Bárki bármilyen összeesküvés elmélettel jön, a jelenleg hatályos törvények szerint (jelen esetben a hatályos ≠ korrekt) teljesen szabályos és legitim módon nyerte magát ismét rommá a Fidesz - KDNP egy emberek által véghez vitt választáson. Úgy, hogy ez az EP-ről szólt, rólunk csak közvetve.

Mindehhez bőven elég volt annyit mondani mindenre az elmúlt néhány évben, hogy:

• nem engedjük Brüsszelnek, hogy kizsákmányoljon minket » azon országok közé tartozunk akik többet kapnak, mint amennyit befizetnek, ejj;
• veszélyben a kereszténység egész Európában, nélkülünk ki is fog pusztulni ez a vallás, és minél több Fidesz - KDNP képviselő ülhet Brüsszelben, annál nagyobb eséllyel tudjuk ezt kivédeni » van rajtunk kívül néhány hasonlóan keresztény ország, mint mi, akik azért valóban gyakorolják is ezt a vallást, és nem csak divatból és/vagy politikai céllal és/vagy mert a munkahelyünk függhet ettől adott esetben - tisztelet a kivételnek természetesen;
• előző két pontban felsoroltak pedig annak köszönhetőek, hogy Brüsszel ránk akar erőltetni n² vagy inkább ∞ számú migránst, amit pedig nem engedhetünk meg, a kötelező kvóta (többek között) gyakorlatilag a sátán műve » olvasson már utána valaki, hány "klasszikus" migráns van nálunk (értsd: áttörve a kerítést, erőszakkal belépve, ágyúval átlőve, folyón átúszva, stb.), hány hiperkorrektül hivatalosan (letelepedési kötvénnyel), és hány azért, mert miközben küzdöttünk a kötelező kvóta ellen pont többet be is engedtünk, mint amennyi ez a bizonyos létszám lett volna.

Ezekkel nyertek. Vagyis azzal, hogy Brüsszel, az EP, stb = a világ vége. Egy permanens Darth Vader Világkongresszus. Tisztázzuk: az volt a kérdés, ki mehet oda... ejj².

Simán, sallangmentesen, gond nélkül. A jelenlegi "ellenzék" esetében pedig kiderült, nagyjából kiket hova tesz az állampolgárok azon maradék része, aki képes volt elmenni szavazni a fidesz ellenében. 

Nem akarok sem bántó, sem közhelyes, sem naiv lenni, de a helyzet az, hogy én lassan kezdem elhinni, ennél több üzenet nekünk magyaroknak nem is kell. Lehet, hogy 5-6 éve a külföld még azt mondta nekünk, hogy hát oké, ti magyarok amúgy jó srácok vagytok, de hát a jelenlegi kormány, hát az azért picit szokatlanul működik na....de mára ez megváltozott. Nincs mit szépíteni, sem magyarázni, sem nagyon elemezni. Mára azt gondolják, hogy mi vagyunk a hülyék, és nem csak "némileg" joggal. Bármilyen a választási rendszerünk, elvi esélye annak azért lenne, hogy az ellenzék valamit tegyen, vagyis végső soron a nép, de nem. Esze ágában sincs.

Leszoktunk a gondolkodásról, elbutultunk, függöny, előadás vége, viszlát, a ruhatár nyitva.

Szemmel láthatóan senkit, de senkit nem érdekel a már lerágott csontként didergő egészségügy, hogy például a nyertes közül bárki annyit mondott volna egyszer legalább a kampány során, hogy megpróbálunk Brüsszeltől esetleg még több pénzt szerezni kórházfelújításokra. Nem éri el az ingerküszöböt az oktatás színvonalának eléggé szükséges emelése, és sorolhatnék hasonlóan bagatell ügyeket. Vagy nem is tudom, esetleg szóvá tehette volna azt, bárki a nyertes oldaláról, akár csak úgy, mellékesen, hogy a megújuló energiák terén úgy próbálhatnánk tenni valamit. A helyzet az, hogy be kell látnunk, most már így közel 10 év távlatából, a felsoroltak semennyire sem fontosak nekünk, eszünkbe sem jut magunktól agyalni ezeken. Puffogunk, felesleges témákban vitatkozunk félig a víz alatt, és ennyi. Valamit alkotni?! Változtatni? Ugyan.... Nem. Semmit.

A migránsoktól (akik Európán belül kb nálunk vannak a legkevesebben, és ez vélhetően így is marad) meg rettegünk. Ennek a gerjesztett félelemnek rendelünk alá mindent.

Azt esszük amit elénk tesznek, és bár lehetne ezen változtatni (igaz, hogy csakis 1 módon, ami nagyon nem egyszerű ezek szerint), de igazából, úgy rendesen meg sem próbáljuk. Konkrétan és irodalmian: ez színtiszta röhej. Cserben hagyjuk saját magunkat. Megköszönjük a krumplilevest mindennap és kész.

Félreértés ne essék, nem lehet elvitatni a vasárnapi befutó győzelmét, sem az őszintén rájuk szavazók akaratát. Megnyerték, nettó módon, ismétlem, csúnyán. Viszont be kellene már látni, hogy attól semmi de semmi nem fog változni, hogy ezen utólag nyávogunk, és azt ismételgetjük, hogy "ez elképesztő....ezt hogyan....te ismersz olyat akik rájuk szavazott? Igen? Na de elvileg kb minden második magyar, aki elment?....ez hogy jön ki?!". Azzal sem vagyunk beljebb, hogy úgy magára hagyjuk az oly bravúrosan töketlen ellenzéki pártokat, ahogyan már egy jó ideje tesszük, majd az adott választás után meg lehordjuk őket.

Mi vagyunk a nép, emberek. Mi választottunk úgy, hogy a Fidesz-KDNP a szavazatok bőven több, mint 50%-ával nyerjen. Nem először, és nem utoljára. Mi választhatunk úgy, hogy a jelenlegi kormány-konstellációra szavazunk, vagy sem. MI.

...és mi nem csinálunk semmi mást, mint szolgai módon, többedszerre benyaljuk ugyanazt, ugyanúgy, nem hogy, a teljesség igénye nélkül, hanem mintha már tényleg ezt szeretnénk. Mintha mindenki ezt szeretné. A nyertes örüljön, én sosem fogom elvitatni tőlük, aki pedig meggyőződésből szavaz a Fideszre, az tegye. Azzal az égvilágon semmi baj nincs. Viszont meggyőződésem, hogy azok közül, akik mondjuk 1998-ban rájuk szavaztak, azok közül most nem több, mint 10% maradt. Maximum.

Aztán meg majd hőbörgünk, a fidesz háttértábora meg majd hangosan röhög azokon, akik nem feltétlenül értenek egyet az általuk politikának nevezett elképesztően arcpirító színjátékkal amit manapság művelnek, és nekünk, így közösségileg, ez jó. Teljesen oké, ahogy Mészáros elvtárs akkor is nyer egy közbeszerzést, hacsak tüsszent egyet. Gyakorlatilag elfogadjuk, hogy a kormányfő most már bővebb baráti köre is teret váltott anyagilag néhány év alatt. Az égvilágon nem teszünk semmi relevánsat azért, hogy javuljon az egészségügyi ellátás színvonala. Némán nézzük az n-edik feleslegesen épült sportlétesítményt (a sport hasznos - nem erről beszélek). Már a fejünkkel sem biccentünk egyet, ha rájövünk mennyit költünk kultúrára itthon vs külhoni magyarok intézményei. Sorolhatnám.

Töketlen egy ország lettünk, az a helyzet. Kiveszett a civil kurázsi azon foka, ami képes lenne tömegeket mozgatni, és nem azért mert ez a fajta beidegződés nem lenne jelen, nem. Az van, hogy tömeg lettünk. Tehetetlen tömeg, és nagyjából-egészéből teljesen önszántunkból.

Szerintem minden második magyar adjon egy meghatalmazást egy Fidesz aktivistának, úgy 20 év érvényességgel, hogy szavazzon le helyette. Olcsóbb is, kampányolni sem kell, nincs tök felesleges zászlócska gyártás, színes lufi, szórólap és egyéb baromságok. Lehet helyette menni focimeccsekre majd nyugodtan.

Hassan lassan, unott arccal a kapunkba gurított egy laza büntetőt. Amit mi harcoltunk ki magunk ellen, miközben a kapusunk csak állt, és mérgelődött egy helyben.

Az van, hogy annak ellenére, amit a Fidesz-KDNP az arcunkba hazudott x hónapig, a migránsok nyertek.

Nekik.

Választást.

...csak ezt ők nem tudták.

Sz G

                                                                                                                                                    fotó: lokal.hu (tényleg)

Egy hazánkba költözött külföldi barátom kérdezte tőlem a minap, hogy egy bizonyos magyar politikusról mondjak már neki egy pár szót bővebben, lévén, hogy a nevét már hallotta ugyan, meg így az arca is megvan a fejében, de mégsem tud róla túl sokat. . 

