Mindenki gondol amit akar. Egy darabig.

Önállóan Gondolkodó

Önállóan Gondolkodó

Orbán Viktor: zseni vagy kamikaze?

Visz minket, de a mennybe vagy a pokolba?

2020. február 11. - Önállóan gondolkodó

 tasr.jpg

Kezdjük a tény elfogadásával, miszerint egy bizonyos szint felett nincs olyan döntés, melyet nem Orbán Viktor hozna meg. Legyen az gazdasági, szociálpolitikai, vallási, tudományos, teljesen mindegy milyen, az egyetlen közös tényező a "közpénz" jelenléte. Sőt, azt is nyilván tudjuk, hogy a megfelelően kialakított jogrenddel megágyazott gazdasági "mikro-környezetben", mely őt körülveszi, nos, ott sem történik gyakorlatilag semmi, melyre ő áldását nem adja. Ennek boncolgatását majd egy későbbi írásban fejtem ki részletesen, mert azt ugye tudjuk, hogy nincs egy szint feletti közbeszerzés, melyben nem ő, vagy delegált emberei döntenének. Nincs olyan MNB irányvonal, melyet ne ő határozna meg, nincs olyan EMMI döntés -kivéve talán Pataky Attila UFO kalandjait és/vagy Szandi pályáját- melyre Kásler az aláírás megtételén túl hatással bírna,

Fentieken felül azonban kétségtelen, hogy van legalább és nagyjából másfél millió olyan ember Magyarországon, akik azonnal, kérdés, de leginkább minimális gondolkodás nélkül azonnal mennének akár harcba is azért, hogy magát Orbán Viktort, vagy vélelmezett becsületét megvédjék. Azonnal. Bárkivel szemben és bárhogy. Szívük joga.

Nos, ha ehhez az 1,5 millió emberhez hozzáadjuk még azokat, akik közvetlenül, direkt módon függenek tőle anyagilag, akkor borítékolható az egyenes út az "államelnöki", vagy hasonló pozícióhoz, de a hallhatatlansághoz minden bizonnyal.

...és itt kezdődik az igazi probléma.

Mert ezek a nem kis számú honfitársaink az alábbiak ellenére teszik mindezt - többek között:

  • vegetáló egészségügy - lerágott csont;
  • feleslegesen felhúzott stadionok - a lerágott csontból ami maradt, az is lerágva;
  • egy kézből irányított másodlagos pénzosztás az udvar kegyeltjeinek, és már nem csak az EU forrásai tekintetében, hanem a saját országunk saját vagyonából is;
  • a tanulás fontosságának elbagatellizálása, a vonatkozó források elvonása és becsatornázása a kizárólag Orbán Viktor szellemiségének megfelelően alakított, erőltetetten megalkotott, viszont gazdagon fenntartott intézményekbe;
  • az általános, mondjuk úgy alapképzési szint lenyomása;
  • a bérmunka, vagyis inkább a betanított munka értékének aránytalan kihangsúlyozása;
  • előző pontokból összegyúrva, egy hihetetlen tőke-koncentráció a lojális hűbéreknél;
  • a "teljes külföld" előtt egy egészében elhibázott országkép következetes felállítása, megtartása, megerősítése;
  • távolodás minden olyan európai, vagy bármilyen más értéktől, mely józanságra, közös érdekekre és egyéni, de egyeztetett célokra épülne. Ezek helyett a kisebbségi zsaroló pozícióját vesszük fel;
  • hamis, elhibázott módon elbújni a kereszténység mögé. A kereszténység nem hamis. Mi értelmezzük azt sokszor helytelenül, mint pajzsot, mint elvtelen hivatkozást - teljesen ellentétben azzal, amit az valójában jelent, de legfőképpen azzal megyünk szemben, amit a kereszténység valójában jelent;
  • és végül de nem utolsó sorban: egy kreált ideológia hangos és folyamatos fenntartása, folyamatos ellenségképek gyártása, a célszemélyek variálása, annak megállás-nélküli kommunikációja (harsogása) a lehető legtöbb fórumon, a közvetítő csatornák uralása, az egyet-nem-értők forrásainak beszűkítése.

Vagyis egyetlen egy indok marad, hogy ezek ellenére mégis ilyen magas az elkötelezett száma: a meggyőződésből való támogatás, függetlenül attól, mit tesz a támogatott személy. Jobb oldali? Nem. Már rég nem. Polgári? Hol...? Hazafi? Nem, mert egy hazafi a sorsa elé helyezi a hazát, és ez jelenleg már nem áll fenn. Az ideológiáját, a sajátját állítja a nemzet fogalma elé. A népért való elkötelezettség? Nem, mert a nép kezéből folyamatosan vesz ki minden releváns eszközt. Folytathatnám.

Továbbá felmerülnek olyan kérdések, mint hogy ezek a Honfitársaink soha nem betegek, csak focit néznek, nem érdekli őket a kultúra, és mindent elhisznek amit a híradó mond? Lehet, hogy nem értik mit jelent az, hogy társadalom és közpénz, jó nekik, hogy minden szomszédunk utál minket, és azt gondolják rólunk a világban, hogy egy totalitárius, de inkább diktatórikus rendszerben élünk, hasonlóan néhány még keletebbi barátunkhoz?

Lehet, hogy ők ezt gondolják jónak? Vagy lehet, hogy nem értik mi történik? Vagy nem érdekli őket? Vagy nem tartják fontosnak?

A gond az, hogy nem hinném, hogy igazából ez lenne a legnagyobb baj...vagyis inkább nagyon remélem.

Az tűnik a kézenfekvő megoldásnak, hogy Orbán Viktor egészen zseniálisan ráérzett a fásultságra 2010-ben, és arra, hogy ha már hatalomban van, hogyan lehet finoman adagolva, nem 1-2 hónap alatt, hanem évek hosszú során szépen, lassan emelni a tétet. 2010 előtt utcára mentek az emberek 10-20 milliós közpénz lopások miatt is, és vér folyt mert a miniszterelnök hazudott. Mára 1 000 milliárdos nagyságrendekről beszélünk, és a hazugság szó helyét átvették az olyan szólamok, mint: kijelentette, leszögezte, elmondta, hangsúlyozta, cáfolta, megerősítette.

Mindezt ugyanolyan zseniálisan, lassan, okosan és megfontoltan, mint amennyire pofátlanul.

Viszont sajnos a "pofa" szó itt nem csak Orbán Viktor esetében használható, mert az jellemző ránk is. Mi fogjuk be azt lassan saját magunknak, kezdenek lefodrozódni a korábban hangos ellenvélemények, az értelmiségi vitát egyszerűen egyre kevesebben igénylik. A miniszterelnök kiindulási érve, hogy a magyar ember politikailag érdektelenné vált 2010-re, telitalálat volt. Ezeket kezdte is elhagyni később, és helyette szépen lassan behozott a közbeszédbe olyan harciasabb, sokkal figyelemfelkeltőbb szavakat, melyek pont annyi ideig hatnak, és olyan mélyen, amennyire kell.

Migráns, Brüsszel, támadás, harc, védelem, kereszttény bástya, hazaáruló stb. Ezeket meghallják, és amennyit a politikával foglalkoznak, arra az időre ki is töltik a gondolatukat.

Csakhogy...

nem igazán volt még olyan hasonlóan felépített rendszer, sehol a világon, mely sokáig életben maradt volna. Egész egyszerűen azért, mert egy olyan spirálba hajtja saját magát, ahol a fennmaradásához egyre többet kell költeni, egyre nagyobbat kell mondani, egyre élesebben és harcosabban kell kommunikálni. Mindezek pedig szűkítik a társadalom elérésének terét, egyre radikálisabb cselekedetekre ösztönzik saját magukat csakúgy, mint a fogyó támogatóikat, ellensúlyozva azok számának lassú csökkenését, mert a közöny is növekszik mindeközben, és nem csak az ellenzők oldalán. Ez a kígyó viszont, ahogy egyre szorosabban tekeredik össze, és egyre élesebb a foga, még ha nem is mar magába, de tovább szorítani egy pontot túl már biztosan nem fog tudni.

Nem fog végtelen forrás rendelkezésre állni, mert a mindennel való szembenállás gyakorlatilag oda vezet, hogy a külső források ha el nem is apadnak, de csökkennek. Belső forrásokat pedig egy ponton túl elvonni nem lehet, csak akkor, ha a hűbéri rendszer által felhizlalt oligarchák kezdenek közvetlenül visszaosztani a rendszerbe. Azon túl is, amit alaphelyzetben is tesznek a politikai költségek tekintetében. Ennek nyílt felvállalása viszont már átüthet olyan ingerküszöböket, melyeknél az átlag, eltompult ember is felemeli a fejét.

Miközben pedig a rendszer fenntartása egyre csak többe fog kerülni.

Akkor, amikor a fejüket felemelőké tekinteti elkezdenek kicsit távolabbra is tekintetni, érteni kezdik majd sorsszerűségük igazi kilátástalanságát, és ekkor kezdődnek majd esetleg, mondom esetleg olyan szervezetek kialakulni, melyekhez hasonlókat láttunk 1988 tájékán. Viszont akkor a relatív puhaság előny volt, itt viszont attól félek, nem lesz az, mégpedig azért, mert a hatalom erőssége okán a vár alsó falának legszélső téglájának szélét kis kalapáccsal kopogtatni nem lesz túl hatékony, és meghallani sem fogja senki.

Az ilyen teljesen egyirányú, és ennyire intenzíven és agresszíven öngeneráló és önépítő rendszerek, mint amilyen jelenleg Hazánkban uralkodik, egy könnyed "ok, köszi, elég is volt, akkor mi így visszább lépnénk - ha akarjátok" mondattal ritkán érnek véget. Sőt. Soha. 

Persze, mint kifejtettem feljebb, annak esélye, hogy ez mostanában megtörténjen, mármint az, hogy a saját ingerküszöbünkön TÉNYLEG saját magunk megbotoljunk, szinte elhanyagolható.

Éppen ezért kell megértenünk, hogy Orbán Viktor zseni vagy kamikaze. Jól kell megértenünk. Jól kell kommunikálnunk, akár még csak egymás között is, sőt...leginkább egymás között. Akkor, ha erre indulunk el, egyszer majd tudni fogjuk azt a pár mondatot, nem többet, amit annak a jelenleg kb 1,5 millió embernek tudunk mondani, akik meggyőződésből, bármiféle érv meghallgatása nélkül is akár ölnének a miniszterelnökért.

Azt is lássuk be, ez alapvetően jó érzés. Jó lehet a végletekig kiállni egy ország vezetője mellett, és hangosan kiabálni azt, hogy mi is! Még azt is megkockáztatom, hogy ezt tiszteletben kell tartani.

Egyetlen egy módon lehet változtatni ezen a spirálon: türelemmel, ésszel, gondolkodással MAJD cselekvéssel. de ÉSSZEL. Nem felvéve a spirál mozgását, nem átvéve a retorikát, legfeljebb annak lendületét, de a mondanivalóját semmiképpen sem. Kit érdekelnek valójában az utóbbi pár év eltűnő 1 000 és 1 000 milliárdjai? Változott valami? Nem. Változott az, hogy teszünk ez ellen? Nem, az sem.

