Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

A Marvel bemutatja: Justice Woman - a főszerepben Handó Tünde

2019. december 02. - Önállóan gondolkodó

hando.jpg

Nem ismerem személyesen Handó Tündét, és bízom benne ez így is marad, így nem nagyon szeretnék róla sem pozitív, sem negatív dolgot írni és/vagy vélelmezni. Az viszont tény, hogy a birosag.hu honlapján november 29-én közzétett köszöntő levél, melyet 24 bírósági vezető jegyez aláírásával, figyelmen kívül hagyja azt  küszöböt, melyen az ember csak úgy már nem lépne át. 

Ha és amennyiben fiatal lennék, azt mondanám, hogy kimaxolták a puncsolást, középkorúan azt, hogy jobb ma egy bírói állás, mint holnap egy túzok, 70 felett pedig talán már azt, hogy "hát, Istenem, ez van - megint".

Ugyanakkor az tény, hogy szem nem marad szárazon a jeles sorok olvasását követően, vagy akár közben. Sokszor gondoltam azt, hogy az, amit például édesapámnak át kellett élnie 1989 előtt, az már sosem jön vissza, és ismét tévednem kellett. A szervilizmusnak van egy olyan foka, mely már annak kellemetlen, akinek az szól, akiért az van, és szerintem ez a szöveg ennek tipikus példája. Tegyük fel, hogy ezt egy profitorientált cég leköszönő vezetőjének írják az alkalmazottak, mert bizonyítottan neki köszönhetően tízszereződött meg az ő ideje alatt a cég bevétele, tizenötszörösére nőtt a nyereség, a dolgozók pedig azóta négyszer annyit keresnek. Ezt megértem, lehet, még én is bele akarnék tenni néhány személyes gondolatot. 

Na de ez, itt, az OBH volt vezetőjének szól....:

Kedves Elnök Asszony!

A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódott, amelynek írásában jelentős szerepel vetted ki a részed. 2012 óta a bírósági szervezet mérföldes léptekkel haladt előre, melyek nyomán a siker, az eredményesség és a fejlődés hangjait visszhangozták a magyar igazságszolgáltatás “templomai”.

Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé, a merőben új eljárás jogi kódexrendszer legfelkészültebb alkalmazóivá váltunk, hogy iránymutatásod mellett a digitális fejlődés motorjai, és a társadalmi felelősségvállalás számos területének nagyszerű példái lettünk. Nem lehetünk elég hálásak azért, ahogy a bírósági szervezetet a hagyományaiban rejlő értékek megőrzésével és ápolásával átvezetted a 21. századba.

Irányításod mellett a magyar bíróságok ítélkezési teljesítménye Európa élvonalába repített bennünket, a jogszerűség, időszerűség, megalapozottság kihívásaira vitathatatlan eredményekkel válaszoltunk: a bíróságok ügyhátraléka és régi ügyeinek száma tovább csökkent, döntéseink elfogadottsága újfent javult.

Az innováció iránti elhivatottságodnak köszönhetően a bírósághoz fordulók a legmodernebb körülmények között, korszerű ügyfélközpontokban, egyszerűbben, gyorsabban intézhetik ügyeiket. A szervezet iránti közbizalom erősödött, az ügyfelek elégedettsége nőtt.

Magasabb szintre léptünk a bírói önigazgatás gyakorlásában és annak tökéletesítésében is. Soha annyi lehetőség nem kínálkozott a bíróságok dolgozóinak arra, hogy részt vállaljanak a szervezet működésében, és személyes közreműködésükkel, szerepvállalásukkal alakítsák annak sorsát, mint ma.

A bírói hivatás jelentőségét méltó módon elismerő illetmény iránti elszánt kitartásod célba ért, melynek eredményeként a bíró illetmény immár versenyképes jövedelmet, kiszámítható életpályát biztosít a hazánk bírói kara számára. Áldozatos és mindannyiunk iránt érzett felelősséggel végzett munkának hála a bírák és az igazságügyi alkalmazottak megbecsültsége megérdemelt helyre került. Köszönet és elismerés érte.

