Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Orbán Viktor: zseni vagy kamikaze?

Visz minket, de a mennybe vagy a pokolba?

2020. február 11. - Önállóan gondolkodó

 tasr.jpg

Kezdjük a tény elfogadásával, miszerint egy bizonyos szint felett nincs olyan döntés, melyet nem Orbán Viktor hozna meg. Legyen az gazdasági, szociálpolitikai, vallási, tudományos, teljesen mindegy milyen, az egyetlen közös tényező a "közpénz" jelenléte. Sőt, azt is nyilván tudjuk, hogy a megfelelően kialakított jogrenddel megágyazott gazdasági "mikro-környezetben", mely őt körülveszi, nos, ott sem történik gyakorlatilag semmi, melyre ő áldását nem adja. Ennek boncolgatását majd egy későbbi írásban fejtem ki részletesen, mert azt ugye tudjuk, hogy nincs egy szint feletti közbeszerzés, melyben nem ő, vagy delegált emberei döntenének. Nincs olyan MNB irányvonal, melyet ne ő határozna meg, nincs olyan EMMI döntés -kivéve talán Pataky Attila UFO kalandjait és/vagy Szandi pályáját- melyre Kásler az aláírás megtételén túl hatással bírna,

Fentieken felül azonban kétségtelen, hogy van legalább és nagyjából másfél millió olyan ember Magyarországon, akik azonnal, kérdés, de leginkább minimális gondolkodás nélkül azonnal mennének akár harcba is azért, hogy magát Orbán Viktort, vagy vélelmezett becsületét megvédjék. Azonnal. Bárkivel szemben és bárhogy. Szívük joga.

Nos, ha ehhez az 1,5 millió emberhez hozzáadjuk még azokat, akik közvetlenül, direkt módon függenek tőle anyagilag, akkor borítékolható az egyenes út az "államelnöki", vagy hasonló pozícióhoz, de a hallhatatlansághoz minden bizonnyal.

...és itt kezdődik az igazi probléma.

Mert ezek a nem kis számú honfitársaink az alábbiak ellenére teszik mindezt - többek között:

  • vegetáló egészségügy - lerágott csont;
  • feleslegesen felhúzott stadionok - a lerágott csontból ami maradt, az is lerágva;
  • egy kézből irányított másodlagos pénzosztás az udvar kegyeltjeinek, és már nem csak az EU forrásai tekintetében, hanem a saját országunk saját vagyonából is;
  • a tanulás fontosságának elbagatellizálása, a vonatkozó források elvonása és becsatornázása a kizárólag Orbán Viktor szellemiségének megfelelően alakított, erőltetetten megalkotott, viszont gazdagon fenntartott intézményekbe;
  • az általános, mondjuk úgy alapképzési szint lenyomása;
  • a bérmunka, vagyis inkább a betanított munka értékének aránytalan kihangsúlyozása;
  • előző pontokból összegyúrva, egy hihetetlen tőke-koncentráció a lojális hűbéreknél;
  • a "teljes külföld" előtt egy egészében elhibázott országkép következetes felállítása, megtartása, megerősítése;
  • távolodás minden olyan európai, vagy bármilyen más értéktől, mely józanságra, közös érdekekre és egyéni, de egyeztetett célokra épülne. Ezek helyett a kisebbségi zsaroló pozícióját vesszük fel;
  • hamis, elhibázott módon elbújni a kereszténység mögé. A kereszténység nem hamis. Mi értelmezzük azt sokszor helytelenül, mint pajzsot, mint elvtelen hivatkozást - teljesen ellentétben azzal, amit az valójában jelent, de legfőképpen azzal megyünk szemben, amit a kereszténység valójában jelent;
  • és végül de nem utolsó sorban: egy kreált ideológia hangos és folyamatos fenntartása, folyamatos ellenségképek gyártása, a célszemélyek variálása, annak megállás-nélküli kommunikációja (harsogása) a lehető legtöbb fórumon, a közvetítő csatornák uralása, az egyet-nem-értők forrásainak beszűkítése.

