgy tudom 3 ilyen van, az kb 15-20000/ügyintéző (a hozzátartozó környékbeliekkel együtt). A helyi neppernek tegnapelőttre van időpontja, ezt jól látod, de fejétől bűzlik a hal. A Kádár-rendszerben is minden "okosban" ment, azóta csak finomítottak a történeten meg a méreteken. Annak idején csak a csavarkulcsot lopták el a gyárból, most meg az egész ország Csáki (Mészáros)-szalmája. A köz szolgálója valamiért nem akar nálunk (M.o) megvalósulni. Sajnos azt kell mondjam se fent, se lent.

Magyarország jobban szaporodik! 2019.03.08. 11:53:04

Ellentétben a Soros bérnec ballib munkakerülők hazudozásaival, a közszolgák saját maguk kérték a túlórát. 100-at kértek, 200-at kaptak Orbán Viktortól, ezért csak hálásak lehetnek neki. A közszolgák ráadásul az ország legjobban dolgozó rétege, nem pedig romkocsma töltelékek mint a liberális diplomások, akik ha bemennek a munkahelyükre, akkor csak lustálkodnak egész nap azon a két ügyön ami van nekik.

Nekem ráadásul mind a hat szomszédom közszolga, ők hálásak Orbán Viktornak és még több túlórát is szeretnének, különben nem tudnák kifizetni a banki tartozásaikat meg a rezsit. Ahogy ismerjük Orbán Viktor szeretetét a magyar nép iránt, biztosak lehetünk abban hogy a közszolgák hamarosan dupla ennyit dolgozhatnak mint most és akkor dupla ilyen jól fognak majd élni.

Buchhalter 2019.03.08. 12:08:59

@nemecsekerno_007: továbbra is ontod a hülyeséget.Ausztriában is szépm nagy létszámú köztisztviselő van és mégis heti 38 órában megvan minden.Ja és a sógoréknál meg a németeknél az ebédidőt beleszámítják a munkaidőbe! Saját tapasztalat.Te is csak egy köcsög Fidesz birka vagy.Ennyi.Mindig ugyanazt böffögöd föl a komentjeiddel.Szerinted nem kell se orvos se tűzoltó majd a versenyszféra.Aha pár év ilyen és megy a színvonal sötét Afrika szintére.A legtöbb vállalkozó még mindig önző aggyal gondolkozik. Minél kevesebb adó,ha meg baj van leszarod és höbörögsz,de miért is? Mert pár ezer fT adóért mindent akarnál?

conchita wurst 2019.03.08. 12:14:32

egy adofizeto = nem erdekel a kozszolga-sors

berne 2019.03.08. 12:18:55

Általában annyira azért nem szoktak szétszaggatni magukat a szolgálatban.

conchita wurst 2019.03.08. 12:33:38

1 millioert (netto) elmennek kozszolganak, a falusi konyvtarba, vagy valahova ahol evekig nem teszi be a labat semmi taho - de gondolom annyit nem fizetnek nekik

- most 600 nettoert gurizek, igaz ez versenyszfera, eleg mazli, kb. napi 1 orat dolgozom a tobbi netezes, kavezas

- szoval mivel a kozszferaban eleg sok faszlama dolgozik, kulonosen magasabb szinten, ott tobbet kernek ha oda mennek melozni

kocsisj 2019.03.08. 12:35:49

@Buchhalter: Valamelyik nap be kellett mennem Pestre (ott születtem, 42 évig ott éltem). Én elég sokat jártam nyugati országokban, egy évet voltam vállalkozó Német országban is. Bizton merem állítani, hogy az egy m2-re eső városi terepjárók és luxuslimuzinok tekintetében Bp belvárosa már megelőzte a "rothadó" nyugatot. És számomra vészesen összecseng a Te adómorálról meg a (jelenleg e cikkben éppen nem tárgyalt MTA) innovációról való véleményemnek. Elég minuszos (tisztelet a kivételnek)! A magyar vállalkozói réteg (és megint tisztelet a kivételnek) nem a fejlődés és a tisztes nyereség irányába mozog, hanem dörgölőzik, korrumpál, urizál stb. De hát megint csak fejétől bűzlik a hal!

HaCS 2019.03.08. 12:47:34

A posztolónak üzenném még:

"Arról van szó, hogy ahelyett, hogy ezen igazán megálltunk volna egy picit gondolkodni, arról csacsogunk, hogy akkor az EP választások előtt a Fidesz vajon mennyire tolódik el még inkább jobbra, és kizárják-e a Néppártból vagy sem. Pedig arról bizony nem mi döntünk...."

Ki kell ábrándítsalak! Ez az amivel kapcsolatos a következő választás. A neve is sokat sejtetően európai parlamenti választás. Ha nem is közvetlenül, de ilyen kérdésekben lehet súlya a szavazatainknak.

A közszolgák helyzetéről, arról nem szól! Arról tudniillik az országgyűlésnek vannak döntési jogkörei. Az azzal kapcsolatos választások 2018. 04. 08. -án voltak legutóbb. Amikor a blogja még nem is létezett. Ezeket a sorokat is akkor kellett volna írni, de még inkább 4-8 évvel korábban! Akkor lett volna itt az ideje, kedves későn ébredő polgártárs! Tudja, amikor még volt mondjuk alkotmánybíróság. Most bizony az összeszorított foggal tűrés ideje jött el. A saját bőrön tanulásé.

És ez sajnos úgy néz ki a legtöbbeknél szükségszerű!