Soha el nem múló tudást, érzést kaptunk Tőled bírói hivatásról, bírói függetlenségről pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról, melyet ezúton is hálásan köszönünk. 

Nos, ez ilyen lett, ez a köszöntő levél - mert így nevezték el: Elnöki Köszöntő.

Megtehetném, hogy bekezdésenként elemzem a leírtakat, de szerintem felesleges. Kitérhetnék arra, részletesen, hogy ezeket a citált "eredményeket" hogyan érték el, mik a rendszer elképesztően torz elemei, stb stb. Mégsem teszem. Ugyanis ha ez mind igaz (azon túl, hogy néhány eklatáns kivétellel ugyan, de szerepel benne szinte mindegyik Fidesz-KDNP mantra), akkor mi, magyarok, a Handó Tünde korszakot megelőzően a sötét középkorhoz képest is sötétebb világban éltünk, gyakorlatilag akadálytalanul raboltuk egymás vagyonát, asszonyát és állatait, vérrel bekent testtel randalíroztunk a sodoma és gomorra mocsarában, és tűzbe dobtuk egymást, könyveinket és összes szeretteinket - puszta kedvtelésből.

Ismétlem, nem tisztem ítélkezni felette, mg ha a nép tagja vagyok is, na meg ízléses sem lenne, de azt nem tudom nem észre venni, hogy az első dolga nem az volt, hogy levetette ezt a levelet a honlapról. Mert én bizony azt tettem volna, és még az is lehet, hogy írtam volna egy levelet mind a 24 bírósági vezetőnek, melyben elmagyarázom, hogy immáron alkotmánybíró lettem, már nem vagyok a "közvetlen főnökük", és még lehet arról is szót ejtettem volna, hogy a legszervilisebb alattvalókat az igazi vezetők leginkább eszköznek tekintik, és nem támasznak - a történelem legalábbis számtalanszor ezt bizonyította. Az ő sorsuk pedig a vész pillanataiban az szokott lenni, hogy valahogy a sor elejére kerülnek.

Én itt csupán halkan, csendesen, hívnám fel a Marvel Studios figyelmét a Hölgyre, mert tudomásom szerint még nincs olyan szereplőjük, hogy Justice Woman. Kétségkívül lenne létjogosultsága a Bosszúállók (ezek pozitív bosszúállók - a szerk.) között is feltűnni, de a Galaxis őrzői sem vetnék ki soraikból. 

Addig is, míg ők visszahívnak, a tenyerembe temetett arccal mormolok el egy csendes imát, azért, hogy lehetőség szerint ne lássak több ilyen levelet, vagy köszöntőt, mert ez már egy rózsa a rózsán, egy csók a csókon, egy leg a legen. 

God save us!

Sz G

 

                                                                                                                                                                   fotó: hvg.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr615335270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2019.12.03. 13:11:26

Azt hittem, el fogom tudni olvasni, de megmondom őszintén még az első bekezdést se bírtam. Egyszerűen annyira gyomorforgató a stílus, hogy az valami hihetetlen, gátlástalanul nyalni is lehetne ennél stílusosabban.
Remélem, Tünde Asszony, Az Igazságszolgáltatási Aranykor Letéteményese És Elhozója kellő büszkeséggel teszi ki a falára.

felucca02 2019.12.03. 13:24:44

A Vincenten komoly vita bontakozott ki, hogy ez igaz, vagy trollkodás, de a megoldás arrafelé halad, hogy ez nem trollkodás, hanem maga a való élet. Hihetetlen!

citrix 2019.12.03. 13:37:59

A pártállam édes bája reneszánszát éli. Anno egy neves költőnk (Csoóri Sándor) szívhez szóló verset írt Rákosi Mátyás születésnapjára. A brigádok munkaversenyt hirdettek, az asszonyok terítőket varrtak, elhalmozta szeretetével a nép. Aki azt hitte ennek 1989. után vége, soha többet, nos az sajnos tévedett.

