Kezdjük a tény elfogadásával, miszerint egy bizonyos szint felett nincs olyan döntés, melyet nem Orbán Viktor hozna meg. Legyen az gazdasági, szociálpolitikai, vallási, tudományos, teljesen mindegy milyen, az egyetlen közös tényező a "közpénz" jelenléte. Sőt, azt is nyilván tudjuk, hogy a megfelelően kialakított jogrenddel megágyazott gazdasági "mikro-környezetben", mely őt körülveszi, nos, ott sem történik gyakorlatilag semmi, melyre ő áldását nem adja. Ennek boncolgatását majd egy későbbi írásban fejtem ki részletesen, mert azt ugye tudjuk, hogy nincs egy szint feletti közbeszerzés, melyben nem ő, vagy delegált emberei döntenének. Nincs olyan MNB irányvonal, melyet ne ő határozna meg, nincs olyan EMMI döntés -kivéve talán Pataky Attila UFO kalandjait és/vagy Szandi pályáját- melyre Kásler az aláírás megtételén túl hatással bírna,

Fentieken felül azonban kétségtelen, hogy van legalább és nagyjából másfél millió olyan ember Magyarországon, akik azonnal, kérdés, de leginkább minimális gondolkodás nélkül azonnal mennének akár harcba is azért, hogy magát Orbán Viktort, vagy vélelmezett becsületét megvédjék. Azonnal. Bárkivel szemben és bárhogy. Szívük joga.

Nos, ha ehhez az 1,5 millió emberhez hozzáadjuk még azokat, akik közvetlenül, direkt módon függenek tőle anyagilag, akkor borítékolható az egyenes út az "államelnöki", vagy hasonló pozícióhoz, de a hallhatatlansághoz minden bizonnyal.

...és itt kezdődik az igazi probléma.

Mert ezek a nem kis számú honfitársaink az alábbiak ellenére teszik mindezt - többek között:

• vegetáló egészségügy - lerágott csont;
• feleslegesen felhúzott stadionok - a lerágott csontból ami maradt, az is lerágva;
• egy kézből irányított másodlagos pénzosztás az udvar kegyeltjeinek, és már nem csak az EU forrásai tekintetében, hanem a saját országunk saját vagyonából is;
• a tanulás fontosságának elbagatellizálása, a vonatkozó források elvonása és becsatornázása a kizárólag Orbán Viktor szellemiségének megfelelően alakított, erőltetetten megalkotott, viszont gazdagon fenntartott intézményekbe;
• az általános, mondjuk úgy alapképzési szint lenyomása;
• a bérmunka, vagyis inkább a betanított munka értékének aránytalan kihangsúlyozása;
• előző pontokból összegyúrva, egy hihetetlen tőke-koncentráció a lojális hűbéreknél;
• a "teljes külföld" előtt egy egészében elhibázott országkép következetes felállítása, megtartása, megerősítése;
• távolodás minden olyan európai, vagy bármilyen más értéktől, mely józanságra, közös érdekekre és egyéni, de egyeztetett célokra épülne. Ezek helyett a kisebbségi zsaroló pozícióját vesszük fel;
• hamis, elhibázott módon elbújni a kereszténység mögé. A kereszténység nem hamis. Mi értelmezzük azt sokszor helytelenül, mint pajzsot, mint elvtelen hivatkozást - teljesen ellentétben azzal, amit az valójában jelent, de legfőképpen azzal megyünk szemben, amit a kereszténység valójában jelent;
• és végül de nem utolsó sorban: egy kreált ideológia hangos és folyamatos fenntartása, folyamatos ellenségképek gyártása, a célszemélyek variálása, annak megállás-nélküli kommunikációja (harsogása) a lehető legtöbb fórumon, a közvetítő csatornák uralása, az egyet-nem-értők forrásainak beszűkítése.