Zed is not dead yet 2019.03.08. 12:47:52

A régi időkben közszolgának lenni nem volt csudálatos karrier, de legalább biztonságos volt (életút). Ha valaki betartott pár egyszerű szabályt - ami főleg nem hatékonyságra, hanem inkább elemi fegyelmi kérdésekre vonatkozott - akkor nem kellett aggódnia a jövőjéért. Cserébe viszont anyagilag nem volt egy nagy havaii. Valamit valamiért? Valahogy így. Aztán jött a cucilizmus, amikor a nómenklatúra a mindene urává vált és a gengszterváltás után is így maradt ez, kivéve, hogy a nem vezetői beosztásokban megint nem volt nagy pénzosztogatás, cserébe nagyjából semmilyen hatékonysági elvárás nem volt. Ezzel együtt megint sikk volt közszolgailag erősen fújni _a_vállalkozókra_, ami a hivatalok felől nagyjából azt jelentette, hogy "köztörvényes bűnöző, aki még nem bukott le". Ez elég jól mutatja azt is, hogy kb. mennyire és milyen előjelekkel érdekelte a közszolgákat mindenki más, aki így vagy úgy a versenyszférában küzdött.

Hát most itt van ez a helyzet, sajnálom szegényeket! Tényleg? Annyira nem. Aki tudja magáról, hogy alkalmatlan és értéktelen a közalkalmazottságon kívüli világban megélni, az morog és marad. Aki pedig nem alkalmatlan és nem is lusta, az remélhetőleg fogja magát és otthagyja a közszolgaságot és tényleg hasznos tagja lesz a társadalomnak elsődleges jövedelemtermelő és használati értékelőállító értelemben véve. Ennyi a történet.

Dolgoztam valamikor 30 éve 2 évet TÁKISZ-nál, az osztályon, ahol dolgoztam sikeresen fejlesztettük a szoftvereket, amiket kellett, úgy, hogy nagyjából öten csináltuk a melót érdemben, a többi kb. 30 ember (csak az osztályon) nagyjából semmit nem csinált (jó, persze, volt aki a teakonyhában nonstop pizzát sütött, volt aki bárkinek szívesen kötött pulcsit anyagköltségért cserébe, volt aki senkit nem zavaró módon végigaludta a törzsidőt minden áldott napon az asztalára borulva és gyakran még túlórában is) szóval egy közröhej volt az egész, ott is hagytam az egészet egyhamar.

Mostanában, kívülről látva az egész bürokrata gépezet működési színvonalát, azt gondolom, már nem nagyon maradtak, akik érdemi munkát végeznének, vagy ha igen, akkor is elenyésző számban, miközben fel lett töltve a létszám csókosokkal és alkalmatlanokkal. Velük miért kéne együtt éreznie bárkinek? Ezek az emberek az adófizetők pénzét henyélésre, látszatcselekvésre és hasonlókra élik fel, miközben az oktatás szarban van, az egészségügy szarban van és így tovább.

Sajnálatos, hogy megint sikerült rosszul nyúlni ehhez az egészhez. Szerintem az egész rendszer díjazását mennyiségi és/vagy minőségi mutatók mentén kellett volna újraszabályozni, egyéb tekintetben pedig (pl. fiz. szabadság) alkalmazni kellett volna az Mt.-t úgy, ahogy bárki másra. Jelen módosítás csak fel fogja gyorsítani azoknak a távozását a közszolgák közül, akik az állami bürokrácián kívül is életképesek és végül marad egy olyan "rejtett" foglalkoztatás, amiben csak azok maradnak, akik semmire se képesek. Akkor pedig a mostanában is egyre sántább ügymenet végképp leáll. Mi lesz akkor? Ki lesz szervezve az összes hivatal is Mészáros elvtárs cégeihez háromszoros áron, hivatkozva arra, hogy közügyi vészhelyzet van és a pénz nem számít?

TheSaurus 2019.03.08. 12:56:29

Szóval úgy tűnik, nem a közszolgákkal van baj, hanem az irodistákkal általában? (Nem számító)gép mellett nehéz fél napokat késni/lógni/aludni. Tudom, próbáltam.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.03.08. 13:18:27

@TheSaurus: Az irodában végzett munka értékét soha nem fogod bebizonyítani egy melósnak ; egy közszolga munkájának hasznosságát soha nem fogod bebizonyítani bárkinek a versenyszférában.

TheSaurus 2019.03.08. 13:54:40

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nem is akarom. Teljesen más dimenzió. Előbb-utóbb mindet gépesíteni fogják, ez a közös bennük. ;)

Alternatív 2019.03.08. 14:00:38

Ismerek jópár közszolgát, akik lelkesen tapsoltak a lopásnak meg a fasisztoid diktatúrának, mert jelentősen emelkedett a fizetésük az elmúlt 10 évben.
Nem tudom sajnálni őket, hogy most az egyszer a bráner rossz végére kerültek. Megérdemlik, amiért kiszolgálták ezt a rendszert.

nemecsekerno_007 2019.03.08. 14:10:09

@Buchhalter: Csak nem Ausztriában dolgozol egyem a szíved?! Akkor te nem sokkal járulsz hozzá a magyar közszféra béreihez, ugye azt tudod! Akkor inkább az ottani közszférával foglalkozz vagy fizess Mo.-on is valamit amiből jobb fizetést adhatunk nekik. Meglátjuk akkor is olyan hatalmas-e a szíved ha pénzbe kerül.