Elmondtam neki egy teljesen szubjektív vélemény-halmazt, belejöttünk a beszélgetésbe, és innen jött az ötlet. Igyekeztem magamban összeszedni a hazai politika, vagy az a köré rendeződött hadszíntér legismertebb arcait, és 1-2 mondatban jellemezni őket. Random módon, a teljesség igénye nélkül. Bízom benne, hogy a kritikai érzékét senkinek nem lépem túl. Vagy, ha mégis, hát ez van, törekedtem a valóság hű ábrázolására. Néhol. Sem.

Habony Árpád - vonzza a közszereplés, de ha reflektorfénybe kerül, valahogy szerényen magába fordul, és valósággal úgy kell kihúzni belőle a szavakat. Amennyiben sikerül, úgy azokra jól kell figyelni, mert nem fogjuk viszont látni semmilyen fórumon. Sem a nyomtatott médiában, sem valamelyik állami televízió csatornán.

Németh Szilárd - kerüli a színpadias megjelenést és szavakat. Zseniálisan, már-már tölcsérszerűen fogalmazza meg az adott téma kvintesszenciáját. Letisztultság, egyértelműség, határozott arcmimika. Született előadó. 

Szíjjártó Péter - tanult, tehetséges fiatalember. Retorikája semmiben sem hasonlít a magyar miniszterelnökére, teljesen más szavakat és hangsúlyt használ, mégis, a közlendőben rejlenek hasonlóságok. Mintha hopponálna, úgy vált kontinenseket gyakorlatilag percek alatt, és mindig korszerű hajviselettel jelenik  meg. Ha így folytatja, akár miniszterségig is viheti. 

Bangóné Valamilyen Ildikó  - merkeli magasságokban találjuk ruházkodását. Puritán, letisztult. Irodalmi érzékét gyakorta kamatoztatja beszédei és írásos megnyilvánulásai során. A kisállat-határozóból vett idézetei kísérik szerepléseit, nem idegen tőle középületekben és/vagy azok előtt flash-mob jelleggel a tér lehetőségeit jógailag kihasználni. 

Bayer Zsolt - Bayer Zsolt. 

Semjén Zsolt - ha kereszténység, akkor Zsolt. Az ember szinte ordítaná Semjén Úrnak, hogy lazuljon már végre, engedjen ki a bigott tanok ily fegyelmezett gyakorlásának szorításából. Tényleg. Valami utazás néha, propellerezés csak úgy, kötetlenül, némi vadászat vérengző háziállatokra, netán némelykor egy-két frivolabb megjegyzés teljes országok eltévelyedett vallásgyakorlására, vagy valami. Valami kis fűszer. Ne csak mindig ez az állandó "-helyetteskedés".

Karácsony Gergely - szuperhős nevén Gergő. Gyakran Hulk-nak is becézték állítólag, mert ha bepipul, ott kő kövön nem marad. Munkatársaiban megfagy a vér a határozottságától. Szűkszavú. Tulajdonképpen egy finn. 

Szél Bernadett - hírolvasónak tanult, de megállt a politikánál. Ott ragadt. Kedvenc hobbija 4 betűs székházak és/vagy épületek környékén sétálni, illetve fehér fonalból sapkákat kötni. Hű fegyverhordozójával gyakran nem értenek egyet, milyen fegyvert hordjon és ki, de a végén a naplementébe erről csevegve sétálnak bele. Mindig. Ugyanúgy.

Kunhalmi Ágnes - az orosz mondakör leghitelesebb képviselője. Állítólag egyszer mosolygott. Állítólag. Tanári pályája felé vezető tanulmányait akkor váltotta a politikára, amikor egy színház-elmélet órán improvizálnia kellett volna. A súgó sírt.

Kovács Gergely - kibillenthetetlen, pedig azt gondoltuk, Lázár János (ifj.) olajozottságát (értsd: megfoghatatlanságát) nem lehet újrázni. De. Lehet. A különbség az, hogy Lázár Úr esetében néhány percig mindenki elhitte amit mond, Gulyás Úr esetében néha az látszik, hogy még ő maga sem. 

Kocsis Máté - bármelyik multinacionális vállalat kommunikációs igazgatója. Ez is áll a névjegyén. Kockás és/vagy kék ing, élére vasalt megjelenés, céges német autó, és kész. Ezt várjuk el, ezt kapjuk. Sallangmentesen.. 

Szanyi Kapitány - néhány hete látták egy kis csónakban ülve, ahogy bottal ütögeti az éhes harcsákat hőn szeretett zsákmánya mellől. Nem mertek szólni neki, hogy rég az aligai strandon van 2 méterre a lángosostól, a gyerekhinta mellett. Nem szóltak neki, nem. 

Varjú László - futballedzőnek készült, de tovább tanult. Most úszóedző. Jól végzi a rá bízott feladatokat, lelkiismeretes, őt is beszippantotta a jóga, melyet egyedül nem szeret gyakorolni.Szívesen turnézik menzáról menzára, egy igazi séf a háznál. 

Navrasics Tibor - nem érti, na.

Deutsch Tamás - tekintetében az örök, feszült figyelem. A bulivonat sosem áll meg, és tegyünk szívünkre a kezünket: csak irigyelni tudjuk.

Újhelyi István - nincs olcsóbb és szánalmasabb viccelődés, mint valakinek a nevével szórakozni, de annyira adja magát: ő sajnos már a Régihelyi.

Fekete-Győr András - fehér. Igazából még bárki írhat rá, de az biztos, hogy ha a 30 évvel ezelőtti Orbán Viktor egy időhurkon át eljönne ide, akkor simán alapíthatna egy Re-Momentumot. Senkinek sem tűnne fel.

Nem folytatom, bár van még számtalan név, ha igény mutatkozik rá, akkor viszont igen. 

Minden jót!

Sz G 

Igyekszem rövid lenni.

Nem állíthatom, hogy az osztrák nép a kedvencem lenne, sajnálom. Nem tudok róluk általánosságban rosszat mondani ugyan, de azt gondolom, hogy valahogy kevés bennük a spiritusz, némelyikükben meg talán túl sok, de valahogy nem tudom sajátomnak érezni a világukat. Sosem mennek le a belső sávból, de ha ott mész, megbüntet a rendőr. Furák, na.

Így van ezzel Tisztelt miniszterelnök Urunk is. 

Náluk az alkancellár tesz egy ígéretet, javaslatot, nevezzük aminek akarjuk, ami túlmutat a tisztességes verseny, a politikai korrektség és a népképviselet határain, és amint ez kiderül, repül az illető, mint Lajka kutya a csillagok végtelenje felé.  

Náluk. Bemondás alapján. Mert mond valamit, hogy majd "úgy lesz". Gazdasági előnyt kínál. Szóban. Meg sem történt. 

Náluk. Ezeknél a besavanyodott fura kis embereknél. 

Nálunk ezzel szemben, a kereszténység (és vélhetően minden egyéb feljegyzett vallás) bölcsőjében, a demokrácia egyetlen megmaradt végvárában, a rettentő muszlim vallás utolsó stop táblája előtt, a tisztesség, becsület, korrektség és demokrácia egyetlen foganni képes méhében picit másképp néz ez ki. Mi egy picit szabadabban értelmezzük és gyakoroljuk az ilyen és hasonló dolgokat. 

Magyarországon milliók és milliók egybehangzó és visszavonhatatlan akarata volt a médiumok úgy 95 %-ának kormánypárti harsonává alakítása, rögtön azt követően, hogy azok valamely rejtélyes és misztikus okból, persze teljes társadalmi felhatalmazás mellett az uralkodó rezsimhez köthető embereknél landoltak. 

Szintén mi voltunk azok, a nép maga, aki követelte, hogy a miniszterelnökünk legjobb barátja (ami azért ugye minősít is) legyen gazdag. Tehetős. Mondjuk az ország -elvileg- második legtöbb vagyonnal rendelkező élő embere. A barátság csak véletlen egybeesés, tudjuk. Tehetség, Isten, és némi kapcsolati tőke. Teljesen rendben van. Ezt akartuk, megkaptuk. Bármilyen áthallás felemlegetése vérlázító, és a DNS biológiai létének meghazudtolása lenne..

Követeltük, hogy 1 000 milliárddal növekedjen a miniszterelnök tágabb ismerettségi körének vagyona. Akartuk, mert ez így helyes. Semmi korrupció, hogy képzelik. Így alakult, és mi ennek mennyire örülünk! Siker!

Sorolhatnám, mennyi minden mást követelt még a nép, de "adj Uram azonnal" jelleggel, stadionok, terek, templomok szerte a világban (miközben nálunk egy szomszédos ország sem költ erre), és lám, így lett!

Nincs ezekben semmi, de semmi furcsa, vagy kivetnivaló! Ez rágalom! A szomszédban, ezek a politikailag és morálisan alul-művelt kis emberek meg a kancellárral értenek egyet, aki elzavarta azt, aki "csak mondott" valamit pár éve. 