Szóval ki lehet várni, hogy a rendszer magát feleméssze, ebben még van szerintem minimum 7-10 év, de ennyi idő alatt egy álomvilágban tartott, önámító, tudás nélküli, mind eszmeileg, mind anyagilag kiüresedett, sőt, ilyen szempontból kifosztott, bérmunka-sorba döntött nemzetté válunk.

Onnan pedig, ha addig nem egyenesedik ki a kígyó, már csak 1 út marad a vezetőnek: a kamikaze útja. 

Én csak abban bízom, nem fogunk ott ülni mögötte mind a gépen. Bár a kamikaze mindig egyedül repült bele az ellenségbe, önmagát is megsemmisítve, de hát manapság azt hallom, hogy Magyarország a lehetőségek hazája.

Nehogy elkezdjenek pótüléseket betenni...

 

Sz G

fotó: TASR

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolhatod.blog.hu/api/trackback/id/tr5515467494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.11. 22:06:41

Hol a narancskommandó? Hol az orosz ügynök? (birca)

Tangooo 2020.02.11. 22:13:11

"..., akkor borítékolható az egyenes út az "államelnöki", vagy hasonló pozícióhoz, de a hallhatatlansághoz minden bizonnyal.
...és itt kezdődik az igazi probléma."
Tényleg van probléma: a hallhatatlan abban különbözik a halhatatlantól, hogy az elsőt nem lehet hallani, a másik meg nem képes meghalni.
A cikk további részéhez: "A reményhal(sic!) meg utoljára."

morph on deer 2020.02.11. 23:12:58

@Tangooo:
Nem fog örökké élni, ahogy a rendszere sem. Ahogy elnézem, a gutaütés már látótávolságban van.
Mindenesetre az is egészen valószínű, hogy a koleszterin nálunk előbb fog rendszert váltani, mint az ellenzék..!

Én s koleszterinnek drukkolok!

Brix 2020.02.11. 23:27:32

Ami korábban elkèpzelhetetlennek tűnt, a románok majdcsak beèrtek bennünket átlagbèreben:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/roman-magyar-atlagber.700113.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
A Patyomkin- gazdaságban mindjárt 340 Ft lesz egy euró, ebből , a magasabb inflációból , adódtak csak a magasabb GDP- számok.( Meg Lölőèk extrán túláraznak mindent).....Miközben èvi 3-4 milliárd euro forrást tolt ide az EU èves szinten...
A románok , a bolgárok , a horvátok mennek az euro- zónába, mi pedig tíz èves távlatban az EU legszegènyebb országa lehetünk...400-440 forintos euróval....

laci_52 2020.02.12. 00:01:52

Tetszik vagy nem tetszik(nekem nem!), '22-ig Orbán a főnök. Demokráciában élünk, ha akkor a többség nem őt akarja, kell(ene) egy párt, amely legyőzi őt. Ilyent ma még nem látok, mert az ellenzék romokban hever, tele van megélhetési politikusokkal, akiknek csak a parlamenti bársonyszék megszerzése a céljuk, nem a kormányváltás.

Nem akarok "elmúltnyolcévezni", de azért az elmúlt tíz év a legtöbb ember számára jobb volt, mint az előző nyolc.

Még egy apróság: Orbán ténylegesen kormányoz, nemcsak sodródik az eseményekkel, mint annak idején Gyurcsány(aki ezt Őszödön be is vallotta!): harcol az ország érdekeiért Brüsszelben, reagál a történésekre és intézkedik pl. migránsprobléma kezelése.

Volocsájev nem eshet el 2020.02.12. 01:13:04

Próbáltam végighallgatni a Fletó évértékelőjét, de nem igazán sikerült. Háromszor is bealudtam közben, annyira monoton, unalmasan elcsépelt, összefüggéstelen performansz volt. Fölébredve egyet kell hogy értsek a bloggerrel abban, hogy Orbán maradni fog még egy jó darabig

nyerafidesz 2020.02.12. 05:07:18

Szerda van. Megint bukik Orbán.
Mellesleg baromira lenézed a Fidesz szavazóit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 05:42:39

Orbán zseniális politikus. Talán az egyetlen a magyar politikusok közül, aki képes látni a nagy folyamatokat, így azokhoz alkalmazkodni is tud.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 05:57:55

"vegetáló egészségügy" - nem szempont, a szint ugyanaz, picit közepes feletti, mint bármikor 1990 óta, a ballibek kampánya hiteltelen, mert az ő idejükben se volt jobb,

"stadionok" - kevés embert zavar,

"oktatás" - jó mközepes szint, mint bármikor 1990 óta, lásd egészségügy,

"pénzosztás az udvar kegyeltjeinek" - a ballibek se csináltak mást, s most ennek legalábbi van politikai célja is, a nemztei tőkes mgetremtése, azaz nemcsak szimpla lopás, mint a szakértő ballinek alatt,

"elhibázott országkép" - pont az Orbán sikerének fontos eleme, hogy liberális szemszögből elhibázott országképet mutat,

"távolodás minden olyan európai, vagy bármilyen más értéktől" - ezt éppen hogy pozitívumnak értékeli a kisember,

"hamis, elhibázott módon elbújni a kereszténység mögé" - a magyar kisember nem vallásos, de mégis közelebb érzi magához a kereszténységet, mint mondjuk a homokos-pedofil nyugati tombolást,

"kreált ideológia hangos és folyamatos fenntartása" - ismét Orbán sikerének fontos eleme, a kisember örül, hogy vége a "nincs más út" féle liberális mantrának.

"közvetítő csatornák uralása, az egyet-nem-értők forrásainak beszűkítése" - ez viszont nem igaz, tele az ország ballib médiákkal.

ursus artos 2020.02.12. 06:01:11

Épp a napokban hallottam a rádióban, hogy 6000 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon. A mindent ellopnak esetében ez hogyan lehet?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 06:02:09

"ilyen magas az elkötelezett száma"

Ennek oka 3 fő tényező:
- az ellenfél csupa olyan ember és eszme, mely már bizonyította alkalmatlanságát,
- a gazdasági sikerek lecsorognak a kisemberekhez, növekedett az életszínvonal,
- Orbán érti a magyar emberek érzelmeit, az ellenfelei pedig nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 06:04:01

"minden szomszédunk utál minket"

A valóságban szinte minden szomszéddal kiváló a viszont, talán Ukrajnát leszámítva, de az nem is számít sokat.

"azt gondolják rólunk a világban, hogy egy totalitárius, de inkább diktatórikus rendszerben élünk"

Ezt gondolják a nyugati liberális médiák, ami plusz érv csak Orbán mellett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 06:07:50

"hasonlóan felépített rendszer, sehol a világon, mely sokáig életben maradt volna. Egész egyszerűen azért, mert egy olyan spirálba hajtja saját magát, ahol a fennmaradásához egyre többet kell költeni, egyre nagyobbat kell mondani, egyre élesebben és harcosabban kell kommunikálni"

Ez nagyjából a liberális demokrácia leírása, s igen, ezért is zuhan napjainkban. Mo. éppenhogy távolodni próbál ettől amodeltől.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 06:11:50

@Brix:

Én úgy tudom, már Mo. a világ legszegényebb országa. Minden 10 kisdiákból átlag 11 éhesen zuhan ki a padból, majd kitántorog Londonisztánba mosogatni.

Bezzeg Szlovákia és Románia már tavaly lehagyták Ausztriát, s közelednek a skandináv szinthez!

röf 2020.02.12. 06:42:05

Remélem a fikázók nem fogadják el az egykulcsos szja többletpénzét, nem váltották ki az elbszott svejcifrankos hitelüket forintosra, nem élnek egyik adókedvezménnyel sem, és bosszankodnak a szaporodó állami vagyon miatt.
(Amit majd újra el lehet herdálni, ha visszajön Gyurcsányi szepi csürhéje...)
De üsse kavics cseréljük le Orbánt
Javaslat?

AMiklos 2020.02.12. 06:56:08

"zseni vagy kamikaze"?
1. Orban miniszterelnoki feladatot kapott a valasztopolgaroktol, azoktol is akik megvalasztottak es azoktol is, akik bar ellene szavaztak, megis eltűrik intezkedéseinek kovetkezmenyeit.
2. egy miniszterelnok koztiszviselő ezert van munkaköre...a munkakornek vannak a valasztas elott felvázolt teljesitendő pontjai es a politikai kultura plussz a jozan esz altal megszabott korlatai
3. ekeppen, eros tulzassal, Orban nem tobb mint az a kömüves vallalkozo akit azert alkalmazunk hogy tegye rendbe a házunkat

egy "zseni" komuves istencsapása mert tonkre teszi a hazunkat nonkonformista megoldasaival
egy "kamikaze" komuves pedig abnormalis hittel es elkotelezetseggel veszelyezteti a hazunk létezését

Orban, a saját cége vezérekent, lehet zsenialis vagy kamikaze manager, akinek az intezkedesei evek mulva mutatjak meg pozitiv vagy pusztito hatasukat...es mivel a sajat vagyonával hazardirozik, legyen boldog a sikerrel vagy menjen csodbe a kudarcai miatt

no de Magyarország nem egy cég, es Orbánnak nincs felhatalmazása kiséletezgetésekre...tehat egy miniszterelnok ne legyen sem zseniális uj utakat kereső látnok sem kártékony közpusztíto kamikaze

2020.02.12. 07:46:32

@nyerafidesz:

Keddenként szokott bukni. De még ahhoz is hülye vagy fityiszdroid, hogy egyeztess a Kubatov és Habony kommandóval.

Célkereszt 2020.02.12. 07:51:26

Van még a rendszerben 7-10 év. Utána majd még 30 évig a nosztalgia fogja éltetni. Lásd peronizmus.

chrisred 2020.02.12. 08:07:14

Szerintem se a mennybe, se a pokolba. Orbán és az egész Fidesz tulajdonképpen potyautas, eszük ágában sincs változtatni a Kádár-rezsim óta rohadó és széteső nagy társadalmi rendszereken. A politikájuk abból áll, hogy olyan témákat dobnak be a figyelem középpontjába, amik elterelik ezekről a figyelmet.

vincent66 2020.02.12. 08:07:47

"Akkor, amikor a fejüket felemelőké tekinteti elkezdenek kicsit távolabbra is tekintetni..."

Erős mondatrész, jól jellemzi a mondanivaló minőségét is.

citrix 2020.02.12. 08:15:38

Zseni vagy kamikaze? Attól függ kinek a szempontjából és mikor. Hitlert is zseninek látták a németek (nem csak a németek) egy időben. Pénz, siker, csillogás, hódítások, győzelmek. Gazdasági fellendülés. Aztán a folytatást ismerjük de akkoriban még csak a győztest látták benne. A diktátorok úgymond "zsenik"... A kárpátok géniusza is egy "zseni" volt a nejével együtt aki írni-olvasni is alig tudott mégis díszdoktor volt. A történelem ítéli meg őket.