RHalacska 2019.03.08. 14:12:21

@TheSaurus: Ez így van. Naponta számolódnak fel munkahelyek, amiket eddig 2-5 ember csinált, azt 1 ember + gépek

nemecsekerno_007 2019.03.08. 14:20:27

@Orbán veje: Nyugi van kretén. Az nem zavar, hogy a félmillió külföldön dolgozó befizetései hiányoznak a költségvetésből?! Így a közszféra béreiből is. Te símán lehúznál még 2-3 bőrt a magyar versenyszféráról, hogy több fizetésük legyen mi?! Aztán csodálkozol ha nem tapsikolnak hozzá!

szepipiktor 2019.03.08. 14:22:59

Amikor politikai propaganda céljából használjátok a "szolidaritás" szót, valójában lejáratjátok azt!
Vegyük helyes irányból a dolgot.
A társadalmat az ipar, a mezőgazdaság hajtja, ott hoznak létre értékeket, ők a befizetők a kasszába.
A társadalom működéséhez kellenek kiszolgálók is, a napi kiszolgáűlók a szolgáltatás, az egészségügy és a állami büroktrácia.
Ezek a fogyasztók, hiszen azt a pénzt, amiből élnek - és amiből a fogyasztási adót visszateszik - az ezlő hkategória biztosítja.
Tehát ezeknek az a feladatuk, hogy a termelő szektorok működését ideális módon biztosítsák.
Ma az egészégügy - saját hibáján kívül, nem teszi ezt meg, az oktatás detto. A szolgáltatás igen.
Végül az apparát az, ami gyakorlatilag egy feleslege vízfejként vegetál, a régi módszerek szerint működik, abban a korban, amikor a feladatuk döntő része már elektronikus úton hatékonyabban megoldható lenne.
De nem,, hatalmas apparátius, kedvezményejk, jutattások (hol van a versenyszektorban rövidített péntek? Hol van nekik éves szabadnap? Hol van a vállalkozások többségénél olyan jutattáshalmaz, ami alap a közszférában?)
Tehát akkor beszélhetünk a szolodaritásról, amikor egy vállalkozó azonnal, időveszteség nélkül tud ügyet intézni, hogy hatékonyan termelhessen! Majd akkor, ha nem kell hónapokra időpontot egyeztetni egy okmány miatt, ha nem kell egy napot feláldozni egy ügyintézés miatt, miközben ma ezek - hasonlóan számtalan más területhez,, elektronikus úton percek alatt megoldhatók lennének.
Látom a környzetemebnen a kesergő közdolgozókat, minisztériumok alkalmazottjait, tanárokat, egészséggügyi melósokat. Mind elkeseredett, megkeseredett, miközben egy kórházi segéderő is többet kap havonta, mint egy vállalkozónál egy átlagos szakember. Utóbbikak megs em kedvezmények, sem kafetéria, sem a többi.
De ez a halmaz, aki "összedobja" a lét nekik, legyen szolidáris, nehogy már szóljon, hogy drágáim: munkaidő, legalább 80%-os hatékonyság meg a többi!
Nem, dehogy, kussoljunk, mert a szakszervezetnek - aminek semmi köze azokhoz, akiktől a szolodaritást szinte kiköveteli - ez jön jól.
Szóval amíg a többség nem tapasztalja a saját "bőrén", hogy a közszféra eljut oda, ami ma 2019-ben hazánkban alap, oda, hogy dolgozni kell a pénzért! addig ne várják el, hogy a sokadik biankócsekket kiadjuk a kezünkből.
Megkapják, majd ha emberi körülmények között kapunk szolgáltatást, azt, aminek az ellenértékét mi fiztejük be, amiből kapját a fizetésüket, juttatásaikat!
Majd akkor.
Ez nem a szocializmus, akárhogy is szeretné a ellenzék visszahozni az egyenlősdit, a nihilt, a semmittevést.

neko1967 2019.03.08. 14:23:59

@nemecsekerno_007:
És miért is gyorsult fel az elmúlt "nyocévben" a munkaerő kiáramlása? Talán gondolkoz el ezen!

nemecsekerno_007 2019.03.08. 14:27:22

@szepipiktor: Szépen összefoglaltad, sajnos sokan képtelenek felfogni...

szepipiktor 2019.03.08. 14:28:03

@nemecsekerno_007: Ugye azért nem kell a másik odaltól sem a hazudozás!
A kint dolgozók hazautalnak, tehát nem hiányik.
A kint élők meg elmentek, kint adóznak, ott élnek, rájuk miért vársz?
A közszéra nem azért ilyen, mert a tehetséges, szorgalmas halmaz elmenekül, ha nem tenné, akkor ugye lenne pénz a pazarlásra, tehát kuss lenne, hanem az, hogy elavult, évtizedekkel ezelőtti módszerekkel, szemlélettel, hatóságot játszva az állampolgárokat, vállalkozókat szopatva működik, és ezért kiemelt juttatást kap.
Most hogy ez veszélybe kerüllt, beindult a szűkölsé!
Szolidariáts a követelt, de nem hallom, hogy esetlen hatékonyságnövelés, korszerű módszerek, gyors és udvarias ügyintézés.
Csak a múlt bebetonozása.

neko1967 2019.03.08. 14:29:13

@szepipiktor:
Lehet igazság abban amit írsz, de ameddig tíz, száz és ezer milliárdok mennek el sorosozó, migránsozó, brüsszekező plakátokra, "nemzeti konzultációkra" és ürességtől kongó stadionokra, addig - ahogy népiesen mondják - maradj kussban!