Egyszerűen nem értem ezt a kisszerűséget, ezt a cinikus hozzáállást odaát. Ez maga a delírium, amit művelnek. 

Hol van a becsület? Hol vannak az értékek? Hol vannak a Berlusconi poszterek a falról?? 

Szomorú, hogy egy jobb sorsra érdemes népnél ilyenek történhetnek. Mennyire szerencsés, kiválasztott nép vagyunk Isten által küldött vezetőkkel, hogy a mi kertünkben nem terem ilyen rohadt gyümölcs!

Köszönöm miniszterelnök Úr!

Grüss Gott!

                                                                                                                                                                   fotó: 444.hu

Sz G 

Sokat töprengtem, hova is vezethet ez a referendum, mi is jöhet ki belőle, de újra és újra ide jutottam.

Nincs olyan matematikai, társadalom-politikai, morális, vagy akár fizikai módszertan, mely más eredményt hozna, sajnos. Mi pedig benne vagyunk, önként, dalolva, megint. Most épp úgy várjuk a csodát, mint egy önjelölt színész, aki attól reméli Oscar díjakkal kikövezett karrierjének robbanásszerű beindulását, hogy egy "zs" kategóriás produkcióban ő lesz "A" statiszta. Az, aki a film 12. másodpercében, a kamerától úgy nem sokkal több, mint 250 méterre áthajtana egy kereszteződésben, simán, feltűnésmentesen, egy lesötétített furgon hátsó ülésén fekve, pokróccal letakarva, egy éjszakai felvétel során, amit aztán végül mégsem forgatnak le, mert kiderül, olcsóbb az egészet digitálisan megcsinálni.

Ezt is gyakorlatilag nélkülünk csinálják végig, bármennyien is megyünk szavazni, és bárkire is fogjuk leadni a voksunkat. A pénz vélhetően ugyan, de ugyanúgy fog ömleni Hazánkba, mint eddig, teljesen függetlenül attól, hogy Orbán mennyire lesz szélső-, közép-, vagy balos-jobbos valójában (éppen).

A miniszterelnökünk beárazta magát, mint valami ütött-kopott plüssmaci a kocsi hátsó ülésén a könyöklő alatt, amit végszükség esetén elő lehet venni, ha nagyon sírna a gyerek az úton. Pontosan tudja, hogy ha úgy van, akkor a liberális oldal fogja sátánnak beállítani, de komoly szankciót nem tudnak/akarnak ellene indítani, mert ha végig viszik, ki marad, akit rossz példaként fel lehet hozni? Azt is tudja, hogy a Néppárt sem fog vele teljesen végérvényesen szakítani, ha úgy van visszahozzák majd, ha esetleg valami csoda folytán pont a Fidesz (nem Magyarország, tetszik érteni, ugye....?) szavazatai kellenek majd egy előreláthatóan éles ügyben. A szélsőjobb sem fogja végképp keblére tenni, mert hát ha egy szélsőjobbos pártnak az EP képviselője miniszterelnök is egyben, az rejt némi kockázatot magában ugye, ott már tényleg tét a tét - volt már rá példa. Jelenleg pedig a szélsőjobb egyfajta média-szélsőjobb, legalábbis eddig és önmagában (szerencsére!!!!), csak sajnos a követőik nem azok.  Ez pedig a legrosszabb recept, mert a követő elválik a kimondótól. Előbbi teszi amit hall, utóbbi meg letagadja. Sok helyen működő, de elfogadhatatlan recept.

Aztán lehet majd ugyanúgy közbeszerzéseket kiírni annak a 3 cégnek, akik felváltva lépnek majd vissza a másik javára, pénz a zsebben, másfélszeres verseny nélküli árazással sima ügy. Jöhet majd némi kozmetikai kórház beruházás, és/vagy éppen giga-mega is akár, csak az meg olyan western film díszlet jellegű lesz. Távolról nézve szép meg valósághű, csak ha benyitsz az ajtón, nem látsz mást, csak a támasztékokat. Rendezhetünk majd vadász-világkongresszust és egyéb frappánsan ikonikus, elképesztő világgazdasági potenciált megtestesítő eseményt, jöhetnek a kövezett terek kettő darab fáradt csere-cserjével a szélén, a zöldek miatt, és hasonlók.

Mindezt pedig a vélhetően elsöprő győzelmet arató bátor nagybácsink, a Fidesz védőszárnyai alatt.

A kereszténység MAGA a tét Európában Hölgyeim és Uraim. Mindennel, amit a nagybácsink mögé pakol. Mert szemmel láthatóan itt tolong az összes határunkon egyszerre maga az iszlám. Az egész, úgy, ahogy van, Harapja határainkat, be-be szurkál 1-2 nyomorult statiszta-terroristával, akiket aztán lehet a téren pellengére állítani, és mehetünk majd megbámulni meg megkövezni őket kézen fogva azzal a jó pár ezer, legálisan, 50 ezer euró/fő privát haszonnal  behozott valódi bűnözővel együtt, akiket meg szintén a nagybácsink hozott be, divatosan szólva "by the way". Pénz beszél, migráns ugat. Csak én annyira nem hallom a csaholást, de biztost velem van a baj. Beszédet viszont annál inkább.

Látom magam előtt a francia, olasz, német, spanyol, stb embereket, ahogy a nyakukon lógó kis feszületet elrejtik reggelente, mikor kimennek az utcára. Leukoplaszttal magukhoz ragasztják, vagy esetleg le is veszik, mert félnek, hogy ezért leköpik őket az utcán. Ja, és Németországban van egy meleg pár is. Akik keresztények is. Lássuk be, az az ország megásta a sírját, lassan nem lehet majd olyan turista fotót készíteni egész Bajorországban,  amin ne tűnne fel egy ilyen magas tornyú épület. Az az ország már maga a pokol.

Voltak merényletek - igen. Régen kevesebb volt - igen. Nem mindenki tud szimpatizálni a fanatizmussal, bármely irányból jön, sőt, talán inkább remélem, hogy senki. Én sem.

Van egy kerítésünk, igen, amit a Fidesz emelt, azóta meg statisztikailag kb napi 30 dkg migráns érkezik oda, és jelentkezik a kapuknál. Épeszű ember azt már nem bontaná le. Nem is akarja. Nem is mondja, vagy gondolja komolyan. Tehát ez pipa. 

Van egy jellemzően katolikus országunk. Igen. Amit NEM a Fidesz emelt. Mögé bújik, mert ami szent, azt meghazudtolni nem keresztényi, vagy morálisan "jó", ezért aztán az árnyékából ki-ki kiabálni igen kényelmes dolog. Mert ha visszakiabálnak ránk, hopp, akkor rögtön a kereszténységet magát támadják. Bingo. Néhány száz kósza milliárdért megtámogatott egyházunk meg még oda is áll, e két ember közé. Ultra bingo.

Van egy egészen jellemzően még a Fidesznél is önzőbb ellenzék, aki úgy csinál hülyét magából, hogy messze, de messze nem keres ezen annyit, mint a Fidesz, sőt, ezzel a Fidesz zsebébe lapátolja gyakorlatilag a pénzt. Fix havi 4-5 ezer euró, belga kégli, utazás, költségtérítés, és álmok. Ezek vannak. Bér-unióról. Meg össznépi európai nyugdíjról. Ezek a mantrák mennek, amiket átlag magyar szavazni elbattyogó ember nem ért, nehezen értelmez, és nem is érdekli. Öngólok öngólok hátán. Meg, hogy akkor ezzel a szavazással mérni lehet majd, mekkora a társadalmi ellenállás Orbán Viktor rezsimjével szemben. Kedves önellenzékiek: ez olyan, mintha a karcagi tortafesztiválon (elnézést, nem tudom ott van-e ilyen vagy sem) akarnánk kiválasztani az év szarvasmarháját. NEM megfelelő választás, legyen erre ez a kulturált válaszom. 

Viszont van egy jó hírem: jelenleg ezzel az egésszel csak magunk előtt fogunk hülyét csinálni magunkból legalább, és nem mások előtt. Európa értelmesebbik részét se nem érdekli, se nem befolyásolja az, hogy hány darab Fidesz és nem-Fidesz EP képviselő jut ki. Mert ők azzal lesznek ezután is elfoglalva, mint amivel eddig: minél több forrást szerezni maguknak minél több gazdasági, kulturális, társadalmi, vagy egyéb célokra. Nem úgy mint mi. Mi térkövezünk belőle jellemzően, és amikor egymással vitatkozunk a plenáris és/vagy bizottsági üléseken, a többiek kimennek kávézni, és a büfében "lezsírozzák" mit is fognak szavazni majd, ha visszamennek, úgy, hogy mindenkinek jusson a tortából.