MACISAJT 2020.02.12. 08:15:57

A magam részéről egy csomó mindent kifogásolok, nyíltan is kritizálok a jelenlegi kormányzásból, például azonnal törölném a Várba költözést vagy a Sorsok Házát, vagy a most ismét Schmitt Máriához vágott milliárdokat vagy a Rogánéknak feleslegesen kiszórt milliárdokat( milyen propaganda miniszter az aki még egy nyamvadt riportot sem képes készíteni a Nádor utcában, vígan létező ámde a nyugati mantrában naponta előforduló "elüldözött" CEU-ról?).

Csakhogy ezt nem jelenti azt hogy bármi olyan mögé beállnék ami anarchiát, káoszt, extrém esetben kijevi polgárháborús állapotokat hozna, mindezt csak azért hogy azok akik hagyományosan mindig és mindent elkúrtak, valahogy újra a húsosfazékhoz közelítsenek.
Mert szépek a lózungok. De tegyük a kezünkre a szívünket: erről szól az egész.A valóság az hogy az agyonvert bal-és/vagy libák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni. Mindegy hogy kivel, simicskával, zazriveczel, sorossal, bárhogy és bárkivel.Ezért egy új Ukrajnáról és akár polgárháborúról/forradalomról álmodoznak.
Hogy aztán ők ugyanott, ugyanazt folytathassák mint a rendszerváltás előtt, vagy után, immár "demokratikusan".

Viszont az ország nagyobbik és józanabbik fele a stabilitásra vágyik.
Tisztában vannak/vagyunk hogy a múlt bűneinek köszönhetően olyan adósság- kötelezettség stb. csapdákban vergődik az ország, hogy a gúzsban táncolás erre a megfelelő kifejezés.
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele hogy ebből az állapotból csak lépésről lépésre, nehezen lehet kikeveredni.(hol van már a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás, az EU-ban elsőként felvett IMF hitel vagy bármi, munkanélküliségtől inflációig, CDS mutatótól hitelminősítői bóvliig? Sorban múltak el, ahogyan a svájci frank hitelek.)
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele , az amelyik a stabilitásra vágyik hogy ezt Orbán és tömegtámogatottsága nélkül nem lehetett volna/lehetne megcsinálni.

Végül azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele, hogy az ellenfeleknek(na jó, ellenségeknek) csupán Orbán kinyírása a "programja". De hogy UTÁNA mi volna? Erről kuss van, vagy ilyen bokroslujasi "500 napot bírjunk ki" c. hagymázas rémálmok.Vagy a legfrisebb böszmei vízió: " Ha nyerünk, borzasztó időszak jön -"
Marad hát a rendszer ellenségeinek a bojkott, a kivonulás, a hekkelés, a brüsszeli/washingtoni hazaárulás, a sípolás.
És kurvára nem értik hogy ezért a "teljesítményért" miért nem viszik őket a népek a vállukon vissza a parlamentbe.

Etniez 2020.02.12. 08:18:26

Pontos meglátás, sajnos a Fidesz és a szavazói mostanra átléptek minden morális és erkölcsi gátat, innen már nekik nincs visszaút a normalitásba.
Sajnos ott tartunk, mint 1988-ban, csak most nem vörös, hanem narancs.
Amikor Orbán végre megdöglik, vajon bánni fogja-e ezt? Ugyanannyival megyünk, mint amennyivel jövünk... Soha nem lesz már államférfi, csak egy rossz példa, pedig minden esélye megvolt.
Egyszer számot kell adnia, és nem fog tetszeni a tükör.

MACISAJT 2020.02.12. 08:19:31

ALAPSZABÁLY : kormányozni muszáj valakinek( különben itt is kijevi anarchia és káosz következne).
A jelenlegi kínálatból pedig( agyonvert ballibák, Fidesz/Orbán, operettnácik, majdnemzöldek) világos hogy az egyedüli kormányképes erő a jelenlegi.

Ami pedig a két fajta kormányzás között az un. "rendszerváltás" óta eltelt 24 év alatt a két fajta (ballib és jobboldali) igazgatás között kimutathatóak a lényegi különbségek.

Éspedig az hogy míg a 8(+4) év ballibák kormányzása alatt mindig "suchmannositottak", eladtak szinte mindent, MOL-tól párnagázig,MÁV Cargo-tól Postabankig, Posta székháztól az Airportig (de még a Malévot is egy abramovicsnak, áldassák érte a neve), a befolyt pénz is eltűnt(ahogy a többi is) , az államadósság is az egekbe emelkedett noch dazu az ország mégis a tönk szélére került, amit már egy Lehmann Brothers bedőlés is elfújt......aztán jöhetett az államcsőd előtt a magasságos IMF hitel....

ehhez képest viszont Orbánék visszavásárolják az elkotyavetyélt állami tulajdont és még jut is pénz bér- és nyugdíjemelésekre, fejlesztésekre.
Ha zongorázni tudnám a különbséget, én volnék Chopin, Mallorcán..

Olyanok ezek az érdekes "igazgatási" különbségek, mint a Magyar Nemzeti Banknál, ahol egy simor-karvalits-király júlia trojka "harcolt" évekig 7%-os alapkamattal a 3%-os inflációéért(nekik valahogy soha nem jött össze.)
Ahogy eltakarodtak, láss csodát: infláció is 30 éve nem látott alacsony szintre zuhant, no meg az alapkamat is..És kiderült hogy velük együtt eltűnt 206 milliárd forintos , általuk a 2014-es évre tervezett(!) MNB veszteség is, amit 2015-ben naná hogy az állami költségvetésnek kellett volna pótolnia, mégpedig kötelezően...

A titok a lopások természetében rejtőzik.Mert abban nincs vita hogy mindkét oldal (és holdudvara) lop (csal, hazudik.)

Csakhogy míg Orbánék ezt házon(illetve:hazán) belülre művelik...
addig a másik(sötét) oldal komprádorai nem elégszenek meg azzal hogy a saját zsebeiket megtömködik...
hanem még a külföldi maffiákat is etetniük kell.
Így jutott alattuk Magyarországon szinte minden a külföldi ebek harmincadjára.

Tehát amíg a Fidesz és holdudvara éhségét és lopásait még képes elviselni az ország...utóbbiakét már nem, ezekbe rendre tönkrement.
2002 előtt azzal uszítottak ballibáék hogy a Fidesz lop és " Magyarország többet érdemel" meg " több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak".
Bejött, valahogy nyertek. És? Mi következett? Kiszórták az ablakon a pénzt oszt két év múlva már fuccsban volt az ország(lásd öszödi beszédet) ami aztán nyílegyenesen tartott letolt gatyával a 2008-as válságba.

Oligarchák? Simicska ma már ballibsi bezzegember, Leisztinger, Várszegi , Kapolyi, Zwack szinte említésre sem méltók.
Mészárost kell anyázni naponta, miközben a TOP 100 gazdagja közül 80% ballibsi aki az mszp-szdsz ormányok alatt hízott szép kövérre.

És a ballibák elvárnák hogy a népek hátukon vigyék őket vissza a hatalomba, és hozzuk vissza böszmét/böszménét valamint az újszdsz momentumát...

Na ne már.

Etniez 2020.02.12. 08:19:53

@nyerafidesz: Azokat sajnos nem lehet eléggé.

MACISAJT 2020.02.12. 08:24:56

@Etniez: "Amikor Orbán végre megdöglik,"

Nono...
Pl. van egy névsor(a teljesség igény nélkül) ami a természetes biológiai fogyás következtében egyre rövidül.2019-ban is voltak erről biztató eltávozások. soros george azóta nem mer Magyarországra jönni, amióta úgy látja hogy van itt valami a levegőben,hullnak az ettársak és ettársnők mint a legyek, már a Balaton is elvesztette üdülési jellegét, filozófusok bemennek oszt kijönnek vízi hullaként..
És ahogyan egyre rövidül egyre boldogabb lesz Magyarország.(vö. és a Haza fényre derül)
Néhányan akik már a kijáratnál torlódnak:
-soros george
-gati charles
-lendvai paul
-heller agnes
-konrad georg
-haraszti miklós
-vásárhelyi miklós pereputtya
-bolgár,avar,mészáros,bánó muszter &co.
-mécs és pereputtya
-fajkasházi&co.
-eva s. balogh, laszlo bito(nomen es omen)

Ha az eftársak és kapcsolt szellemi homlesz társaik belehúznak, és 2020 is a minél több közérdekű temetések éve lesz, máris odébb vagyunk(leszünk).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.02.12. 08:34:05

Dehogy újszerű az Orbán-rendszer. A populizmusnak majdnem 2500 éves irodalma van. Hasonló hibrid-rezsimeket is ismerünk már sok évtizede. Perón a 40-es években épített ki egy nagyon hasonlót. És ez fontos figyelmeztetés, mert az ilyen rezsimek nagyon tartósak bírnak lenni. Lehet, hogy az ország szét rohad alattuk, de a rezsim túlél.
liberatorium.blog.hu/2018/10/25/populizmus_illiberalizmus_meg_minden

Kivlov 2020.02.12. 08:43:02

Ha a ballibbantak 10 éve nem csak orbánozással, lőrincezéssel foglalkoznának, akkor lehetséges, hogy lenne más út is. De köszi, az elqrásból nem kérünk. Meg a 40%-os SZJA-ból sem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 08:58:05

@AMiklos:

A népnek tetszik Orbán működése, ezért is lett újraszavazva 2-szer is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 08:59:27

@chrisred:

Nem is kell véltoztatni a hagyományos strultúrákon. Semmi szükségünk nyugati romlottságra.

Netuddki. 2020.02.12. 09:04:28

Kár, hogy megint a lényeget nem sikerült leszűrni.

Magyarországon 2010-ben bűnözők ragadták magukhoz a hatalmat, amit a lopáson kívül arra is felhasználnak, hogy megússzák a bűncselekményeket, amit minden magyar állampolgár ellen elkövetnek nap-mint-nap. Na, ez a lényeg. A többi csak rizsa-bizsa, és ennek a ténynek a következménye.

Amíg ezt nem ismeritek fel, és nem ez határozza meg a fidesz vezetőivel szembeni felállást, addig itt nem fog változni semmi. :/

chrisred 2020.02.12. 09:11:11

@MACISAJT: A kijevi események bekövetkezése legfeljebb abban a felettébb valószínűtlen esetben történhet meg, ha a Moszkva ellenes ellenzék annyira megerősödne, hogy Orbán kizárólag egy puccsszerű Huxitban találna kiutat. De erre kicsi az esély, Gyurcsány és a Jobbik ugyanúgy rendelkezik Putyin felé csatornákkal (legfeljebb most inaktívak), az ellenzék többi része meg gyakorlatilag csak Budapesten létezik.

nemecsekerno_007 2020.02.12. 09:16:06

A szokásos, alapvető tévedésben vagytok, kicsit bő lére eresztve. Szóval a helyzet az ellenzéki oldalon változatlan.

Dan da Man 2020.02.12. 09:27:29

@nyerafidesz: Akik olyanok, mint te, és egyből a pofonnal nyitnak, csak úgy provokációképp, tehát akkor miért is ne nézné le?

Vagy akartál valamit mondani, esetleg cáfolni az elhangzottakat, magadat példaként állítani a blogoszféra elé, mint fecskét, aki nyarat csinál...?