szepipiktor 2019.03.08. 14:29:19

@nemecsekerno_007: Az előbbinél a "hazudozást" a popagandistákra értettem, nem személyeskedés volt a célom!

nemecsekerno_007 2019.03.08. 14:32:17

@neko1967: Nem kezdek tyúk-tojás vitába. Aki nem fizet itthon SZJA-t meg járulékot az inkább kussoljon és ne a patásra hivatkozzon mert nem ő fizet helyette hanem mi. Az EU egy kifinomult pénzügyi átb@szás és a ballib oldalt megvették pár üveggyönggyel, hogy kussoljon. Ugye, demokratikus értékek, szólásszabadság, fékek-ellensúlyok...

szepipiktor 2019.03.08. 14:39:55

@neko1967: OK, de jó lenne már szétválsztani a dolgokat!
Az alap, hogy hazánkban a "erőforrást" csinálja ki a hatalom, a vállalkozói szféra van büntetve.
Egy másik ág a pazarlás, mert ha ideális lenne a világunk, akkor is találnának - minden oldal!!! - olyan projekteket, amivel pénzt szivattyúzhatnának.
A gond az, hogy a normális gazdaságpolitikát megtagadták, az emberek meg nem is értik.
Nem fogják ferl, hogy hazánkban 200 ezres a hazai vállakzói szféra, aki a befizetések 60%-át fizetik be és a munkaerőpiacon is meghatározóak!
Ha ők normálisna működnének, akkor az hatással lenne a munkaerőpiacra (kevesebb segély meg hasonlók), nőne a fogyasztás (több állami bevétel), több adót fizetnének (nőne az állami bevétel), a hazai termékek piacraengedésével a kereskedelem is fejlődhetne, azaz ez egy öngerjesztő, önszabályzó út lehetne és a plusz forrásokból futná az egészségügyre (ami kellene a vállalkozásoknak), az oktatásra (ami szintén a jövő érdeke lenne) és futná a nyugdíjakra is.
De ehhez pozitív hozzáálás kellene a mindenkori kormányoktól, kellene ehhez egy normális adó és tb rendszer, és nem utolsósorban egy vállalkozóbarát bankrendszer is, hiszen a vállakozások fejlődése mindig invesztíció alapú és a világon sehol nem az alaptőkéből fejlesztenek!
Szóval az ellpoott milliárdok semmi módon nem kapcsólódnak a problémákhoz, mert azok soha nem jelennének meg a gazdaságban!
De jó helye keresgélsz!
A csúti a pár stadion helyett építhetett volna számtalan műfüvest az iskolákba, tanuszodákat, sportközpontokat stb. ugyanannyi milliárd lenyúlható lett volna, ugyanúgy a saját zambihad dolgozhatott volna. De mivel szarik a társadalomra, ez egyszerűbb és gyorsabb lopás (főleg, hogymost a felesleges szarokra az üzemeltetés is sok milliárd közpénz évente!)
A közszférába is berakhatna milliárdokoat, ott is ellopható a közpénz és lenne korszerű, elektronikus államigazgatás. De ez sem érdekli, azt sem tudja, miről van szó.
Azaz a lopás és a alapproblémák eleve a 28-29 év alatt ránkrohadó politikai elitünkhöz köthető...

RHalacska 2019.03.08. 14:42:16

@nemecsekerno_007: Pedig igaza van, nagyon. Amikor a közszolga ismerős sírt, hogy 30 nap alatt be kell fejezni az ügyet. Kérdezem mennyi a törvényes idő? 30 nap, volt a válasz. Nahát ?! jól kellene dolgozni, meg pénteken is dolgozni kellene mint annyian tesszük?

sas70 2019.03.08. 14:56:07

Minden uralkodó hatalma addig ér, ameddig az alattvalók türelme kitart!

Amíg az embereket a sorosgyurcsánymigráncs néphülyítő kampány jobban érdekli, mint az életük, addig nem számít se a közszolga, se a kukás, se a strómanok mesés meggazdagodása!
Dehogy veszek én másik mosószert, mikor a reklámban megmondják, hogy melyik a jó!
Ha a birka népnek ez kell, ezt kapja! Amíg a víznek árja, fel nem borítja a rozzant gályát, meg is érdemli!

kvadrillio 2019.03.08. 14:58:07

jahhhh....TOMPIKA, TE TÉNYLEG ILYEN HÜLYE VAGY !!! NEMCSAK MEGJÁTSZOD ! :o)))))

Deutsch Tamás: Az emberek örömmel dolgoznak heti 40 óránál többet

A politikus szerint a magyarok többsége önként, szívesen túlórázik.

sas70 2019.03.08. 14:59:39

@nemecsekerno_007: Üveggyöngynek te azt az évi pár ezer milliárdot érted, ami nélkül egy rozzant budit nem lennénk képesek építeni? Te is szopod a hülye marketinget, mert itt aztán erősödésesjobbanteljesítésvan, az kurvahétszentség!

exterminador 2019.03.08. 15:01:02

Ha a Fideszre szavaztak, úgy kell nekik, maximálisan megérdemlik. Bár félő, hogy a fanatikusok ettől sem józanodnak ki.

sas70 2019.03.08. 15:01:45

@kvadrillio: Nem tudom Tompika mit szív, de a rossz napjaimon nekem is kellene olyan!

