Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Fidesz szavazó lettem - boldog vagyok!

Meggyőződéssel, mert csak úgy jó!

2019. július 09. - Önállóan gondolkodó

200px-fidesz_2015.png

 

Kész, vége, meguntam.

Elegem van abból, hogy állandóan gondolkodjak mindenféle felesleges dolgokon. Belefáradtam, hogy megpróbáljak megérteni másokat, hogy több forrásból tájékozódjak, hogy érdekeljen embertársaim véleménye, és, hogy ne adj' Isten, értelmesen próbáljak vitatkozni tényeket fel nem ismerő egyénekkel, vagy felháborodjak elferdített valóságokon. Nem. Felesleges. 

Mától váltok. Jobb lesz ez nekem. Felismertem a helyzetet, megvilágosodtam, és innentől kezdve szinte könnyes boldogság járja át a szívem.

El kell ismernem, hogy a hazai oktatás, amivé az mára átalakult, nem más, mint egy zsenialitáson, tájékozottságon és humánumon alapuló egyedi rendszer, melynek igazi értékét rajtunk kívül még nagyjából senki sem fedezte fel. Elég a tudatlan, tájékozatlan és tanulatlan károgókból! Az egyen-tankönyvek jók, semmiféle ferdítést nem tartalmaznak és igenis egységes, sallangmentes tudást adnak át gyermekeinknek, akikre vár a gyártósor, ahol tehetségüket maradéktalanul ki tudják majd bontakoztatni.

Teljesen egyértelművé vált, hogy a hazai gazdaság, úgy ahogyan van, gyakorlatilag egy csoda. A mételybe fulladó kapitalizmus fölé emelkedő tudatos nép munkájának egyszeri és megismételhetetlen gyümölcse, ahol a kreativitás és az egyszerűség (szimplisziti) legerősebb keverékéből egy konstans prosperitást ígérő, mit ígérő, biztosító rendszer állt fel. Egy olyan környezet, melyben az a 4-5 zseniális, a nemzeti burzsoázia sorsát vállán cipelő közgazdasági óriás gyakorlatilag helyettem is megtermeli a nemzet vagyonát - a minden évben teljesen jogosan felvett elenyésző, de nekik több, mint jogosan járó osztalékot leszámítva persze. Irigyli valaki? Én biztosan nem. Ami jár, az jár. Nekem a nyugodt, gondolkodás-mentes (és így persze probléma nélküli) hétköznapok, nekik pedig az izzadság, az ötletek és a befektetett saját energiájuk ellenértéke. Büszke vagyok mindannyiunkra e tekintetben, mert együtt csináltuk.

Elképesztően jó érzés egy olyan országban élni, mely megállította a kereszténység végzetes hanyatlását és pusztulását. Egy olyan nemzet sarjának lenni, melyet kivétel nélkül minden egyes szomszédos állam, sőt, még a liberalizmusba éppen majdnem belefulladt Európai Unió is csodál, és példaként említ folyamatosan. Boldog vagyok, mert azt érzem, hogy a hazám érdekei maradéktalanul érvényesülnek. Vezetőink ezért vérzivatarban állva, ellenséges és hazug propaganda médiák folyamatos kereszttüzével dacolva harcolnak nap mint nap, helyettünk és értünk, mert megértették egybehangzó és vitathatatlan akaratunkat. Fáradhatatlanul vívnak csatát csata után, folytatnak értünk és a jövőnkért háborút ott, és akkor, amikor és ahogyan azt a helyzet megköveteli, és kivétel nélkül győztesen, emelt fővel távoznak a helyszínről! Teszik ezt úgy, hogy semmiféle kompromisszum se csorbítsa szilárd és örök érvényű felhatalmazásunkat. Mosolyogva. Hogy egy percig se érezhessük, mennyire elképesztően kemény dolog ez. Egyfajta tökéletesen működő emberi test vagyunk mi, így együtt, egyszerű állampolgárok, és a vezetőink. Ha lehetőségem nyílna, néha segítenék a harcban jómagam is, de mit tehetek én, egyszerű polgár....

Nem tudok nem örülni annak, hogy lassan már minden egyes polgártársam dolgozik, jobbnál jobb helyeken, még a korábban kihívásokkal küzdő régiókban élők is. Sehol sem látok szegénységet, elmaradottságot, vagy hasonlót. Azt látom, hogy akár a legkisebb borsodi kistelepülésen sem fogy alkohol, nincs bűnözés vagy függőség senkitől vagy semmitől. Önálló falvak, városok, észszerű gazdálkodás, és rengeteg szép nagy tér és sportlétesítmény. Bármikor kimehetek bármelyikhez, mert kivétel nélkül mindenki előtt nyitva állnak, és így edzhetem a testem, vagy ehetek egy jó fagyit a napon, egy szép főtéren. Kifejezetten jól esik tudni, hogy ezek mindegyike, olyan elképesztően okos gazdálkodás mellett lett megépítve, hogy a megbízó, vagyis az állam képes volt még a munkák közben is (!!) utána számolni, hogy éppen mennyit költöttek, és ha kell, szemrebbenés nélkül duplázták meg a költségeket, csak azért, hogy ezek a létesítmények szépek, időtállóak, és jól hasznosítottak legyenek. Le a kalappal!

A legnagyobb örömmel kísérem be mondjuk édesanyámat egy kórházba, bármelyikbe, mert kipihent, jól megfizetett és nem agyon terhelt személyzet várja őket, az ellátás egyéb körülményeiről nem is beszélve! Folyamatosan azt hallom, mennyi kórház és rendelő újul meg és lesz egyre korszerűbb berendezésekkel felszerelve. Bitang jó a lelkemnek, hogy nyugodt szívvel megyek be látogatni a hozzátartozóimat, és szinte még ők adnak a finom ételekből, amit ott kapnak, sőt, ha akarnám, még gyógyszert, szappant, meg fertőtlenítőt is vihetnék haza, mert egyszerűen olyan bőségesen látják el őket. Már-már kedvem lenne egy ficamot színlelni, hogy legalább 1 éjszakát bent tölthessek én is. Nyugalomban, biztos falak között, tisztaságban.

Végül, de nem utolsó sorban el kell, hogy mondjam, egy ideje azt olvasom, hogyan tudnánk a kedvesemmel hármas ikreket a világra hozni. Mert akkor azonnal annyi de annyi lehetőségem, lehetőségünk lenne még élvezni ennek a páratlan állami szerepvállalásnak az előnyeit, hogy azt egy átlagos európai ember fel sem fogja. Mert nyilván elválni sosem fogunk, mert nyilván a gyermekeink mindegyike teljesen egészséges és tanult lesz felnőtt korára, és semmi sem gátolhatja meg majd őket abban, hogy vissza is adják nekünk amit tőlünk kaptak, mert a nemzetem kormánya még ezt is lehetővé tette. Hogy ők lássanak el minket. Mindennap! Ez egyszerűen csodálatos érzés...

Befejezem, mert még sorolhatnám, de már-már nekem is zavarba ejtő kezd lenni.

Fontos a szerénység, és ebből is sokat tanulok mostanában. Bizony.

Rájöttem, nekem ez a mostani kormány, ez a rendszer, ez gyakorlatilag mindent biztosít, amire szükségem van. Úgy, ráadásul, hogy ennek soha, de soha nem lesz visszaütője, vagy ellenpólusa, vagy nevezzük aminek akarjuk. Mert ez örökké fog tartani, mert az eredendő jót nem követheti más, csak eredendő hála.

Boldog vagyok.

Sz G

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr1114933846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MACISAJT 2019.07.10. 16:28:34

Nézzük honnan indultunk 2010-ben.
Egy kifosztott , eladósított, állampolgárainak nagy részét un. svájci frank hitelekkel tudatosan jégre vívő, 2004 óta túlzott deficit eljárás alatt álló szerencsétlen ország.
Ahol az IMF hitel volt a "megmentő"-
Tessék összevetni azóta a görögországi állapotokkal és eseményekkel.

Ma Magyarország, bár bőven van mit fejlődnie, egy feljövőben levő stabil ország.
Hogy üvöltöznek közben minden hullámhosszon akik korábban tönkretették, böszme és kapcsolt itthoni és külföldi társaik?
Hogy visítoznak olyan posztjudeobolsevik közpénznyelő struktúrák, melyeket már 1990 lusztrálni kellett volna?
Érthető.

Viszont az un. rendszerváltás után ez a legjobb kormányzati ciklus és csak bánhatjuk az mszp/szdsz 12 évét , valamint szerencsétlen antallék kamikaze kormányzását...
Ezek nélkül a sógorokkal versenyeznénk. Igaz, nekik nincs vagy 800 ezer cigányuk sem, azt a monarchia korszakában gondosan áttelepítették Magyarországra.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.07.10. 16:33:32

Végre a Soros bérenc liberális ballibeknél is egyre többen ismerik fel hogy Orbán Viktor zászlaja alá állva sokkal szebb a mi életünk, mi tényleg a világ legboldogabban békemenetelő népe vagyunk és az külön öröm számunkra hogy Orbán Viktor mindent megold helyettünk az életben, nekünk semmin sem kell gondolkodni.

Ezenkívül Orbán Viktor megvéd minket a migránstól, Sorostól és Brüsszeltől így a nyugatnak esélye sincs arra hogy ránk kényszerítse hogy úgy kelljen nekünk magyaroknak is élni mint egy franciának. Vagy egy németeknek vagy egy norvégnak, akiknek az élete teljesen kilátástalan, a munkahelyen rabszolgák és annyi szabadidejük sincs, hogy vasárnap Teszkóba mennének.

Nálunk egy falusi kétosztályos gázszerelőből is lehet multimilliárdos, ehhez a nyugaton vagy nagyon sokat kell tanulni vagy nagyon sokat dolgozni. Ennyi felesleges dologra az embereknek Orbán Viktor országában se idejük, se szükségük nincsen, ehelyett itt bárkiből azonnal lehet valaki ha megfogadja Orbán Viktor ajánlatát hogy ezen vagy azon a közbeszerzésen induljon és holnap az övé lesz az egész ország.
Nekem Mészáros Lölö meg Tiborc ezért szimpatikusak mert nem ellenkeztek sose, hanem megfogadták Orbán Viktor tanácsait és a munka alapú társadalomban bemutatták hogy mire lehet vinni ha az ember azt a munkát végzi amit Orbán Viktor ad neki.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.07.10. 16:40:16

@MACISAJT:

Na ez az, a lippsikkk csak elhazudják Orbán Viktor fényes sikereit! Nem árt nekik megírni, hogy majdnem görögök lettünk 2010-ben, ha Kósa meg Szíjártó nem mondja ki, nem is tudtuk volna meg. És így a forint még ma is a 2010-es harmatgyenge 260-as eurón állana, nem úgy mint ma, amikor bivalyerős 325 az árfolyama.

És azt is említsük meg, hogy hiába ment ki 1 millió magyar külföldre elmosogatni az elmúlt nyolcév miatt, Orbán Viktor pár év alatt Magyarországon szintén teremtett 1 millió új munkahelyet, így valójában Orbán Viktor kétmillió új munkahelyet teremtett! Ezért van ma Magyarországon munkaerőhiány, mert akérkit keres az ember dolgozni azt nem találja, mert mindenki dolgozni van.

Attilajukkaja 2019.07.10. 16:53:46

Nagyon jó! :o)))))
Ütős írás. Köszi Önállóan gondolkodó!

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"???"
Mit nem értettél az írásból?

Merlot 2019.07.10. 16:54:22

Ötletes paródia. Egy baj van (nem a poszttal, hanem a valóságban), hogy 2 millió fidesz csicska - bocsi, szavazó - komolyan gondolja azokat, amit a szerző itt végig zongorázott.