Kelly és a szexi dög 2019.12.03. 13:52:03

Ha valaki az én fizetésemet emelné meg annyival, amennyivel a bírák fizetése emelkedik, én még kezet is csókolnék neki!

Attila Szalay 2019.12.03. 14:01:56

@Kelly és a szexi dög: Kis barátom, nem ért ő el szart se: regnálása alatt egymásnak ugrottak a bírák (akik nyalták a seggét és akik nem), az ügyészek fizetését emelték,a bírákét nem, sorolhatnánk....Most hogy kipicsázták, hirtelen emelik januártól a fizetésüket, a miniszer elment az OBT ülésre (amiről Tüncike azt mondta, nem legitim). Eltakarodik végre, csak sajnos nem oda, ahova való lenne.....

Netuddki. 2019.12.03. 14:21:45

A 444-en is (amíg még lehetett kommentelni) azt hitte mindenki irónia. Aztán kiderült mégse az. Szóval, a helyzet rosszabb mint gondoltuk. :/

Világít a torony 2019.12.03. 14:31:14

Remek korrajz a Fidesz maffia által működtetett hűbéres rendszerről. Amennyiben mégis létezik olyan fidesz szavazó, akiben él még valamennyi történelmi emlékezet, az most nagyon szégyellheti magát, pirulhat az orcája. Vagy éppen ellenkezőleg, elöntötte a melengető Rákosi/Kádár kori nosztalgia.

Nabradius 2019.12.03. 14:34:03

Hát ez valóban gyomorforgató..... Ellenben meg kell jegyeznem, hogy egy időben hivatalból jártam rengeteget bírósági tárgyalásokra és már ezelőtt 20 évvel, fiatalként is az volt a benyomásom, hogy a bírók a bírói függetlenség elvét valahogy félreértelmezik, aminek, ha záros határidőn belül nem vetnek véget, akkor abból rohadt nagy probléma lesz. Általános példa rengeteg van, ugyanazért a joghátrányért az egyik megyében milliós kártérítést állapítottak meg, a másikban még csak károkozásként sem ítélték meg ugyanazokon a jogi alapokon nyugvó cselekményt. Vagy amikor Zala megyében valaki ugyanazért a cselekményért felfüggesztettet kap, míg Baranyában letöltendőt. Nem beszélve arról, amikor a bírói szabadság értelmezésében az elkövető nem kapta meg a törvényben meghatározott minimumot sem...... Ez sok minden volt, csak igazságos nem.
Az, hogy ki mennyivel emelte a fizetést nem tudom, ennyire már hál'istennek nem vagyok bennfentes.
Nem kell ehhez pártállam, vezetőként naponta szembesülök hasonló kollégákkal. A hideg kiráz ettől a viselkedéstől....

Nabradius 2019.12.03. 14:36:26

@Világít a torony:

Bárhova mész, találsz ilyet. Nem Rákosi, nem Kádári, nem II. Ramszesz-i sajátosság,hidd el.... Ha nem egyéni vállalkozó vagy, akkor találkozol ilyenekkel mindenhol...

deneskata 2019.12.03. 14:40:45

Szerintem ez szarkazmus. Sőt: biztos vagyok benne. Nem kritizálhatják nyíltan, megteszik hát így. Értse mindenki, ahogy akarja. XD

ostvan2 2019.12.03. 14:42:37

Csak ismételni tudom a korábbiakat. Gyomor kell a végigolvasásához (nekem nem volt). Érdekelne, hogy akik aláírták, hogyan érzik magukat? Miként magyarázzák meg majd a gyerekeiknek a szolgalelkűség ilyen mélységeit? Mert az, hogy "nem lehetett megtagadni", az nem magyarázat. Igen, lehetett volna, ha van bármelyiknek egy csepp gerince. A legsúlyosabb fenyegetés, ami érhette őket az aláírás érdekében a pozíciójuk elvesztése. Ér az annyit, hogy most a fél ország a friss szarnál is kevesebbre tartja ezeket a bírókat? Mert az nem magyarázat, hogy "mert minden hasonló pozíciójú ember ott aláírta". Aki elvállal egy bármilyen vezetői posztot, az legyen vezető és ne legyen birka. Vajon hogy néznek rájuk ezután a beosztottaik? Ki mernek menni az irodájukból? Erre már a hányinger is alkalmatlan kifejezés.

