Eléggé visszafogott mosollyal az arcomon várom már egy ideje, hogy kiderüljön, mit is kezd majd magával a Fidesz az EP választások után, figyelembe véve azt a helyzetet, amibe került. Azt szerintem pártállástól függetlenül minden józan gondolkodással megáldott ember látja, hogy a tér, amiben említett párt jelenleg van, azt úgy nevezik, hogy "légüres". Más szóval: súlytalan.
Azt leszögezném, hogy elképesztően várnék már egy olyan EP képviseletre, mely azzal foglalkozik, hogy minél több, és minél hasznosabban elkölthető, lehetőleg minél diverzifikáltabb forráshoz jusson hazánk, amiből finanszírozható lenne mindenféle bagatellnek tűnő beruházás és fejlesztés, némi innováció, esetleg termelés-ösztönzés, stb. Nem szükséges most rommá kommentelni ezt az írást, hogy de, jut, és sorolni a különböző alapokat. Tudom én, csak valahogy hozzánk, a nép felé ez leginkább lámpákban, térkövekben és szép új utak formájában manifesztálódik. Ez az érzet pedig nem tájékozatlanságból, hanem abból fakad, hogy meggyőződésem szerint, ha leszállnánk a migráció express elnevezésű gőzösről, és az erre fordított energia felét arra "pazarolnánk" ott kint, hogy könyököljünk minél több eszközt kis országunknak, bizonyos, hogy hasznosabbnak ítélnénk meg az EU egészét.
De nem. Erről szó sincs, olyannyira nem, hogy fenti néhány gondolat szerintem az emberek 95 %-ában fel sem merül. Ez pedig nem az ő hibájuk, hanem annak a politikai viselkedésnek, amit képviselünk ott kint, és sajnos alapvetően nem csak 9 éve. Mi egymásról panaszkodni járunk oda, a hazai belpolitikát toljuk kint is, a többiek meg közben kávézgatnak a büfében, és visszatérnek az ülésterembe, ha mi végeztünk. Mármint az értelmesebbikje. Mert ezt csinálja minden ország, csak az arány nem egészen az, mint a mi esetünkben.
Hidvéghi Balázs mai, az Origo "hírportálnak" tett nyilatkozata pedig mintaképe annak, amit a vákuumban a Fidesz most játszik, és az ember tényleg már csak mosolyogni tud, leginkább kínjában.
Arra a kérdésre, hogy milyen politikát fog folytatni kint, mint friss EP képviselő, azt válaszolta, idézem:
Nekünk a magyar emberek és a bevándorlás megállítása a fontos, ehhez keresünk szövetségeseket és pozíciókat az új EP-ben a most zajló tárgyalásokon.
Értem. Köszönjük, igazán. Most azt a gyenge poént nem sütöm el, hogy ezt úgy is lehet olvasni, hogy a magyar emberek megállítása, és a bevándorlás megállítása a cél. A lényeg azon van, hogy szövetségeseket keresnek, mert szerinte a Néppárt elmozdult a bevándorláspárti erők irányába. Ejj. Nem ártott volna előbb elolvasni és/vagy meghallgatni Weber néhány nyilatkozatát. NEM egészen erre utaló megjegyzéseket tett, de hát a tények azok makacs dolgok ugye, jobb azokat nem is piszkálni.
Tovább is ment, még feljebb tekerte a relativitás potméterét, mikor is azt bírta kijelenteni, hogy:
A mi célunk az, hogy fajsúlyos európai parlamenti bizottsági vezetői pozíciókat szerezzünk meg. Erre most nyílik először lehetőség....
Most lehet, hogy én maradtam le a Filmhíradónál, mert még a büfében voltam perecért meg rágós nyalókáért, de tudtommal a Fidesz mindennemű szavazati joga a Néppárt frakciójában fel vagyon függesztve. Próbálom értelmezni a naponta minimum két egymással szöges ellentétben lévő nyilatkozatot, mi szerint hol fel van, hol nincs felfüggesztve, de valami olyasmi rémlik Weber nyilatkozataiból, hogy ha és amennyiben a frakció vezetését elnyeri, akkor bizony a Fideszből nem kér. Ergo.....tök mindegy. Ebből a helyzetből releváns posztokat betölteni néppárti támogatással...hát...láttam már falon pókot, de 12 lábút még soha. Persze javítsanak ki, ha rosszul látom, komolyan, tényleg!
Innen már csak egy ugrás az a szint, amikor arra a kérdésre, hogy támogatják-e Webert a néppárti frakció vezetői posztjának elnyerésében, azt felelte, hogy:
Az Európai Bizottság elnöki posztjára nem támogatjuk Webert, ahogy elmondtuk, ő többször megsértette a magyarokat. A Néppárt frakcióvezetőjének megválasztása azonban egy automatizmus, mert a legnagyobb néppárti delegáció jelöltje tölti be automatikusan, ha igényt tart rá. Ennek értelmében a legtöbb képviselővel rendelkező német delegáció adja a frakcióvezetőt, az ő jelöltjük Weber. Ezt az automatizmust mi elfogadjuk, de Weber európai bizottsági elnöki jelölését továbbra sem támogatjuk.
Hát. szóval abban automatikusan támogatják, hogy frakcióvezető legyen, de a bizottsági elnökség megszerzésében nem. Miközben olyan tudtommal nem volt, hogy ne a frakcióvezető legyen aztán a bizottsági elnökjelölt egy adott frakcióban. OKOS! Miközben jelenleg úgy 95 vs 5 százalékban az a verzió a valószínű, hogy Weber lesz a nyertes a végén. A frakcióvezetői posztja már megvan... A Fidesz pedig nem kapott semmilyen tisztséget ugyanezen pártcsaládban.
Azért ennyire tökös, rafinált küldöttséget én még nem láttam, na. Ez zseniális. Vagy azt gondolják, hogy adjunk ennyit ennek a Webernek, de az igazi húsgombóc mellé nem engedjük oda? Mert szerintük ez rajtunk múlik?! De tényleg... Vagy mi ebben a logika? Erről nem a Fidesz dönt ott kint. Biztosan kellemetlen (szokatlan?).
indig is tudtam, hogy érdemes több oldalról tájékozódni, de ma ebből a nyilatkozatból sokat tanultam. A végén még egy kis Gyurcsányné - Gyurcsány kombó, csak a megnyugtatás végett, befejezésül meg annak leszögezése, hogy az összes többi rajtuk kívüli magyar képviselő célja hazánk bevándorlókkal történő kibélelése, csurig.
Én tényleg nem tudom, lesz-e annyira tökös a Néppárt, hogy a Fidesznek megköszönje a részvételt, mindenesetre bármi is legyen belőle, az őket szerető média már most tökéletesen és hibátlanul megágyazott annak, hogy bármi is lesz a vége, a Fidesz és KDNP képviselők egy újabb veszedelmes csatát és/vagy háborút nyertek. Még akkor is, ha netán csúnyán beégnek.
Azt viszont én továbbra is kikérem magamnak, hogy kizárólag ezen legyen csak a hangsúly, és az ilyenek miatt lassan agyhalottnak nézzenek minket Európában. Okos nemzet vagyunk, tele értelmes emberekkel, abszolút, mindkét oldalon, de a szomorú az, hogy ezt kell mondani: "mindkét oldalon".
Jelenleg pedig mindkét oldal igen nagy szellemi és anyagi blama elé néz, ha nem szállunk le erről a dilivonatról, csak van, illetve lesz, aki ezt felfogja, meg lesz aki nem, és hőbörög.
Csak a végén együtt fogunk pórul járni.
Kellemetlen.
Sz G