Mi meg azon küzdünk, hogy kit küldjünk ki az érdekeink képviseletére az üresen kongó termekbe, egymást gyalázni, feljelenteni, aláásni, majd itthon kedvünkre beállítva előadni. Amíg nem látunk túl a pénztárcánk aktuális helyzetén, addig ez nem fog változni. Ebben pedig a Fidesz verhetetlen. Van a zsebben elég, lesz is már kb mindig, és egy, a politikától való totális elfordulás és negligálás nélkül ez így is fog maradni, és senkinek fel sem fog addig tűnni.

Addig azt fogják hinni, az értelmesebb európaiak, hogy mi teljesen megháborodtunk, mert továbbra is számolatlan tesszük a fát Fidesz kályhájába, sőt, egymást tapossuk ezért.

.....úgyhogy revidiálnom kell korábbi állításomat, és de: mindenki előtt hülyét csinálunk magunkból.

Helló Európa, itt vagyunk, jó szórakozást hozzánk!

Sz G

Adott egy Weber nevű külföldi politikus, aki azt meri mondani, hogy neki nincs szüksége a Fidesz szavazataira. Ez, itthon, a saját Kedves Vezetőnk szájából már úgy hangzik: ennek a dekadens kapitalistának nincs szüksége a magyar szavazatokra, és hát akkor már voltaképpen a magyarokra sem.

Mindent megértek. Tényleg. Azt is, hogy ez az egész „aki nem Fideszes az nem magyar” vezérfonal elképesztően össze tudja kovácsolni azt a gyakran emlegetett nagyjából két és fél millió honfitársamat, akikre támaszkodva nevezett párt már háromszor nyert választást. Meglehetősen simán. Mellé némi migráns-pánik túladagolás, meg egy olyan ellenzék aki próbál értelmiségi szerepre törve sikereket elérni egy olyan országban, ahol erre drasztikusan lecsökkent az igény és a felfogóképesség. Ennyi a recept. Fűszerként még egy kis virtus, nemzetközi politikai hazardírozás (értsd: odamondjuk mert csak), és kész a lovon bevonuló, kardját kirántani készülő vezér-kultusz, ami mögé fel lehet szépen sorakozni. Nem is kell azzal foglalkozni, ki ellen is küzdünk voltaképpen. Meg miért. Meg milyen eredménnyel. Ez nem érdekes. Megszoktuk, hogy van egy vezér, aki megmondja, hangosan, erélyesen. Az, hogy mit: irreleváns. Majd ő kiabálva gondolkodik helyettünk. A halk, visszafogott okos szó az bla-bla és hasztalan rizsa.

Már-már lerágott csont, igaz?

Viszont nekem most tényleg tele lett a hócipőm. Nagyon. Másról nem is beszélve.

No akkor itt álljunk meg egy percre Miniszterelnök Úr, engedjen meg néhány nevet, a teljesség igénye nélkül, játszadozva kicsit az időben:

• bármelyik Hunyadi: magyarok voltak. Vastagon, erősen, súlyosan. Halvány lila segéd fogalmuk sem volt a Fideszről. Értem én, nem volt akkor még ez a csodás tömörülés, így hát sántít a példa, de majd akkor kellene rájuk hivatkozni politikusként, ha már eleget hivatkoztunk magyarként;
• a márciusi ifjak vagy Deák, Szécsényi, Kossuth: hazafik voltak, méltán lehetük rájuk büszkék. Magyarok. Nagyok. Hatalmasok. Tettek, szemmel láthatót és nem csak statisztikailag kimutathatót;
• Jókai, Ady, Kosztolányi, bocsássák meg, hogy a keresztnevük nélkül is Napként említem őket. József Attila, Karinthy Ferenc, Radnóti Miklós. Bármely körülmények között nem kérdés, hogy magyarok. Itthon legyenek említve, vagy külföldön. Ezt Önök tudják „hozni”?
• Nagy Imre. Sok ember miatt és okán és talán helyett is lett fogalom. Ismerek valakit, aki az újra-temetésén mondott tévét szaggató beszédet. Jót;
• Pozsgay Imre, Lakitelek, Kónya Imre, Tölgyessy Péter, Horn Gyula, Antall József, és mindenki más az akkori kerekasztal tagjai közül, vagy annak közelében. Érti a szót? Kerek!! Nem érdekel ki háborodik fel most, hogy egy sorban írom le a nevüket. Hol lennének Önök most magyarok nélkülük? Tudniuk kellene, mert ekkor már ott voltak Önök is. Fodor Gábor is arra sertepertélt, ugye? Az lett belőle, aki, de ő legalább ugyanazon az oldalon maradt, ahonnan indult. Mondjuk Deutsch Tamás is…;
• Presszerék, Zorán, Illés, Cserháti, Máté Péter, soroljam?

Befejezem. Egy dolgot még kiemelnék azonban. Nem. Kettőt.

Lehet gyalázni visszafelé mutogatva az eddigi összes nem Fidesz kormány alatti miniszterelnökre, hogy ők aztán nem magyarok, csak azt is lássuk be, nem lennének most Önök sehol, ha azok nem úgy és azt tették volna, amit. Pozitív és negatív értelemben egyaránt. Magyarok voltak. Mind. Egytől egyig. Ugyanúgy magyar emberek választották meg őket, mint Önöket! Nem „fideszesek” nem szavazták meg őket, hanem magyarok voksoltak akkor mellettük.

Továbbá az Édesapámnak eszébe sem jutott volna magukra szavazni. Soha. Pedig rengetegen tisztelték, és minden oldalról. Mert letett valamit az asztalra. Valamit? Maradandót, úgy hívják az ilyet. Az édesanyámnak sem jutott volna eszébe. Embereket mentett meg. Nem keveset. Sokat. DE FACTO.

Mindketten magyarok voltak. Nagy magyarok. Igazak. Elfogadták Önöket, de mások mellett tették le a voksukat.

Mindezt, amit írtam fentebb nem Ön fogja továbbra sem eldönteni, Miniszterelnök Úr. Aki itt születik, aki itt tesz, aki itt dolgozik, vagy „csak” él, tanul, megy előre, vagy oldalt, talán néha hátra is, az mind-mind magyar. Ön Őket képviseli. A magyarokat.

Mindet. Egytől egyig.

A döntést e felett ne sajátítsa ki magának, mert ez tisztességtelen és gyáva viselkedés. A fenti felsorolt személyiségek, úgy is, hogy bőven van vagy volt köztük olyan, aki valamely oldalnak, bármilyen okból jobban kedvezett, mint egy másiknak, akkor is elvitathatatlanul magyarok voltak, így is maradnak fent, örökre, és mi, a többi magyar, így Ön is, büszkék vagyunk rájuk.

Lépjen rá arra az útra, ahol nem csak az Ön szavazói tartják magát annak, és fordítva. Próbálja meg.

Bármennyire is könnyű jelenleg ezen a morális szemétdombon kakasnak lenni, ha sokat kapar, egyszer csak szintbe kerül az átlag szárnyasokkal itt lent, a néppel, mert kifogy Ön alól a domb.

Szóval magyar vagyok. Értékekkel, hibákkal, naivan, álmodozón, büszkén, és gyarlón.

Olyan magyarosan.

…és Weber engem nem említett, az biztos.

Sz. G.

Azt látom, hogy az 5 + 1, vagy a 10 + 1 "tuti tipp a ...." kezdetű írásoknak reneszánsza van. Sejteni vélem a mögöttes pszichés hatást: figyelemfelkeltőek, ötletet adnak, vagy szimplán csak olyan dolgokat gyűjtenek össze, melyek egy átlagos épeszű állampolgárnak az életben eszébe nem jutnának. 

Gondoltam felülök erre a trendi kis vonatra (te jó ég....ezt tényleg leírtam..), úgyhogy lássuk, mi az az 5 + 1 dolog, amit ahhoz kell tenned, hogy önszántadból, a szabadidődben vagy akár hivatásszerűen teljes lelkesedéssel járasd le magad otthon a 4 fal között, vagy adott esetben publikusan, mindenki megelégedésére, de legfőképpen mint politikus - ellenzéki szerepben. 

1.  Menj el sokszor ugyanoda, és vedd fel mindannyiszor azt, ami történik Veled: ugyanaz.

Ha már van világszínvonalú közmédiánk abból a szabad szemmel alig látható néhány bagatell 10 milliárd forintból, amit évente kap tőlünk de nélkülünk, látogass el oda te magad is! Légy részese ennek! Ne törődj semmivel! Több-kevesebb rendszerességgel vár rád  az MTVA "székház", amolyan fakultatív múzeumlátogatás jelleggel. Ok, hogy nem engednek be, de van ott jó hangulatú bújócskázás, páros rohangálás az üvegfal két oldalán a biztonsági személyzettel, meg sok egyéb hasonlóan szellemes, furfangos kis játék. Ki ne hagyd, és semmiképpen ne felejtsd el mindezt élőben sugározni valamely közösségi oldalon!