Zed is not dead yet 2019.03.08. 15:06:41

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: "Az irodában végzett munka értékét soha nem fogod bebizonyítani egy melósnak ; egy közszolga munkájának hasznosságát soha nem fogod bebizonyítani bárkinek a versenyszférában. "

Tévedsz. Akinek akár csak egyszer is kellett bármit adminisztrálnia, vagy ügyintéznie, az pontosan tudja, hogy ezekkel munka van, néha nem is kevés (még akkor is, ha a hivatalok tökéletesen működnek - elméleti szitu, sajnos). Tehát amikor a hivatalokban hatékony, felkészült emberek és hatékony rendszerek teszik a dolgukat, az igenis segíti a szolgáltatást igénybe vevő, vagy azzal kapcsolatba kerülő állampolgárokat és ezt mindenki belátná, hogy értékes és hasznos, ha_és_amikor csakugyan az.

A gond csak az, hogy ahogyan ez az egész jelenleg működik, az többnyire nem olyan, hogy az állampolgár elégedett lehessen vele. Mondok csak egy egyszerű példát:

Az állampolgárnak egy adott dátumra hatályos jogszabályok szerint kell élnie az életét, különben meg lesz büntetve. A hatóságok (pl. a NAV) munkatársai rendre nem tudnak válaszolni a friss jogszabályokkal kapcsolatban. Gyakran hetekbe telik, mire már valamelyest képben vannak. Ez abszurdisztán. Ennek épp fordítva kéne lennie.

Másik példa, amikor a hatóság a munkatársainak egyáltalán nem nyújt olyan képzést, ami szükséges lenne ahhoz, hogy elvégezhesse a feladatait. Pl. online számla helpdesk dolgozói.

A nagyon nagy különbség, ami az állampolgárokban azt a képet kialakítja, hogy a közszolgák és a közigazgatás haszontalan, a hozzáállásban keresendő. Ha egy átlagos cégnél egy dolgozó nem tud valamit, amit tudnia kell, akkor kérdez, ha nem kap választ, akkor a legtöbbször önállóan hozzákezd az információ megszerzéséhez és gyorsan meg is teszi ezt, mert máskülönben nem tudja elvégezni a munkáját és ez az állásába (is) kerülhet. Mit tesz hasonló szituációban egy tipikus közszolga? Semmit. Megvárja, míg kénytelen lesz a tálcán elé tett infókat megismerni, de akkor se jellemző, hogy az összefüggések mentén gondolkodik is, beéri azzal, hogy elolvassa/meghallgatja amit _muszáj_. Ha valaki nem így viselkedik, akkor a kollégák hamar megszivatják/leállítják.

2019.03.08. 15:09:49

Versenyszferaban dolgozom. Egyedul az erdekel mikor vezetik be a 9% SZJA-t.

bontottcsirke 2019.03.08. 15:21:36

@exterminador: és szerinted a köszolgák a fityeszre szavaztak? Mert aki közszolga az fideszes?

nemecsekerno_007 2019.03.08. 15:22:26

@szepipiktor: "Ugye azért nem kell a másik odaltól sem a hazudozás! A kint dolgozók hazautalnak, tehát nem hiányik."

Tudom, hogy hazautalnak, de abból mennyi jut a központi költségvetésbe és hogyan? Mert ez a nem mindegy, ugyanis nem vonnak belőle Mo.-on is adót, meg járulékot...

Vagy mondjuk ezt a pénzt újépítésű ingatlanba fektetik? Amit aztán bérelhetnek jó pénzért azok akik eddig helyettük fizették az állam működését...

Értem én ezeket a dolgokat, de egyáltalá nincsenek tisztázva ezek a pénzügyek... Eu-s szinten se....

nemecsekerno_007 2019.03.08. 15:24:04

@sas70: Milyen pár ezer milliárdról beszélsz? Talán az EU-s pénzekről?

Etniez 2019.03.08. 15:24:53

@nemecsekerno_007: otthon nem csak szja-t, hanem áfát is lehet fizetni, meg baleseti adót, meg vagyonszerzési illetéket, meg teljesítmény adót és még sorolhatnám.
Kicsit gondolkozhatsz, mielőtt írsz, nem fog fájni.

nemecsekerno_007 2019.03.08. 15:27:03

@Etniez: És ezeket a külföldön dolgozók milyen formában fizetik? Vagy milyen formában kerül a központi költségvetésbe a hazautalt pénzből?

Mert ez a nem mindegy. Már ha te is gondolkodsz kicsit...

2019.03.08. 15:27:15

@Zed is not dead yet:
Nem, nem a hozzáállás az alapprobléma. Az alapprobléma az, hogy rengeteg olyan bürokratikus szabályt hoz az állam, ami teljesen feleslegesen, pusztán a hivatalok létének önigazolására lett kitalálva. Erre jön rá, hogy egy rakás dologra lenne már jó elektronikus, online megoldás, de azokat is máig aktatologatók végzék. A hozzáállás már ennek és az alacsony béreknek az eredményei. Én sem végeznék szívesen olyan munkát, aminek nem látom az értelmét ha mégis kéne, szarnék bele.