Vagyis egyetlen egy indok marad, hogy ezek ellenére mégis ilyen magas az elkötelezett száma: a meggyőződésből való támogatás, függetlenül attól, mit tesz a támogatott személy. Jobb oldali? Nem. Már rég nem. Polgári? Hol...? Hazafi? Nem, mert egy hazafi a sorsa elé helyezi a hazát, és ez jelenleg már nem áll fenn. Az ideológiáját, a sajátját állítja a nemzet fogalma elé. A népért való elkötelezettség? Nem, mert a nép kezéből folyamatosan vesz ki minden releváns eszközt. Folytathatnám.

Továbbá felmerülnek olyan kérdések, mint hogy ezek a Honfitársaink soha nem betegek, csak focit néznek, nem érdekli őket a kultúra, és mindent elhisznek amit a híradó mond? Lehet, hogy nem értik mit jelent az, hogy társadalom és közpénz, jó nekik, hogy minden szomszédunk utál minket, és azt gondolják rólunk a világban, hogy egy totalitárius, de inkább diktatórikus rendszerben élünk, hasonlóan néhány még keletebbi barátunkhoz?

Lehet, hogy ők ezt gondolják jónak? Vagy lehet, hogy nem értik mi történik? Vagy nem érdekli őket? Vagy nem tartják fontosnak?

A gond az, hogy nem hinném, hogy igazából ez lenne a legnagyobb baj...vagyis inkább nagyon remélem.

Az tűnik a kézenfekvő megoldásnak, hogy Orbán Viktor egészen zseniálisan ráérzett a fásultságra 2010-ben, és arra, hogy ha már hatalomban van, hogyan lehet finoman adagolva, nem 1-2 hónap alatt, hanem évek hosszú során szépen, lassan emelni a tétet. 2010 előtt utcára mentek az emberek 10-20 milliós közpénz lopások miatt is, és vér folyt mert a miniszterelnök hazudott. Mára 1 000 milliárdos nagyságrendekről beszélünk, és a hazugság szó helyét átvették az olyan szólamok, mint: kijelentette, leszögezte, elmondta, hangsúlyozta, cáfolta, megerősítette.

Mindezt ugyanolyan zseniálisan, lassan, okosan és megfontoltan, mint amennyire pofátlanul.

Viszont sajnos a "pofa" szó itt nem csak Orbán Viktor esetében használható, mert az jellemző ránk is. Mi fogjuk be azt lassan saját magunknak, kezdenek lefodrozódni a korábban hangos ellenvélemények, az értelmiségi vitát egyszerűen egyre kevesebben igénylik. A miniszterelnök kiindulási érve, hogy a magyar ember politikailag érdektelenné vált 2010-re, telitalálat volt. Ezeket kezdte is elhagyni később, és helyette szépen lassan behozott a közbeszédbe olyan harciasabb, sokkal figyelemfelkeltőbb szavakat, melyek pont annyi ideig hatnak, és olyan mélyen, amennyire kell.

Migráns, Brüsszel, támadás, harc, védelem, kereszttény bástya, hazaáruló stb. Ezeket meghallják, és amennyit a politikával foglalkoznak, arra az időre ki is töltik a gondolatukat.

Csakhogy...

nem igazán volt még olyan hasonlóan felépített rendszer, sehol a világon, mely sokáig életben maradt volna. Egész egyszerűen azért, mert egy olyan spirálba hajtja saját magát, ahol a fennmaradásához egyre többet kell költeni, egyre nagyobbat kell mondani, egyre élesebben és harcosabban kell kommunikálni. Mindezek pedig szűkítik a társadalom elérésének terét, egyre radikálisabb cselekedetekre ösztönzik saját magukat csakúgy, mint a fogyó támogatóikat, ellensúlyozva azok számának lassú csökkenését, mert a közöny is növekszik mindeközben, és nem csak az ellenzők oldalán. Ez a kígyó viszont, ahogy egyre szorosabban tekeredik össze, és egyre élesebb a foga, még ha nem is mar magába, de tovább szorítani egy pontot túl már biztosan nem fog tudni.

Nem fog végtelen forrás rendelkezésre állni, mert a mindennel való szembenállás gyakorlatilag oda vezet, hogy a külső források ha el nem is apadnak, de csökkennek. Belső forrásokat pedig egy ponton túl elvonni nem lehet, csak akkor, ha a hűbéri rendszer által felhizlalt oligarchák kezdenek közvetlenül visszaosztani a rendszerbe. Azon túl is, amit alaphelyzetben is tesznek a politikai költségek tekintetében. Ennek nyílt felvállalása viszont már átüthet olyan ingerküszöböket, melyeknél az átlag, eltompult ember is felemeli a fejét.