Mindeközben bármely szabadon választott fidesz-kdnp politikus és/vagy szimpatizáns jóízűen hátradől, és még az is lehet, hogy fentiekről egy felvételt megoszt a közösségi médiában, majd lefekszik este aludni azzal, hogy na akkor ok, ma sem kellett semmit sem tennie neki személyesen azért, hogy a fenti performanszt előadókra szavazzon élő ember egy bizonyos számon felül. Pipa. 

2. Harsogd tele a közösségi médiát, hogy most aztán tényleg forradalom lesz szerdán délelőtt 11-kor!

Az időpont helyes megválasztásakor, a totális és átütő siker érdekében semmiképpen se hagyd figyelmen kívül akkorra szervezni a megmozdulást, amikor az emberek a legnagyobb valószínűséggel dolgoznak. Semmiképp se feledkezz el az 1. pontban leírtak szerint mindezt "élőzni" mondjuk fészbukon, hogy viszont azok, akik mégsem jöttek el, mert mint mondtam lehet, hogy munkaidejüket töltik, pár percig nézhessék azt a szegény 15-16 fáradt tekintetű embert, aki megint kiment oda, és megint rájött, hogy forradalom az van, csak vagy lekésték, vagy korán jöttek. A feltétlen siker érdekében ezt a gyakorlatot ismételd rendszeresen, ossz néha színes lufit, és skandálj valami igazán kreatív kormányváltó rigmust, mint például azt, hogy "takarodj", de ügyelj arra, hogy hangosabban tedd, mint a szomszéd építkezés. 

Ezt kövezően este az átlag fidesz-kdnp szimpatizáns és/vagy politikus és/vagy nyugdíjas így megnézheti a teljesen pártatlan híradóban, hogy az ellenzék radikális akciója totális érdektelenségbe fulladt ismét, majd lefeküdhet azzal, hogy vélhetően senki sem fog szavazni ezekre a "munkakerülő huligánokra". Pipa. 

3. Semmiképp se menj el kültéri rendezvényre, tüntetésre, vonulásra, vagy hasonlóra!

Mert már megtanultad a 2. pontból, hogy felesleges. Nézd otthon tévén, ha esetleg az közvetítené, mert mondjuk valamilyen szervezési malőr okán sikerült mondjuk tényleg hétvégére tenni az egészet, és légy elégedetlen, hogy te jobban csinálnád, jobban szerveznéd, majd érezd magad kicsit kínosan, mint amikor 12 évesen a szüleiddel együtt nézett amerikai filmben csókolóztak a szereplők. Azt viszont semmiképp se tedd, hogy legközelebb kimész, mert az teljesen tilos! Oda az egész koncepció akkor, és amit addig fáradságos empátia-hiánnyal és társadalmi felelősségvállalásod e téren összeszedett teljes hiányával elértél, azt dobhatnád is ki a kukába. Minek oda menni, nem igaz? Elmondják ugyanazt, kicsit lelkesednek akár, aztán egyszer csak úgy 50 perc után látnád a tömeg arcán a tökéletes ötlettelenséget, céltalanságot. Nem akarsz te ott lenni, nem akarsz tanácstalan lenni, mert te tudod mit kellene tenni, mi lenne a jó, de hát a fotel, az fotel, a sörike az sörike, minek a felesleges feszkó meg hisztéria. 

Mindezek után az átlagos fidesz-kdnp.....és/vagy...............lefekszik ......megnyugodva.......nem ismétlem. 

4. Értelmezd szabadon a magyar nyelv határtalan lehetőségeit!

Kazinczy óta tudjuk, merj bátor lenni a nyelvünkkel! Ne érezd, hogy bezár téged bármilyen nyelvtani szabály, sutba velük! Élj, fürödj, úszkálj a betűk random egymásutániságában, de semmiképpen se feledkezz meg mindezt lehetőleg transzparensen, vagy a földre fújva meg is örökíteni, lehetőség szerint akkor, amikor MTVA feliratú kamerát látsz magad körül. Ezzel feltétlenül és visszavonhatatlanul rá fogsz lépni a mérvadó és komoly ellenzéki pályára ma hazánkban, ahonnan nincs visszaút. Fogalmazhatunk úgy is, hogy leteszed a kéznyomod a politikai közélet homokozóasztalára. 

.......mindezt akár már élőben láthatja az MTVA bármely adásában bármelyik fide.......és lepihen......nyugodtan.

5. Hirdesd az összefogást, cselekedd az ellenkezőjét!

Használd a rendelkezésedre álló reeeeeengeteeeeeg eszközt arra, hogy hirdesd önfeledten: összefogás OR DIE!!!! Majd, szépen csendben, kimérten, blazírt arccal közöld, hogy minden egyes olyan eseményen, ahol egyébként a szavazati joggal felruházott polgárok tehetnék a dolgukat, te bizony egyedül indulsz. Mert csak, mert kell a pénz a pártnak, mert a jelenlegi szabályozás erre visz, stb stb. SEMMIKÉPPEN sem szabad tökösnek lenned! Semmiképpen se tedd azt, amii miatt lehet, hogy elesel a csekély kis képviselői juttatásodtól, mert az milyen lenne már?! Nem? De. Na ugye. Mondjuk mondd azt, hogy kivonulsz a parlamentből. Úgy együtt. Mindenkivel. Majd másnap, teljes lelki nyugalommal, kipihenten, menj csak szépen vissza oda. Meleg is van, jó a társaság, finom a pogi meg nem is drága. Hülye lennél nem ezt tenni. Meg hát parkolhatsz mellette ingyen, a föld alatt. Mennyire menő már. Ja, azt majdnem kihagytam, hogy ha a kormánypárt valamit elfelejtene érvként felhozni egy másik ellenzéki párttal szemben, akkor tedd azt meg te! Hát micsoda dolog lenne nem jól cselekedni, úgy, ahogy a haza azt elvárja. Ugye! 

....eközben....alszik...nyugszik.....relaxál.....

+ 1: simán csak lépj be a fideszbe!

Mert egyébkét nem ez lenne a legjobb megoldás? De! Minek tölteni az időt azzal, hogy időről időre némi szikra erejéig hiú reményt adsz mindenféle szerencsétlen magyarnak, aki mondjuk akár még szavazott is rád, meg hitt egy picit abban amit mondtál, meg még esetleg egyet is értett azzal, amit a választások előtt harsogtál, vagy azzal, amit 10-ből egyszer az utcán tettél. Felesleges urizálás lenne, hidd el! Sikeres ellenzéki akarsz lenni? Lépj be "A" Pártba. Ez a tuti megoldás, és hidd el, kisimulsz. Megfiatalodsz. 

Mindenesetre furcsa műfaj a listázás, már tudom. Valahogy leegyszerűsíti az ember gondolatait. Jól eső érzés, bevallom. Csak ne lenne ennyire szomorúan röhejes ez az egész így. 

Meg igaz.

Sz. G. 

                                                                                                                                                                  fotó: hvg.hu

Már ha volna Neki, de nincs.

Így aztán marad az, hogy szerintem ott fent valahol már jó sok éve fogja a fejét, és azt ismételgeti, hogy „…ezeken már az ima sem segíthet…”.

Még mielőtt majd kommentek sokasága zúdulna rám, hogy égjek a pokolban, meg hogy muszlim-simogató pogány-fajzat, közölném, hogy keresztény vagyok. Katolikus, de nem bigott. Az én értelmezésemben a vallás az egy olyan valami, ami a mellkasunk köré rajzolt félméteres sugarú képzeletbeli körön belül van, ahol megtalálhatjuk a lelkünket és az agyunkat is még. Minden, ami ezen felül van, vagyis templomok, azok mérete és sokasága, az egyháznak adott elképesztő mennyiségű pénzek, a „módszer”, ahogyan a kereszténység elterjedt a világban, valamint az a tény, hogy bolygónkon a háborúk egy jelentős része vallási nézeteltérések miatt indult, az számomra már nem fér bele. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy köszönöm, abból én nem kérek.

Nem kérek abból, hogy megmondják mikor, milyen szertartáson kell megjelennem ahhoz, hogy az „Úrnak tetsző életet éljek”. Nem tudom elviselni mikor egy temetésen a gyászbeszéd az elhunyt keresztnevének és gyászoló rokonainak felsorolásán túl szinte kizárólag az Úr dicsőségének hirdetéséről szóljon. Nem értem, hogyan van az, hogy némely ember a kereszténység mögé bújva a templomban eltöltött időn kívül lop, csal, hazudik. Legyen a példa akár csak egy olasz maffiáról szóló film, ahol a famiglia szépen kiöltözve együtt megy vasárnap a templomba, majd délután apuci csak beszedi a védelmi pénzeket a jóízű espresso elkortyolása után, vagy terít még némi kokaint „az Úrnak tetsző módon”. Vagy legyen az egy átlag mai politikus, aki az arcunkba röhögve oktatja ki a keresztény vallás gyakorlásáról egy nálunk alig megalapozottabb ország egészét, miközben szerintem nincs ember, aki komolyan elhinné, hogy ez a derék hazánk fia valóban érti miről szól a keresztény vallás, és komolyan is gondolná annak bármely intelmét.