Kuglóf. Az 2019.03.08. 15:42:25

Anyád bánt el a közszolgákkal!
Marhára "elbántak" velük, hogy az eddigi KEDVEZMÉNYEIKET megnyirbálták.
Nekem SOSEM volt az ebédidő a munkidőm része és 20 alapszabadság nappal kezdtem a munkafronton, nem 25-tel. Aztaa, harminc öt éve dolgozom, és MOST lettünk egyenlőek.

lenörd hofstadter 2019.03.08. 15:47:56

Érdekes. A hozzászólásokat olvasva én azt látom, hogy sem a közszolgálatban, sem a magánszférában dolgozók nincsenek tisztában a másik oldallal.
Soha nem dolgoztam a közszférában, de a magánszférában pontosan ugyanazt tapasztaltam mindig is, amit itt az. u.n. vállalkozói oldal felhoz a másik oldal ellen. Semmivel nem jobb az ügyintézés egy magáncégnél, mint a sokak által említett okmányirodákban vagy egyéb állami helyeken.
Pontosan ugyanolyan emberek dolgoznak mindkét oldalon, miután a képzést ugyanott kapják, nincs köztük különbség, pontosan ugyanazzal a hozzánemértéssel lehet találkozni a közszférában, amivel a magáncégeknél, pontosan ugyanazzal a hozzánemértéssel lehet találkozni a magánszférában is, és ez az oktatásból ered, nem abból, hogy kinek mi a munkahelyének a hivatalos elnevezése.
A néhány évtized alatt sok tudatlan és tanulatlan tahóval találkoztam minden területen, de sajnos az utóbbi 10 év eredményezte azt, hogy már sokadszorra nézek körül kandikamerát keresve amikor a frissen kikerült mérnök olyat kérdez amiről nehéz elhinni, hogy diplomával ekkora hülye.
Teljesen feleslegesen hiszi magát az összes vállalkozó a haza megmentőjének, az adófizetés miatt a haza eltartójának, a valóságban semmivel nem különbek mint a közszférában dolgozók.

Elég megnézni, hogy azok akik itt habzó szájjal óbégatnak az állam ellen szinte kivétel nélkül 8 óra után és öt óra előtt teszik ezt, a munkaadójuk idejét pazarolva, a munkaadójuk infrastruktúráját használva, és szinte kivétel nélkül mindegyik meg fogja magyarázni és el is hiszi a buta magyarázatát, hogy ha ő a lábát lógatja a munkahelyén munkaidőben az miért más és jó, mint amikor az állami alkalmazott teszi pontosan ugyanezt.

Összefoglalva, szánalmas és ócska egy népség vagytok, nem véletlenül tud rajtatok uralkodni egy orbán féle tanulatlan unintelligens tolvaj tahó.

Kuglóf. Az 2019.03.08. 15:50:39

Ma vásároltam a lidlüben. Szembe jött velem egy bazi nagy plakát. 317ezer Ft-os fizetésért keresnek munkatársakat DOLGOZNI.

Kuglóf. Az 2019.03.08. 15:54:32

@lenörd hofstadter: Figyu, PÉLDÁUL minálunk a fizetést egy adott MUNKA elvégzéséért adják és nem ÓRABÉRBEN. Ha tehát én NEGYEDANNYI idő alatt oldom meg a határidős feladatot mint Benőke, akkor nekem a fennmaradó időben SZABACCSÁG van. Azt teszek amit akarok. Én általában vén fejjel is TANULOK, de IGEN, szoktam kommentelni is.
Most nem, mert már otthon vagyok, itt verem a billentyűt miközben zenét halgatok. Barclay James Harvest megy éppen.

Nem tudom, hogy eztetet fel tudod-e fogni?

RHalacska 2019.03.08. 16:16:07

@lenörd hofstadter: Nos, én a saját időmből kommentelek. Nehezen foghatod fel, de napi 10-12 órát húzok le, mint vállalkozó. (Brrr. mi az, hogy vállalkozó?) Saját magamtól veszek el, ha itt kommentelek. És saját magamnak adok, ha gyorsan és jól végzem a munkámat, a megrendelők örömére. Tetszik érteni? Vannak itt akik nem szabány 8 órában 8-17 ben dolgoznak. Ma adtam ki projekt árat olyanra, amit mindenki óradíjban vállalt. Szinte azonnal elfogadták, hiszen aki ilyet mer vállalni, az gyorsan és jól fog dolgozni, mert sokat akar keresni. Ja a hétvégenként vagy dolgozom, vagy tanulok.

Orbán veje 2019.03.08. 16:16:37

@Kuglóf. Az:

Haver! Én szerintem te hazudsz. Az új nickeden ugyanazt a süket dumát nyomod, mint a többi itt lévő nickeden.

Zed is not dead yet 2019.03.08. 16:18:17

@Kuglóf. Az: Hmm ... a BJH nagyon nagy királyság! :)

mellesleg amit leírtál, abban is igazad van. Továbbá sima halmazkezelési módszerekkel kiderült, hogy lenörd egy üres halmaz, mert ha kívül helyezi magát a közszférán is _és_ a versenyszférán is, akkor ... hát akkor ő a világ első kommentelni tudó fekete lyuka. :p :D

Illetve még az is lehet hogy egy nagypofájú politikus, mert ugye azokra illik a definició, hogy nem dolgozik semmilyen szférában. Matematikailag egyszerűsítve: nem dolgozik. Csak pofázik világba.

midnightcoder2 2019.03.08. 16:31:39

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Mondjuk a hsz-bõl ez nem igazán így jött le. Cégnél eddig mindig a korom után járó szabit kaptam. Anno amíg vállalkoztam igen, kellett szívni sok mindennel, ebbõl csak egy volt a kamarai tagság. És igen, akkor nem igazán volt szabadságom. De én választottam, ahogy a sok szívás miatt is én döntöttem a felszámolás mellett.