Miközben pedig a rendszer fenntartása egyre csak többe fog kerülni.

Akkor, amikor a fejüket felemelőké tekinteti elkezdenek kicsit távolabbra is tekintetni, érteni kezdik majd sorsszerűségük igazi kilátástalanságát, és ekkor kezdődnek majd esetleg, mondom esetleg olyan szervezetek kialakulni, melyekhez hasonlókat láttunk 1988 tájékán. Viszont akkor a relatív puhaság előny volt, itt viszont attól félek, nem lesz az, mégpedig azért, mert a hatalom erőssége okán a vár alsó falának legszélső téglájának szélét kis kalapáccsal kopogtatni nem lesz túl hatékony, és meghallani sem fogja senki.

Az ilyen teljesen egyirányú, és ennyire intenzíven és agresszíven öngeneráló és önépítő rendszerek, mint amilyen jelenleg Hazánkban uralkodik, egy könnyed "ok, köszi, elég is volt, akkor mi így visszább lépnénk - ha akarjátok" mondattal ritkán érnek véget. Sőt. Soha. 

Persze, mint kifejtettem feljebb, annak esélye, hogy ez mostanában megtörténjen, mármint az, hogy a saját ingerküszöbünkön TÉNYLEG saját magunk megbotoljunk, szinte elhanyagolható.

Éppen ezért kell megértenünk, hogy Orbán Viktor zseni vagy kamikaze. Jól kell megértenünk. Jól kell kommunikálnunk, akár még csak egymás között is, sőt...leginkább egymás között. Akkor, ha erre indulunk el, egyszer majd tudni fogjuk azt a pár mondatot, nem többet, amit annak a jelenleg kb 1,5 millió embernek tudunk mondani, akik meggyőződésből, bármiféle érv meghallgatása nélkül is akár ölnének a miniszterelnökért.

Azt is lássuk be, ez alapvetően jó érzés. Jó lehet a végletekig kiállni egy ország vezetője mellett, és hangosan kiabálni azt, hogy mi is! Még azt is megkockáztatom, hogy ezt tiszteletben kell tartani.

Egyetlen egy módon lehet változtatni ezen a spirálon: türelemmel, ésszel, gondolkodással MAJD cselekvéssel. de ÉSSZEL. Nem felvéve a spirál mozgását, nem átvéve a retorikát, legfeljebb annak lendületét, de a mondanivalóját semmiképpen sem. Kit érdekelnek valójában az utóbbi pár év eltűnő 1 000 és 1 000 milliárdjai? Változott valami? Nem. Változott az, hogy teszünk ez ellen? Nem, az sem.

Szóval ki lehet várni, hogy a rendszer magát feleméssze, ebben még van szerintem minimum 7-10 év, de ennyi idő alatt egy álomvilágban tartott, önámító, tudás nélküli, mind eszmeileg, mind anyagilag kiüresedett, sőt, ilyen szempontból kifosztott, bérmunka-sorba döntött nemzetté válunk.

Onnan pedig, ha addig nem egyenesedik ki a kígyó, már csak 1 út marad a vezetőnek: a kamikaze útja. 

Én csak abban bízom, nem fogunk ott ülni mögötte mind a gépen. Bár a kamikaze mindig egyedül repült bele az ellenségbe, önmagát is megsemmisítve, de hát manapság azt hallom, hogy Magyarország a lehetőségek hazája.

Nehogy elkezdjenek pótüléseket betenni...

 

Sz G

fotó: TASR

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr7315467494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2020.02.13. 08:35:48

@akakukk: Menj el dolgozni a versenyszférába v. legyél vállalkozó.
Rád férne, hogy kicsit a másik oldalt is megtapasztald.

chrisred 2020.02.13. 08:41:55

@nemecsekerno_007: Ha minden orvos és tanár elmenne vállalkozónak, szépen nézne ki az az oldal egy rövid idő után.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 08:48:50

@chrisred:

Azt hitte a nyugatpárti oldal, övé lehet a teljes hatalom. Tévedtek.