Hallgatjuk a hozzászólásodat és kifejtő véleményedet az értelmes fidesz-szavazó látleletéről...

Volocsájev nem eshet el 2020.02.12. 09:28:07

@Célkereszt:
"Van még a rendszerben 7-10 év. Utána majd még 30 évig a nosztalgia fogja éltetni."

Ezt akár az EU-ról is írhattad volna. Most még többségben vannak akik inkább pozitívnak látják mint negatívnak, de a tendenciát tekintve kb. ennyi idő múlva megfordul az arány

valasz a KE-nek 2020.02.12. 09:31:26

Ez a cikk tökéletes lenyomata annak, hogy az ellenzék miért tart ott, ahol. Csöpög belőle az öntelt, hamis felsőbbrendűségtudat, azt hiszik csak azért szavaznak a Fideszre, mert képtelenek meghallani az érveiket. Nagy önteltségükben nem veszik észre, hogy azért szavaznak milliók a Fideszre, mert pontosan értik, hogy az ellenzék érvei(?) mögött mi van. És köszönik nem kérnek belőle!

Volocsájev nem eshet el 2020.02.12. 09:36:23

@citrix:
Ahogy múlik az idő, úgy vesziti el minden értelmét a Hitlerezés. Azt tudtad, hogy most 1946-ot irunk, ha a hatalomra jutástól számoljuk az éveket?

n3spr3ss0 2020.02.12. 09:41:13

@ursus artos: Úgy lehetséges, hogy hazug híreket hallgatsz.

n3spr3ss0 2020.02.12. 09:43:42

@MACISAJT: Ebből is látszik, hülye voltál, hülye vagy, hülye is leszel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 09:59:44

@chrisred:

Ezt jól megfogalmaztad.

Valójában a ballib oldal egyetlen értelmes embere, Gyurcsány, is jól tudja, a nyugati modell zuhan, ezért öngyilkosság lenne nem építeni jó viszont Oroszországgal és Kínával. Nem véletlen, hogy amikkor hatalmon volt, NEM folytatott orosz- és kínaellenes politikát.

rallus 2020.02.12. 10:06:54

A muszáj Herkules
Dőltömre Tökmag Jankók lesnek:
Úgy szeretnék gyáván kihúnyni
S meg kell maradnom Herkulesnek.
Milyen hígfejüek a törpék:
Hagynának egy kicsit magamra,
Krisztusuccse, magam megtörnék.

De nyelvelnek, zsibongnak, űznek
S nekihajtanak önvesztükre
Mindig új hitnek, dalnak, tűznek.

Szeretném már magam utálni,
De, istenem, ők is utálnak:
Nem szabad, nem lehet megállni.

Szeretnék fájdalom-esetten
Bujdosni, szökni, sírni, fájni.
De hogy ez a csürhe nevessen?

Szegény, muszáj Herkules, állom,
Győzöm a harcot bús haraggal
S késik az álmom s a halálom.

Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi,
Jó lesz egy kis hódolás és csönd:
Így nem fogok sohse meghalni.

Talán inkább így...

Gösser söralátét 2020.02.12. 10:08:24

Nem kell ezt ennyire túldimenzionálni. A csúti csüngőhasú sertés egy full ostoba tanulatlan tahó aki kizárólag az apja az MSZMP érában elfoglalt vezetői helyének köszönhetően kapott diplomát és került oda ahol most van, és a full ostoba szintén tanulatlan tahó szavazóbázisa nélkül a tudása alapján már rég udvart takarítana egy koszos gyárudvaron.

Brix 2020.02.12. 10:17:03

@MACISAJT: " Mészárost kell anyázni naponta, miközben a TOP 100 gazdagja közül 80% ballibsi"
Honnan vetted ezeket az adatokat?
A tíz leggazdagabb között 3 , erősen a kormánypárthoz kötődő nagyvállalkozó van:
Mészáros Lőrinc, Szíjj László a NER egyik legfontosabb üzletembere, vagy Felcsuti Zsolt a nemzetgazdasági minisztérium "tanácsadója" ... Hátrább a listán, de még nagyon elöl: Garancsi István, Varga Károly, és a "33 év 33 milliárd" ( ami ma már jóval több..) Tiborc István... A 100 -as lista legdinamikusabb vagyongyarapítói szinte mind a NER-hez kötődnek, valamilyen szállal...

Tehetetlen Dodó 2020.02.12. 11:01:11

Megint a hülyelibsi nyafogás.
Uncsi.
Sose értik meg, hogy mi Orbán sikerének a titka, ha állandóan hülyeségeket beszélnek be maguknak.

Tehetetlen Dodó 2020.02.12. 11:02:55

@Gösser söralátét: Jaja. És aztat is tudjuk, hogy ez a zorbán még soha életibe nem dógozott semmit, a párttitkár apja begyugta abba a parlamentba, ahol azóta is csak lógázza ja lábát és szotyizik.

Tehetetlen Dodó 2020.02.12. 11:05:34

@nemecsekerno_007: Sikeresen hazudnak saját maguknak szegény hülyelibsik.
Tegnapelőtt a féleszű Fletó is egy tönkrement országot vizionált - gondolom, a beszéd írása közben úgy visszatekintett a 10-15 évvel ezelőtti időkre.

MACISAJT 2020.02.12. 11:16:33

@chrisred: "A kijevi események bekövetkezése legfeljebb abban a felettébb valószínűtlen esetben történhet meg, ha a Moszkva ellenes ellenzék annyira megerősödne, hogy Orbán kizárólag egy puccsszerű Huxitban találna kiutat"

A szomszédos szomszédos Ukrajnát, mint polgárháborús példát hoztam fel és nem a mai helyzetet, ahol egy zsidó komikusból sikerült elnököt varázsolniuk( amolyan sasjózsi).

De valljuk be, a kijevi polgárháborúra törekedtek Budapesten is a ballibák, a CIA és goodfriend nembarátunk idejében...
Most kezdjem idézni hogy a soros-thomas melia-victoria nuland+cia gépezet hogyan követett el mindent egy jó kis kijevi polgárháborúért?
És hogy asszisztált ehhez mindenfelé a ballib média?
Nuland és Pyatt beszélgetése a BBC-n:
www.bbc.com/news/world-europe-26079957

És ha nincs egy csomó tényező, szinte össze is jött nekik. Pl. ha a Lújinszki Máónika hasonmásverseny 2. helyezette győzött volna Trump ellen, itt már régen más zászlók fújdogálnának a Duna-parton...
Nemhiába írta meg avar elvtárs előre a győzelmi könyvét, aztán dobhatta ki a kukába..

Gösser söralátét 2020.02.12. 11:20:44

@Tehetetlen Dodó:

Így van. Hibátlanul foglaltad össze a koszos tahó cigány karrierjét és mindennapjait.

nemecsekerno_007 2020.02.12. 11:52:27

@Tehetetlen Dodó: Csak nehogy kormányra kerüljenek :(

HaD 2020.02.12. 12:01:14

Semmilyen zsenialitás nem kellett ehhez a "műhöz"...előre kitervelték ezt még az mszmp-ben amikor kiderült hogy bukott a ruszkik mutatványa anno a 80-as évek közepén(amcsik szétszivatták őket meg belefutottak a késbe Afganisztánban...bár a kést ott is az amcsik tartották nekik:)). Már pozsgaival kezdődött aki egy véresszájú volt az mszmp kb-ben de a médiában ő volt beállítva mint a jóságos reformer....az utánpótlást,ezeket a tetveket meg már elkezdték kiképezni a bibóban az akkori belügyminiszter vejének(stumpf) mentorálása/védelme/felügyelete mellett. Ezek akiket beválogattak gátlástalan mindenre kapató éhes senkik voltak és ennek megfelelően be is vállaltak mindent....jópofa vicces és műellenzéki fijjug voltak...akik jó előre tudták hogy a ruszkik elhúznak és ezért krva bátran jártatták a pofájukat. Ők voltak az álforradalmárok akikre az antaljózsi cinikusan mondhatta később hogy teccettek volna forradalmat csinálni. Ezeknek a zseniknek a dolga pont az volt hogy levezessék és kontrollálják a folyamatokat....egyfajta munka megosztásban az un baloldallal...váltó(rabló)gazdálkodásban. Nem térnék ki hogy mindeközben hogyan tették két év alatt tönkre az ország gazdaságát a tetves demjánék(akinek ez a szemét csányi a kisz titkára volt csak)a 40%-os kamataikkal csak azért hogy aztán matócsi vezetésével(akit már 84-től erre képeztek ki) a privatizációnak nevezett hazaárulást lezvaraták...a tőkét részben a ruszkik adták(aminek mostanában nyújtják be a számláit) részben az olajszőkítés és hasonló fekete lyukakból nyerték ki....no meg a lelkes nyugattól akik azóta is a tartói ennek a rendszernek....na meg haszonélvezői amit ezek a mocskok biztosítanak számukra...ócó kici magyar drága szar nyugati cuccokat zabálva eladósítva lehúzós forint árfolyammal tapsikol a békés boldog mindennapjaihoz...amit a médiában nap mint nap letolnak a torkukon szintén jól kidolgozott stratégia mentén....kis ellenségkép akárhonnan kis ellenségkép belülről(álbal kontra áljobb kicsit radikálisokkal turbózva....bár ezekre már nincs szükség úgyhogy a torgyáncsurkavona féle banda ment a süllyesztőbe)....Hát nem tudom....zseniális ez vagy szemen szedett gazemberség??? Zsenialitásnak semmiképp nem nevezném!!!!

Homo fideszbirkusz 2020.02.12. 12:24:47

@MACISAJT:

Homo Fideszbirkuszom, ti ott a fideszmaffiában minden nap teleszarjátok magatokat attól a gondolattól, hogy a magyar nép tanul az ukrántól és egy napon majd ő is el akar menni elbeszélgetni a Putyin felszopó, EU ellenes vezíríhez. A többit tudjuk: az ukrán Putyin pincsi azon nyomban Moszkvába menekült az elbeszélgetés elől.
Pont ez lesz majd a nép által kezdeményezett Nemzeti Konzultáció eredménye Orbanisztánban is.

Ti meg attól fostok hogy amikor a birkavezéretek is futásnak ered, akkor nem fog tieket magatokkal vinni?
Hát ez jogos, hiszen már az egykori vezéretek Sztálin is megmondta, hogy ti hasznos hülyék csak a rendszer támogatására kellettek, utána mehettek a lecsóba.

na ugorjunk, nyihihihi.

Muhammad Balfas 2020.02.12. 12:45:51

Orbán 2010-ben végrehajtotta a valódi rendszerváltást..

Muhammad Balfas 2020.02.12. 12:47:01

@Brix: Kókáék vajon miből szerezték a vagyonukat? Akkoriban valamiért nem volt őrjöngés a piros helikopter miatt..

bandiras2 2020.02.12. 12:47:26

@Homo fideszbirkusz:
Te öreg! Én rühellem a zórbánt, és ezzel nem vagyok egyedül. De mégis rá szavaztam.
Miért? Azért bazmeg, mert az egyik oldalon ott van az SZDSZ utódpártok és csicskák tarka progresszív serege, a másik oldalon meg ott vannak ... a FIDESZmeg a mi hazánk. És ennyike. Ez a teljes politikai spektrum.
Van a baloldal:
Judeobolsevik bárók mindenféle cimkével "zöld", "demokrata", "szocialista", stb..., akik nem csak a saját, de a külföldi fajtikáik zsebeit is innen akarják kitömni a la Gaszprom/lukoil, a csávócsak a teljes orosz energiaipar 80% részvénycsomagját akarta áttolni a washingtoni fajtiknak, mikor Putyin SU27-esei figyelmeztető lövésekkel földre kényszerítették a gépét...