MACISAJT 2019.07.10. 17:03:24

Ballib vagyok mert rettegek "Nem árt nekik megírni, hogy majdnem görögök lettünk 2010-ben, ha Kósa meg Szíjártó nem mondja ki, nem is tudtuk volna meg. És így a forint még ma is a 2010-es harmatgyenge 260-as eurón állana"

Höhö...:P
A 2010-es kormányváltás előtt EYG HÓNAPPAL l, éppen a görög sokadik pánik miatt 285 is volt. És ami megdöbbentőbb, ezt a 285-öt a 2006-os gyurcsanyizmus közben is elérte( én erre már nem is emlékeztem):
mandiner.blog.hu/2010/09/04/forintarfolyam_katasztrofa

Ezt nézve, a forint 9 év alatt összesen 13% alatt vesztett értékéből az euróhoz képest.
Ami szerintem még az exportőrök javára sem szolgált, az inflációba simán beleférne a 320-330 közötti sáv.
Az általam linkelt cikkből erre már nem is emlékeztem:
"Még egy érdekes tény: 2006-ban a forint hasonló árfolyammozgásokat járt meg, mint most, amint az a PSZÁF honlapján található diagramrajzoló alkalmazással is megtekinthetjük. A választások előtt 250-265 között mozgó árfolyam az év közepe tájt szintén bőven megjárta a 280 HUF/€ fölötti szinteket, és nem alakult ki világvége-hangulat, nem mondta senki, hogy a 2. Gyurcsány-kabinet bedönti a forintot, sem azt, hogy a pénzpiacok felmosták a kormánnyal a padlót. Elmondhatjuk, hogy a baloldali megmondászat közvéleményt hiszterizáló képessége figyelemre méltó."

Viszont hogy még a 2010-es kormányváltás ELŐTT mi történt, arra nagyon is,ezzel ugyanis számtalanszor cáfoltam már a Kósa és Szijártó bedöntötték a forintot c. legendát:

Megint 280 felett az euró
2010.05.20. 10:22 - MTI
A szerdai esést követően csütörtök reggel tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon: az eurót csütörtök délelőtt fél tízkor 280,40 forinton jegyezték a szerda délutáni 279,70 forint után. Az MTI által megkeresett devizapiaci kereskedők elmondták, már a kora reggeli nyitáskor 282 forint volt az euró árfolyama, majd folyamatosan erősödtek a régiós devizák, így a forint a 279,40-es euró árfolyamig is eljutott."

A többi meg elemi matek.
Meg lehet nézni, a 285-höz ha hozzáadunk 13%-ot mennyi jön ki ..(322, hogy lelőjem a poént)
Több mint 9 év alatt összesen 13%-ot romlott a forint cserearánya az euróhoz képest?
Mehet petschigmáriazita a Dunának.

Muhaha

Attilajukkaja 2019.07.10. 17:07:29

@Merlot:
" 2 millió fidesz csicska - bocsi, szavazó - komolyan gondolja azokat, amit a szerző itt végig zongorázott"
Szerintem maximum a fele. A másik 1 milliónak fogalma sincs, mi van Magyarországon (import szavazatok), nem gondolkodik ilyesmiken (kényszerből szavazó) vagy nem is érdekli.

Pop40 2019.07.10. 17:10:16

@MACISAJT:

"A választások előtt 250-265 között mozgó árfolyam az év közepe tájt szintén bőven megjárta a 280 HUF/€ fölötti szinteket, és nem alakult ki világvége-hangulat, nem mondta senki, hogy a 2. Gyurcsány-kabinet bedönti a forintot,"

280-nál most se mondaná senki. De a tolvaj vajdád jobbanteljesítő maffiaállama alatt még sose volt 280 a juró. Mostanság az is csoda, ha 320 alatt van.

Továbbra is szaros a nyelved, elvtárs.

nemecsekerno_007 2019.07.10. 17:11:24

Szellemes paródia de kb. ennyit tudtok. Ellenzékben ez oké, de kormányon gáz. Szerencsére 2010 óta egyre távolabb kerültök a hatalomtól. Szerencsére.

Pop40 2019.07.10. 17:13:39

@MACISAJT:

"bár bőven van mit fejlődnie, egy feljövőben levő stabil ország."

Az, elvtárs. Az egészségügy és az oktatás stabilan dől össze, a tudományos életet stabilan teszi tönkre a mocskos maffiád, mindenki stablian húz el, aki teheti, ennélfogva lassan nincs munkaerő az országban, az elhazudott infláció stabilan magas, a vajdád és a köztörvényes fideszes söpredék meg stabilan lop el mindent, amihez csak hozzáfér.

Te meg stabilan hülye vagy, stabilan szaros nyelvvel.

Attilajukkaja 2019.07.10. 17:14:14

@nemecsekerno_007:
"Szerencsére 2010 óta egyre távolabb kerültök a hatalomtól. Szerencsére."
A Fidesz is. Szerencsére.

MACISAJT 2019.07.10. 17:15:17

@Merlot: " Egy baj van (nem a poszttal, hanem a valóságban), hogy 2 millió fidesz csicska - bocsi, szavazó - komolyan gondolja azokat, amit a szerző itt végig zongorázott."

Baj, az maximum a ballibáknak.
Olyanoknak akik a böszme-apró klánjának visszatéréséről álmodoznak, a kóka -csillagpifta-libaszakértő féle gazdasági zsenikről, a csehákjudot-molnárlujas-horváth mengelica ágnes-féle ejrópai egészségügyről, az agyarbálint-hillerpifta fée oktatásról...
Mondjuk közszolgálati Pártkeltét nehezebb lenni most visszahozni, de megoldanák.
Párás szemmel nosztalgiáznak az ettár4sak és a francnak sem értik, a népek miért nem kívánják vissza kellő számban azt az aranykorszakot.

Muhaha.

clemens 2019.07.10. 17:21:24

Én meg mindennap szorgosan olvasom a teljes ellenzéki sajtót, hallgatom a klubrádiót, mindent megteszek hogy tájékozódjak, éppen ezért amikor szavazni kell marad a FIDESZ,

Attilajukkaja 2019.07.10. 17:22:23

@MACISAJT:
"Baj, az maximum a ballibáknak."
Nem, nem. Az egész országnak baj. Téged is beleértve.

Pop40 2019.07.10. 17:23:07

@MACISAJT:

"Mondjuk közszolgálati Pártkeltét nehezebb lenni most visszahozni, de megoldanák."

Igazán megható, mikor a csak a "köz" tévére 80 milliárd adófizetői pénzt elszaró, ezért cserébe nonstop rákosista propagandagyárat üzemeltető, hírhamisító szarosnyelvű propagandisták makognak "pártkeltékről". És akkor senki által nem nézett-hallgatott, de kompletten mindent vivő kesmákról ugye ne is beszéljünk.

Pártkelte? Alattatok aztán tényleg kikelt az a párt, tolvaj bolsik. Bele is nőtt a seggetekbe, viktorostól.

Pop40 2019.07.10. 17:25:38

@Attilajukkaja:

Ennek a majomnak nemigen baj, régen írták róla, hogy a századvégtől vagy honnan bérkommentel. Nyilván kitűnően megél az adófizetőktől ellopott pénzből, amivel a fideszes söpredék kitömi ezeket a gittegyleteket.
Nekik valóban élet-halál kérdése a fideszes csürhe, mert ha a piacról kéne megélniük, nem sokra mennének.

Attilajukkaja 2019.07.10. 17:25:44

@clemens:
"amikor szavazni kell marad a FIDESZ"
A Fidesz mára átalakult egy politikai csoportosulásból egy vallássá. Sok-sok elvakított és/vagy megvásárolt hívővel. Üdvözlünk a hitegyletben, testvír.

MACISAJT 2019.07.10. 17:26:15

@nemecsekerno_007: "Szellemes paródia de kb. ennyit tudtok. Ellenzékben ez oké, de kormányon gáz. "+

Hát kormányozni azt nem tudnak , az hétszentség. Eladósítanak, eladnak mindent amit csak tudnak és ennyire képesek, no meg a genetikailag kódolt hazaárulásra.
Többször felajánlottam, mondjon már valaki a ballibák 8+4 év kormányzásából öt, fenét, három, na jó EGY olyan kormányzati intézkedést, törvényt amire azt lehten mondani, igen ez az ország javát szolgálta, ez kiállta az idők próbáját, máig kitartott. Reménytelen.

Nekem viszont már egyvalami megérte: hogy nem "ezek" vannak hatalmon..Hogy nem a strigák és honkupecek, nem az apró antall pereputtyok, nem a kókák, demszkik, mesterháziak, nem mszp-szdsz ormányoz.
Hogy azt látom/láthatom amint az agyonvert ballibák,a szellemi homlesszek óbégatnak naponta mindenfelől , minden hullámhosszon.
Ez ugyanis számomra PRICELESS.
( Megfizethetetlen):D

Attilajukkaja 2019.07.10. 17:28:00

@Pop40:
"Nekik valóban élet-halál kérdése a fideszes csürhe, mert ha a piacról kéne megélniük, nem sokra mennének."
Nem hinném, az ilyen bértrolloknak mindig volt és mindig is lesz piaca Magyarországon. Ma a Fidesz mellett kardoskodik, holnap meg ki tudja, ki mellett. :o)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 17:35:56

@MACISAJT: Akartam kérdezni de látom csak felmondtad a propagandát.

midnight coder 2019.07.10. 17:42:29

"El kell ismernem, hogy a hazai oktatás, amivé az mára átalakult, nem más, mint egy zsenialitáson, tájékozottságon és humánumon alapuló egyedi rendszer"

Mondjuk úgy, Orbánék sem rontottak rajta többet mint ti. Legutoljára Kádárék alatt volt normális színvonalú oktatás. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy akkortájt a gyerekek és a szüleik is normálisabbak voltak.

"Teljesen egyértelművé vált, hogy a hazai gazdaság, úgy ahogyan van, gyakorlatilag egy csoda."
Az túlzás, viszont legalább nem estünk akkorát a környező országokhoz képest a makrogazdasági mutatókban mint a szocik idején, illetve nem dupláztuk meg a GDP arányos államadósságunkat.
Azért ez is valami.

"Elképesztően jó érzés egy olyan országban élni, mely megállította a kereszténység végzetes hanyatlását és pusztulását. "
Én Pl. pont leszarom a kereszténység hanyatlását, viszont nem szeretnék olyan országban élni ahol kivégzik az ateistákat és nyílt utcán megerőszakolják a feminista tüntetőket még akkor sem, ha én magam sem vagyon nagyon oda a feminácikért.

"Nem tudok nem örülni annak, hogy lassan már minden egyes polgártársam dolgozik, jobbnál jobb helyeken, még a korábban kihívásokkal küzdő régiókban élők is."

Fogalmazzunk úgy, hogy legalábbis klasszisokkal jobb a helyzet ezen a téren mint a szoci kúrmány idején.

"Azt látom, hogy akár a legkisebb borsodi kistelepülésen sem fogy alkohol, nincs bűnözés vagy függőség senkitől vagy semmitől."
Miért, mikor volt, hogy a legkisebb borsodik kistelepülésen nem volt alkohol, drog és bûnözés ? Más kérdés, hogy a szocik idején ezt megélhetési bûnözésnek becézték.

"Folyamatosan azt hallom, mennyi kórház és rendelő újul meg és lesz egyre korszerűbb berendezésekkel felszerelve."

Valóban épülnek új kórházak/rendelők, nyilván nem annyi mint kellene. Viszont Fletóék hány kórházi ágyat szüntettek meg ? Ne csináljunk már úgy, mintha akkor annyival jobb lett volna a helyzet. Az egészségügy kb. a gengszterváltás óta folyamatosan szar, és senki nem mert hozzányúlni. A szocik is csak a kasszára próbálták rátenni a kezüket, szerencsére sikertelenül. De ha a tervük sikerül, akkor ma az egészségügy szarabb mint valaha.