Vagyis egyetlen egy indok marad, hogy ezek ellenére mégis ilyen magas az elkötelezett száma: a meggyőződésből való támogatás, függetlenül attól, mit tesz a támogatott személy. Jobb oldali? Nem. Már rég nem. Polgári? Hol...? Hazafi? Nem, mert egy hazafi a sorsa elé helyezi a hazát, és ez jelenleg már nem áll fenn. Az ideológiáját, a sajátját állítja a nemzet fogalma elé. A népért való elkötelezettség? Nem, mert a nép kezéből folyamatosan vesz ki minden releváns eszközt. Folytathatnám.

Továbbá felmerülnek olyan kérdések, mint hogy ezek a Honfitársaink soha nem betegek, csak focit néznek, nem érdekli őket a kultúra, és mindent elhisznek amit a híradó mond? Lehet, hogy nem értik mit jelent az, hogy társadalom és közpénz, jó nekik, hogy minden szomszédunk utál minket, és azt gondolják rólunk a világban, hogy egy totalitárius, de inkább diktatórikus rendszerben élünk, hasonlóan néhány még keletebbi barátunkhoz?

Lehet, hogy ők ezt gondolják jónak? Vagy lehet, hogy nem értik mi történik? Vagy nem érdekli őket? Vagy nem tartják fontosnak?

A gond az, hogy nem hinném, hogy igazából ez lenne a legnagyobb baj...vagyis inkább nagyon remélem.

Az tűnik a kézenfekvő megoldásnak, hogy Orbán Viktor egészen zseniálisan ráérzett a fásultságra 2010-ben, és arra, hogy ha már hatalomban van, hogyan lehet finoman adagolva, nem 1-2 hónap alatt, hanem évek hosszú során szépen, lassan emelni a tétet. 2010 előtt utcára mentek az emberek 10-20 milliós közpénz lopások miatt is, és vér folyt mert a miniszterelnök hazudott. Mára 1 000 milliárdos nagyságrendekről beszélünk, és a hazugság szó helyét átvették az olyan szólamok, mint: kijelentette, leszögezte, elmondta, hangsúlyozta, cáfolta, megerősítette.

Mindezt ugyanolyan zseniálisan, lassan, okosan és megfontoltan, mint amennyire pofátlanul.

Viszont sajnos a "pofa" szó itt nem csak Orbán Viktor esetében használható, mert az jellemző ránk is. Mi fogjuk be azt lassan saját magunknak, kezdenek lefodrozódni a korábban hangos ellenvélemények, az értelmiségi vitát egyszerűen egyre kevesebben igénylik. A miniszterelnök kiindulási érve, hogy a magyar ember politikailag érdektelenné vált 2010-re, telitalálat volt. Ezeket kezdte is elhagyni később, és helyette szépen lassan behozott a közbeszédbe olyan harciasabb, sokkal figyelemfelkeltőbb szavakat, melyek pont annyi ideig hatnak, és olyan mélyen, amennyire kell.

Migráns, Brüsszel, támadás, harc, védelem, kereszttény bástya, hazaáruló stb. Ezeket meghallják, és amennyit a politikával foglalkoznak, arra az időre ki is töltik a gondolatukat.

Csakhogy...

nem igazán volt még olyan hasonlóan felépített rendszer, sehol a világon, mely sokáig életben maradt volna. Egész egyszerűen azért, mert egy olyan spirálba hajtja saját magát, ahol a fennmaradásához egyre többet kell költeni, egyre nagyobbat kell mondani, egyre élesebben és harcosabban kell kommunikálni. Mindezek pedig szűkítik a társadalom elérésének terét, egyre radikálisabb cselekedetekre ösztönzik saját magukat csakúgy, mint a fogyó támogatóikat, ellensúlyozva azok számának lassú csökkenését, mert a közöny is növekszik mindeközben, és nem csak az ellenzők oldalán. Ez a kígyó viszont, ahogy egyre szorosabban tekeredik össze, és egyre élesebb a foga, még ha nem is mar magába, de tovább szorítani egy pontot túl már biztosan nem fog tudni.