Oroszország pedig nyilván meg fogja védeni saját érdekeit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 08:50:06

@chrisred:

Ez az elnök eleve már kompromisszumos figura, vedd észre. Ő éppen a nyugatpártiakat győzte le.

chrisred 2020.02.13. 08:54:40

@MAXVAL bircaman közíró: Nyilvánvaló. Hitler is megölt 20 millió oroszt, hogy védje Németország érdekeit. Akkor biztosan az is rendben volt.

chrisred 2020.02.13. 08:57:18

@MAXVAL bircaman közíró: Én észreveszem, hogy az ukrán emberek Zelenszkijt akarták. Meg azt is, hogy 2014-ben seggbe akarták rúgni Janukovicsot, bármennyire is feldühítették ezzel a cárt. Te tévelyegsz mindenféle FSZB gyártmányú konteóban.

chrisred 2020.02.13. 09:09:48

@MAXVAL bircaman közíró: Egy ország senkit nem tud megölni. Az ukránokat orosz katonák orosz fegyverekkel öldöklik Ukrajnában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 09:11:37

@chrisred:

Marhaság, Ez egy ukrán belháború. Polgáháború. Az ország egy része nem fogadta el a kijevi puccsot,

chrisred 2020.02.13. 09:11:52

@MAXVAL bircaman közíró: Ez egy pavlovi reflex, hogy amint a Nagy Testvért támadják valamivel, azt kapásból rákened a liberálisokra?

chrisred 2020.02.13. 09:13:43

@MAXVAL bircaman közíró: Ja, a Krím is egy belháború részeként lett megszállva. Remélem, komolyan gondolod, mert viccnek durva lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 09:56:05

@chrisred:

A Krím önrendelkezett, az ENSZ alapokmánya értelmében. Oroszország pedig segítséget nyújtott, a koszovói precedens alapján.

chrisred 2020.02.13. 10:23:23

@MAXVAL bircaman közíró: Állítja az abszolut elfogulatlan FSZB.

chrisred 2020.02.13. 10:32:15

@MAXVAL bircaman közíró: Az ENSZ alapokmánya csupán a népek önrendelkezési jogát nevesíti, szó sincs benne az egyik ország területének egy másikhoz csatolásáról. Viszont annál inkább a szuverén országok területi épségéről, és a határok erőszakkal történő megváltoztatásának tilalmáról.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 10:43:57

@chrisred:

Amit felülírt a koszovói precedens, lásd a hágai nemzetközi bíróság ítéletét Szerbia panaszára.

chrisred 2020.02.13. 10:47:16

@MAXVAL bircaman közíró: A két esetnek semmi köze egymáshoz. Koszovó önálló állam és nem egy másik ország része lett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 10:57:28

@chrisred:

A koszovói precedens azt mondja ki: egy állam belső szeperatizmusát segíteni kívülről nem agresszió az illető állam ellen.

Tök mindegy mi a szeparatizmus eredménye.

chrisred 2020.02.13. 11:04:45

@MAXVAL bircaman közíró: Ha nem önálló állam jön létre, azt nem szeparatizmusnak nevezzük. Nagyjából olyan, mintha az abortuszt is szülésnek neveznéd.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 11:21:06

@chrisred:

Az önrendelkezés eredménye lehet:
- függetlenség,
- a státusz megtartása,
- csatlakozás más államhoz.

chrisred 2020.02.13. 11:36:19

@MAXVAL bircaman közíró: Az önrendelkezés célja csak egy lehet, a szuverenitás, semmi más esetben nem beszélhetünk önrendelkezésről. Elég durva lenne, ha az önrendelkezés céljával ellentétes eseményeket is önrendelkezésnek tekintenénk. Például azt, ha az erdélyi magyarok nem csatlakoznak nagy számban az autonómiáról szóló aláírásgyűjtéshez, úgy értékelnénk, hogy ők az önrendelkezési jogukkal élve Romániához akarnak tartozni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 11:45:33

@chrisred:

X nép nem akar Y országhoz tartozni, hanem Z országhoz, s önrendelkezik erről. Mi a gond ezzel?

chrisred 2020.02.13. 12:53:20

@MAXVAL bircaman közíró: Csak annyi, hogy ennek semmi köze az ENSZ alapokmányában lefektetett önrendelkezési joghoz, ami független állami léthez való jogot jelent. A koszovóiak erre törekedtek, a Krímben lakók nem. Ők azt mondták, nem vagyunk külön nép, mi az orosz néphez tartozunk, ergo azt vallották, hogy nincs is külön önrendelkezési joguk, ami csak az egész orosz népet illeti meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 13:01:54

@chrisred:

Az ENSZ nem ért egyet veled.