Mennyire idilli lenne, ha mindenki magában, a saját lelkében, vagy azon keresztül keresné a boldogságot, vagy az Úrhoz vezető igaz utat, mondjuk úgy, a „kapcsolatot”. Tömeghisztéria keltése, össznemzeti hű-de-keresztények-vagyunk-mi-aztán-igazán maszlag nélkül.

Fentieknél sokkal, de sokkal, sőt, szavakkal nehezen kifejezhető módon értékelem többre azt az idős nyugdíjas nénit vidéken, akinek igenis mindennapi programja a templomba járás, az imádság, az Úrnak tetsző viselkedéshez való tényleges igazodás. Nem azért, hogy ezzel ernyőt tartson maga elé vagy fölé, nem azért, hogy ezzel valamiféle egységbe kovácsoljon amúgy olyan embereket, akiknek vajmi kevés közük van ehhez az egészhez. Nem. Még akkor is értékelem ezt, ha mondjuk 30 éve azért volt, hogy azt kérte ez a néni, hogy az Isten nézzen ugyan már félre egy-egy fél órára, ha lehetne, mert itt a Pista.

Kevés dolog van annál szánalmasabb, mint amikor azt akarjuk magunkról elhitetni, főleg a saját népünkkel, hogy ha valaki igazán keresztény, na, hát akkor az a magyar nép, de leginkább MI vagyunk azok, akik ezt jó hangosan mondjuk. A hithű vallásosságot nem hirdetni kell, nem elárasztani vele a médiát, nem bizonygatni azzal, hogy minden arról szól, és a körül forog. Nem. Azt nem mondani kell, azt tenni kell, meg érezni, és legfőképpen átélni, őszintén. Mert még ha ez utóbbiak közül én akár csak egy valamit is valóban tapasztalnék a jelenlegi kormányunk által felénk sulykoltak között, akkor azt mondanám, hogy oké, ezt így én is érzem. Nem az én szavam a döntő, sőt, nagyon nem, de azt biztosan nem csak én látom úgy, hogy az igaz hitet már réges-régen ellepte valami más, valami ál, valami talmi, aminek annyi köze van az igaz keresztény valláshoz, mint Mészáros Lőrincnek a gazdaságtudományhoz: „elvi”.

Volt szerencsém Európa egyik legvallásosabb országában tölteni sok időt, ahol a megélt keresztény hagyományok tényleg hagyományok. Nem volt náluk kommunista elnyomás e téren, az igaz, de nem hinném, hogy az a nagyjából 40 év a különbség. Sokkal inkább az, hogy ott az ember akkor is bemegy a templomba, legyen az fiatal vagy idős, ha csak arra jár, mert nyitva is van mindegyik, mindig, és nem csak akkor, amikor mise van, és ott kell lenni, mert mit szól Marika, Terike, vagy a Plébános Úr. Valahogy azt is őszintébbnek éreztem, amit a templomban mondtak, és nem volt olyan érzésem, mint itthon, hogy a szertartás után már a parkolóban lenyomnák egymást az árokba, kinek mekkora a kocsija alapon. Az meg végképp soha nem hangzott el, kire szavazzon az emberfia.

Az viszont tény, hogy mi, itthon, főleg az elmúlt 7-8 évben valami irgalmatlan rohamtempóban akarunk mindent behozni e téren. Húsvét tájékán a Kossuthot hallgatva az volt az érzésem, hogy ez nettó a Mária rádió. Semmi másról nem volt szó, a számomra elképesztően hamisan hangzó áhitat viszont mindent belepett…hogy aztán kedden kijöhessen néhány új közbeszerzés, néhány átverés a boltban, néhány vadász-út, ide-oda repkedés és hasonlók. Elmondtuk a misén amit el kellett, és ezzel pipa. Letudva a lelki része a dolognak. Ha valakinek valami nem tetszik, és felszólal ellenünk, akkor az gyakorlatilag ettől kezdve a kereszténység egészét támadja, mert MI aztán annyira nagyon keresztények vagyunk, hogy aki nálunk jobban az, az hazudik, vagy nem létezik.

Miért nem tudjuk a vallást tisztelni? Miért nem tudjuk elfogadni Istent, Jézust, az örökségüket annak, ami. Abban nincsen sok száz milliárd, abban nincsen egymás letaposása, de főleg az embertársunk semmibe vételéről nem szólhatna ez az egész. Nincsen erőszakkal megtérítés, nincsennek merényletek semelyik oldalról, és nincs az sem, hogy elfelejtenénk, István hogyan is tette keresztény országgá hazánkat. A hétvégén, ha ezt nem tudtam volna eddig, ezt is megtudhattam. Idézek egy rádiós műsorból, nagyjából: „….és bejárta az országot, hogy elterjessze a keresztény hitet. Aki nem fogadta el, azt erőszakkal térítette meg….”. Mindezt mosolyogva, mint egy mesélő nagypapa, úgy mondta a narrátor.

Kérdem én…mit csodálkozunk a világ körülöttünk lévő történésein? Mit teszünk valóban az ellen, hogy muszlim terroristák ne tegyék azt, amit? Miért felejtjük el, hogy anno a keresztényég hogyan „hódított teret” magának?

Legfőképpen pedig miért nem fogadjuk el, hogy egy Istenben való hit az nem jöhet máshonnan, mint belülről. Abban nem lehet ellenség, mert nem lehetünk a magunk ellenségei. Ja kérem, hogy álmodozom, meg, hogy patetikus vagyok? Lehet. Csak sajnos ameddig nem vesszük lejjebb a hangerőt e téren, és feljebb a példamutatás erejét, addig ne várjuk el, hogy minket bárki is komolyan vegyen e téren.

Mert amikor nekünk van ahhoz képünk, hogy mondjuk a franciákat vallási tiszteletükben megsértsük, egy olyan ember szavaival, aki elvileg még a politikai hovatartozásában is keresztény, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem fognak feltétlenül mosolyogni ránk Párizsban, ha megtudják, hogy magyarok vagyunk. Az igazi baj meg akkor lesz, ha esetleg a végén még egy pap sem fog velünk ott kezet a Rue de akármin.

Mert egy ottani papnak lenne ehhez mersze. Mert merészség nem ahhoz kell, hogy háttal Európának néha egy-egy követ magunk mögé dobjunk, hanem ahhoz, hogy felvegyünk egyet azok közül, amiket ők ejtenek el, vagy esetleg dobnak felénk, és csak simán visszategyük azt a vonal mögé. Csendben. Akkor talán elérnénk náluk valamit. Úgy hívják: alanyi jogon járó tisztelet.

Mert most alanyi jogon vagyunk magyarok, csak sajnos nem azzal a hangsúllyal, amivel mi hisszük, hogy lennénk. Legalább azt ne csesszük el, hogy a kereszténységünkben is így járjunk.

Na mindegy, én maradok hívő itt belül. Tisztelem, akit kell, és nem gondolom, hogy vallás nélkülem nem menne. Ha hozzá tudok tenni valamit, örülök, de kivenni, na, azt nem szeretnék belőle.

Ennyi.

Sz. G. 

                                                                                                                                                             fotó: index.hu

Volt egy időszak, hogy Bayer Zsolt jókat írt. Értett a szakmájához, és ennek megfelelő színvonalú produktumokat tett le az asztalra. 

Sajnos azonban minden véget ér egyszer - mondják. 

Előre tisztázni szeretném, hogy magamat a középtől kissé jobbra álló embernek tartom, ilyen közegben nőttem fel, és ha a liberális gondolkodás szó-összetétel elhangzott, akkor sem fordult le senki a székről, hanem az adott témakör eredő lényegét próbálta megfogni, adott esetben értelmezni. Nos, ez mára az elképesztő kétpólusú politikai, és mindennapi "köz"-élet miatt nem, hogy ritka, hanem nagyjából nincs is. Senkit sem nagyon érdekel a másik véleménye mögött megbúvó "némi igazság", vagy ha mégis, akkor azon hamar túlteszi magát minden érintett, és mintha két nagy átlátszó gumilabdában lévő ember kiabálna egymással. Magukat jól hallják, a másikról meg csak azt látják, hogy mozog a szája. Hogy mit mond? Pfffff.... Ganz egal. Viszont ez Magyarországon 2019-ben labda nélkül is megy. 

Az, hogy Bayer Zsolt, vagy a hozzá hasonlóan "értelmiségi" módon megnyilvánuló politikai mellék-celebek az n-edik perüket bukják el, most éppen Vona Gáborral szemben, a valóság szempontjából édes tök mindegy. Kimondta egyszer, majd valahol elnézést kér (kért is, a maga visszafogott módján), és amit elsőre mondott, az marad meg. Régi recept, mindenki ismeri.