"Úgy, ráadásul, hogy ennek soha, de soha nem lesz visszaütője, vagy ellenpólusa, vagy nevezzük aminek akarjuk."

Pillanatyilag Orbán legfőbb ereje az ellenzéke. Az, hogy Fletóék erősödtek meg az EP választásokon egy lottó ötössel ér fel Orbánnak. És a fasorban sincs olyan erő, ami alternatívát lenne képes felmutatni.
És nem is lesz, amíg a szocik és a DK helyét fel nem szántják, és be nem vetik sóval. Az pedig nem ma lesz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 17:43:00

Többi troll?
Tart még az eligazítás?
Most döntik el,hogy visítozni kell vagy nevetni?

MACISAJT 2019.07.10. 17:45:47

@Sir Galahad:

2006 óta számtalan választást elbuktak a ballibák. Erre milyen következtetésre jutottak?
Még több gyurcsányt(-nét), immár az operettnácikkal is dúsítva és még több hazaárulást.
Ennyi.
Újabb választás, újabb csúfos bukta.
És dá kápó.

És ezek " fidesz csicskáznak- bocsi, szavazó"....

Muhaha

Attilajukkaja 2019.07.10. 17:50:54

@midnight coder:
"Mondjuk úgy, Orbánék sem rontottak rajta többet mint ti."
Én személy szerint nem rontottam rajta semmit. Miért kell engem pocskondiáznod?
Amúgy meg az adatok világosak: a magyar oktatás színvonala zuhanóban van.

"legalább nem estünk akkorát a környező országokhoz képest a makrogazdasági mutatókban mint a szocik idején"
A helyzet tragikus, ... de legalább ki tudtál valami indokot találni, hogy neked megfeleljen.

"klasszisokkal jobb a helyzet ezen a téren mint a szoci kúrmány idején."
Mármint a foglalkoztatás terén? Valóban. Leszámítva a kényszer közmunkásokat és a külföldön dolgozókat (ezek mind benne vannak a Fidesz statisztikában), csak kevéssel nőtt a Magyarországon foglalkoztatottak száma. A szocik alatt valószínűleg jobban nőtt volna. És ezt te sem tudod megcáfolni. :o)))))

Pop40 2019.07.10. 17:54:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Még nem ért véget az eligazítás, hogy hogyan kéne kommunikálni, hogy a fideszt az összes bizottsági posztról kibasszá...öööizé oppardon "önfelfüggeszti magát" :D :D :D

MACISAJT 2019.07.10. 17:59:05

@Pop40: "Még nem ért véget az eligazítás, hogy hogyan kéne kommunikálni, hogy a fideszt az összes bizottsági posztról kibasszá...öööizé oppardon "önfelfüggeszti magát" :D :D :D "

Eftárs! Elkerülte figyelmedet a nagy kárörömben az index címlapja:

Megválasztották alelnöknek Deutsch Tamást az EP-szakbizottságban
EUrologus
EUrologus
követés
2019.07.10. 17:11 Módosítva: 2019.07.10. 17:52
11-6 arányban jóváhagyták Deutsch Tamás jelölését, két és fél évre alelnök lesz az Európai Parlamentben a költségvetési ellenőrző szakbizottságban. "

A még több hazaárulás megint lyukra futott?????? Ajvé córesz , újhülye és momentumos ettársnők pedig oly szép reményeket fűztek !

Nyihihi:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 18:00:21

@MACISAJT: Azok a hülyék meg ott nyugat európában még pozíciót is adnak Dobrev Klárának.
Örüljetek fideszgecik!:))
A hazaárulást meg vikiék folytatják ezerrel.

Pop40 2019.07.10. 18:00:45

@MACISAJT:

Igen, 2010 óta számos választást rendkívül sikeresen csaltatok el, méltóan kékcédulás komcsi elődeitekhez.
Hogy mire mentek ott, ahol nem tudjátok elcsalni a szavazásokat, azt meg ugye élőben látjuk az euban. :-))))))

Az itteni csalássorozat is addig tart, míg az eu meg nem unja a fideszes vircsaftot, és meg nem vonja az ellopható lóvét a bazári majom vajdádtól. Ha elfogy az ellopható ingyenlóvé, csalások ide vagy oda, igen gyors vége lesz a fideszes maffiaállamnak. :-)

Hazaáruló fideszestől, meg fidesz-pénzelte mitanyánkos operettnácistól. :-)
Muhahahaha :D

Pop40 2019.07.10. 18:05:44

@MACISAJT:

Kétségtelen, az eu se lesz már hülyébb.
Valahol megérdemli, hogy az ilyen fajtádbeli paraziták elősködjenek rajta. :-)

A drogos, alkesz dajcstompi, mint költségvetési ellenőrző bizottsági alelnök. Legközelebb jelöljétek mé'szarost a közbeszerzési bizottságba.

MACISAJT 2019.07.10. 18:10:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Azok a hülyék meg ott nyugat európában még pozíciót is adnak Dobrev Klárának."

Miért ne adnának? Hiszen pontosan tudják hogy a bolsevik apró antallnak aki szovjet tankon rontott rá országára az unokája, így hazaárulásban von Haus aus jeleskedik,
aki nem a magyar érdekeket képviseli, egyébként bevallott migránspártiként. Tudniillik a magyarok többsége nem híve a nyílt társadalomnak. Dobrevet leginkább az érdekli, hogy mindenben a magyar kormánnyal ellentétes véleményt képviseljen. Keblükre is ölelik az ország ellenségei közül sokan. Már csak azért is, mert azt az erőt képviseli, amelyet az EU urainak és nem a nemzeteinek többsége képvisel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 18:16:06

@MACISAJT: Akkor tényleg hülyék ha pénzügyeket bíznak rá!
Kecskére káposztát!
Mondjuk még mindig jobb,mintha a drogrészleget bíznák rá valahol.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 18:21:11

@Pop40: XMondom ez engem is mellbevágott,hogy ilyen hülyék.

@MACISAJT: LOL! és XD

MACISAJT 2019.07.10. 18:21:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Akkor tényleg hülyék ha pénzügyeket bíznak rá!"
Pop40 "Kétségtelen, az eu se lesz már hülyébb."

Már megint mi történt? A ballibák fogadkoztak, újhülye eftárstól a momentumos ettársnőig, hogy most aztán sikeres lesz a hazaárulás, most aztán betartanak, megnézheti magát Magyarország kormánypártja és az EP választások abszolút győztese, attól koldulnak, egy fia pozícióhoz sem jutnak...
Na erre jött az újabb pofáraesés az ettársaknak és ettársnőknek.
Utóbbiak még a román neonáci , mára "liberális" funaros/vatrás ciolossal is összeálltak, hátha....

Most akkor ki a hülye? Megint mások?

Muhaha

sinus67 2019.07.10. 18:28:17

youtu.be/NtKwEovr5Wo

Demokrácia nélküli többpártrendszer!
Ez a manus egy jövőbelátó!
:))))

romlottnarancs 2019.07.10. 18:34:07

Ilyen szar kormányunk még soha nem volt , ugy értem1990 óta.Amit ezek művelnek kormányzás néven az egy borzalom !Itt csak kizsákmányoló politika ,nulla szakértelem van.

MACISAJT 2019.07.10. 18:38:39

@romlottnarancs:

Eftárs! Már olyan szarul állunk hogy bejáratott fikanickekekre se telik?:P

romlottnarancs
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Muhaha

Attilajukkaja 2019.07.10. 18:47:46

@romlottnarancs:
"Amit ezek művelnek kormányzás néven az egy borzalom !Itt csak kizsákmányoló politika ,nulla szakértelem van."
Ez a lényeg!!!! Meg az ország nagy szakértelemmel való lerablása. Szóval mégis van itt "szakértelem"!!!!!

Attilajukkaja 2019.07.10. 18:50:06

@MACISAJT:
"11-6 arányban jóváhagyták Deutsch Tamás jelölését, két és fél évre alelnök lesz az Európai Parlamentben a költségvetési ellenőrző szakbizottságban."
Ebből is látszik, hova süllyedt az EPP!!! Nem véletlenül veszítettek annyi szavazót.

sinus67 2019.07.10. 18:58:19

@Attilajukkaja:

Ezek után az EPP díszes társaság ne papoljon európai értékekről, meg jogállami számonkérésekről, meg ilyesmikről!
Jól szájbaszarták magukat azért a pár szavazatért!

Pop40 2019.07.10. 19:04:41

@MACISAJT:

"Hiszen pontosan tudják hogy a bolsevik apró antallnak aki szovjet tankon rontott rá országára az unokája,"

Igen, pontosan tudják, hogy ez az össz, amit a fideszes söpredék össze bír izzadni ellene. Hogy kinek az UNOKÁJA.
Ez (is) bizonyítja, hogy tökéletesen tisztességes ember. A lótolvaj vajdáddal ellentétben, aki nem a kisztitkáros-mszmp-s jóégtudja milyen ősei miatt egy kupac szar.

"Tudniillik a magyarok többsége nem híve a nyílt társadalomnak."

Igen, ehhez képest eddig egyedül a tolvaj vajdád telepített Mo-ra migránsokat. Kezdte a letelepedési kötvényesekkel, folytatta a venezuelaiakkal, azóta jöttek ukránok, meg a fene tudja, még kik.
A "nyílt társadalomnak" meg annyira nem híve, hogy pont most szavazta meg azt a Leydent, aki migránsokat fogadott be HAZA, illetve deklaráltan az eu-i egyesült államok a célja.

Szomorú, mikor a saját vajdád szar szájba, miközben te szorgalmasab büfögöd vissza a még előző nap aktuális pártleiratot. :-)))

Pop40 2019.07.10. 19:09:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Lássuk be, nem véletlenül tartanak ott, ahol.
A szavazóknak európa-szerte mutogatni kell majd dajcsot, hogy íme, az ep ilyen alakokkal vigyáz a pénzedre, következő szavazáson köszönd meg a néppártnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 19:10:28

@Pop40: ezek egyenesen szeretik,ha a szájukba szarnak!
Na további jó mulatást!

Pop40 2019.07.10. 19:13:23

@MACISAJT:

"most aztán sikeres lesz a hazaárulás"

Sikeres is lett. A tolvaj vajdád drogos haverja máshogy nem került volna az ep-be még takarítani se.
Ez a selejt a világ szégyene ott még úgy is, hogy most legalább a tisztességes politikusoknak (pl Momentum) lesz kire mutogatni, mikor szóba kerül az eu töketlensége az olyan tolvajokkal szemben, mint a vajdád.

Attilajukkaja 2019.07.10. 19:14:04

@sinus67:
"Ezek után az EPP díszes társaság ne papoljon európai értékekről, meg jogállami számonkérésekről, meg ilyesmikről!"
:o))))ű

"Jól szájbaszarták magukat azért a pár szavazatért!"
Szerintem nem azért a pár szavazatért tették, mert 13 nem oszt, nem szoroz. Fontosabb, hogy Orbán nyakát ne engedjék ki a szorításukból

Pop40 2019.07.10. 19:16:04

@romlottnarancs:

Van azért a fideszes hordában szakértelem, csak nem arra, amire kéne.
Lopni, hazudozni, meg választást elcsalni tökéletesen tudnak.

Pop40 2019.07.10. 19:17:02

@Attilajukkaja:

Mivel? Hogy a drogos tolvaj dajcsot pozícióba teszik?

Attilajukkaja 2019.07.10. 19:18:03

@Pop40:
"A szavazóknak európa-szerte mutogatni kell majd dajcsot, hogy íme, az ep ilyen alakokkal vigyáz a pénzedre"
He-he!!!! Tompika, a magyarok büszkesége.:o))))
turazokni.hu/kinizsi-gif/tumblr_ngdw1enria1qg5e9go1_500.gif

Pop40 2019.07.10. 19:18:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Éltető elemük.
Hisz viktorkából jön, akkor csak jó lehet. :D :D

Attilajukkaja 2019.07.10. 19:21:28

@Pop40:
"Mivel? Hogy a drogos tolvaj dajcsot pozícióba teszik?"
Inkább őt, mint valami kulturáltabb, értelmesebb emberüket.