Van a szélsőjobb:
Ezek tartottak felvonulást a várban. Mind az 500-an. Gyakorlatilag jelentéktelenek. Senki e se szarja őket.

valamint van a FIDESZ.

Hadd idézzem macisajt kollégát kicsit fentebbről:

"tegyük a kezünkre a szívünket: erről szól az egész.A valóság az hogy az agyonvert bal-és/vagy libák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni. Mindegy hogy kivel, simicskával, zazriveczel, sorossal, bárhogy és bárkivel.Ezért egy új Ukrajnáról és akár polgárháborúról/forradalomról álmodoznak.
Hogy aztán ők ugyanott, ugyanazt folytathassák mint a rendszerváltás előtt, vagy után, immár "demokratikusan".

Viszont az ország nagyobbik és józanabbik fele a stabilitásra vágyik.
Tisztában vannak/vagyunk hogy a múlt bűneinek köszönhetően olyan adósság- kötelezettség stb. csapdákban vergődik az ország, hogy a gúzsban táncolás erre a megfelelő kifejezés.
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele hogy ebből az állapotból csak lépésről lépésre, nehezen lehet kikeveredni.(hol van már a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás, az EU-ban elsőként felvett IMF hitel vagy bármi, munkanélküliségtől inflációig, CDS mutatótól hitelminősítői bóvliig? Sorban múltak el, ahogyan a svájci frank hitelek.)
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele , az amelyik a stabilitásra vágyik hogy ezt Orbán és tömegtámogatottsága nélkül nem lehetett volna/lehetne megcsinálni.

Végül azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele, hogy az ellenfeleknek(na jó, ellenségeknek) csupán Orbán kinyírása a "programja". De hogy UTÁNA mi volna? Erről kuss van, vagy ilyen bokroslujasi "500 napot bírjunk ki" c. hagymázas rémálmok.Vagy a legfrisebb böszmei vízió: " Ha nyerünk, borzasztó időszak jön -"
Marad hát a rendszer ellenségeinek a bojkott, a kivonulás, a hekkelés, a brüsszeli/washingtoni hazaárulás, a sípolás.
És kurvára nem értik hogy ezért a "teljesítményért" miért nem viszik őket a népek a vállukon vissza a parlamentbe. tegyük a kezünkre a szívünket: erről szól az egész.A valóság az hogy az agyonvert bal-és/vagy libák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni. Mindegy hogy kivel, simicskával, zazriveczel, sorossal, bárhogy és bárkivel.Ezért egy új Ukrajnáról és akár polgárháborúról/forradalomról álmodoznak.
Hogy aztán ők ugyanott, ugyanazt folytathassák mint a rendszerváltás előtt, vagy után, immár "demokratikusan".
"

Muhammad Balfas 2020.02.12. 12:52:15

@rallus: A magyar ellenzék szellemi törpék gyülekezete. De elvannak k ezzel. 4 évente ugyan rájuk vigyorog a valóság , de hamar túlteszik ők magukat ezen..:)

Matyika Ápolója 2020.02.12. 13:00:55

"annak a jelenleg kb 1,5 millió embernek tudunk mondani, akik meggyőződésből, bármiféle érv meghallgatása nélkül is akár ölnének a miniszterelnökért."

:D

rinyáljatok

chrisred 2020.02.12. 13:05:10

@MACISAJT: Nem. A kijevi helyzetet Janukovics idézte elő, amikor alábecsülte az Ukraja nyugati részén élőknek az európai integrációhoz való közeledés iránti elkötelezettségét, és minden szálat el akart vágni, ami nem Moszkvához kötötte az országot. Ez egy olyan szakítópróba volt, aminek az eredménye még őt is meglephette. :)

Nincs közöttünk csicska 2020.02.12. 13:06:32

Hat mondjuk en tudnek orulni meg 10 olyan evnek, mint az elmult10. Elorelepett az orszag, pl. kivandorolni sem eri meg mar annyira mint azelott.

chrisred 2020.02.12. 13:09:28

@bandiras2: "A valóság az hogy az agyonvert bal-és/vagy libák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni"

Nálam ez úgy értelmezendő, hogy az ellenzék bármilyen eszközzel hatalomhoz akar jutni, Orbán meg bármilyen eszközzel meg akarja tartani a teljhatalmat, amit kiépített.

Matyika Ápolója 2020.02.12. 13:22:13

@chrisred: ja, csak a ballibákat már láttuk kormányozni, orbánt is láttuk, jobb az orbán nekünk, ennyi

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 13:32:34

@chrisred:

Janukovics a semleges státuszt akarta fenntartani. Közbeszólt Obama és Soros, de elbuktak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 13:45:15

@bandiras2:

Putyin 2008-ra lett elég erős ahhoz, hogy gazdasági váltást hozzon Oroszországban.Üzent az összes orosz újgazdagnak, akinek legalább 100 millió dollár vagyona volt - ez kb. 250 ember volt -, szólt, két opció van:
- ezentúl nem politizálni, elfogadni az orosz gazdaságpolitikát, a vagyon felét odaajándékozni az állam által megjelolteknek, cserébe a vagyon másik fele megtartható, de nem adható el az se külföldieknek,
- harcolni ez ellen, bízva a nyugat segítségében.

Az újgazdagok 98-99 %-a az első opciót választotta. A maradék 1-2 % ma már csak azt a vagyont birtokolja, amit időben külföldre mentett még 2008 előtt, s aki maradt személyesen az országban, az időnként rövidebb-hosszabb idejű börtönbüntetést is kap bónuszként. Mivel minden orosz újgazdag bűnöző volt valamikor az utóbbi 30 év alatt, így bárki bármikor elővehető, nem is kell bűncselekményeket kitalálni.

2020.02.12. 13:53:36

Bennem ismét csak felmerül a kérdés.
Ha a csúti gennyedék kipusztul végre e világról, akkor kinek a faszát fogjátok felszopni fityisz csürhe?
Orbán nélkül levegőt sem tudtok venni, csak azt mantrázzátok, amit a propaganda kanális tol nektek.

Önálló gondolat - egy két kivételtől eltekintve - egy szál sincs.

Előbb-utóbb a felcsúti tahó is a föld alá kerül, oszt akkor - jaj jaj - ki veszi át a staféta lófaszt?
Nehéz kérdések ezek...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.02.12. 13:54:28

Egyik sem. A zsenihez ugyanis ész kéne, ami egy elmebeteg nyakkendőbirizgálónak, öltönygomb piszkálónak, nyelvnyújtogatónak minimális van, a kamikázénak meg bátorság, a csuti gecinek pedig még egy vitától vagy egy független újságíró kérdésétől is megremeg a heréje.

Bmw 2020.02.12. 14:36:53

Csak egy tolvaj .

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.02.12. 15:51:31

@Bmw: Ennek a tolvaj szó kevés. Több jellemvonása létezik: Hazug, csaló, becstelen, erkölcstelen, tolvaj, gátlástalan, korrupt, beképzelt, embertelen, klerikalista(visszaélés a vallással politikai célok érdekében). Hogy csak a fontosabbakat említsem.

DR. Smit Pal 2020.02.12. 16:22:33

"Jó lehet a végletekig kiállni egy ország vezetője mellett, és hangosan kiabálni azt, hogy mi is! "

Gondolkodás nélkül az életemet adnám Orbán Viktor-ért, de még inkább valamelyik lipsiét.

DR. Smit Pal 2020.02.12. 16:24:28

Ha Orbán azt mondaná, ugorjak a kutba,csak annyit kérdeznék: HÁNYSZOR ?

Tehetetlen Dodó 2020.02.12. 16:31:26

@bandiras2: Erről van szó.
És a Jóisten óvjon bennünket attól, hogy a tehetségtelen, hazaáruló ballibsi rablóbanda visszaüljön a nyakunkba.

Tehetetlen Dodó 2020.02.12. 16:32:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azonkívül, hogy szétb@szták az országot, egészen a csődig, tulajdonképpen semmi.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.12. 16:35:52

@Kivlov: "De köszi, az elqrásból nem kérünk. Meg a 40%-os SZJA-ból sem." - faszkalap! A GDP arányos adó ugyanannyi. Ugyanannyit fizetsz, csak másképp.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 16:38:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az embereket nem érdekli az elméleti adat, hogy mennyi a GDP arányos adóteher. Az érdekli őket, mennyit kell TÉNYLEGESEN adózni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 16:40:00

@Tehetetlen Dodó:

A csúnya magyarok a hibásak, hogy nem fogadtak szót a szabad piac láthatatlan keze utasításainak.

chrisred 2020.02.12. 16:42:41

@Matyika Ápolója: Egyet nem láttunk még, ballibák és Orbán nélküli kormányzást.

chrisred 2020.02.12. 16:44:13

@MAXVAL bircaman közíró: Csak az ukránok nem kértek abból a moszkovita "semlegességből".

chrisred 2020.02.12. 16:46:16

@MAXVAL bircaman közíró: De alakul. Ahogy annyira szegény részek sincsenek még, mint az orosz vidéken, de az is alakul.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.02.12. 16:56:52

@DR. Smit Pal: Ha orbán azt ugatná ugorjak a kútba, én udvariasan magam elé engedném és csak annyit szólnék: "Csak ön után!" De az tény hogy a sok birkája zokszó nélkül előtte beleugrana, orbáncgeci meg csak kuncogva vihogna tovább, ahogy előtte, majd kárörvendve odébbállna.

morph on deer 2020.02.12. 17:00:39

A főbaj ezzel a kamikaze dologgal az, hogy a kamikaze egy személy, ha beleszáll a célpontba, akkor csak ő száll el a boldog vadászmezőkre.

Viszont orbán viszi az országot magával a bánatos francba, ahogy Dugovics Titusz tette derék török testvéreink egyikével.

Szóval orbán egy kamukáze, nem az igazi!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.02.12. 17:03:01

@Tehetetlen Dodó: "szétb@szták az országot, egészen a csődig,"
Tudjuk ezt a hazug orbáncgeci ugatta, kár hogy nem igaz. Ugyanolyan csőd volt akkor, mint amilyen most van. Most is az állampapírok eladásából, hitelekből, EU-s segélyekből él a rablóbanda, mint a korábbi kormányok, csak akkor IMF-nek hívták. Arról meg az értelmes emberek nem tehetnek, hogy te ennyire töketlen vagy, hogy csak a csuti geci alatt tudod fenntartani korrupt életed. A becsületes, dolgos, szorgos embereknek tök mindegy ki van kormányon, ugyanolyan jól megélnek.