deneskata 2019.12.03. 14:45:35

Szerintem szarkazmus. Sőt! Biztos vagyok benne. A bírák nem nyilváníthatnak kritikát nyíltan, megteszik hát így. Szó nem érheti a ház elejét, Tünde asszony is elégedett, okos ember meg olvas a sorok között.
Ilyen fellengzős stílusban CSAKIS akkor fogalmaz az ember, ha az ellenkezőjét gondolja mindannak, amit papírra vet. ..... XD

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.03. 15:10:10

Atya Isten, Zorbán nem Soros emberét nevezte ki Handó helyére??? Botrány!

deneskata 2019.12.03. 15:24:38

@MAXVAL bircaman közíró: Még mindig irgyellek. Az ilyen eccerű embereknek olyan eccerű a világ. Erre majd megint írsz valami hozzád illő eccerű bölcsességet.... Biztosan boldog vagy.

Stenonis 2019.12.03. 15:31:40

@MAXVAL bircaman közíró:
Az nem tűnt fel, hogy ilyen leveleket nagyjából Rákosi alatt irkáltak...

A fidesz eddig csak a Kádár-korszakba forgatta vissza az idő kerekét, de lassan eljutunk Rákosihoz is.

chrisred 2019.12.03. 16:18:35

Két forint a forró lángos,
Éljen soká Handó Tünde!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.03. 16:39:25

@Stenonis:

A lényeg: minél messzebb a liberális országrontás rendszerétől.

Jáki Németh László 2019.12.03. 17:44:27

Már az első mondatban súlyos helyesírási hiba van! " jelentős szerepel...". A szereppelt két p-vel kell írni! (val-vel,... stb) Milyen társaság ez, amelyik egy ilyen "fontos" levelet sem tud hiba nélkül megírni? Persze itt nem ez a legnagyobb gond, de jelzi az igénytelenséget.

Önállóan gondolkodó 2019.12.03. 19:05:00

Sziasztok!

Bocsánat, de ki kellett moderálnom horsf...er-t. Bármelyik "oldalról", bárkitől jöjjön, trágár beszédet mellőzzük, nincs itt helye. Köszönöm!

morph on deer 2019.12.03. 20:09:24

@Nabradius:
“ Nem kell ehhez pártállam”

Mondhattad volna előbb is!
Mert most már megkaptuk, itt van, és még vissza sem lehet vinni, pedig már évtizedekkel ezelőtt lejárt a szavatossága!
Azaz: cseszhetjük, “kedves elvtársak, elvtársnők, Rózsi néni..!“

morph on deer 2019.12.03. 20:12:03

@MAXVAL bircaman közíró:
“ A lényeg: minél messzebb a liberális országrontás rendszerétől.”

Csak nem mindegy, hogy milyen irányba, tudod?

Világít a torony 2019.12.03. 20:12:37

@Nabradius: Biztos tudsz példákat is hozni a dologra. mert anélkül csak találgatás a válaszod.

deneskata 2019.12.03. 20:24:43

@MAXVAL bircaman közíró: Na, örülök, hogy ebben egyetértünk. XD

ember100 2019.12.03. 22:22:54

Helló !