Pop40 2019.07.10. 19:22:12

@Attilajukkaja:

A Momentum helyében azzal kezdeném, hogy ez alá odaírnám, hogy íme, ezt szavazta meg az ep a néppárt jelöltjeként a költségvetési (!!) bizottság alelnökének.
Aztán elkezdeném Európa-szerte terjeszteni. Médiának, pártoknak, sajtókonf-kon, mindenhol.
Hadd magyarázkodjanak azok a barmok, akik ezt a hazaáruló drogos görényt megszavazták. A szavazóik biztos gratulálnak majd nekik. :-)

Blogolo Blogi 2019.07.10. 19:23:17

@MACISAJT: "Ma Magyarország, bár bőven van mit fejlődnie, egy feljövőben levő stabil ország."
Mar annyira hasitunk, hogy egyenesen Romaniaval, meg Bulgariaval kerultunk pariba. Juheeeee, fideszgyokerek, ezt kizarolag a korlatolt agyatoknak koszonheti az orszag! Beeeeeee.

Pop40 2019.07.10. 19:25:32

@Attilajukkaja:

Igen, a fideszes maffia - a becsületessége mellett, persze - arról híres, hogy csak úgy hemzsegnek ott a kulturált, értelmes emberek. :D :D

Nem. Ez alap, hogy ebből a maffiacsürhéből egy posztra jelölünk embert, cellatakarítónak a börtönbe.

Realista60 2019.07.10. 19:31:08

@MACISAJT: Ó, te nagyon hülye agymosott fityiszes, biztosan jó élni a te fényes tekintetü (szerintem elmebeteg) Orsós uralma alatt és biztosan a világ legokosabb gázszerelője világosította meg az elborult elmédet! Az IQ-tok egyforma! Az örök világosság fényeskedjék neked és az általad nemzett (bár ezt másképp nevezném, mert az állatok nem nemzeni, hanem, mint köztudott fialni szokott), nagyon sajnálom őt, mert nem tehet róla, hogy az ő nagyszülei "megvilágosultak" voltak, az unokád biztosan díjazni fogja nagyszüleit és sírotokra bizonyára nagyot köp majd rá, mert mint a reklámban van "mert ezt te megérdemled"!

morph on deer 2019.07.10. 19:35:28

“Felismertem a helyzetet, megvilágosodtam”

Elios, mi?
Csak az segít manapság..!

Attilajukkaja 2019.07.10. 19:35:33

@Pop40:
"A Momentum helyében azzal kezdeném, hogy ez alá odaírnám, hogy íme, ezt szavazta meg az ep a néppárt jelöltjeként a költségvetési (!!) bizottság alelnökének. "
Úgy-úgy! :o))))

"Igen, a fideszes maffia - a becsületessége mellett, persze - arról híres, hogy csak úgy hemzsegnek ott a kulturált, értelmes emberek. :D :D"
Tompikánál CSAK értelmesebbek léteznek. Ez egy axióma.

"Ez alap, hogy ebből a maffiacsürhéből egy posztra jelölünk embert, cellatakarítónak a börtönbe."
Mindegy mire szavazták meg. Muszáj volt valakit a Fidesztől is bevenni. Ez nem jelenti azt, hogy komolyan is veszik majd.

morph on deer 2019.07.10. 19:42:48

@Attilajukkaja:
“Fontosabb, hogy Orbán nyakát ne engedjék ki a szorításukból”

Egy valódi “felfüggesztés” azért hatásosabb lenne, ha már a nyaknál tartunk, az a biztos!

Amúgy meg most akkor felfüggesztették a saját maguk felfüggesztését, vagy mi a fax van?

morph on deer 2019.07.10. 19:48:11

@MACISAJT:
“a bolsevik apró antallnak”

Antall sem bolsevik, sem apró nem volt, csak szólok...

Te tényleg ennyire nem figyelsz, vagy már végképp agyadra ment a narancs?

Attilajukkaja 2019.07.10. 19:48:32

@morph on deer:
"Egy valódi “felfüggesztés” azért hatásosabb lenne, ha már a nyaknál tartunk, az a biztos!"
Ez a jövő zenéje lesz.

"Amúgy meg most akkor felfüggesztették a saját maguk felfüggesztését, vagy mi a fax van?"
A posztok megválasztására nem vonatkozik a felfüggesztés, ezt már előre lehetett tudni. Nyitva hagyták a kapukat, de Weber nem biztos, hogy ugyanolyan kedves lesz majd a Fideszhez ezek után is, amilyen eddig volt. És ő lett a frakcióvezető.

Pop40 2019.07.10. 19:58:43

@Attilajukkaja:

"Muszáj volt valakit a Fidesztől is bevenni" dehogy volt muszáj. Fel vannak függesztve. A tolvaj Vitya még a néppárti ülésekre sem teheti be a donga lábait. Hogy lett volna már muszáj megszavazni bármire ezt a mocskos maffiát?

Eleve, a néppártból is rég ki kellett volna vágni ezt a söpredéket, nemhogy még jelölgetni posztokra a drogos tolvaj embereit.

Kegyetlenül leszerepelt ma az eu, erre nincs mentség.

Pop40 2019.07.10. 20:01:42

@morph on deer:

"Amúgy meg most akkor felfüggesztették a saját maguk felfüggesztését, vagy mi a fax van?"

A fidesznél ez úgy megy, hogy olyan posztot, amit nem adnak nekik, nem is hajlandóak elfogadni.
:-)

Pop40 2019.07.10. 20:04:13

@Attilajukkaja:

"A posztok megválasztására nem vonatkozik a felfüggesztés, ezt már előre lehetett tudni. "

Akkor mégis mi a rákra vonatkozik, ha a lényegre nem?
Nem járhatnak össze este pókerezni a néppártiakkal, vagy mi?

Ha felfüggesztek egy ilyen maffiahordát, az a minimum, hogy bizottsági posztot (eleve, bármilyen posztot) nem adok neki.

nemecsekerno_007 2019.07.10. 20:05:22

@MACISAJT: Hát nem csak neked, de sokaknak priceless :))))))

MACISAJT 2019.07.10. 20:08:23

Hörögjenek csak az eftársak az újabb fuccsba ment ballib hazaárulás láttán..:P

Zene füleimnek :P

Muhaha

Realista60 2019.07.10. 20:08:53

Mindenkinek ajánlom a figyelmébe! Nekem van egy barátom, aki megrögzött migránsozó, sorosozó, az a nagyon hülye agymosott fideszes, aki ráadásul középvégzettségű. Beszélgetés közben azt mondta, hogy tiszteljem benne azt, hogy ő egy értelmes fideszes és adjam meg ezáltal neki a tiszteletet! Közöltem vele, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni és nem fideszes módon követelni, főleg, ha nem érdemli meg. Komolyan közölte, hogy ő egy gyakorlatilag felsőbb rendű lény, épp a fideszes fan tábortagsága miatt! Én érveltem, hogy aki értelmes, az nem lehet fideszes, aki meg fideszes az nem lehet értelmes! Rögtön migránssimogató lettem, értelmes (sőt semmilyen) érve nem volt, megoldotta, azóta nem szól hozzám, pedig jó barátok voltunk! Kb. 3 hónapja! Ennyire elvakultak a fideszesek, ha más mesélné ezt nekem, nem hinném, hogy ennyire hülye emberek vannak, akik, ha nem tudnak érvet felhozni állításuk igazára, akkor hisztiznek! Képesek egy barátságot is felrúgni orsós vendel miatt. Ez a fidesz! Ennyi! A fiával tavaly óta nem beszél, mert az elmondta egy családi összejövetelen, hogy nem a fideszre szavazott!

Attilajukkaja 2019.07.10. 20:09:31

@Pop40:
"dehogy volt muszáj. Fel vannak függesztve."
A felfüggesztés erre nem vonatkozik. A számszerűség alapján volt muszáj legalább egy fideszest is beválasztani.

"A tolvaj Vitya még a néppárti ülésekre sem teheti be a donga lábait."
Az más. A felfüggesztés arra vonatkozik.

"Eleve, a néppártból is rég ki kellett volna vágni ezt a söpredéket"
Ami késik, nem múlik.

"Kegyetlenül leszerepelt ma az eu, erre nincs mentség."
Ellenkezőleg. Ebből is látszik, hogy az EU a kompromisszumra, az együttműködésre törekszik, nem arra, hogy a másikat a földbe döngölje. És ez így helyes, akármennyire is furcsa ez a magyarok számára.

MACISAJT 2019.07.10. 20:12:14

@nemecsekerno_007: "de sokaknak priceless :)))))) "

Naná..:P
Ilyenkor valósággal tombolnak az agyonvert ballibák, jönnek a "demokraták", teli torokból cigányoznak, a "vajdáddal", az "orsósozással" ( Istenkém, Orbán "cigányságát" még doktorkendepéternek sem sikerült valahogy bizonyítania, pedig vagyonokat fizetnének bármiért :P), mindenki hülye, a szavazók, az EP-ben a megszavazók, csak ők helikopterek ..:P

Muhaha

Realista60 2019.07.10. 20:14:29

@MACISAJT: Mondd meg az anyádnak, hogy ne jöjjön holnaptól takarítani, mert ellopta a kifli maradékot, mert a jövedelméről lemondott vitya javára, meg hát kell a vejkónak is a kaja, van étvágya!

MACISAJT 2019.07.10. 20:14:38

@Realista60: "Én érveltem, hogy aki értelmes, az nem lehet fideszes, aki meg fideszes az nem lehet értelmes!" "orsós vendel miatt. Ez a fidesz!"

Két perccel ezelőtt írtam, erre tessék, itt az igazolás...:P
Quod erat demonstrandum.

Muhaha

Attilajukkaja 2019.07.10. 20:15:34

@MACISAJT:
"Hörögjenek csak az eftársak az újabb fuccsba ment ballib hazaárulás láttán..:P"
Ötből három fideszest nem választottak meg az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésébe.

Realista60 2019.07.10. 20:17:09

@MACISAJT: Egyszerű! Megvette magának a "nemesi oklevelet" az orsós apuka!

Attilajukkaja 2019.07.10. 20:17:20

@Realista60:
" ellopta a kifli maradékot"
Az nem a Selmeczi Gabriella volt, aki kiflicsücsköt lopott a szupermarketben? :o))))

Realista60 2019.07.10. 20:20:53

@Attilajukkaja: A MACISAJT családjához tartozik ő is, ők az anyatejjel szívják magukba a lopási hajlamot!

Attilajukkaja 2019.07.10. 20:24:11

@Realista60:
"A MACISAJT családjához tartozik ő is, ők az anyatejjel szívják magukba a lopási hajlamot!"
Én az ilyesmiben nem hiszek. Dickenstől tudjuk (Twist Oliver), hogy a lopást tanítani kell még a gyereknek is. A Fidesznél jobb iskolát még Dickens sem tudott volna megálmodni.

MACISAJT 2019.07.10. 20:25:57

@Attilajukkaja: "Ötből három fideszest nem választottak meg az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésébe. "

Nyugodtság van..Azokat maj a jövő héten választják :P

@Realista60: "az orsós apuka! "

Persze, persze...:P Ennyire képesek a ballibák: hazaárulásra, az ország tönkretételére mikor szerencsére egyre ritkábban hatalomra kerülnek és némi "haladó, progresszív demokratikus" cigányozásra.
Persze csak névtelenül suttogva, mert ugyebár ciki, másrészt még nagyobb ciki hogy még egy nyamvadt bizonyítékot sem tudtak elővakarni vagy 30 év alatt...P

Muhaha

Realista60 2019.07.10. 20:26:12

A fidesz famíliánál a lopás, az családi vonás! Ez rímel is és stimmel is!