Brix 2020.02.12. 17:05:43

A " zseni " 10 èves országlása alatt , viszont nem sikerült közelebb kerülni közvetlen riválisainkhoz kèpest:
A közèp- európai règió országainak havi nettó átlagkeresete, euróban számítva, nagyjából a mai árfolyamon..
Ez a lènyeg, a többi csak duma!!!

Szlovénia 1240
Szlovákia 1024
Csehország 1005
Lengyelország 943
Horvátország 872
Magyarország 710

A Patyomkin- gazdaság , elhozta a rekord gyenge forintot , a szandèkos pènzrontást , az ezzel járó magasabb inflációt ( Eu. 2.hely) a magasan infláció pedig a magasabb forintban számított GDP- t.
Miközben a lesajnált románok már majdnem utolèrtek minket havi nettó átlagbèrekben...
A románok , horvátok , bulgárok pár èv múlva az euró előszobájának lesznek: pènzbiztonsag ès alacsony kamatot együtt...
Nálunk meg akar a 400-450 forintos euró arfolyamra kell felkèszülni, ha a mostani politika folytatódik..
A lakosság közben újra eladósodik , a külkermèrleg alig mutat valami pluszt...
A veszély fennáll, hogy az EU legszegènyebb országa lehetünk, 5-10 èves távlatban..( ha az elmúlt èvek forint- gyengítèse kitart..)
Ez egy kudarc- ország , nem pedig "minket irigyel Európa " - főkèpp statisztikai számomra alapozott- lsd: önkènyesen átalakított fogyasztói kosarak , új GDP- számítási medodika, az államadósságból kihagytak tèteleket, stb..- "látványgazdaság..."
A nyugdíjasokat atvertèk: a bèrek messziről integetnek az inflációkövető rendszernek- pofátlan 2,8% is emelès..A lengyel minimálnyugdíj 80 ezer Ft felett..
Milliók èlnek dolgozó szegènysègben ès a lètminimum szèlen ...

A beruházásokat az tartotta fenn eddig , az elmúlt èvekben hogy 250 milliárdot adtak a multi cègeknek, jelentős rèszben a kisemberektől beszedett adókból, ès lehetővè tettèk a 9%- os majdnem adómentessèget a multiknak...A bèrmunkas bèrèt pedig folyton inlflálták...
Emellett, ha nem èrkezik èvi 3-4 milliárd euró nettó forrás, ami egyensúlyban tartotta az árfolyamot, ès az országot , akar 400\ 1 eur lenne most az árfolyam..
A Patyomkin- gazdaság - ha nem jönnek az EU- források - ki fog pukkanni...Ezért ment Orbán Merkelhez, hogy pènzt könyörögjön a 2021 utáni időszakra...

morph on deer 2020.02.12. 17:12:14

@MAXVAL bircaman közíró:
“ Mo-on sajnos nincsenek igazán gazdag emberek.”

Honnan tudod? :D))

De ne türelmetlenkedj, már csak pár év, és Lőrinc barát nem csupán Zuckerberget nyomja le, de Jeff Bezos, Warren Buffett és Bill Gates is csak a porfelhőt fogja látni, ahogy elszáguld mellettük!

Meg fogod látni, így lesz!
Igaz, hogy a 600 forintos dollárhoz kicsit több forint kell, mint most, de az lesz dögivel, ne félj! Mármint nekik...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.02.12. 17:13:45

@morph on deer: Ja, mivel eddig még semmiért nem vállalta a felelősséget, és mindent gyurcsányra kent, még évtizedekkel később is, így ha összeomlik minden azért is mást fog felelőssé tenni: az EU-t, Sorost, Brüsszelt, a spekulánsokat, a mozgáskorlátozottakat, a korkedvezményes nyugdíjasokat, a hajléktalanokat, az kritikus újságírókat, az ellenzéket, Gyurcsányt, a menekülteket meg mindenkit. Ez a faszkalap egy álomvilágban él, ahol mindenki hibás és bűnös, csak ő és a korrupt rablóhordája nem.

Brix 2020.02.12. 17:20:11

index.hu/gazdasag/2020/02/12/340_forint_az_euro/

Ez a "magasnyomású gazdaság " - kiprèselik a sz..rt is az emberekből ...Minden alapèlelmiszer ára emelkedik, 10-20% - al: hús, pèkárú, zöldsèg, gyümölcs...Miközben a nyugdíjasoknak volt pofájuk 2,8 %- os emelèst adni...
Pedig , a legtöbb nyugdíjas Orbanra szavazott...

rallus 2020.02.12. 17:50:44

@Brix:
"Magyarország a második legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint.

Az IMF szerdán publikált európai regionális növekedési prognózisában megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) 4,6 százalékkal nő a tavalyi 4,9 százalék után.

Az adat megegyezik az IMF októberi becslésével, amikor egy százalékponttal javította az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését a tavaszi várakozásához viszonyítva. Az IMF adatai szerint 5,1 százalékos gazdasági növekedésével idén csak Málta előzheti meg Magyarországot."

Brix 2020.02.12. 17:57:47

@rallus: Ez csak játèk a számokkal! Az extrán gyenge forint ès nagy infláció miatt tudnak ezeket a" növekedèsi' számokat hozni...
A lènyeg ott van fentebb: napról- napra kevesebbet èr a pènzünk, nincs pènzbiztonság, közvetlen riválisainak lehagynak minket bèrekben! Te a statisztikában hiszel - úgy hamisíthatjak ahogy akarjak- vagy a tènyeknek: 340 forint egy euró- az tèny! A fogyasztói kosár pedig egy munkaszám ...Valójában a GDP is...

morph on deer 2020.02.12. 18:22:07

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:
“ ahol mindenki hibás és bűnös, csak ő és a korrupt rablóhordája nem.”

Jut eszembe: Gyurcsányt most azért akarják felelősségre vonni, hogy mire költötte a SAJÁT pénzét, amit amúgy bevallott, és a pénz származását is!
Vizsgálat indul, hogy számoljon el, hová tette a pénzét! Mintha lenne közük hozzá!

Tehát nem azt vizsgálják, hogy kinek honnan lett a jövedelme, vagy miből vett ezt-azt, az belefér!
Lehet, hogy hátrafelé-nyilasnak lenni annyira megártott, hogy már mindent fordítva néznek?

morph on deer 2020.02.12. 18:27:31

@Brix:
“ Az extrán gyenge forint...”

Nem átallasz ilyen rémhíreket terjeszteni!
Mi az, hogy “extrém gyenge”?
Hiszen ma még csak 340 forintot ért egy, azaz 1 €uró!
Pártunk és kormányunk úgy dübörög, hogy a fal adja a másikat!
Na azééér’!

rallus 2020.02.12. 18:30:17

@Brix: Igazad van, mert engem is a sírás kerülget, amikor látom azt a rengeteg embert a bevásárló központokban, ahogy csorgó nyállal bámulják a csirke farhátat, amit nem tudnak megvenni éhező gyermekeiknek! Így csak mesélhetnek nekik a 2008-as boldog időszakról, amikor a dolgozó nép homárt, langusztát és narancsos libát ehetett két pofára a Pannon puma szárnyalása idején...

Brix 2020.02.12. 18:33:49

@morph on deer: Arra várok, hogy valaki elmagyarázza , hogy miért jó nekünk, hogy napról napra kevesebbet èr a pènzünk..Így úszik az èv eleji bèremelès - már akinek volt...A nyugdíjasokat sajnálom, akik tènyleg megszívták a "magasnyomású gazdaságot"...

Brix 2020.02.12. 18:38:28

@rallus: Annyi csak a baj, hogy mindig a 10-15- 20 èvvel ezelőtti időket hozzátok viszonyítási pontnak, nem a többi EU országot ...Mi lenne , ha egyszer szembenèznètek azzal, amit elrontottatok... Tudom , hogy mindenèrt a Gyurcsányi a hibás , a 340 Ft -os euróèrt is, meg hogy a románok utolèrnek minket, de lassan váltani kellene már a lejárt lemezt...Unalmas...

rallus 2020.02.12. 18:45:47

@Brix: Ha 15 évvel ezelőtt levágták volna az egyik lábadat, akkor most nehezebben nyernél futóversenyt....

Netuddki. 2020.02.12. 18:48:41

@Brix: Elmagyarázom: Nem jó...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.02.12. 18:50:21

@morph on deer: Ez a magyar jogászgondolkodás lényege! Mindent megfordít, összekuszál, túlbonyolít, nehogy véletlenül az egyszerű emberek(a fideszszavazók) megértsék. Ezt ők ügyeskedésnek hívják, a világ többi része meg egyszerű rablásnak. Az audi is Győrben megjegyezte, hogy amit Borkai és jogászbűnbandája a telekspekulációkkal művel az Németországban minimum 20 év szigorított fegyház. Nálunk viszont " fasza fideszes jogászgyerekek" ügyeskedése, államilag illiberálisan, keresztény
ihlettel megtámogatva !!!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.02.12. 19:00:40

@rallus: "a dolgozó nép homárt, langusztát és narancsos libát ehetett két pofára a Pannon puma szárnyalása idején..."
Az egyszerű magyar emberek korábban sem és most sem esznek ilyeneket. Korábban is és most is az olcsó sertéshúst keresik, keresték, és ez még sokáig így lesz, erről a jelenlegi rablók gondoskodnak. Szinte semmi nem változott. 2010 előtt Suzuki Ignist vettek 3 millióért, amit 5 milliós devizahitelért törlesztettek, most 5 milliós Suzuki Vitarát vesznek 6 milliós hitellel törlesztve. Akkor 150 ezret kerestek, most 250 ezret. Korábban 8 milliós lakást vettek devizahitellel 16 millióból törlesztve, most 16 milliós lakást vesznek 30 millióból törlesztve. Csak míg a megvásárolandó cuccok duplájára emelkedtek, a fizetésük mindössze a másfélszeresére.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.02.12. 19:11:45

@rallus: Az mindent elárul, hogy a Dacia nem tudja kiszolgálni a megnövekedett keresletet a 7 személyes szutykaikra, ami még a többmilliós támogatással is 3 millió körül van. Vagyis a többségnek csak a legszutykabb 7 személyesre telik, úgy hogy feleannyiba kerül, mint támogatás nélkül. Ha annyira szárnyalna a gazdaság akkor 10 milliós új elektromos autót venne mindenki, nem a 80-as évek motorizáltságával árult szutykot. A boltok kosarait meg ne nézegesd. Az a minimum, hogy az emberek kaját vesznek a bevásárlóközpontokban. Már miért ne lehetnének ott sokan? Hiszen enni mindenkinek kell. Csak nem mindegy mit esznek. A kosarak ugyan tele vannak, de kritikán aluli élelmiszerekkel, mivel csak az van, ezzel téve tönkre egészségüket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.12. 19:21:51

@Tehetetlen Dodó: Tehát nem tudsz semmit érdemlegeset válaszolni. Gondoltam. :-))

chrisred 2020.02.12. 19:40:01

@MAXVAL bircaman közíró: Janukovics a pedig a keleti felet képviselte a nyugatiakkal szemben, és kisebbségben maradt. Mint észak és dél az amerikai polgárháborúban.