Nem értem mi a bajotok .
Nőből van szereti ha nyalják :)
Éljen Rákosi - vastaps :)
Már csak ez hiányzik , ja meg a csasztuska .

apro_marosan_petergabor 2019.12.04. 00:14:48

Kerestem a hivatkozott honlapon (mely egyébként nem tűnik rossznak - s egyáltalán nem emlékeztet sem a Rákosi és Kádár korszakra - mondhatom emberbarátnak s kifejezetten közönségkiszolgálónak tűnik), de nem találtam az idézett szöveget.
Lehet, hogy nem voltam elég szívós - nagy a honlap - ezért segítséget kérek, hol is az idézett szöveg?
Melyik menüpontban, almenüben?

ÜGYFELEKNEK

Bírósági eljárások»
Polgári eljárás
Büntetőeljárás
Közigazgatási eljárás
Munkaügyi per
Szabályértési eljárás
Csőd- és felszámolási eljárások
Civil eljárások
Cégeljárás
Bírósági végrehajtás
Ügyfélközpontok
Elektronikus ügyintézés»
Elektronikus kapcsolattartás
E-ügyintézési szolgáltatások
Digitális bíróság
Nyomtatványok»
Igazgatási nyomtatványok
Eljárások nyomtatványai
Uniós eljárások formanyomtatványai
Nyilvántartások nyomtatványai
Közérdekű bejelentés, panasz»
Tájékoztató a benyújtásról
Gyakran ismételt kérdések
Változó jogszabályok
Bírósági Iránytű
Jogos a kérdés

A BÍRÓSÁGOKRÓL

A bírósági szervezet»
Országos Bírósági Hivatal
Kúria
Ítélőtáblák
Törvényszékek
Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium
Országos Bírói Tanács
Szolgálati bíróságok
Végrehajtói Fegyelmi Bíróságok
Bíróságok a nagyvilágban
Bírák a nagyvilágban
Digitális bíróság»

E-PER

Kényelmi szolgáltatások
E-akta (Digitális Bíróság Projekt)
VIA VIDEO projekt
A beszédfelismerő és –leíró szoftverek
Videótár
Hírek
Országos programok»
Bírósági közvetítés
Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás
Nyitott Bíróság
Tanúgondozás, áldozatvédelem
Tudományos élet»
Bíróságtörténet
Mailáth György Tudományos Pályázat
Werbőczy Ösztöndíj Program
Kutatások, együttműködések
Országos Bírósági Könyvtári Hálózat
Projektek
Galéria»
Fényképek
Hangtár/Videótár
Fenntartható Értékeink Program»
A jó bíró
Családok a fókuszban
Zöld Bíróság

HÍREK

Közlemények»
Bírósági közlemények
Közérdeklődésre számot tartó ügyek tárgyalási jegyzéke
Rendkívüli hírek
Hírek
Események

ADATBÁZISOK

Bírósági határozatok gyűjteménye
Statisztikai adatok»
Ügyforgalmi adatok
Statisztikai évkönyvek
Statisztikai kérdőívek
Jogerősen befejezett büntetőeljárások vádlottainak statisztikai adatai
Közérdekű adatok»
A közérdekű adatok közzétételéről
A közérdekű adatigénylésről
Országos Bírósági Hivatal
Választási Bizottság határozatainak felülvizsgálata
Civil szervezetek»
Civil szervezetek névjegyzéke
Közzététel kereső
Névellenőrzés
Vallási közösségek végzéseinek hirdetményi közzététele
Gondnokoltak és előzetes jognyilatkozatok»
Hasznos tudnivalók
Nyomtatványok
Hírek
Általános meghatalmazások»
Hasznos tudnivalók
Hírek
Nyomtatványok
Jogszabályok
Hirdetmények
Bírósági Könyvtárak Katalógusa
A bírósági szervezet számára előfizetett szakirodalmi adatbázisok

ÉLETPÁLYA

Bírósági dolgozók»
Bírósági vezetők
Bírák
Igazságügyi alkalmazottak
Bírósági Közlöny
Pályázatok»
Pályázat kereső
Vezetői pályázatok
Bírói pályázatok
Bírósági titkári pályázatok
Bírósági fogalmazói pályázatok
Gyakornoki program
OBH állásajánlatok
Bírói etika»
Etikai Kódex
Integritás
Vonatkozó döntések
Etikai állásfoglalások