Pl. az önrendelkezési jogtól megfosztottak listájáról leveszik azokat, akik arra szavaztak, NE legyenek függetlenek.

chrisred 2020.02.13. 13:15:58

@MAXVAL bircaman közíró: Ez valami Csubakka védelem? Mi az az önrendelkezési jogtól megfosztottak listája, és hogy jön a témához?

chrisred 2020.02.13. 15:08:42

@MAXVAL bircaman közíró: "The United Nations list of Non-Self-Governing Territories is a list of places that the United Nations General Assembly deems to be "non-self-governing" and subject to the decolonization process."

Vagyis gyarmati/félgyarmati státuszban lévő területek. Köszönöm, több kérdésem nincs.

Muhammad Balfas 2020.02.13. 15:23:03

@chrisred: Az USA hasonlóan szállta meg Hawaii-t a huszadik század elején..

chrisred 2020.02.13. 15:35:55

@Muhammad Balfas: Volt a történelemben pár megszállás, lásd Anschluss.

Muhammad Balfas 2020.02.13. 15:47:51

@chrisred: Gondolom az USA-t demokratikus államnak tartod..

chrisred 2020.02.13. 15:58:09

@Muhammad Balfas: Trump idejében elég kockázatos ilyesmit általánosan kijelenteni. Az biztos, hogy léteznek olyan demokratikus intézmények, amik képesek megvédeni az amerikai polgárokat a saját szövetségi kormányuktól.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 16:07:55

@chrisred:

Mely listáról ki lehetett kerülni olyan döntéssel, hogy nem leszel független.

chrisred 2020.02.13. 16:20:28

@MAXVAL bircaman közíró: Mostantól a gyarmati kérdés lesz a téma?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 16:46:35

@chrisred:

Annak mintájára van ez is, vedd észre. A koszovói precedens törte meg a korábbi jogot, hogy csak gyarmatok rendelkezhetnek önrendelkezéssel.

chrisred 2020.02.13. 17:27:58

@MAXVAL bircaman közíró: Abban egyetértünk, hogy Oroszország gyarmatként kezelte Ukrajnát (és Fehéroroszországot). A Budapest Memorandum aláírásakor nekik érdekükben állt, hogy garantálják az egész ország területi épségét, így akarták megakadályozni, hogy ezeknek az országoknak a nyugati, "lengyel" területei a balti államokhoz hasonlóan leszakadjanak a Moszkva által felügyelt területektől és Európához integrálódjanak. De aztán a fagyi visszanyalt, és pont az európai integrációs igény robbantotta ki Ukrajna függetlenségi mozgalmát. Akkor Putyin már csak a nemzetközi jog folyamatos megsértésével volt képes gátat szabni annak, hogy Ukrajnával együtt az oroszok által lakott területek is kiszakadjanak a medve öleléséből.

chrisred 2020.02.13. 17:34:04

@MAXVAL bircaman közíró: Koszovó semmíre sem precedens. Ahol 30 évvel ezelőtt egy ország volt, most hat van. A hatodik Koszovó.

Muhammad Balfas 2020.02.13. 18:54:30

@chrisred: A Egyesült Államok megszállta Hawaii-t a 20. század elején. Akkor miért ne szállhatnák meg az oroszok a Krímet?

chrisred 2020.02.13. 20:48:43

@MAXVAL bircaman közíró: Nem. Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia, Montenegro és Koszovó egyaránt egy ország részei voltak, és most szuverén államok, mert éltek az önrendelkezési jogukkal.

chrisred 2020.02.13. 20:49:40

@Muhammad Balfas: Mert azóta változtak a nemzetközi jog szabályai.