Nem fog végtelen forrás rendelkezésre állni, mert a mindennel való szembenállás gyakorlatilag oda vezet, hogy a külső források ha el nem is apadnak, de csökkennek. Belső forrásokat pedig egy ponton túl elvonni nem lehet, csak akkor, ha a hűbéri rendszer által felhizlalt oligarchák kezdenek közvetlenül visszaosztani a rendszerbe. Azon túl is, amit alaphelyzetben is tesznek a politikai költségek tekintetében. Ennek nyílt felvállalása viszont már átüthet olyan ingerküszöböket, melyeknél az átlag, eltompult ember is felemeli a fejét.

Miközben pedig a rendszer fenntartása egyre csak többe fog kerülni.

Akkor, amikor a fejüket felemelőké tekinteti elkezdenek kicsit távolabbra is tekintetni, érteni kezdik majd sorsszerűségük igazi kilátástalanságát, és ekkor kezdődnek majd esetleg, mondom esetleg olyan szervezetek kialakulni, melyekhez hasonlókat láttunk 1988 tájékán. Viszont akkor a relatív puhaság előny volt, itt viszont attól félek, nem lesz az, mégpedig azért, mert a hatalom erőssége okán a vár alsó falának legszélső téglájának szélét kis kalapáccsal kopogtatni nem lesz túl hatékony, és meghallani sem fogja senki.

Az ilyen teljesen egyirányú, és ennyire intenzíven és agresszíven öngeneráló és önépítő rendszerek, mint amilyen jelenleg Hazánkban uralkodik, egy könnyed "ok, köszi, elég is volt, akkor mi így visszább lépnénk - ha akarjátok" mondattal ritkán érnek véget. Sőt. Soha. 

Persze, mint kifejtettem feljebb, annak esélye, hogy ez mostanában megtörténjen, mármint az, hogy a saját ingerküszöbünkön TÉNYLEG saját magunk megbotoljunk, szinte elhanyagolható.

Éppen ezért kell megértenünk, hogy Orbán Viktor zseni vagy kamikaze. Jól kell megértenünk. Jól kell kommunikálnunk, akár még csak egymás között is, sőt...leginkább egymás között. Akkor, ha erre indulunk el, egyszer majd tudni fogjuk azt a pár mondatot, nem többet, amit annak a jelenleg kb 1,5 millió embernek tudunk mondani, akik meggyőződésből, bármiféle érv meghallgatása nélkül is akár ölnének a miniszterelnökért.

Azt is lássuk be, ez alapvetően jó érzés. Jó lehet a végletekig kiállni egy ország vezetője mellett, és hangosan kiabálni azt, hogy mi is! Még azt is megkockáztatom, hogy ezt tiszteletben kell tartani.

Egyetlen egy módon lehet változtatni ezen a spirálon: türelemmel, ésszel, gondolkodással MAJD cselekvéssel. de ÉSSZEL. Nem felvéve a spirál mozgását, nem átvéve a retorikát, legfeljebb annak lendületét, de a mondanivalóját semmiképpen sem. Kit érdekelnek valójában az utóbbi pár év eltűnő 1 000 és 1 000 milliárdjai? Változott valami? Nem. Változott az, hogy teszünk ez ellen? Nem, az sem.

Szóval ki lehet várni, hogy a rendszer magát feleméssze, ebben még van szerintem minimum 7-10 év, de ennyi idő alatt egy álomvilágban tartott, önámító, tudás nélküli, mind eszmeileg, mind anyagilag kiüresedett, sőt, ilyen szempontból kifosztott, bérmunka-sorba döntött nemzetté válunk.

Onnan pedig, ha addig nem egyenesedik ki a kígyó, már csak 1 út marad a vezetőnek: a kamikaze útja. 

Én csak abban bízom, nem fogunk ott ülni mögötte mind a gépen. Bár a kamikaze mindig egyedül repült bele az ellenségbe, önmagát is megsemmisítve, de hát manapság azt hallom, hogy Magyarország a lehetőségek hazája.

Nehogy elkezdjenek pótüléseket betenni...

Sz G

fotó: TASR