Pop40 2019.07.10. 20:32:57

@Attilajukkaja:

"A számszerűség alapján volt muszáj legalább egy fideszest is beválasztani."

Miért lett volna muszáj? Hazaáruló tolvajok nélkül nem működik az eu?

"Ebből is látszik, hogy az EU a kompromisszumra, az együttműködésre törekszik, nem arra, hogy a másikat a földbe döngölje."

Már bocs, de ez akkora kapitális baromság, hogy nincsenek rá szavak. (Nyilván tőlük, nem tőled természetesen). Az eut egyszer ezek az álszent polkorrekt baromságai viszik majd a sírba, mintha a rákos beteg nekiállna dédelgetni a daganatot a testében, ahelyett, hogy elpusztítja.

És erre nem mentség, hogy 5 fideszes görényből 3 nem ment át.
Mert 2 átment, és ez pont kettővel több, mint amennyinek szabad lett volna, ha a hülye eu minimálisan is adna magára, és komolyan venné az elveit.

Kíváncsian várom, a rendőrségnél mikor vezetik be, hogy a polkorrektség, az együttműködés, meg a "kompromisszum" jegyében nem üldözik a rablógyilkost, a tolvajt, meg a betörőt.
Hisz ő is csak ember, nem?

Agyrém.

Realista60 2019.07.10. 20:34:20

@MACISAJT: Visszakérdezek: És az Orsós apuka mivel tudta igazolni a származását! Lázár óta tudjuk, hogy a cigányság soha nem lesz képes beilleszkedni a magyar társadalomba. Ez a család ezt maximálisan igazolja is!

Gleccsertetű 2019.07.10. 20:34:20

@Realista60: hát, ha ilyen “érveid” voltak akkor nem csodálom, h a haverod becsicskított

Realista60 2019.07.10. 20:35:41

@Gleccsertetű: Én röhögtem egyet, ő meg orsós csicskája maradt! Miről is beszélsz?

jágör68 2019.07.10. 20:36:04

Szegény eLMeBeTeGeQ nagyon megárthatott nekik a szombati 60 fokos betonon vonaglás.

A szokásosnél is jobban megbuggyant az agyuk helye.

Cseh- botmixer- Katikától, meg Donát elvtársnőtől és KGB- s fatty Apró- Dobrevtől várták, hogy majd odacsap a Zorbánnak Brüsszelisztánban:DDD

Pop40 2019.07.10. 20:38:19

@Attilajukkaja:

De két retket beválasztottak. Egy köztörvényes maffia jelöltjeinek 40%-a fontos posztra került abban az euban, aminek az összes elvét naponta sértik meg, az összes pénzét ellopják, stb stb.

Most az egyszer, életemben először és utoljára igazat kell adnom ennek a bérkommentelő századvéges reteknek, teljes joggal örömködik itt, hogy az eu ennyire segghülye.

Attilajukkaja 2019.07.10. 20:39:16

@MACISAJT:
"Nyugodtság van..Azokat maj a jövő héten választják :P"
Na ja! :o)))))))))))))))

@Pop40:
"Miért lett volna muszáj? "
Mint mondtam, a számszerűség miatt. A Fidesz 13 küldöttje az 13 küldött.

" ez akkora kapitális baromság, hogy nincsenek rá szavak."
Ha így gondolod, akkor itt le is zárhatjuk a vitát. :o)

"a rendőrségnél mikor vezetik be, hogy a polkorrektség, az együttműködés, meg a "kompromisszum" jegyében nem üldözik a rablógyilkost, a tolvajt, meg a betörőt. "
Az EU nem egy erőszakszervezet, mint a rendőrség. Csak ismételni tudom magam: az együttműködésre törekszik, nem a büntetésre. Az a Fidesz politikája, aminek a következményei kezdenek beérni.

Gleccsertetű 2019.07.10. 20:39:19

@Realista60: pont ezt mondom. akkora marha vagy, h észre sem veszed mekkora hülyét csináltak belőled

Pop40 2019.07.10. 20:40:45

@jágör68:

Elvtársnő? Mármint az a saccperkábé 25-30 éves, rendszerváltás utwn született Donáth?
Akkor a tolvaj fideszed, aminek a 90%-a mszmps meg kisztitkár hazaárulókból áll, micsoda, féleszű bolsi?

MACISAJT 2019.07.10. 20:46:02

@Pop40: "Most az egyszer, életemben először és utoljára igazat kell adnom ennek a bérkommentelő századvéges reteknek, teljes joggal örömködik itt, hogy az eu ennyire segghülye. "

Nnna. Ez is ugyanolyan semmivel sem alátámasztott legenda mint Orbán "cigánysága",ámde mivel megdicsértél, elárulom hogy se századvéges se bérkommentelő nem vagyok..:) Bár, főleg az utóbbit nem tartanám cikinek, miért volna az ha valakit megfizetnek, vagyis profi???
Ha valaki ökörségeket ír, jobb ha ingyen teszi?

Pop40 2019.07.10. 20:47:02

@Attilajukkaja:

"Mint mondtam, a számszerűség miatt. A Fidesz 13 küldöttje az 13 küldött"

És? Szükség van rájuk bármihez? Nincs. Akkor meg miről beszélünk?
Nálad az rendben vagy, hogy egy olyan drogos köztörvényes, mint tompika, ellenőriz alelnökként (!) egy költségvetési (!) bizottságot?

"Az a Fidesz politikája, aminek a következményei kezdenek beérni."

2 alelnöki poszt formájában?

Realista60 2019.07.10. 20:48:09

@Gleccsertetű: Látod mennyire agymosott fideszes vagy! Ha ilyen egyértelmű dolgokból nem szüröd le, hogy ő magából csinált hülyét, akkor csak sajnálni tudlak! Remélem egyszer újra nyitják Lipótmezői, számodra szociális központot, első számú kezelt lesz belőled! Már olvasni sem tudsz. Hát, a fidesz az csak fidesz marad, ilyen hülyéket termel ki magából!

MACISAJT 2019.07.10. 20:51:37

@Realista60: " Visszakérdezek: És az Orsós apuka mivel tudta igazolni a származását!"

Hát zsidónak ne menj, ilyen "visszakérdezésekkel" ...:P
Miféle " Orsós apuka"? Honnan vetted ezt egyáltalán? (költői kérdés)

Ugyanis Orbán Viktor apja, Orbán Győző soha nem volt " orsós".(bánatotokra)

Ellenben Orbán Győző Bálint (Budapest, 1940. november 10. –) mezőgazdasági üzemmérnök, vállalkozó, Orbán Viktor politikus, Orbán Győző közgazdász és Orbán Áron édesapja.
Orbán Mihály és Szegöl Magdolna fiaként született. Állategészségügyi technikumban érettségizett 1958-ban.A debreceni agrártudományi egyetem mezőtúri mezőgazdasági gépész üzemmérnöki karán tanult, ahol 1962-ben szerezte meg oklevelét.

Ja és az ő apja meg a körzeti állatorvos volt...

Muhaha

lobaszopiatej 2019.07.10. 20:55:23

És milyen boldogan adózok Gazdámnak, hogy Mészáros Lőrinc mégtöbb stadion emeljen!
Remélem, nem tűnnek el a titokban szerveződő olimpia után sem, hanem itt maradnak az országban elkölteni mindazt a pénzt, amit boldogan adtunk eme munkájukért!

Pop40 2019.07.10. 20:56:01

@MACISAJT:

Persze, hogy nem vagy. Hiszek neked, miért is hazudna egy fideszes. :-)
Meg ugye eleve közismert, hogy a fidesz sosem vetemedne arra, hogy bérkommentelőket alkalmazzon. :D

Ritka nap ez, remélem, soha többet nem kerül rá sor, de ismét igazat kell adnom neked: kétségtelen, a vityarajongó agyhalott mamiknál, akik asszisztálva a saját kirablásukhoz, a döglődő eühöz, stb, még kimennek a Gecinek birkamenetelni, meg kezet csókolgatni... Ezeknél a hasznos hülyéknél lejjebb tényleg nem nagyon van semmi.
Szóval igen: értelmesebb, aki pénzért csinálja. Hogy melyik tisztességtelenebb a kettőből, azt nehéz eldönteni, de az, amelyik kihasználva a hasznos hülyéket, legalább megél a hazudozásból, az nyilván értelmesebb annál, mint aki ingyen hülye.

Pop40 2019.07.10. 20:59:47

@Realista60:

Naná. Fekete napja ez az eunak.
A fideszes haverod meg sose sajnáld, pár év, és ő tagadja majd le, hogy az volt, kb olyan lesz a fideszesség, mint most az mszmp-s vagy munkásőr vagy III/ akárhányas múlt.

midnight coder 2019.07.10. 21:02:30

@Attilajukkaja: " helyzet tragikus, ... de legalább ki tudtál valami indokot találni, hogy neked megfeleljen."

Szar, de messze nem tragikus. Tragikus az volt amit a szocik csináltak 2002 és 2010 között. Akkor kurva nagyott esett az ország, a szlovákok úgy mentek el mellettünk mint a versenyautó a trágyásszekér mellett. Most lelkesen stagnálunk ami nagy növekedésnek van eladva. A zuhanáshoz képest viszont ez még mindig jobb.

"A szocik alatt valószínűleg jobban nőtt volna. És ezt te sem tudod megcáfolni. :o)))))"
Vagy nem. A szocik alatt a segílykések száma növekedett volna, ők ebben voltak igazán jók. A közmunka annyival jobb, hogy azért legalább be kell menni a melóhelyre, és a gyerek nem abban nő fel, hogy az a természetes hogy apuka és anyuka felveszi a segílykét, aztán otthon hizlalja a seggét, esetleg a hónap végén elmegy egy hétre feketén dolgozni, és körberöhögi azt aki dolgozik a pénzéért.

Realista60 2019.07.10. 21:05:40

@MACISAJT: Hát nem érted,(troll) én is azt mondom, hogy megvette a kutyabőrt az orsós apuka! Több éve, amikor ez a származás felmerült, még akkor vitatkozni is képes volt a kis orsós felkérték, hogy mutasson fel néhány fényképet gyerekkorából magáról az apuka és a fia is, arról meg lehet állapítani, hogy tényleg apa-fia kapcsolatban vannak-e és a képeket mutassák be a nyilvánosságnak is! Ezt a kis orsós megígérte, de nem teljesítette! Mi is volt a kis orsós apjának foglakozása? Ugyebár párttitkár! Mi is volt a kis orsós "becsületes" foglalkozása? KISZ titkár! Mit épít most a kis orsós? Egypárt államot! Miről beszélünk? Kitanultak lettek, csak sajnos a becsületes emberek kárára! Csókollak! Kövér pajtásról nem is beszélünk, aki a magyar országgyűlés szégyene!

Gleccsertetű 2019.07.10. 21:06:52

@Realista60: ok, meghalok az “érveid” előtt, én hülye vagyok. de mégis sokkal okosabb, mint te. milyen érzés?

seepheerd 2019.07.10. 21:11:07

Hogy tobzódnak a fideszcsicskák :D
Mindig azon röhögök, hogy itt élveznek el a nagy-nagy elégedettségükben.
Hogy ménem mennek fidesz oldalakra nyáladzani, sosem értem meg. Jahogy kötelező megvédeniük a mundér... öö... öööö... mijét is?
Namindegy. Ahogy mondani szoktam: gg wankers :)

Pop40 2019.07.10. 21:13:20

@midnight coder:

"Most lelkesen stagnálunk ami nagy növekedésnek van eladva. A zuhanáshoz képest viszont ez még mindig jobb."