rallus 2020.02.12. 19:54:08

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:
Az lehet, hogy te konkrétan olcsó disznóhúst ettél, de a munkásosztály élcsapata Söjtörön a következő ebédet fogyasztotta el:
mandulával töltött angolna
pácolt fogasfilé és fokhagymás parajjal tekert harcsa
erdei gombaleves kakukkfüves vadhúsgombóccal
házias borjúsült pirított borjúmájjal
Rigó Jancsi
gesztenyekupola
diós holdacska

Ebből is láthatod, hogy akkor "nagy és biztos volt a jólét" legfeljebb te nem voltál ennyire igényes...

chrisred 2020.02.12. 20:06:27

@rallus: Remélem, minimum a Gundel szervírozta...

sutyerák 2020.02.12. 21:09:17

nyomor jön és szegénység. ezért a kis tetű megválik előtte a hatalomtól.
-de akkor mindent vissza kell venni tőlük,-bármilyen törvényt is facsartak maguknak,hogy jogszerűnek tűnjön a hazaáruló rablásuk.

akakukk 2020.02.12. 21:37:26

Nem tudom Ti honnan nezitek az orszagot, de kozalkalmazottkent reg volt olyan szar magyarorszagon elni, mint mostanaban.

akakukk 2020.02.12. 21:48:55

@rallus: A bal Twix gyarban 50 forint a kereset, a jobb Twix gyarban 100 forint. A bal Twix gyarban nagyon jol dolgoztak, ezert 8% fizetesnovekedes volt, mig a jobb Twix gyarban nem ment olyan jol a biznisz, igy csak 5% volt a fizetesnovekedes. Igy a keresetek a bal Twix gyarban 54 forintra, a jobb Twix gyarban 105 forintra emelkedtek, igy a a ket gyar dolgozoi kozotti keresetkulonbseg 1 forinttal nott. Pontosan 2%-al....

Muhammad Balfas 2020.02.12. 22:20:04

@Brix: Mondjuk vásárlóerő-paritáson kellene inkább nézni:

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/keresetek_eu.pdf

Ez alapján megelőzzük a szlovákokat és az észteket..

VT Man 2020.02.12. 22:21:59

Felőlem jöhet 2022-ben az ellenzék, csak előtte gyorsan b..szátok ki az őskövületeket: mint DK, MSZP.

Nekik lejárt az idő, lehet menni telekre kapálni, vagy bármi. Csak rombolni ne jöjjenek többet.

Ami marad.. hát, az se szívderítő, de még mindig jobb. Mondjuk a Momentum erősen szélsőbal, nagy adóemelések lesznek, de talán 4 évet kibírunk.

Halibuli 2020.02.12. 22:50:53

Régi barátja azt mondta:„Orbán egy geci”.
Ő csak ismeri, lehet neki hinni.

Muhammad Balfas 2020.02.12. 23:28:43

@Halibuli: Melyik politikus nem egy geci..? Amelyik nem az , arról nem is hallasz. Kiszelektálódik a rendszerből..

kiskutyauto 2020.02.12. 23:40:12

Nincs vagy vagy. Zseni valóban. Ez vitathatatlan. Zseni, mint Hitler volt vagy Napóleon... őrült diktátor (azaz azzá vált) zseni, akinek őrülete már rég teljesen eluralkodott az beszámíthatóságán... Így hát közveszélyes, köztörvényes nemzetellenes bűnöző, tömeggyilkos, rablógyilkos maffiavezérré vált, akinek minden megmozdulása az ország történelmi léptékben is extrém súlyos kárára van. Kirabolta az országot, végletekig lezüllesztette, az eleve korlátolt birkacsordáját... Tehát zseni és nyilvánvalóan kamikaze az ámokfutása... 1,5 ember gondolkodás nélkül ugrana a kútba utána ez kicsit túl van számolva, mert eme birkacsorda legalább fele áldozat, részben az agymosás, elhülyítés, megtévesztés, kiszolgáltatottá tevés, megtévesztés, megzsarolás és lefizetés... e a diktatúra technikák teljes portfólióját alkalmazza ez a náci patkány a nemzete ellen... már kultusszá emelte az egészet, a vak zombik, akiket kitenyésztett, persze hogy gondolkodás nélkül mennének harcba, mivel a gondolkodásról le lettek szoktatva, "majd megmondja Viktor" ugyebár...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 05:51:55

@chrisred:

Ma is az ország fele így gondolja.

Nem maradt kisebbségben, az egyik fél puccsot hajtott végre, s máig nem tudta stabilizálni magát.

Mit gondolsz, miért most az elnök egy abszolút kívülálló, egy nem-politikus nem-ukrán?

chrisred 2020.02.13. 08:03:05

@MAXVAL bircaman közíró: 447 képviselőnek 328 a fele? Janukovics megbukott, mint Gyurcsány, a Ukrajnát pedig az orosz agresszió destabilizálta.

chrisred 2020.02.13. 08:27:32

@MAXVAL bircaman közíró: "Mit gondolsz, miért most az elnök egy abszolút kívülálló, egy nem-politikus nem-ukrán?"

Gondolom, azért, mert Soros ezt akarta. Különben is, tudtommal Ukrajnát jelenleg a fasiszták irányítják.

nemecsekerno_007 2020.02.13. 08:35:48

@akakukk: Menj el dolgozni a versenyszférába v. legyél vállalkozó.
Rád férne, hogy kicsit a másik oldalt is megtapasztald.

chrisred 2020.02.13. 08:41:55

@nemecsekerno_007: Ha minden orvos és tanár elmenne vállalkozónak, szépen nézne ki az az oldal egy rövid idő után.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 08:48:50

@chrisred:

Azt hitte a nyugatpárti oldal, övé lehet a teljes hatalom. Tévedtek.

Oroszország pedig nyilván meg fogja védeni saját érdekeit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 08:50:06

@chrisred:

Ez az elnök eleve már kompromisszumos figura, vedd észre. Ő éppen a nyugatpártiakat győzte le.

chrisred 2020.02.13. 08:54:40

@MAXVAL bircaman közíró: Nyilvánvaló. Hitler is megölt 20 millió oroszt, hogy védje Németország érdekeit. Akkor biztosan az is rendben volt.

chrisred 2020.02.13. 08:57:18

@MAXVAL bircaman közíró: Én észreveszem, hogy az ukrán emberek Zelenszkijt akarták. Meg azt is, hogy 2014-ben seggbe akarták rúgni Janukovicsot, bármennyire is feldühítették ezzel a cárt. Te tévelyegsz mindenféle FSZB gyártmányú konteóban.

chrisred 2020.02.13. 09:09:48

@MAXVAL bircaman közíró: Egy ország senkit nem tud megölni. Az ukránokat orosz katonák orosz fegyverekkel öldöklik Ukrajnában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 09:11:37

@chrisred:

Marhaság, Ez egy ukrán belháború. Polgáháború. Az ország egy része nem fogadta el a kijevi puccsot,

chrisred 2020.02.13. 09:11:52

@MAXVAL bircaman közíró: Ez egy pavlovi reflex, hogy amint a Nagy Testvért támadják valamivel, azt kapásból rákened a liberálisokra?

chrisred 2020.02.13. 09:13:43

@MAXVAL bircaman közíró: Ja, a Krím is egy belháború részeként lett megszállva. Remélem, komolyan gondolod, mert viccnek durva lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 09:56:05

@chrisred:

A Krím önrendelkezett, az ENSZ alapokmánya értelmében. Oroszország pedig segítséget nyújtott, a koszovói precedens alapján.

chrisred 2020.02.13. 10:23:23

@MAXVAL bircaman közíró: Állítja az abszolut elfogulatlan FSZB.

chrisred 2020.02.13. 10:32:15

@MAXVAL bircaman közíró: Az ENSZ alapokmánya csupán a népek önrendelkezési jogát nevesíti, szó sincs benne az egyik ország területének egy másikhoz csatolásáról. Viszont annál inkább a szuverén országok területi épségéről, és a határok erőszakkal történő megváltoztatásának tilalmáról.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 10:43:57

@chrisred:

Amit felülírt a koszovói precedens, lásd a hágai nemzetközi bíróság ítéletét Szerbia panaszára.

chrisred 2020.02.13. 10:47:16

@MAXVAL bircaman közíró: A két esetnek semmi köze egymáshoz. Koszovó önálló állam és nem egy másik ország része lett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 10:57:28

@chrisred:

A koszovói precedens azt mondja ki: egy állam belső szeperatizmusát segíteni kívülről nem agresszió az illető állam ellen.

Tök mindegy mi a szeparatizmus eredménye.

chrisred 2020.02.13. 11:04:45

@MAXVAL bircaman közíró: Ha nem önálló állam jön létre, azt nem szeparatizmusnak nevezzük. Nagyjából olyan, mintha az abortuszt is szülésnek neveznéd.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 11:21:06

@chrisred:

Az önrendelkezés eredménye lehet:
- függetlenség,
- a státusz megtartása,
- csatlakozás más államhoz.

chrisred 2020.02.13. 11:36:19

@MAXVAL bircaman közíró: Az önrendelkezés célja csak egy lehet, a szuverenitás, semmi más esetben nem beszélhetünk önrendelkezésről. Elég durva lenne, ha az önrendelkezés céljával ellentétes eseményeket is önrendelkezésnek tekintenénk. Például azt, ha az erdélyi magyarok nem csatlakoznak nagy számban az autonómiáról szóló aláírásgyűjtéshez, úgy értékelnénk, hogy ők az önrendelkezési jogukkal élve Romániához akarnak tartozni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 11:45:33

@chrisred:

X nép nem akar Y országhoz tartozni, hanem Z országhoz, s önrendelkezik erről. Mi a gond ezzel?

chrisred 2020.02.13. 12:53:20

@MAXVAL bircaman közíró: Csak annyi, hogy ennek semmi köze az ENSZ alapokmányában lefektetett önrendelkezési joghoz, ami független állami léthez való jogot jelent. A koszovóiak erre törekedtek, a Krímben lakók nem. Ők azt mondták, nem vagyunk külön nép, mi az orosz néphez tartozunk, ergo azt vallották, hogy nincs is külön önrendelkezési joguk, ami csak az egész orosz népet illeti meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 13:01:54

@chrisred:

Az ENSZ nem ért egyet veled.

Pl. az önrendelkezési jogtól megfosztottak listájáról leveszik azokat, akik arra szavaztak, NE legyenek függetlenek.

chrisred 2020.02.13. 13:15:58

@MAXVAL bircaman közíró: Ez valami Csubakka védelem? Mi az az önrendelkezési jogtól megfosztottak listája, és hogy jön a témához?

chrisred 2020.02.13. 15:08:42

@MAXVAL bircaman közíró: "The United Nations list of Non-Self-Governing Territories is a list of places that the United Nations General Assembly deems to be "non-self-governing" and subject to the decolonization process."

Vagyis gyarmati/félgyarmati státuszban lévő területek. Köszönöm, több kérdésem nincs.

Muhammad Balfas 2020.02.13. 15:23:03

@chrisred: Az USA hasonlóan szállta meg Hawaii-t a huszadik század elején..

chrisred 2020.02.13. 15:35:55

@Muhammad Balfas: Volt a történelemben pár megszállás, lásd Anschluss.