ELÉRHETŐSÉGEK

Nabradius 2019.12.04. 09:14:24

@Világít a torony:
Természetesen tudnék nem egyet, bár ez teljesen általános probléma, nem véletlenül hozták azt a szabályozást be, hogy a Kúria által meghatározott jogegységi döntések kötelező érvényűek a bíróságokra.
De, hogy például kielégítsem az igényeid. 2002-ben autóbalesetet szenvedtem. A helyszínelési és szakértői vélemények alapján kettős felelősséget állapítottak meg, mindketten hibásak voltunk. Nem részletezem,csak a végét írom, én pénz-főbüntetést kaptam, a másik fél meg próbára bocsájtást egyazon ügyben. A döntés során arra hivatkoztak, hogy a másik érintett fél nyugdíj előtt áll, meg öreg, meg már ledolgozta élete javát..... Hát köszi b+.... Azt nem vették figyelembe, hogy fél éves gyerekemmel gyesen levő feleségem még engem is ápolhatott 67%-os táppénzen hosszú hónapokig. Amikor fellebbeztem a döntés ellen, a másodfokon a bíró kis virágokat rajzolgatott unalmában a papírja szélére..... Ezt inkább nem is kommentálom.
Ez csak egy ilyen, de hidd el, bár a bírók biztos nagyon sértődöttek, szükséges volt a fenti jogszabály meghozatala. Biztos szükséges a mérlegelés, de én meg azt mondom, hogy ha mindenki ugyanazt követi el, akkor ugyanazt is kapja. Én a saját bőrömön is tapasztaltam, s mivel nagyon sokat jártam hivatalból bíróságra, így sok esetet tudnék még felsorolni. A pénzbeli követelésekre példa a rendőrség akkori megyei szintű speciális egységeinek elmaradt pótlékaival kapcsolatos. Egyik megyében így ítélték meg, a másikban meg úgy. Egyik megyében kaptak az elmaradt pótlékok kifizetése mellé kártérítést, a másikban meg már a legfelsőbb (akkori) bíróságig kellett vinni az ügyet. Nevetséges.
De általános példaként sorolhatnék ezer olyan esetet, amikor "minden körülményt figyelembe véve" az egyik jobb napot kifogott bíró simán nem tartotta szükségesnek az előzetest, a másik bíró meg szombati rosszabb napján hasonló kaliberű ügyben meg simán..... Bármennyire is hülyén néz ki, a bíróság nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó szervezet, nem írhatja át a bírói szabadság elvén a jogszabályokat kénye-kedve szerint. A retek bűnöző meg ismerte a bírókat, még azt is megmondta előre, hogy ennél a bírónál ezért ennyi évet fog kapni, míg a másikra meg legyintett, hogy jó lesz az egy felfüggesztettnek is. Aki azt mondja, hogy ez így rendben van......

Nabradius 2019.12.04. 09:49:41

@morph on deer:

Szerintem morfondírozzunk el egy kicsit. Sok tekintetben biztos igazad van, a Gyurcsány féle jóízű káosz és hazudtunk reggel-délben és este után, nehéz kijózanodni. Ordíthatjuk, hogy a Zorbán lopik, meg hazudik, de melyik nem. Nézd meg például, hogy az a primitív Hadházy, meg a haverja a Jakab, mit tesz a majd másfél millás fizetéséért. Ha véleményed szerint bármelyik megüti egy miniszterelnök mércéjét, hát rajta, váltsuk le az Orbánt. Nekem még az emberi szintet is csak nehezen.
Ha hiszed, ha nem nagyon vártam az LMP-t annak idején. Nagyon "zöld" vagyok,pl a dízeleket már a földgolyóról kitiltottam volna évtizedekkel ezelőtt.. Ott volt a Schiffer, aki még alapvetően jobb oldali gondolkodású emberként is tiszteletet tudott kiváltani belőlem, nagy kár érte, remélem még visszajön. De aztán jött a Szél Bettike, a maga kis ari/ostoba izmoskodó megmutatoménaztatmajd ordibálásaival, vége is lett a pártnak, még a Schiffer sem bírta, szét estek. Ennyit erről. Aztán nézzük meg a jobbikot. Néha túlzásba vitték az idiotizmust, a cigányozást, meg a zsidózást, de alapvetően az LMP-hez hasonlóan egy valamilyen társadalmi értéket képviseltek. Az alapértékeik nem is voltak sem rosszak, sem haszontalanok. Egyiknél sem. Az MSZP nálam szóba sem jöhet, akik 2016-ban még az internacionálét énekelgetik a nagygyűlésen, hát........ Na és pedig most itt a GYurcsány, aki él és hajlandó kinézni egy pillanatra a szemellenző mögül, az tudja, hogy ez az ember már bárhol a világon halott lenne, politikailag mindenképp. Ez az idióta nemhogy lemondani nem akart az őszinte és végtelenül tisztességes öszödi beszéde után, de nem átall még politizálni.
Ha hiszed, ha nem,még a momentum is szimpi volt a legelején, tudod,amikor még arról beszéltek, hogy minden jó dolgot meg kell szavazni a parlamentben még ha a kormány is terjeszti elő a javaslatot, a többire meg nemet kell mondani..... Gondoltam, végre egy igazi kritikus, de értelmes párt lesz, aztán jött Berg, Donáth (ezek ki tudja honnan..... meg Cseh...... Hát ennyit ezekről
A liberalizmus véleményem szerint fontos, ha nem az egyik legelőremutatóbb jelenség az emberiség történelmében (Lásd: suffragettes mozgalmak), de jelentős "liberálnáci" faktort is képviselhetnek. Nézd meg mi lett a nagy francia forradalomból. A végén már egymást irtották, mert az egyik nem úgy, vagy csak nem annyira volt liberális, mint mások, vagy a fővonal. Sok száz embert fejeztek le, pusztán azért mert másképp gondolkodtak. Vagy nézd csak meg a nagy októberi forradalmat.... mi lett egy alapvetően nem is rossz eszméből. Ezért úgy gondolom, hogy a liberalizmust korlátozni kell, hol erősebben, hol gyengédebben az aktuális helyzettől függően. Nyilván ezt a szélső-liberálisok elnyomásnak élik meg, a másik oldal pedig még szorítana. De egy biztos kell a korlátozás. Ha egy orvos kutatóra nem raksz korlátot, Mengele lesz, ha a katonát nem korlátozod vadnyugat.
A korlátozásokkal kapcsolatos aggályokkal csak egy bajom van. Senki nem mondta még le (de elárulom senki nem is írta le),mi is az a jogállam. Nincs rá egyértelmű definíció és nem is lehet. Vajon az alkotmányos monarchia jogállam? Vajon ahol nincs alkotmánybíróság, vagy kúria az jogállam? Mi a jogállam feltétele törvénykezésben, jogrendszerben, jogi és egyéb állami szervezetekben? Vagy ez csak így érzésre megy és dobálózunk jelentés nélküli szavakkal? Sok jogot tanultam, de ezzel a fogalommal nem találkoztam sehol, mert nincs ilyen. Nincs, és kész. Ahol egy pártnak 2/3-a van, akkor az már nem is hozhat rendelkezéseket, mert igazából nem jogállam?
Elismerem, nem minden jó úgy, ahogy van. Mondjon bárki egy használható alternatívát. Sorolom a lehetséges neveket:
Szél, Hadházy, Karácsony, Jakab, Szabó T., Gyurcsány, Tordai, Kunhalmi és még sorolhatnám. Ezek??? Jaj nekünk.
Nincs politikai alternatíva, az az igazság. Innentől meg lehet lopásozni, hazudósozni, mészárosozni. De nézz körül. Mindenkit támogat valaki, mindenkinek megvan a saját mészárosa (valakinek ez a felesége volt ugye), a saját sorosa, nekem és neked is meg lenne. Bizony.