Tényleg, valóban hatalmas szakértelem egy lelkes stagnálást kihozni abból, hogy 10 éve dúl egy nemzetközi konjunktúra világszerte, mindenhol zéró kamatokkal, és jegybanki pénzesővel, illetve az eu évente idevág Mo-ra egy, a gdp 4-5%-át kitevő összeget.(meg pár német autógyárat, akik nélkül sehol se lennénk.)
Tényleg szuper, elismerem, hogy ilyen körülmények között nem álltunk bele fejjel a földbe, hanem egy "lelkes stagnálásig" azért eljutottunk. :-)
Taps!

Gleccsertetű 2019.07.10. 21:14:33

@seepheerd: jaj mennyit olvastam már ezt 2010 óta. ez maradt csak nektek

Realista60 2019.07.10. 21:15:56

@Gleccsertetű: Te okosabb nem lehetsz, mert fideszes vagy! Ez kizáró tényező, hogy okosabb légy tőlem! Ehhez az érvhez mit szólsz? Én eleve ezzel kezdtem a kommentemet a barátommal kapcsolatban. Jó mélyen hajolj meg és rúgd seggbe saját magadat. Higgyél magadban, hogy erre képes vagy, hisz fideszes vagy, a fajtád mindenre képes! Csókolom a feleséged és mondd meg neki, hogy holnap nem érek rá látogatásra, amikor nem leszel otthon! Üdvözlöm az egész családot, jó egészséget kívánok!

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.07.10. 21:24:11

@midnight coder: " Tragikus az volt amit a szocik csináltak 2002 és 2010 között. Akkor kurva nagyott esett az ország, a szlovákok úgy mentek el mellettünk mint a versenyautó a trágyásszekér mellett. Most lelkesen stagnálunk ami nagy növekedésnek van eladva. A zuhanáshoz képest viszont ez még mindig jobb."

orbánnak pont a magadfajta fidesz faszszopásra kódolt idiótája kell.
Cicus, 2002-2006 között orbán a maszop összes osztogató törvényét megszavazta, így tehát pofa be, hogy a maszop vitte rossz útra az országot miközben a fidesz kézzel-lábbal tiltakozott.

Ezért orbánnak is megköszönheted hogy a szlovákok elhúztak a trágyadomb Magyarország mellett, mert orbánnak is csak afrra futotta a parlamentben, hogy a szavazataival támogassa az államcsödbe vivö osztogató politikát.

Ha meg ezt a bizonyos stargnálást a saját elmeállapotodra vetítenéd ki, akkor biztosan nem örülnél neki hogy a helyzet az, hogy te megmaradtál stagnálva a 35-ös IQ-n, mindenki más meg felfejlödött 120-ra. Bár mint kádári komcsi ember lehet hogy tényleg örülsz annak, hogy ez a 35 legalább biztos.

Gleccsertetű 2019.07.10. 21:28:04

@Realista60: nagyon vergődsz. hagylak, nem akarlak jobban megalázni

Realista60 2019.07.10. 21:50:30

@Gleccsertetű: Kicsi huszár! Mivel tudsz te engem megalázni, ugyanakkor, mint fideszes, tisztában vagy vele, hogy értelmesen érvelni nem tudsz! Én nem vergődöm, csak az igazat mondom, ami neked és fajtádnak nem tetszik! Nincs érved azzal szemben, amit én leírok! Az a megalázó kicsi pityiszke, hogy a pityi nagyon "pityi", de még potencia sincs hozzá!!! Egy kicsit tréningezz, hogy értelmes hozzászólásokat tudj írni. Ne haragudj, ha megállapítom és a hozzászólásaim alapján is kiderül, hogy porig vertelek az orsós farka alá és te erre értelmesen reagálni nem tudtál, és akkor azt írod, hogy "nem akarsz jobban megalázni"! Röhej! Áruld már el, hogy hanyadik lettél az orsósnemiszervszívók versenyében, mert mint a feleséged elmondta, első! A vergődés a fideszesek tulajdonsága! Rám nehezedik az a dolog, hogy nekem kell karban tartanom a feleségedet! Ne haragudj, de én se vagyok tenyészcsődör, hogy kielégítsem az összes fideszes feleséget, túl sokan vagytok, akik rájárnak orsósra és otthon semmi! Üdvözlöm a nagycs. asszonyt! Megjegyzem, nem tetszik a fürdőszoba csempéd! Túl narancs színű és jellegtelen és az a nagy bajusz középen mit keres? Furcsa egy ízlésed van!

19540511 2019.07.10. 21:55:02

@clemens: Akkor ez a poszt pont rólad szól. Bruhaha.

2019.07.10. 23:06:26

@MACISAJT:

Sajtpofa!
Tolod a nettó fityiszes propagandát a devizahitelekről, holott azt éppen a csúti takony vezette be a lakosság számára!

A Zinternet nem felejt öcsisajt.

m.privatbankar.hu/cikk/111-kinos-tenyezo-a-devizahitelekkel-kapcsolatban-260735?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Hazudni éjjel, hazudni nappal!
""Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.10. 23:41:51

@MACISAJT: Muhaha, te nagyonhülye, 2012-ben nem jegyezték le az államkötvényeinket, 11%-os kamaton! Tudod, minek hívják ezt? Államcsőd közeli helyzetnek. Gyurcsány alatt azért nem volt, mert kaptak hitelt. A kötvények le nem jegyzése azt jelenti, NEM kaptak hitelt.
De játszunk el a gondolattal: a 3000 milliárdot Gyurcsány nyúlja le, és fordítja törlesztésre. Nincs IMF hitel, nincs túlzottdeficit eljárás.

Menjünk tovább: az átkozott EU az első hét évben negyedannyival támogatta Gyurcsányt, mint 2010-2017 között Orbánt.

Számszerűsítve: a gdp átlag 4%-át küldték. Vond le a gdp növekedésből! Eltűnt? Na EZ a magyar csoda!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.10. 23:44:20

@MACISAJT: hát igen, örülhetsz is Némethnek, Deutchnak, Szíjjártónak! A te idoljaid! Ja, Kósát majdnem kihagytam!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.10. 23:45:27

@MAXVAL bircaman közíró: te meg skizofrén. Szedd a gyógyszert, még kárt teszel magadban!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.10. 23:55:16

@jágör68: nem kellett. Orbán odabaszott saját magának. Addig puposkodott, hogy az EU vezető tisztségviselői libsi-szoci oldalról kerülnek ki. Ja, aki néppárti, az pedig nagyon szereti a fideszt. Az elzavart imf vezér, akinek az irodáját bezáratta a fidesz....miközben a fidesz támogatta néppárti libsi ideológiákat támogat, ráadásul gyenge. Igaz, bízhat az alelnökeiben. Hupsz, az egyik pont a gyűlölt holland! Aztakurva!

hopp11 2019.07.11. 01:02:26

Már a címbòl sejthető volt, hogy egy ilyen cinikus, gúnyolódó iromány, de azért idekattintottam. Pár sort bírtam belòle.
Vajon van olyan, aki végig bírta olvasni ezt a szart?

n3spr3ss0 2019.07.11. 04:53:17

@MACISAJT: Szerintem meg nem boldog, hanem hülye. Oszt jó napot.

midnight coder 2019.07.11. 07:01:11

@Pop40: "Tényleg, valóban hatalmas szakértelem egy lelkes stagnálást kihozni abból, hogy 10 éve dúl egy nemzetközi konjunktúra világszerte"

2002 és 2007 között pont ilyen remek volt a helyzet, mi mégis szépen belavíroztuk magunkat Szlovákia mögé. Lásd:

https://www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&hl=hu&dl=hu#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_pcap_cd&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:HUN:SVK&ifdim=region&tstart=1026338400000&tend=1499724000000&hl=hu&dl=hu&ind=false

midnight coder 2019.07.11. 07:10:20

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: "Cicus, 2002-2006 között orbán a maszop összes osztogató törvényét megszavazta, így tehát pofa be, hogy a maszop vitte rossz útra az országot miközben a fidesz kézzel-lábbal tiltakozott."

Ezt minen agyhalott komcsilibsi előadja, de ettől még ugyanúgy baromság. Mindig az adott kormány kormányoz, az ő javaslatai mennek át, függetlenül attól, hogy az ellenzék mit szavaz meg és mit nem. Én legalábbis nem sok olyasmire emlékszem az elmúlt 30 évben, hogy valami azért nem ment át, mert az ellenzék nem szavazta meg. És ahogy a pozitív dolgok is az adott kormányhoz kötődnek, a negatívak is. De ha tudsz olyat mutatni, ahol Fletó azzal kampányolt 2006-ban, hogy Orbánék segítségével megemeltük a nyugdíjakat, hát hajrá...

Gleccsertetű 2019.07.11. 07:46:01

@Realista60: a litániáidból látszik, h mennyire igazam van.

Ganter Joe 2019.07.11. 09:34:18

midnight coder
te idő utas vagy:)
mai gondolataimat a cikk olvasása közben már tegnap leirtad a kommentedben:)
nem vagyok se troll, se fidesznyik , de se fészekpiszkitó és kakaukkfióka sem !
sajnos mind több aki nem igy gondlkodik mint te és én, ezért a nemezetárulóink brüsszelben a fotelben .

Ganter Joe 2019.07.11. 09:44:48

@Attilajukkaja:
Yugoszlávia azért volt annó olyan erős amilyen mert a több millió nyugatra költözött munkás küldte haza a pénzét , otthon épitett, és a nuygaton elsajátitott tudást és magáévá tett technológiát haza vitte és ott gyümölcsöztette ,( mig fel nem tünt valakinek és szétverték az államukat mert tul erős volt ) , és hasonlóan a kinaiak is haza talicskázták a tudást -pénzt.
ez a helyzet föleg nyugat Magyarorzságon is- én is 27 évig gyogyszergyárban dolgoztam - egy high tech cégben - hazahozatam a vég kielégitésem -és pályáztam -pénzt kértem , és kaptam megduplázták- és most a nyugton megtanult technikát, munkakulturát stb telepitem haza. miért ne? és nem is vagyok sem NER , sem Fidesz , sem semmi ! csak egy jo terv kelett a pályázathoz - ma azt mondom - ha én kaptam - bárki kaphat aki legalább annyit tud felmutatni mint én...... szerintem még jobban kellene ösztönözni a célzott ( tech transver) kitelepedést és utánna vissza telepitéseket is !

metal · http://electric.blog.hu 2019.07.11. 09:49:01

Megint egy hülye, aki azt gondolja szavazatokat lehet szerezni azzal, ha a szavazni hajlandó emberek jelentős részét sértegeti! És persze megint index címlap! Ti tényleg ennyire nem értitek miért nem nyertek?

felucca02 2019.07.11. 09:56:23

@MACISAJT: Ajjaj, már megint nem tudod, hogy mit jelent a nyílt társadalom. Nem kellene már egyszer véletlenül utánanézni, hogy minek nem híve a "magyar ember"?

Biztosan azért vagyok híve, mert svábok a felmenőim...

Faszkalap!

felucca02 2019.07.11. 10:06:59

@metal: Ki a tököm beszél szavazatok szerzéséről?

dsts 2019.07.11. 10:19:21

@midnight coder: 2006-ban a szocik egészségügyi és oktatási reformba akartak kezdeni. A Fidesz erre népszavazást kezdeményezett, és ezerrel kampányolt, nehogy meg lehessen valósítani. Bejött nekik.

Ehhez képest ma több hónapos sorbanállás van a műtétekhez, és az ellátás közel sem ingyenes, ha beleszámolod a hálapénzeket és azokat a tételeket, amit a betegnek kell fizetnie.
A felsőoktatásban pedig lassan Európa egyik legdrágábbja lesz, főleg ha a színvonalat is beleszámolod.

Tehát a Fidesz ellenzékként mindent megszavazott, ami népszerű volt, még akkor is, ha csődbe vitte az országot, de ha valami kicsit is népszerűtlen volt, nemcsak leszavazta, de még ellenkampányt is szervezett, még akkor is, ha ezzel hosszú távon ártott az egész országnak.