Muhammad Balfas 2020.02.13. 21:31:10

@chrisred: Farizeus okoskodás..Hogyha az USA-nak elnézed egy független állam megszállását, akkor az oroszoknak is el kell nézned egy független állam bizonyos részének megszállását..

chrisred 2020.02.14. 01:22:08

@Muhammad Balfas: Ki mondta, hogy elnézem? Számtalanszor leirtam, hogy szerintem Bush és Cheney ugyanolyan háborús bűnös, mint Putyin. Csak értelmetlennek tartom, hogy a mostanit egy olyan korral vessük össze, amikor gyarmati teráületekért folyt versenyfutás, és mondjuk a Monarchia is következmények nélkül megszálhatta Boszniát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 04:58:22

@chrisred:

Igen, a koszovói precedens óta. Ahogy a Krím is élt ezzel a jogával.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 04:58:58

@chrisred:

Putyin nem háborús bűnös, egy háborút se indított eddig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 05:02:00

@chrisred:

A nemzetközi jog változásai ebben a kérdésben:
- I. vh előtt: nem létezik agresszió, azaz azé a terület, aki képes megszállni,
- I. vh. után: más szuverén állam megtámadása agresszió, ez bűncselekmény,
- II. vh. után: nem agresszió, ha valaki segíti egy gyarmat önállósodását,
- a koszovói háború óta: nam agresszió egy nem gyarmat önállósodását se segíteni.

chrisred 2020.02.14. 05:20:16

@MAXVAL bircaman közíró: Nem ismerek Krím nevű önálló államot, tehát ez az érvelés besült.

chrisred 2020.02.14. 05:21:10

@MAXVAL bircaman közíró: És? A vietnami háborút se az USA indította.

chrisred 2020.02.14. 05:26:22

@MAXVAL bircaman közíró: Javítás: I. vh. után: szuverén állam területét megszállni és növelni vele a saját országunk területét a nemzetközi jogrendbe ütközik. Ez vonatkozik a Krímre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 05:35:53

@chrisred:

Volt pár napig az is.

Egyébként meg tisztáztuk: nam kötelező következménye az önrendelkezésnek a független államiság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 05:41:18

@chrisred:

Ez változott meg 1999-ben.

S a nyugat csinálta. Csak akkor még azt hitték, más nem lesz képes megismételni.

chrisred 2020.02.14. 06:56:11

@MAXVAL bircaman közíró: Tisztáztuk, hogy az a célja, akár a terhességnek a szülés, és nem az abortusz.

chrisred 2020.02.14. 06:58:40

@MAXVAL bircaman közíró: Ez nem változott meg, továbbra is jogellenes más ország területének annektálása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 08:36:54

@chrisred:

De nem. Az önrendelkezés miért csak függetlenség lehet?

Ez olyan mintha azt mondanád, a szex célja csak a szülés.

chrisred 2020.02.14. 08:48:35

@MAXVAL bircaman közíró: Azt hittem, ezt is tisztáztuk. Egy nép önrendelkezése nem terjedhet ki más ország területének elfoglalására. Például Hitler Lebensraum elmélete sem fért bele a német nép önrendelkezési jogába.

chrisred 2020.02.14. 08:52:58

@MAXVAL bircaman közíró: Mert fogalmilag ezt jelenti. Akik más állam főhatóságának rendelik alá magukat, azok nem önrendelkeznek, hanem lemondanak róla.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 08:53:46

@chrisred:

Nem az ország önrendlekezik, akihez csatlakozik az illető terület, hanem az illető terület népe.

chrisred 2020.02.14. 08:58:26

@MAXVAL bircaman közíró: Az végképp nem önrendelkezik, csak mint a piacon megvásárolt hal, átkerül az egyik szatyorból a másikba.

chrisred 2020.02.14. 08:59:23

@MAXVAL bircaman közíró: Olyanok, mint Bush és Cheney idejében Irakban és Afganisztánban.

akakukk 2020.02.14. 10:02:08

@nemecsekerno_007: Tapasztalom, de kozben kuzdok zert is, hogy csak maganiskola legyen, 5 millios tandijjal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 10:27:27

@chrisred:

Azt mondod, egy nép nem csatlakozhat egy meglévő országhoz?

chrisred 2020.02.14. 10:29:17

@MAXVAL bircaman közíró: Dehogynem, csak azt nem önrendelkezésnek nevezik.

chrisred 2020.02.14. 10:30:48

@MAXVAL bircaman közíró: Például a német újraegyesítés nem önrendelkezés volt, hanem a volt NDK népének az önrendelkezésről való lemondása.

chrisred 2020.02.14. 10:32:12

@MAXVAL bircaman közíró: Vagyis szerinted az USA Irakban és Afganisztánban nem követett el háborús bűnöket?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 10:48:44

@chrisred:

De, annak. A lakosság arra szavaz, hogy nem akar az adott orzág része lenni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 10:49:54

@chrisred:

Elég furcsa értelmezés ez.