Etniez 2019.03.08. 16:39:19

@nemecsekerno_007: úgy, hogy hazamennek pihenni, mi átlag 1,5-2 milliót költünk el átlag 5 hét alatt. Ezen kívül van autónk, amit használ a család, de én fizetem, plusz küldünk haza pénzt a családnak, ami szintén elköltésre kerül Magyarországon, stb. Mondom, hogy nem fog fájni egy kis gondolkozás némi képzelőerővel.
Tudod, itt kapunk pénzt, de otthon is költjük.
Tudom, hogy te utálsz minket, de az legyen a te bajod.

lenörd hofstadter 2019.03.08. 16:44:52

@Kuglóf. Az:

Letojom honnan polírozod putyin csicskáját. Nem rólad beszéltem, hanem a nagy átlagról. Fel tudod eztet fogni, ócska kiskomcsi?

lenörd hofstadter 2019.03.08. 16:47:51

@RHalacska:

Neked is csak azt tudom mondani amit a másik idiótának. A nagy átlagról beszéltem, nem az olyan butákról mint te és a másik komcsi putyinbérenc akik fel sem tudják agyilag fogni, hogy amit most itt ideböfögtél azzal elég erősen ütöd a kizsákmányolt, és a pénzért napi 12-14-16-18 órát dolgozó vállalkozókról eddig böfögött mítoszotokat akiknek a napi betevőért való küzdelemben semmire sincs idejük.

lenörd hofstadter 2019.03.08. 16:49:23

@Zed is not dead yet:

Így van. Téged a buta magyarázatod megnyugtat, és ez a lényeg. Ne törődj a valósággal, azt úgyis komcsi vezéred adja a szájadba putyin elvtársa aktuális akaratától függően.

magyarparaszt 2019.03.08. 17:13:31

Aljas törvény egy aljas kormánytól az aljas választóiknak. Ennyi.

RHalacska 2019.03.08. 17:25:29

@lenörd hofstadter: Orvos látott már? Kellene, sürgősen. Én a magam szórakoztatására is dolgozom. Milyen mítosz? szerintem a TV2-t nézed. Van időm, jól osztom be, marad mindenre. Szabadságra is mennek az embereim, többet is mehetnek mint ami elő van írva(!) , én is megyek szabira.

RHalacska 2019.03.08. 17:26:09

@magyarparaszt: Gratula! rövid, tömör, és a lényeg amit írtál

conchita wurst 2019.03.08. 17:32:38

@lenörd hofstadter: 1 leszarom a vallalkozokat

2 aki 14 oratdolgozik naponta, az annyit is er

exterminador 2019.03.08. 17:50:09

@bontottcsirke: akiket én ismerek, azok igen.

DFK 2019.03.08. 17:55:45

@SänReen: na pont az ANTSZ-szel voltak kalandjaim. A drágáim azt se tudták, hogy 15 éve hatályon kívül helyezett szabályt akar bevasalni. Megpróbálta önkényesen felülírni a vonatkozó törvényt. Peches volt, mert én jobban tudtam a vonatkozó jogyzabályokat. Anélkül sokmilliós kárt okozott volna a hivatal nekünk.

Zed is not dead yet 2019.03.08. 18:23:52

@lenörd hofstadter: Csak mert nem tudom, mert buta vagyok: ki a fasz volna az az én komcsi vezérem?

nemecsekerno_007 2019.03.08. 18:26:28

@Etniez: Igen, ez lenne az extra amit azután fizetsz miután befizetted a kötelezőt...

Ugyanennyit az itthon dolgozók is elköltenek évente, és meg adót, és járulákot is fizetnek. Amből a te családtagod nyugdíját is fizetik. Te ezen felül adsz még nekik. Szóval ez mind nagyon szép, de a lénegy még mindig ugyanaz. Nincs precíz elszámolás... Kiskapuk vannak, amit te is kihasználsz és ez már EU-s kiskapu...

Tehát amikor lopással vádolod a kormányt, meg hőbörögsz mindenen ami a Fidesszel kapcsolatban felmerül, akkor kicsit gondolkozz el ezen amit írtam... Miért kapnál társadalmi támogatást vagy szolidaritást ha te is csak kihasználod a kiskapukat? Ja és ha magyarázkodni akarnál, ahozz hozzá se kezdj... mert nem érdekel. (a rohadt Orbán, mér' üldözik el az embereket etc...)

Szóval te is lopsz családi szinten a közösből, csak kisebb tételben mint a patás. Vagy ha megfordítom, akkor ha a patás lop, akkor te is csak az le van öntve EU-s mázzal...

Etniez 2019.03.08. 18:50:45

@nemecsekerno_007: te hallod, tényleg hibbant vagy teljesen. Te családi szinten adózol vagy egyénileg? :)
Mit lopok én honnan? Neked nagyon zavaros gondolataid vannak az adókról és járulékokról, jó lenne ha az ostobaságaid világgá kürtölése helyett leülnél valakivel beszélgetni ezekről...

nemecsekerno_007 2019.03.08. 18:55:37

@Etniez: Elég gyorsan megértenéd az egészet ha nem kapna valamelyik családtagod nyugdíjat.

Esetleg kivihetnéd magaddal, aztán meglátjuk az ottani nyugdíjfolyósító fizetne-e? Már ha a magyar nem fizet, mert te se fizetsz járulékot.

Ez nem osotbaság, hanem pofátlanság. De úgyse fogod megérteni, mert nem akarod....

Az osztrákok már próbálkoznak valami hasonlóval a családi pótlékkal kapcsolatban, remélem elindul az EU egy hasonló irányba...