Abban igazad van, hogy az ellenzék nem felelős a kormány cselekedeteiért, de azt igenis számon lehet, sőt számon kell kérni rajta, amit ellenzékként tesz.

body_andras 2019.07.11. 10:25:15

@hopp11: Szarnak szar, az igaz. De képzeld csak el, milyen megrázkódtatás érne, ha néha MTV-t kellene nézned, neadjisten(!) Bayert vagy Bakondit a régi-új HírTV-n. Megállnál a növésben!

body_andras 2019.07.11. 10:29:21

Eszem megáll, itt még mindig felbukkan az "elmúltnyolcév", avagy a 2010 előtti időkre mutogatás.

Tegnap szar volt a tejbegrízben, ma már kapsz helyette avas kakaót. Edd meg, büdös kölyök!
Ez jár annak aki magyar állampolgár. A többi már bónusz.

dsts 2019.07.11. 10:33:35

@Ganter Joe: Egy országot nem tesz erőssé az, hogy külföldön dolgoznak a polgárai. Jugoszlávia sem volt erős. Jobban éltek, mint a keleti blokk, mert nem volt nyakig benne a KGST-ben és nem hagyta, hogy Moszkva irányítsa.

Nem külső "valakik" verték szét az államukat, hanem a belső feszültségek. A "szocializmus" alatt nem tudtak kiéleződni a kulturális és vallási feszültségek, de amikor széthullott a keleti blokk, a régi ellentétek mellett pont az tett be Jugoszláviának, hogy nyugati rész gazdag volt, a keleti meg tök csóró, mert addig csak abból éltek az emberek, hogy néhányan nyugaton dolgoztak, és abból a pénzből könnyedén eltartották az otthoni családot :)

morph on deer 2019.07.11. 10:40:15

@metal:
Te tényleg azt hiszed, hogy aki megállapítja a retardált nyájról, hogy reménytelenül hülyék, az ezt szavazatokért teszi?

Kire? Hol? Mikor?
Azt meg ugyancsak érdemes lenne felfogni, hogy sem én, sem más nem próbálja átcsábítani az orbánhitű szerencsétleneket sehová, hiszen legyünk őszinték, kinek hiányoznak azok a földsötét falkatagok, akik boldogan tapsikolnak ennek a rablóbandának?
Aki örül annak, hogy végre cseléd meg szolga lehet, és nem kell gondolkodni többet, csak együtt bégetni a nyájjal: viktor, viktor..!
Maradjatok ti csak orbánhivők, az való az értelmi képességetekhez.

Tangooo 2019.07.11. 10:50:46

Egy agyatlan cikk hozzá hasonló agyatlan reakciókat szül.
Ez a gyűlölet-cunami szánalmas. Azt hiszem a kormány ellenzékében megtalálható az összes sikertelen, frusztrált szerencsétlen, aki Magyarországon él és még büszkék is rá.

midnightcoder2 2019.07.11. 11:01:03

@dsts: "2006-ban a szocik egészségügyi és oktatási reformba akartak kezdeni."
Az oktatási reformról nemigen hallottam akkortájt, az egészségügyi pedig leinkább a kassza lenyúlását célozta, amit Orbánék szerencsére megfúrtak. A várólistákat Fletóék hozták létre, õk zártak be egy rakás kórházat, beleértve az OPNI-t is, na azóta vannak üvöltözõ elmebeteg hajléktalanok az aluljárókban...

"Tehát a Fidesz ellenzékként mindent megszavazott, ami népszerű volt, még akkor is, ha csődbe vitte az országot, de ha valami kicsit is népszerűtlen volt, nemcsak leszavazta, de még ellenkampányt is szervezett, még akkor is, ha ezzel hosszú távon ártott az egész országnak."

Ahogy azt a mostani ellenzék is teszi.

"Abban igazad van, hogy az ellenzék nem felelős a kormány cselekedeteiért, de azt igenis számon lehet, sőt számon kell kérni rajta, amit ellenzékként tesz."

Ami persze igaz a mostani ellenzékre is.

Pop40 2019.07.11. 11:02:42

@midnight coder:

Nem, nem volt ilyen remek helyzet. Messze nem volt ekkora konjunktúra, ekkora (egyáltalán, semekkora) jegybanki pénzeső, a gdp 4-5%-át kitevő eus pénzesőről ne is beszéljünk.
Egyéb?

Pop40 2019.07.11. 11:06:56

@Tangooo:

Igazad van, elvtárs.
Amennyiben Mé'szaros, Tiborcz, Rogán, Tömjén, stb stb, meg a többi köztörvényes bűnöző van "sikeresként" aposztrofálva az olyan fidesz agymosta majmoknál, mint te is, az ellenzék zöme kétségkívül sikertelen szerencsétlenekből áll. Ezért szavazunk rájuk. Meg persze azért, hogy nehogy valaha is, még véletlenségből se, közös platformra kerüljünk a magatokfajta hazaáruló majmokkal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.11. 11:14:36

@morph on deer:

Lássuk a valóságot! A háttérhatalmisták egyszerűen elvesztették az irányítást az internet megjelenésével, ma mér a hagyományos médiák nem elegendőek a propagandához. S közben a magyar ballib elit elvesztette minden hitelességét is.

Pipas 2019.07.11. 11:17:08

@dsts: "A Fidesz erre népszavazást kezdeményezett, és ezerrel kampányolt, nehogy meg lehessen valósítani. Bejött nekik."

Három kérdésben volt népszavazás. Vizitdíj, kórházi napidíj, tandíj. Az mszp nyugodtan tudott volna "reformokat " csinálni, csak a vizitdíjról meg a kórházi napidíjról kellett volna lemondaniuk.

De mint tudjuk a vizitdíj kapcsán két nagy alapigazság van:

1) A vizitdíj semmit sem számított volna, csak vacak 300, semmit nem számított, a fidesz mégis megakadályozta.
2) Ha a vizitdíjat a fidesz nem torpedózza meg, akkor az olyan hatalmas jelentőségű lett volna, hogy az egészségügy minden problémáját megoldotta volna egy csapásra.

Pipas 2019.07.11. 11:21:46

@Pop40: "Nem, nem volt ilyen remek helyzet. Messze nem volt ekkora konjunktúra, ekkora (egyáltalán, semekkora) jegybanki pénzeső, a gdp 4-5%-át kitevő eus pénzesőről ne is beszéljünk."

A másik sarkallatos pontja a cuci legendáriumnak. A cucik nem rontottak el semmit, csak valahogy nem volt szerencséjük, mindent jól csináltak, de mégis minden rosszul végződött. A fidesz meg mindent rosszul csinál, csak mindenben szerencséjük van.

A gyurcsány elvtárs pedig nyilvánvalóan tréfált, amikor arról beszélt, hogy úgy ek.rták, hogy ilyet európában még senki sem látott. Nyilván viccelődött, hiszen kitűnő humora van, egy ideig rendszeresen bérmálkozott is. :D

felucca02 2019.07.11. 11:25:45

@Pipas: Nem, mindketten elkúrják. A szocik is, nem kicsit, nagyon, mert féltek alapvető reformokba belevágni, emellett kicsit kezdett feltűnni, hogy lopnak.
A fidesz szarik a reformokra, kizárólag populista lózungot nyom, a lopást pedig ipari méretűvé fejlesztette, hozzá ellopta kétmillió honfitársunk agyát is, ez az igazi teljesítménye.

Tangooo 2019.07.11. 11:34:40

@Pop40: Látom magadra ismertél te majom. Melyik ült a legjobban? A sikertelen, a frusztrált, vagy a szerencsétlen?

Pipas 2019.07.11. 11:38:58

@felucca02: Ja, igen, elfelejtettem. A fidesz nem csak mindent elk.r, de még mindent el is lop. Ezért van az, hogy megy a bicikli, közben meg 5% adót fizetek. Mert olyan sokat lopnak.

Bezzeg a szocik kevesebbet loptak. Igaz, több adót fizettem, meg még az IMF-et is be kellett hozni, meg túlzottdeficit is volt és 15% infláció is, meg brutál megszorítás, meg privatizáció, meg csökkentették a fizetéseket, meg emelték a gáz árát mint atom, de ők nem loptak.

Legalábbis ezt mondják. Ha meg ezt mondják, akkor ez van, hiszen nem hazudnak ugye? Ohhhh, várjunk csak...

CsakEgysrác 2019.07.11. 11:47:19

Olyan szepen es jol megfogalmazva leirta. Hany evet is elt mas orszagban ahol jobb az atlag jovedelem a magyarhoz kepest ?

Pop40 2019.07.11. 11:58:49

@Pipas:

Ne aggódj, elvtárs, ez gyorsan eldől majd. Miután az első válságban visszafogják a termelést a német autógyárak, az eu meg elapasztja a korlátlanul lopható eus pénzt, majd megnézzük, akkor is olyan nagy pofája lesz e a Gecinek, mikor Mé'szaros termeli majd meg a gdp-t. :-)))

Pop40 2019.07.11. 12:00:24

@felucca02:

Annak a kétmilliónak eleve se volt agya, nem volt mit ellopnia a fidesznek.
Kárpótolták hát magukat lopás terén pár ezer milliárd ft közpénzzel.

Pop40 2019.07.11. 12:03:20

@Tangooo:

Zaklatottnak tűnsz, bolsikám.
Nagy volt a tömeg Vitya seggében délelőtt, neked már nem jutott "csoki"? :D

Sikerességről valóban csakis a magadfajta majmok, meg a tövig szopott tolvajaid véleménye fontos nekem. Mesélj még, kérlek! :-)))

felucca02 2019.07.11. 12:04:44

@Pipas: Jó, akkor kezdjük nulláról:

A fidesz nem lopja a közpénzt. Igaz ez, vagy sem?

A bicikli megy, mint minden más országban is. Igaz, egy kicsit rosszabbul, mint a szlovákoké, meg a lengyeleké, de megy, úgyhogy lényegében igazad van.

Attilajukkaja 2019.07.11. 12:11:36

@Pop40:
"És? Szükség van rájuk bármihez? Nincs. Akkor meg miről beszélünk?"
Ez a te véleményed. De a Fideszt nagyon sokan támogatják, és ha valódi parlamenti rendszert alakítasz ki, abban a Fidesznek is helye van. Nem annyi, amennyit ők remélnek, de van.

"Nálad az rendben vagy, hogy egy olyan drogos köztörvényes, mint tompika, ellenőriz alelnökként (!) egy költségvetési (!) bizottságot?"
Nagyon nincs. De ez volt az EP döntése.

"2 alelnöki poszt formájában?"
Igen. Egyelőre CSAK 2 alelnökük van, a többin még vitáznak. Járóka Lívia kinevezése is heves vitákat váltott ki. Ez már utal valamire.

Attilajukkaja 2019.07.11. 12:19:27

@midnight coder:
"Tragikus az volt amit a szocik csináltak 2002 és 2010 között. "
A gazdasági világválság idején?

"Akkor kurva nagyott esett az ország, a szlovákok úgy mentek el mellettünk mint a versenyautó a trágyásszekér mellett. Most lelkesen stagnálunk"
Miben stagnálunk? Most is utolsók vagyunk a V4-ek között egy csomó mutatóban.

"Vagy nem. "
Így van! Ezért nem érdemes ilyesmivel érvelni.

"az a természetes hogy apuka és anyuka felveszi a segílykét, aztán otthon hizlalja a seggét, esetleg a hónap végén elmegy egy hétre feketén dolgozni, és körberöhögi azt aki dolgozik a pénzéért."
Most is ez történik, csak nem segílynek híjják, hanem állami pályázati pénzeknek, és nem a szegények kapják, hanem a zsírdisznó NER lovagok. Ezzel sokkal többet veszít az ország, sajnos.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 12:26:45

@jágör68: Ezen a neveden már régen szopkodtad a gazdád f.szát te féreg!