A baj azonban ott van, amivel védekezni próbáltak a perben: jelesül, hogy a g...i, és a sz.r kifejezések "szállóigévé" váltak a politikai közbeszédben, értsd: megszokottá.

Na itt álljunk meg egy kicsit. 

"Más is mondta már, mondhatom én is". Ez az elv. Ezt követve igen hamar eljutunk oda, hogy ha megtette ő, megtehetem én is, és innen csak egy ugrás a megteszem én, és megteheti ő is. Erről a pontról már csak egy aprócska lépés a "megteszem én, de neki nem engedem". No és el is értünk oda, ahol most egyébként tartunk. 

A NER alapfilozófiája ez. Nyersen és vágatlanul. 

Olyannyira, hogy erre gyakorlatilag van egy külön műsor, ahol Bayer Zsolt megteheti, és ha valakinek nem tetszik, akkor majd szól. Ok, meg is teszik néha, hogy szólnak (értsd: perelnek), és emberünk szorgalmasan járulgat is a kasszához, de az már olyan szintén mellékes, hogy ihajj. Mert a rendszer, ami mögötte van, ami ezt legitimálja, az is megteszi nagyjából ugyanezt, csak sokkal nagyobb volumenben, és nem szavakkal, hanem pénzben. Mert ott akinek nem tetszik, az nem perel, hanem a 40-50 éve megszokott módon zsörtölődik egyet, oszt ennyi. 

Van a politikának egy itthon kevésbé ismert oldala, ami azért a világ sok szegletében nem szokatlan jelenség. Ezt úgy hívják, hogy "na jó....azért ezt már ne". Nem tudok rá rövidebb kifejezést. Itthon ennek se híre se hamva. A Fidesz gyakorlatilag grafittá nyerte magát, vitt és visz mindent, kidob néha egy-két köztér felújítást mint gumicsontot (mármint a használatát, nem a kivitelezését, mert azt azért biztos ami biztos négyszeres áron kapja meg valamelyik teljesen ismeretlen kivitelező teljesen nyílt és átlátható módon - és sajnos tényleg...), és már rég megtehetné, hogy egy pillanatra közelebb engedi magához azokat, akikről egyébként 24/24 összevissza hazudozik és/vagy ferdít...de nem. A méltóság szó teljesen ismeretlen arrafelé, csak a tarolás. A teljes, totális metszés, amíg csak lehet. A "na de kérem itt van demokrácia mert mindenki csinálhat bármilyen weboldalt, fészbúk vagy jútyúb csatornát" mondatba még belekötni sem lehet, csak amikor mondjuk hirdető kellene mögé, hogy meg is éljen, akkor valahogy a napi 100 millió forintnyi állami hirdetésből oda nem jut. Semmi. Most állami alatt nyilván egy tágabb kört értek, nem csak a nyers "állítsuk meg a migránst Junkcert Brüsszelt stb" kampányokat, mert azért az elvenné néhány portál élét.

Gőg, empátia teljes hiánya, lenézés, felsőbbrendűségi komplexus, a nárcisztikus viselkedés tora. 

Ez van most itt, és megy n+1 csatornából folyamatosan, aminek tetején ott van egy elképesztően lekezelő, kizárólag hatalmas megmondásokkal operáló egyén, aki annyiszor vesz mély levegőt és fújja ki, hogy nem is értem, hogyan nem hiperventilál állandóan. Majd amikor már azért tessék-lássék módon rákoppintanak, akkor hátradől, mosolyog egyet, és még véletlenül sem vesz vissza annyi méltóságot magára a régi időkből, hogy mondjuk akár példát is mutasson vele. Hogy mondjuk a sajt oldalát ne hergelje már a teljesen felesleges "túlnyerjük ezt is" világba. Ne adj Isten használna válogatott, szép, míves kifejezéseket, és egy hangyányit közelítene a felé, hogy a véleményét megtartva ugyan (mert az neki is elvitathatatlanul jár) de kulturáltan, emberi méltóságot nem leköpve beszéljen másokról. Bárkiről. Mint egy újságírónak kellene. 

Nem. Lehetetlen. Jobb azt mondani, hogy a g és az sz szavak a politikai közbeszéd megszokott elemei. 

Ez pont olyan, mintha valaki a boltból a legolcsóbb, gyakorlatilag ehetetlen savanyú cukrot ellopná, rajtakapnák és annyit mondana csak, hogy "de hát ez annyira rossz, hogy amúgy se venné meg senki"....

NEM az a baj, hogy savanyú, vagy, hogy mennyire rossz, hanem, hogy elloptad, ember! Az íz szubjektív. A lopás meg objektív. 

A stílus, a kulturált beszéd hiányában nem az a baj, hogy manapság elveszett, hanem az, hogy ezt meg akarod védeni. A helyett, hogy tennél azért, hogy visszahozd. Ettől még elmondhatod, hogy Vona Gábor, vagy Nagy Blanka a te szemedben mi, az, hogy ezt hogyan teszed, az a nem mindegy. Ja, hogy Nagy Blanka bezzeg hogyan beszélt? Csúnyán. 

Csakhogy Bayer Zsolt te vagy az, akitől nagyjából tanulta. Te vagy az, aki miatt így mert kiállni. Érted már? Ez nem annak a kérdése, hogy mi a megszokott politikai "nyelvjárás", hanem annak kérdése, hogy ki kezd ebből a mocsárból kilépni. 

Konkrét javaslatom is van: minden 2. héten egyszer mondj 1 olyan mondatot, ami nem egy sértés előkészítése, vagy levezetése, hanem simán csak 1 teljes, tényszerű mondat, akár erős vélemény is, de lekicsinylés nélkül. Sóhaj nélkül. 

Ja, hogy lehet, hogy csökkenne a nézőszám? Hát akkor viszont el kell majd gondolkodni, ki, vagy mi miatt nézik a műsort. Vagy olvassák a bogot.

Mert a sz@r és a g@ci miatt biztos nem. Vagy csak egy ideig. Vagy ugyanazok. Akkor meg van értelme? 

Igen, tegeztelek, pedig nem őriztünk együtt nyájat. Majd ha elmegy a nyájból 1 birka, csak úgy, magától, vissza fogok térni én is a magázódáshoz. 

Sz. G. 

                                                                                                                                                              fotó: hirhugo.hu

Semmit sem érzett még életében ennyire erősen a bőrén, mint akkor, ott, a Nap sugarát. Nem égette ugyan az arcát, de mindenhol érezte a meleget, még a csukott szemhéja alatt is. Lassan forgatta a fejét, mintha álomba akarná ringatni magát, de ébersége nem lehetett még soha ennyire nyilvánvaló.

Hallotta a hangokat maga körül, de a szavakat nem tudta kivenni, nem értette a mondatokat, de persze meglehet, valójában is csend volt körülötte. Várjunk, de mégis! Hangok voltak, amolyan elmosódott valamik.

A szagok annyira voltak valódiak, mint valami átlagos csomagolópapírba öltöztetett száraz virág, pedig tudta, vannak.

Pontosan tudta, nincs egyedül. Ha jobbra nézne, látná a társát, ha balra, valószínűleg ott is lenne valaki, vagy már csak valami, az is lehet.

Látta amint gyermekek szaladnak egy mérges bácsi elől, akinek a szilvafájáról az utcán letéptek néhány gyümölcsöt, de látszott a kisfiúk arcán, hogy boldogok, hogy az öreg biztos nem fogja utolérni őket, sőt, az idős férfi bosszús tekintete mögött valójában megbocsájtás volt, talán némi öröm is, hogy no lám, mégis csak az ő fájának termése a legízletesebb, hadd vigyék jó hírét, egyék jóízűen.

Érezte amint megöleli kedvese, úgy, mint mindennap de mégis mint talán sosem.

Látta amint a szűk kis ablak mögött az első gyermeke felsír, véresen, de mégis, a legszebb dolog volt amit valaha láthatott.

Érezte, ahogy harag tölti el a szívét, mikor lányát egy ostoba kis kamasz megbántotta, mert szeplős volt, csak a kis ficsúr még nem értette, nem érthette a szépet.

Sírni szeretett volna mikor édesapja egyszer csak nem jött át hétvégén időben, pedig az asztalon ott volt a pálinka kitöltve, és bizony ott is maradt az még vagy jó egy hétig érintetlenül, csak a borospohár csapódott a falnak a kezétől, mikor csörgött a telefon, és egy idegen női hang hidegen közölte a baleset tényét.

Szavak sem jöttek a szájára, ahogy egy hant előtt állt amin egy fa kereszt, rajta név, meg néhány szám volt csupán, és könnyűnek érezte magát, ahogy megértette: a világ annál a földkupacnál nem fog kopogtatni többet.