Addig meg marad vicces ellenzék, meg rinyáló támogatóik... Jókedv már lessz az biztos, arról gondoskodtok :)

HaCS 2019.03.08. 19:18:39

@nemecsekerno_007:

Te valamit nagyon összekeversz.
Most komolyan a mostani nyugdíjasokat vádolod azzal, hogy a közvagyonon élősködnek?
Vagy feltétele a nyugdíjuknak egy élő, aktív, adófizető családtag? A negyven+ év munkaviszonya, meg járulékai az smafu? Mert te így tartod korrektnek?

Szerintem plakátold ki! Névvel, lakcímmel!
Lesznek rajongóid.

Etniez 2019.03.08. 19:31:25

@HaCS: ezen röhögök, hiába mondod nekik, hogy a mostani nyugdíjasok fizettek járulékot, neki szent meggyőződése, hogy a családnak kell eltartania a családot, kérdem én akkor minek fizetünk járulékokat? :)
Olyan ostoba, mint a birca és ő sem veszi észre magát, nyomja fullba a kretént :)

pat bateman 2019.03.08. 19:32:18

@kocsisj:
Teljesen általános dolog amit mondasz. Magát a bürokráciát kellene olyanná tenni, hogy működőképes legyen és én emberi időn belül el tudjál intézni valamit. minden tiszteletem a becsületes közszolgálati dolgozóknak, sokszor fejétől bűzlő és értelmetlen "utasításokat" kell végrehajtaniuk. Az erős fluktuáció miatt az irányító szerveknél sűrűn váltják egymást az igazán "kompetens" és "tapasztalt" közszolgák akik nem ritkán megalázó és szánalmasan szakmaiatlan ukázokkal sorozzák az alul dolgozókat. Persze alul kuss a neved, nem kérdezel és nincsen véleményed. Voltam közszolga de felülről olyan egymásnak ellentmondó utasítások sorát kaptuk, hogy abban a fostengerben lehetetlen volt jól dolgozni. Ez volt 10 éve és azóta ahogy látok más szerveket "aktát" tologatni, semmi nem változott. Jó szó az aktatologatás: előfordult hogy emberek voltak egyszerűen munka nélkül és várták hogy "odafent" döntsenek, az ilyen tökvakarós, "bemegyek semmit tenni a munkahelyre" lébecolás rövid idő alatt lehúzza az embert...

Orbán veje 2019.03.08. 20:22:59

@HaCS:

Haver! @nemecsekerno_007 egy közismert orbánista bérhazudozó! Ezt a gerinctelen tetvet felesleges győzködni bármiről, mert pont úgy hazudik mint a geci gazdája.

SänReen 2019.03.08. 22:10:00

@DFK:
Tehát mivel hibáztak, megérdemlik amit kapnak, és azt is amit nem. Tudatlanok mindannyian, nem értenek hozzá. Bezzeg Te. Gondolod, hogy tényleg ilyen egyszerű a világ?
Mindannyian tudnánk olyan történetet mesélni, hogy mennyit vártunk egy kormányablaknál, vagy hogy milyen abszurd határozatot hoztak, vagy hogy ki mennyire nem volt kompetens egy adott ügyben. Szerinted ezekre az a megoldás, hogy emeljük a munkaidőt, csökkentsük a szabadságot, vagy dolgoztassunk megalázó fizetésekért? Sztem azért támogathatja ezeket az intézkedéseket mégis bárki, mert valahol tudatosan, vagy tudat alatt valami bosszú szerű működik bennük. Ez szerintem nagyon szomorú...Senki sem a valós problémákkal foglalkozik, és senki sem megoldásokat keres. Csak jól megmagyarázzák, hogy ki mit rontott el, és egyfajta bűntetésként miért érdemli meg azt amit...
Éljen. Ösztönösség.

DFK 2019.03.09. 06:08:30

@SänReen: a felhozott példa a hivatalnokok inkompetenciájára és haszontalanságára hívja fel a figyelmet. Mert nem hibáztak, hanem nemtörődöm módon működtek. Kb 10 perc guglizás elég lett volna.
És igen, kiakaszt a rinyálás ami zajlik. Juj, le kell dolgozni az ebédidőt... Juj a pénteki rövid munkanappal is legyen meg a heti 40 óra... Juj, előfordulhat túlóra...

nemecsekerno_007 2019.03.10. 10:59:44

@HaCS: "Te valamit nagyon összekeversz."

:) Te kevered a dolgokat. A mostani nyugdíjasokat a mostani járulékokból fizetik. Ez azalatt a 40 év alatt is így volt amikor a mostani nyugdíjasok befizetttek. Ilyen a felosztó-kiróvó rendszer. Ez egy szociális ellátás és nem biztosítás, csak páran szeretik annak beállítani, mert így kényelmesebb megmagyarázni.

"Vagy feltétele a nyugdíjuknak egy élő, aktív, adófizető családtag?"

Akinek itthon dolgozik a gyereke annak ez automatikusan teljesül. Akinek külföldön dolgozik a gyereke, annak viszont az itthon dolgozók járulékából fizetik a nyugdíját, tehát nem teljesül.
Ez csak rájuk vonatkozna, mert kiléptek egy kockázati közösségből, kvázi szerződést szegtek. Ezt kéne beárazni, mert így nem igazságos az itthon dolozókkal szemben...

De ha ennyire nehéz elfogadni, akkor ne erőlködj....
süti beállítások módosítása