Akkor mondjuk a Saarföld csatlakozása az NSZK-hoz szerinted nyugatnémet agresszió?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 10:50:44

@chrisred:

Azt állítottad, Oroszország háborús báűnöket követett el, s nem mondtad el mik azok.

chrisred 2020.02.14. 11:05:13

@MAXVAL bircaman közíró: Ez nem cél az önrendelkezésnél, hanem körülmény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 11:09:04

@chrisred:

Az önrendlekezés egyetlen célja a státusz megállapítása az érdekeltek által. Az eredmény lehet: függetlenség, megmaradás a meglévő állapotban, csatlakozás más államhoz.

Számtaéan példa van erre, nem csak a krími eset.

chrisred 2020.02.14. 11:09:53

@MAXVAL bircaman közíró: Nem, mert kétoldalú egyezmény döntött róla.

chrisred 2020.02.14. 11:12:41

@MAXVAL bircaman közíró: Vagyis szerinted Bush és Cheney nem követett el háborus bűntetteket. Rendben, ez is legitim vélemény, és a nemzetközi hatóságok is egyetértenek vele.

chrisred 2020.02.14. 11:16:31

@MAXVAL bircaman közíró: Összekevered az önrendelkezésről való döntést az önrendelkezéssel. Valóban, sok eset van, amikor a jogalany úgy dönt hogy nem él az önrendelkezési jogával, ilyen volt például a skót függetlenségi népszavazás. A koszovóiak azonban éltek vele.

chrisred 2020.02.14. 12:56:52

@MAXVAL bircaman közíró: Ezt írtam: "Számtalanszor leirtam, hogy szerintem Bush és Cheney ugyanolyan háborús bűnös, mint Putyin."

chrisred 2020.02.14. 12:57:56

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor lenne önálló államuk. Pont ugyanúgy nem éltek vele, ahogy a skótok.

nemecsekerno_007 2020.02.14. 15:45:07

@chrisred: Ha minden vállalkozó, meg versenyszférában dolgozó elmenne a közf@szomba dolgozni akkor is megnézhetnénk magunkat.

Tudsz még ilyen általános baromságokat?!

Muhammad Balfas 2020.02.14. 19:11:11

@chrisred: Hát azért a 20. sz. eleje már közel se a klasszikus gyarmatosítás kora..De az USA -val kapcsolatban egyébként felhozható Grenada megszállása is. De persze ha általánosságban elítéled a nagyhatalmak megszálló hadműveleteit az elfogadható..

chrisred 2020.02.17. 05:23:16

@nemecsekerno_007: Például ilyet: "Menj el dolgozni a versenyszférába v. legyél vállalkozó.
Rád férne, hogy kicsit a másik oldalt is megtapasztald."

Nem, te vagy az ilyen közhelyek koronázatlan királya.

chrisred 2020.02.17. 05:24:17

@MAXVAL bircaman közíró: Igen, vagyis nem akartak önrendelkezést.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 05:29:02

@chrisred:

Akartak. Ha nem akartak volna, maradt volna eredeti állapotuk a kérdés felvetése nélkül.

chrisred 2020.02.17. 06:06:26

@MAXVAL bircaman közíró: Nem akartak, az eredeti állapotot az orosz katonai megszállás változtatta meg.

nemecsekerno_007 2020.02.17. 16:45:47

@chrisred: Muhahahahaha. Amit én írtam az nem közhely volt csak egy javaslat a változtatásra.

Te meg írtál egy szimpla kifogást, hogy miért nem.

chrisred 2020.02.18. 05:19:42

@nemecsekerno_007: Azt írtad, ha szar a közalkalmazottaknak, akkor menjenek el a versenyszférába. Erre megvilágítottam, hogy milyen ostobaság ez a javaslat.
süti beállítások módosítása