Ordítani szeretett volna mikor az élete párja a szemébe nézve, pataknyi könny mögül suttogta a szemei közé, hogy a harmadik gyermekükből csak annak közösen kitalált neve foganhat meg.

Csendre vágyott, nagyon nagy csendre mikor édesanyja egy ágyon fekve azt kérte, ne essék ki kezéből a kereszt, amit tart, azt még vegyék el tőle, mert nem kell az már neki, nem is kellett talán soha sem igazán, vagy ha mégis, most már biztosan nem.

Nevetni szeretett volna hangosan, harsányan, mikor szerelmével együtt érte a felismerés, nem tudnak felszállni bármelyik buszra, ha csak ketten vannak a megállóban.

…de ő csak forgatta a fejét, mert mindezeket már nem éli meg soha.

Mikor kinyitotta szemét, csak azt látta balra nézve, ahogyan bajtársa egy névtelen golyó által ütött üres mellkassal ránéz, és valami elképesztően hangos csendben annyit kérdezett tőle, hogy miért? Ki lőtt?

Nem tudott válaszolni. Nem tudta volna a nevét annak, aki elsütötte a fegyvert a mező másik oldaláról. Nem tudott volna mit mondani a mellette elhanyatlott barátjának. Késő is lett volna, a rá szegeződő tekintet már nem őt nézte, csak az emlékét.

Ahogy felemelte fejét, a hangok élesedni kezdtek, mintha neveket hallott volna, kiabálást, félelmet.

Mint minden katona mikor saját maga előtt már nem hátakat lát, hanem felé futó arcokat.

Most már nem állt előtte senki.

Csak futottak felé. Mint annak idején az öregúr a szilvafánál, mert ez belé égett, mint az utolsó valódi emléke.

Nem mozdult.

Becsukta a szemét, és megköszönte a Napnak, hogy vele jön.

…és igaza lett. A Nap, ott, akkor…. vele ment.

Másnap pedig újra felkelt, és rásütött egy tizenhét éves éretlen kamasz fiúra. 

Egy másikra.

Sz. G.

                                                                                                                                                borítókép: 444.hu

A Zóld-foki Köztársaság, mert ez a neve, nagyjából akkora, mint Győr-Moson-Sopron megye. Nem nevezhető galaktikus méretűnek, de azért le sem "kicsizném", a méret nem minden. Tíz vulkanikus szigetből áll, és élnek ott úgy majdnem ötszázezren. Büszke nép, szép ország.

Nekünk elemi érdekünk ápolni kapcsolatainkat, mert közúton jól megközelíthető, akár egy átlagos magyar család hétvégi kirándulását is szervezheti oda, valamint ipari teljesítménye alapján bizton számíthatunk arra, hogy gyümölcsöző kapcsolatok ápolása révén hazánk gazdaságilag mindenképpen erősödni fog. Ja, nem.

Szóval veszem a bátorságot, hogy főnökünk útja mögött vagy egyéb gazdasági megfontolások álltak, vagy egyszerűen csak kiment venni egy jó mély friss levegőt így az EP választások finise előtt.

Jómagam csak biztatni tudom erre Miniszterelnök Urat.

Menjen, repüljön, és növelje azon országok számát, ahol minket elismernek, szeretnek, és a jövőben szívesen látják majd némelyikünket. Bárkit. Őt, engem, ilyesmi. Adnék még néhány tippet, hogy hova lehetne menni.

Vanuatu. Zseni egy hely, Nem, nem az Oroszlánkirály egyik részéből idézett isten, se nem a Csillagkapuból valami gonosz, hanem egy korrekt köztársaság. Korall-tenger keleti vége felé, Ausztráliától bagatell 1 500 kilométer, a hülye nem menne csak oda. Beszélnek angolul, franciául, és biszlamaiul. Utóbbi könnyen tanulható, 10-12 év, és már tudsz is kérni kenyeret a boltban. Kakaót és koprát termelnek, azt exportálják is, bármi is legyen utóbbi pontosan. Forgattak itt Survivort is. Azt nem értem mondjuk, ha valaki nem "survivor", akkor mi lesz vele? Szublimál? Sőt, ha valaki megnyeri a Survivor 1-et, akkor minek 2? Hogy kiderüljön, survivorabb-e az addigi survivornál? Mindegy. Vanuatu vár. Jó idő, víz, bankszámlának hely. Jó a védelmi rendszere is.....hm. Ennél egy fokkal durvább Tuvalu, ahol annyi a valódi szárazföld mint nagyjából a Csepel sziget, de barátságos, és tutter van legalább 1 bank. Meg 1 ház. Meg elhivatott nép, aki tagad megfelelő összegekért. Go to Tuvalu - nem kérdés.

Bhután. Nem olcsó poénkodás a névválasztás, sem az én, sem az ottaniak részéről. Viszont az tény, hogy a világ egyik legelzártabb országa, hegyek, völgyek, de még akár szubtrópusi éghajlat is. Minden egyben. Közel van Tibethez, ennek köszönheti nevét is tulajdonképpen, úgyhogy menni kell. Menni kell! A verbálisan alacsony szintű humor kedvelőinek szólok:itt nincs propán, viszont, bármit lehet oda exportálni, mert sok minden ott se nem terem, se nem "gyártódik" sajnos. EGYÉRTELMŰ rés, ahova a Ministerpresident Tour 2019 keretein belül be tudnánk szivárogni, és kötni egy mondjuk 50 millió euró nagyságrendű külkereskedelmi egyezményt sebtiben. Meg nem kérdezzék mit vinnénk mi oda, de hát mi ugyanolyan messze vagyunk Bhutántól mint Bhután a világ jelentős részétől, így hát a kishitűségünkön átlépve merjünk nagyot álmodni. Pakoljuk tele a bhutáni szupermarketek polcait hungarikumokkal, hadd tudják meg ezek a népek mi az európai kultúra.

Mikronézia. A neve nem egy feledés-kórra utal, melynek során kisebb tárgyainkat elhagyjuk. 1990 óta független, volt az USA fennhatósága alatt is, úgyhogy lehet ide is szépen kihaladni, ahol ők már voltak, nem jönnek vissza. Egyetlen szárazföldi emlőse a denevér, így a vérszívásban otthon is vannak, meg is szokták, nem jelentenénk ott újat nekik. Még az sem zavarná őket, hogy napközben nem egy barlangban lógunk fejjel lefelé, hanem egy helyi ivóban sírva énekelünk 75%-os ittasság mellett, egymás vállát veregetve, Tökéletes összhang. Jó, ok, azért minden évben úgy 5-6 hónapig megfulladsz a 200%-os páratartalomtól, és amikor vége akkor meg elviszi a fejed fölül a házad néhány tájfun, de le merem fogadni, nem kellene sokat marketingelni magunkat, hogy 1-2 cébéát felpattintsunk néhány sziget közepére. Icuka rajongana az ötletért. Ja, megnéztem. Van bankfiók. Széf is. Szóval ez is pipa.

Kiribati. 100 000 ember, 811 négyzetkilométeren. El is férnek meg nem is, de inkább igen. Nagyjából 250 éve van hivatalos történelmük, úgyhogy a puszta megjelenésünkkel hódolnának be nekünk. Erre rájöttek többen is eddig, volt akinek sikerült, volt akinek nem. Maradjunk annyiban, hogy mára függetlenek. A régebbi időkben foszfát bányászatból éltek, de elfogyott, így aki sok foszfátot evett az elmúlt 40-50 évben, az szégyellje magát. Maradt az idegenforgalom. Vagyis mi, mint idegenek, oda is mehetünk, és akkor nem leszünk idegenek, hanem pikk-pakk kiribatik. Ki az isten keresne egy kiribatit korrupciós ügyek miatt, nem? Na ugye. Senki. Javasolnék egy 30 millió euró nagyságrendű turisztikai fejlesztést eszközölni ott, mondjuk egy Paprika Parkot, ahol a kifogyhatatlan érdeklődéssel bíró helyi lakosságot megmételyeznénk az amúgy tényleg zseniális piros paprikánkkal, és ha már 1-2 turista is betévedne, az külön bingo. Vinnék a hírünket. Hogy ezek a magyarok milyen leleményesek. Szerintem adnának cserébe állampolgárságot is. Meg új nevet.

Nem folytatom. Nézem, ahogy szegény Szíjjártó Úr lehaknizza a jelenleg országként regisztrált helyek nagy részét a világon, mintegy "szondázva" hol, mennyire szívesen látnának egy, a böcsületes munkában megfáradt ex-miniszterelnököt, és jártában-keltében a látszat kedvéért szétszór néhány millió eurót. Csak, hogy legyen neve a gyereknek.

Átmenetileg.

Most az történt, nem több, mint hogy az eddigiekkel ellentétben elment a főnök is. A producer....

Nyilván nem véletlenül.

Azután majd jöhet a tájfutás jellegű kincskeresés, ha lesz kedvünk hozzá.

Sz. G.