Bélám 2019.12.04. 11:54:41

A dolog lényegi részét érinve: nekem is hányásközeli élmény volt elolvasni. Viszont az igazság kedvéért azt hozzátenném, Kádár soha nem engedte meg, hogy ilyen őt magasztaló levelek nyilvánosságra kerüljenek. Ez tipikusan a Rákosi-korszak jellemzője volt.

Világít a torony 2019.12.04. 14:52:51

@Nabradius: Azt te sem gondolhatod komolyan, hogy egy 17 évvel korábbi eseted negligálná a hűbéresek levelének szégyenét. Ráadásul a példád nem is analóg a jelen problémával.. Ez csak az egyik. A másik, hogy bár az alsóbb rendszerekben is lehet ugyan a főnök és a valamiben reménykedő beosztottja között is némi nyelv-fenék liezon, ám ez a levél melyet Handó T-nek címeztek a korábbi szolgalelkű beosztottak egy része, az bizony élénken emlékeztet a Rákosi személyi kultusz korszak megnyilvánulásaira.
Számomra az is különös, hogy valaki egyáltalán mentegetni próbálja ezt a szégyenteljes történést.

Nabradius 2019.12.04. 15:46:45

@Világít a torony:

Persze, hogy nem! Ha jól emlékszem talán a gyomorforgató szóval jellemeztem ezt a magatartást. Azt viszont Te vedd észre, hogy mondandóm nem minden része szól mindenkinek.
A 17 (de inkább 20 évvel ezelőtti esetem igazad van, nem a seggnyalás részéhez tartozik,mint ahogy a többi példám sem. A hozzászólások egy bizonyos részénél elkezdődött a szokásos "tüncike" így, "tüncike" úgy trollkodás, valószínűsítem olyan emberek részéről, akik ad egy a joghoz talán fikarcnyit sem értenek (persze tudom az utcajogászok országában élek), ad kettő semmit nem tudnak Handó Tünde munkásságáról, eredményeiről, s ennek nem is hajlandók utána nézni, mert a neten álnév alatt fröcsögni sokkal egyszerűbb, mint valódi tudást szerezni. Nyilván nívótlan és gusztustalan ez a levél, de a bírók is emberek.... Van köztük ilyen, meg olyan, mint ahogy Handó is biztos sok dolgot elcseszett, de sokat javított is, a példáim ezt igyekeztek alátámasztani. Volt mit rendbe tenni. Egyesek ezt rendnek hívják,mások már diktatúrának. Perspektíva kérdése.
Hál'istennek a Rákosi rendszerről csak korabeli felvételekről van ismeretem, bár a késő kommunista kádári rendszer sem volt kutya, azt volt alkalmam megtapasztalni még általános iskolában, szóval tudom miről beszélek. Ott is ugyanúgy voltak ilyen megnyilvánulások, sőt. Most is vannak és amíg ember él a földön lesz ilyen. Ez nem menti fel őket természetesen, ellenben az emberi viselkedés mintázataiban nincsenek alsóbb és felsőbb rendszerek. Az emberek mindenhol csak emberek.
Nem mentegetem őket, csak helyén kezelem a történteket. Persze elkezdhetnék most mocskos diktátorozni, meg lopósviktorozni, de ilyet még Gyurcsánnyal kapcsolatban sem fogsz hallani tőlem,pedig lennének elképzeléseim vele kapcsolatban. Maradjunk emberek, akkor is, ha néha negyon nehéz.

Amúgy hiszed, vagy sem, örülök, hogy rám írtál, reagáltál, normális stílusban, kevés nem troll van fent ilyen helyeken, oldaltól függetlenül. A tisztelet a nyitja.....
süti beállítások módosítása