Muhammad Balfas 2020.02.13. 15:47:51

@chrisred: Gondolom az USA-t demokratikus államnak tartod..

chrisred 2020.02.13. 15:58:09

@Muhammad Balfas: Trump idejében elég kockázatos ilyesmit általánosan kijelenteni. Az biztos, hogy léteznek olyan demokratikus intézmények, amik képesek megvédeni az amerikai polgárokat a saját szövetségi kormányuktól.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 16:07:55

@chrisred:

Mely listáról ki lehetett kerülni olyan döntéssel, hogy nem leszel független.

chrisred 2020.02.13. 16:20:28

@MAXVAL bircaman közíró: Mostantól a gyarmati kérdés lesz a téma?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.13. 16:46:35

@chrisred:

Annak mintájára van ez is, vedd észre. A koszovói precedens törte meg a korábbi jogot, hogy csak gyarmatok rendelkezhetnek önrendelkezéssel.

chrisred 2020.02.13. 17:27:58

@MAXVAL bircaman közíró: Abban egyetértünk, hogy Oroszország gyarmatként kezelte Ukrajnát (és Fehéroroszországot). A Budapest Memorandum aláírásakor nekik érdekükben állt, hogy garantálják az egész ország területi épségét, így akarták megakadályozni, hogy ezeknek az országoknak a nyugati, "lengyel" területei a balti államokhoz hasonlóan leszakadjanak a Moszkva által felügyelt területektől és Európához integrálódjanak. De aztán a fagyi visszanyalt, és pont az európai integrációs igény robbantotta ki Ukrajna függetlenségi mozgalmát. Akkor Putyin már csak a nemzetközi jog folyamatos megsértésével volt képes gátat szabni annak, hogy Ukrajnával együtt az oroszok által lakott területek is kiszakadjanak a medve öleléséből.

chrisred 2020.02.13. 17:34:04

@MAXVAL bircaman közíró: Koszovó semmíre sem precedens. Ahol 30 évvel ezelőtt egy ország volt, most hat van. A hatodik Koszovó.

Muhammad Balfas 2020.02.13. 18:54:30

@chrisred: A Egyesült Államok megszállta Hawaii-t a 20. század elején. Akkor miért ne szállhatnák meg az oroszok a Krímet?

chrisred 2020.02.13. 20:48:43

@MAXVAL bircaman közíró: Nem. Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia, Montenegro és Koszovó egyaránt egy ország részei voltak, és most szuverén államok, mert éltek az önrendelkezési jogukkal.

chrisred 2020.02.13. 20:49:40

@Muhammad Balfas: Mert azóta változtak a nemzetközi jog szabályai.

Muhammad Balfas 2020.02.13. 21:31:10

@chrisred: Farizeus okoskodás..Hogyha az USA-nak elnézed egy független állam megszállását, akkor az oroszoknak is el kell nézned egy független állam bizonyos részének megszállását..

chrisred 2020.02.14. 01:22:08

@Muhammad Balfas: Ki mondta, hogy elnézem? Számtalanszor leirtam, hogy szerintem Bush és Cheney ugyanolyan háborús bűnös, mint Putyin. Csak értelmetlennek tartom, hogy a mostanit egy olyan korral vessük össze, amikor gyarmati teráületekért folyt versenyfutás, és mondjuk a Monarchia is következmények nélkül megszálhatta Boszniát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 04:58:22

@chrisred:

Igen, a koszovói precedens óta. Ahogy a Krím is élt ezzel a jogával.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 04:58:58

@chrisred:

Putyin nem háborús bűnös, egy háborút se indított eddig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 05:02:00

@chrisred:

A nemzetközi jog változásai ebben a kérdésben:
- I. vh előtt: nem létezik agresszió, azaz azé a terület, aki képes megszállni,
- I. vh. után: más szuverén állam megtámadása agresszió, ez bűncselekmény,
- II. vh. után: nem agresszió, ha valaki segíti egy gyarmat önállósodását,
- a koszovói háború óta: nam agresszió egy nem gyarmat önállósodását se segíteni.

chrisred 2020.02.14. 05:20:16

@MAXVAL bircaman közíró: Nem ismerek Krím nevű önálló államot, tehát ez az érvelés besült.

chrisred 2020.02.14. 05:21:10

@MAXVAL bircaman közíró: És? A vietnami háborút se az USA indította.

chrisred 2020.02.14. 05:26:22

@MAXVAL bircaman közíró: Javítás: I. vh. után: szuverén állam területét megszállni és növelni vele a saját országunk területét a nemzetközi jogrendbe ütközik. Ez vonatkozik a Krímre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 05:35:53

@chrisred:

Volt pár napig az is.

Egyébként meg tisztáztuk: nam kötelező következménye az önrendelkezésnek a független államiság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 05:41:18

@chrisred:

Ez változott meg 1999-ben.

S a nyugat csinálta. Csak akkor még azt hitték, más nem lesz képes megismételni.

chrisred 2020.02.14. 06:56:11

@MAXVAL bircaman közíró: Tisztáztuk, hogy az a célja, akár a terhességnek a szülés, és nem az abortusz.

chrisred 2020.02.14. 06:58:40

@MAXVAL bircaman közíró: Ez nem változott meg, továbbra is jogellenes más ország területének annektálása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 08:36:54

@chrisred:

De nem. Az önrendelkezés miért csak függetlenség lehet?

Ez olyan mintha azt mondanád, a szex célja csak a szülés.

chrisred 2020.02.14. 08:48:35

@MAXVAL bircaman közíró: Azt hittem, ezt is tisztáztuk. Egy nép önrendelkezése nem terjedhet ki más ország területének elfoglalására. Például Hitler Lebensraum elmélete sem fért bele a német nép önrendelkezési jogába.

chrisred 2020.02.14. 08:52:58

@MAXVAL bircaman közíró: Mert fogalmilag ezt jelenti. Akik más állam főhatóságának rendelik alá magukat, azok nem önrendelkeznek, hanem lemondanak róla.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 08:53:46

@chrisred:

Nem az ország önrendlekezik, akihez csatlakozik az illető terület, hanem az illető terület népe.

chrisred 2020.02.14. 08:58:26

@MAXVAL bircaman közíró: Az végképp nem önrendelkezik, csak mint a piacon megvásárolt hal, átkerül az egyik szatyorból a másikba.

chrisred 2020.02.14. 08:59:23

@MAXVAL bircaman közíró: Olyanok, mint Bush és Cheney idejében Irakban és Afganisztánban.

akakukk 2020.02.14. 10:02:08

@nemecsekerno_007: Tapasztalom, de kozben kuzdok zert is, hogy csak maganiskola legyen, 5 millios tandijjal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 10:27:27

@chrisred:

Azt mondod, egy nép nem csatlakozhat egy meglévő országhoz?

chrisred 2020.02.14. 10:29:17

@MAXVAL bircaman közíró: Dehogynem, csak azt nem önrendelkezésnek nevezik.

chrisred 2020.02.14. 10:30:48

@MAXVAL bircaman közíró: Például a német újraegyesítés nem önrendelkezés volt, hanem a volt NDK népének az önrendelkezésről való lemondása.

chrisred 2020.02.14. 10:32:12

@MAXVAL bircaman közíró: Vagyis szerinted az USA Irakban és Afganisztánban nem követett el háborús bűnöket?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 10:48:44

@chrisred:

De, annak. A lakosság arra szavaz, hogy nem akar az adott orzág része lenni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 10:49:54

@chrisred:

Elég furcsa értelmezés ez.

Akkor mondjuk a Saarföld csatlakozása az NSZK-hoz szerinted nyugatnémet agresszió?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 10:50:44

@chrisred:

Azt állítottad, Oroszország háborús báűnöket követett el, s nem mondtad el mik azok.

chrisred 2020.02.14. 11:05:13

@MAXVAL bircaman közíró: Ez nem cél az önrendelkezésnél, hanem körülmény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.14. 11:09:04

@chrisred:

Az önrendlekezés egyetlen célja a státusz megállapítása az érdekeltek által. Az eredmény lehet: függetlenség, megmaradás a meglévő állapotban, csatlakozás más államhoz.

Számtaéan példa van erre, nem csak a krími eset.

chrisred 2020.02.14. 11:09:53

@MAXVAL bircaman közíró: Nem, mert kétoldalú egyezmény döntött róla.

chrisred 2020.02.14. 11:12:41

@MAXVAL bircaman közíró: Vagyis szerinted Bush és Cheney nem követett el háborus bűntetteket. Rendben, ez is legitim vélemény, és a nemzetközi hatóságok is egyetértenek vele.

chrisred 2020.02.14. 11:16:31

@MAXVAL bircaman közíró: Összekevered az önrendelkezésről való döntést az önrendelkezéssel. Valóban, sok eset van, amikor a jogalany úgy dönt hogy nem él az önrendelkezési jogával, ilyen volt például a skót függetlenségi népszavazás. A koszovóiak azonban éltek vele.

chrisred 2020.02.14. 12:56:52

@MAXVAL bircaman közíró: Ezt írtam: "Számtalanszor leirtam, hogy szerintem Bush és Cheney ugyanolyan háborús bűnös, mint Putyin."

chrisred 2020.02.14. 12:57:56

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor lenne önálló államuk. Pont ugyanúgy nem éltek vele, ahogy a skótok.

nemecsekerno_007 2020.02.14. 15:45:07

@chrisred: Ha minden vállalkozó, meg versenyszférában dolgozó elmenne a közf@szomba dolgozni akkor is megnézhetnénk magunkat.

Tudsz még ilyen általános baromságokat?!

Muhammad Balfas 2020.02.14. 19:11:11

@chrisred: Hát azért a 20. sz. eleje már közel se a klasszikus gyarmatosítás kora..De az USA -val kapcsolatban egyébként felhozható Grenada megszállása is. De persze ha általánosságban elítéled a nagyhatalmak megszálló hadműveleteit az elfogadható..

chrisred 2020.02.17. 05:23:16

@nemecsekerno_007: Például ilyet: "Menj el dolgozni a versenyszférába v. legyél vállalkozó.
Rád férne, hogy kicsit a másik oldalt is megtapasztald."

Nem, te vagy az ilyen közhelyek koronázatlan királya.

chrisred 2020.02.17. 05:24:17

@MAXVAL bircaman közíró: Igen, vagyis nem akartak önrendelkezést.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 05:29:02

@chrisred:

Akartak. Ha nem akartak volna, maradt volna eredeti állapotuk a kérdés felvetése nélkül.

chrisred 2020.02.17. 06:06:26

@MAXVAL bircaman közíró: Nem akartak, az eredeti állapotot az orosz katonai megszállás változtatta meg.

nemecsekerno_007 2020.02.17. 16:45:47

@chrisred: Muhahahahaha. Amit én írtam az nem közhely volt csak egy javaslat a változtatásra.

Te meg írtál egy szimpla kifogást, hogy miért nem.

chrisred 2020.02.18. 05:19:42

@nemecsekerno_007: Azt írtad, ha szar a közalkalmazottaknak, akkor menjenek el a versenyszférába. Erre megvilágítottam, hogy milyen ostobaság ez a javaslat.
süti beállítások módosítása