Attilajukkaja 2019.07.11. 12:27:43

@Ganter Joe:
"Yugoszlávia azért volt annó olyan erős amilyen mert a több millió nyugatra költözött munkás küldte haza a pénzét , otthon épitett, és a nuygaton elsajátitott tudást és magáévá tett technológiát haza vitte és ott gyümölcsöztette ,( mig fel nem tünt valakinek és szétverték az államukat mert tul erős volt ) , és hasonlóan a kinaiak is haza talicskázták a tudást -pénzt. "
Vagy azért, mert elfogadta a Marsall-segélyt?
Amire te utalsz, az nem csak az egykori jugó államokat érinti, hanem az összes mostani k-európai országot is. Sokan jártak el így, és most is sok az államok bevétele a külföldről hazautalt pénzekből.

"én is 27 évig gyogyszergyárban dolgoztam - egy high tech cégben - hazahozatam a vég kielégitésem -és pályáztam -pénzt kértem , és kaptam megduplázták- és most a nyugton megtanult technikát, munkakulturát stb telepitem haza."
Jól teszed! De majd akkor írjál a tapasztalataidról, ha már itthon dolgoztál pár évet. Kíváncsi lennék rá.

"nem is vagyok sem NER , sem Fidesz , sem semmi ! csak egy jo terv kelett a pályázathoz "
Tapasztalatom alapján azt mondom, hogy egy jó terven felül egy nagy adag naivitás is kellett hozzá. De ne nekem legyen igazam!! Szorítok neked.

"szerintem még jobban kellene ösztönözni a célzott ( tech transver) kitelepedést és utánna vissza telepitéseket is !"
Egyetértünk.

metal · http://electric.blog.hu 2019.07.11. 12:28:02

@felucca02: @morph on deer: Az odáig oké, hogy a nagyon inteligens posztoló nem fogj fel, hogy ezzel gyakorlatilag a fidesz szekerét tolja, mert eléri vele, hogy a bizonytalanodó szavazóik mégis elmenjenek, és rájuk szavazzanak. De, hogy kampányidőben erre a magát függetlennek beállítani akaró index, és a pártok se jönnek rá, az nonszensz (vagy fizetik őket azért, hogy hülyék legyenek).

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 12:44:16

@midnight coder: A segílykések köszönik szépen,most is nagyon jól elvannak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 12:54:34

@midnightcoder2: Há mer a mostani ellenzék labdába tud rúgni,viszont a fidesz nem tudott,akkor..
Ja nem!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 12:59:02

@metal: A nagyon intelligebs szavazó rájön,hogy a gyűlölködést a fidesz kezdte.

morph on deer 2019.07.11. 13:06:36

@MAXVAL bircaman közíró:
“Lássuk a valóságot!”

Szerintem is!
Én például teszek rá, hogy kit “ijesztek el,” vagy ki rémül meg annyira a kommentjeimtől, hogy aztán ész nélkül - hát hogyan máshogy? - rohanjon a fideszre szavazni inkább..!

Aki ennyire nem képes mérlegelni és saját maga felmerni tettei következményét, azaz azt, hogy gátlástalanul harácsoló, vérszívó paraziták kezébe ad teljhatalmat, annak teljesen mindegy, hogy én- vagy bárki más mit mond!
Tehát aki az én véleményemet olvasva dönt úgy, hogy inkább a fideszre szavaz, annak csak jó utat és sok szerencsét kívánok.
Annyi értelemmel ugyanis csak ott van helye, oda tartozik, a többi hasonló fejlettségi fokra jutott szavazó közé, és nem fog hiányozni sehonnan máshonnan...

metal · http://electric.blog.hu 2019.07.11. 13:11:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mint az óvodában:) Ki a faszt érdekel, hogy ki kezdte? Az biztos, hogy most mindkét fél egyformán csinálja.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 13:12:17

@Ganter Joe: Akkor rohadt mázlista és ügyes és kitartó vagy.Gratulálok és sok sikert kívánok!

Attilajukkaja 2019.07.11. 13:17:26

@morph on deer:
"aki az én véleményemet olvasva dönt úgy, hogy inkább a fideszre szavaz, annak csak jó utat és sok szerencsét kívánok.
Annyi értelemmel ugyanis csak ott van helye, oda tartozik"
Szerintem rengetegen nem meggyőződésből szavaznak a Fideszre, hanem kényszerből. Legyen az egy egyszeri anyagi juttatás vagy a közmunka lehetősége. Esetleg más. Számomra ők egy más kategóriába tartoznak, mint az agyhalott Fidesz hívők, akik szintén nincsenek tisztában Orbán politikájával Számukra a Fidesz nem egy párt, hanem egy vallás.

morph on deer 2019.07.11. 13:20:44

@metal:
“...eléri vele, hogy a bizonytalanodó szavazóik mégis elmenjenek, és rájuk szavazzanak”

Nice try :)
Te is csak azért szavaztál a fideszre, mert én utálom a mocskos néphülyítő tolvajokat, ugye?

Egyáltalán miből gondolod azt, hogy minden bizonytalan szavazó úgy gondolkozik, hogy ha “báncsák orbánt” meg a többi szemetet, akkor neki csak azért is rájuk kéne szavazni?

Szerintem meg csak arról van szó, hogy a megrögzött orbánhívők azért nyomják ezt a hülyeséget, mert attól tartanak, hogy a még nem teljesen elhülyült fidesz szavazók netán elgondolkodnak az olvasottakon, és eljutnak a felismerésig, hogy bizony viktorunk mocskosul átcseszte őket!

Ez nagyjából az egyetlen következménye lehet annak, ha valaki idetéved és olvassa azt, amit a NER-mentes Magyarország mellett állástfoglalók írnak!

Szóval sorry, de nem áll szándékomban visszavenni, a kedvedert sem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 13:32:27

@metal: Aha.Nézzél már meg egy tv2 híradót vagy egy origo cikket ,könyörgöm!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 13:36:37

@Pipas: pippantsad csak egy kicsit a gazdád f.szát!
Úgy is régen voltál már.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 13:45:02

@Tangooo: A 2002 és 2010 közötti időszakról beszélsz ugye.
viki ellenzékinek is hülye volt.
ha fecó nem lett volna,már rég visszamehetett volna a putriba,ahonnan jött.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 14:05:42

@metal: Persze .mert látják milyen rossz a másik oldal és elmennek ezért a fideszre szavazni.Ezt a hülyeséget évek óta toljátok!:))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.11. 15:27:41

@morph on deer:

Nálam ez nem teljesen így van, de hasonlóság azért van.

Én pl. tavaly eredetileg az LMP-re terveztem szavazni, csak Márki-Zay és Széll Berni hatására áltam át a Fideszre.

Nekem egyébként akár mindegy is lehetne, mert nem élek Mo--on, de szeretem az országot, így erkölcsi kötelességem a jóra - ami esetleg a kisebb rossz is - szavazni, pedig lehetnék bosszúálló, haragudthatnék az osrzágra, de ezt nem tartom helyesnek.

Egyébként meg igenis szempont az, hogy kit vonz és ijeszt el az ember. Ez a legtöbbször fontos jel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.11. 15:31:34

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A kisember nem fog soha szavazni elnyomóira. EHhez kell még 15-20 év, hogy elfelejtődjön az 1990-2010 közti liberális görénykurzus.

metal · http://electric.blog.hu 2019.07.11. 16:03:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ember majdnem 10 éve nyomjátok ezt a taktikát, talán észrevehettétek volna, hogy nem nyerő. Fura egy dolog, ha egy vesztes mecs után semmit nem változtatsz, és elhiszed, hogy majd a következőn....

metal · http://electric.blog.hu 2019.07.11. 16:05:51

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ritkán nézek beléjük, de olyat még sose láttam, hogy ellenzéki szavazót savaztak. Politikai szereplőket igen, de ez a politika, aki nem bírja, ne vállaljon benne szerepet! De a szavazókat? Azokat meg kellene győzni, hogy rátok szavazzon a fidesz helyett (vagy legalább ne menjen el), de ha szerinted erre jó taktika, hogy folyamatosan lehülyézitek őket, akkor nincs miről beszélnünk.

Tangooo 2019.07.11. 17:04:14

@Pop40: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Szánalmas a vergődésetek és ami még nagyobb baj (nektek), hogy a hőzöngésetekkel csak gyűjtitek a szavazatokat a Fidesznek.

morph on deer 2019.07.11. 21:55:46

@Attilajukkaja:
“Szerintem rengetegen nem meggyőződésből szavaznak a Fideszre, hanem kényszerből.”

Valóban.
De én mit is mondtam?
“...aki az én véleményemet olvasva dönt úgy, hogy inkább a fideszre szavaz...”
Tehát nem valamiféle kényszer hatására, hanem mert annyira retardált mint orbán, azaz csakazért is mert ő majd most megmutatja!

A “mit” és “kinek” már nem jut el szegénykém agyáig, hiszen fideszéknél nem az eredmény számít, hanem a “csakazért is” primitív, magyaroschnak gondolt gesztus, kerül amibe kerül!

Gondolj bele, az orbáni kivagyi primitív kötözködés mennyibe került már eddig az országnak?
És mi is volt az eredménye?
Elért valaha is “több tiszteletet Magyarországnak”?

Valsmi egészen szánalmas az a kényszeres erőlködés amit elkövet, de komolyan!
Egy amorf gnóm, ahogy próbál úgy tenni, mintha emberszabású lenne, közben pedig törleszkedik és próbálja bekönyörögni magát a felnőttek közé..!

Az ég szerelmére, te kiraknád Paul Anka szerelmi vallomását a fészbúkodra?
Lennél akkora paraszt?

Remélem nem.

Paul Anka, baxky, 2019-ben..!

morph on deer 2019.07.11. 22:04:01

@Tangooo:
“a hőzöngésetekkel csak gyűjtitek a szavazatokat a Fidesznek.”

Hogyan, picim, mesélj!

Szerinted a hétköznapi szavazó ugyanolyan hülye, mint te, és amint meglát egy orbánt és szektáját “méltató” posztot, azonnal rohan és a fideszre szavaz?

Csakazért is, mint ahogy a gazdi szokta?

Szerinted a fidesz szavazók tényleg ekkora suttyók lennének?

Csak mert normális ember maga formál véleményt, és nem direkt a “csakazért is” vonalat követi!
Az a primitív orbánhitű taplók kötelező reakciója, a civilizált nagyarok nem így műkődnek!
Nem tudtad?
Még ilyet..!

Tangooo 2019.07.11. 22:19:51

@morph on deer: Az meg sem fordult a fejedbe te nagyon normális ember, hogy visszataszítónak tartják normális emberek a csüngőhasúzást vajdázást, gecizést és nem szeretnének egy olyan országban élni, amit ezeknek az eszmetársaik terrorizálnának újra?
Ez nem csakazértis reakció, hanem CSAKEZEKETNEMENMGEDJÜKMÉGEGYSZERAHATALOMKÖZELÉBE óhaj tárgyiasulása Fidesz-szavazat formájában.
Primitív tapló pedig te vagy és olyan távol vagy a civilizált viselkedéstől, mint Makó Jeruzsálemtől.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.12. 13:20:33

@metal: Hámostmér?vikiéknek bejött.Bár erről nem ő tehetett.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.12. 13:32:55

@metal: Aki ma is fideszes,azt nehezen győzöd meg!:))

@Tangooo: Elmondanám,hogy ki vergődik de nem tetszene.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.12. 14:20:12

@morph on deer:

Paul Anka tehetségtelen.

Akkor lenne tehetséges, ha ballib tüntin lépné fel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.12. 14:22:54

@Tangooo:

Remélem, a Fidesz szervez az Őszi választásra egy extra homokmenetet. Ezzel be lehetne biztosítani Tarlós győzelmét.
süti beállítások módosítása